A szervezet hétfői közleményében kiemelte: már egynapos késedelem is komoly következményekkel jár, a biztosító a határidőt követő napon köteles törölni az érintett szerződést, így a mulasztó autósnak azonnal megszűnik a biztosítási védelme. Aki tehát ekkor okoz kárt, nem számíthat a biztosító térítésére, ami személyi sérüléses baleset esetén akár t
A magyar kkv-k megerősítése érdekében a kormány arról döntött, hogy 2026 februárjában elindítja a 3 milliárd forintos keretösszegű Szolgáltatóipar-fejlesztési Programot (Szfp).
A Hortobágy-Berettyóba hajtott egy Tesla, majd sokáig a víz felszínén úszva sodródott a folyó Püspökladányhoz közeli szakaszán. Az 50 év körüli román állampolgárságú sofőr nyilatkozott híradónknak. Azt mondta, rosszul lett, és nem mindenre emlékszik.
Új életre kel az ismert legenda: érkezik a tízrészes Robin Hood, amely látványos, bensőséges hangvételű, de történelmileg hű újragondolásban meséli el a sherwoodi íjász történetét. A sorozat hazánkban március 16-án rajtol az Epic Drama sorozatcsatornán.A szezon kiemelt kosztümös drámájának gyártója a Lionsgate, a forgatást pedig szinte teljes egész
Az étterem Instagram-videójában a színész partnereit cserélik le az asztalnál. A felvétel komoly szexizmus-vitát robbantott ki, a kommentelők a nők megalázását emlegetik.
A Wizz Air a héten szerda éjjel és csütörtök reggel között átmenetileg szünetelteti a foglalási és digitális ügyfélszolgálati rendszereinek elérhetőségét, mivel a légitársaság ütemezett karbantartást hajt végre - közölte a Wizz Air hétfőn az MTI-vel.
2025-ben se volt könnyű dolga a magar szőlőtermelőknek és borászoknak, és ez sajnos már néhány éve így van Magyarországon. Az ágazat szereplőinek a hazai és nemzetközi szinten is egyre csökkenő fogyasztás mellett, a szélsőséges időjárási eseményeken át egészen az új károsítók felbukkanásáig és elterjedéséig számos kihívással kellett szembenézniük.
Missouri állam törvényhozói előreléptek a HB 2080 számú törvényjavaslattal, amely lehetővé tenné egy Bitcoin (BTC) stratégiai tartalék létrehozását az állami kincstáron belül. A javaslatot a 103. Közgyűlés ülésszakán terjesztették be, és a Képviselőház Kereskedelmi Bizottsága elé utalták. A HB 2080 egy elkülönített alap létrehozását irányozza elő,
Tagdíjfizetésre buzdít a Horizont Magánnyugdíjpénztár. A 39 ezres tagság 70 százalékának kellene befizetni a tagdíjat, hogy elkerüljék a végelszámolást – írja laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Privátbankár.
Szoboszlai Dominik játéka kiemelkedik a Liverpoolból, a hétvégi Nottingham elleni győzelem után Arne Slot vezetőedző a magyar válogatott csapatkapitányának higgadtságát emelte ki. Szakértők szerint már a magyar játékos önbizalma is segíti abban, hogy váratlan megoldásaival mérkőzéseket tudjon eldönteni.
Tavasszal új Pynchon-kötet érkezik, de megjelenik Spiró naplója, Krusovszky novelláskötete és Falcsik Mari versei is, a svájci sikerregényről nem is beszélve. Mutatjuk, mire érdemes lecsapnotok a tavasz kezdetével.
Bódi Hunor és Megyer voltak a TV2 A Nagy Duett című műsorának kiesői a második élő adásában. Párjuk Péterffy Lili Lelle volt, akivel kapcsolatban üzentek is a bukás miatt csalódott rajongóknak.
Változik a globális minimumadó bejelentésére szolgáló GLOBE bejelentőlap egyes rovatainak kitöltése, erről tájékoztat honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A klímavédelmet letarolta a nyers érdek, az energiaellátás biztonsága fontosabb mindennél. Európa közben innovációs szakadékba zuhant az energetika terén – derül ki a Nemzetközi Energiaügynökség anyagából.
A budapesti fiú január 17-én hajnalban indult haza egy V. kerületi szórakozóhelyről. Később családja azt közölte, nagy valószínűséggel ő a Lánchídról leesett személy.
Brüsszel szerint a Barátság vezetéket ért dróntámadás okozta károkért Oroszország felelős, az ellátásbiztonság a legfőbb prioritás, a helyreállítás ütemezése pedig az ukrán hatóságok hatáskörébe tartozik – derült ki az Európai Bizottság hétfői sajtótájékoztatóján, amelyen központi téma volt a kőolajtranzit ügye.