Nyolc páros és egy trió lépett színpadra A Nagy Duett nyolcadik évadának második élő show-jában. Az előző adásban Stana Alexandra és Galambos Lajos esett ki, ők kapták a legkevesebb nézői szavazatot, de kiknek kellett most búcsút venni a versenytől?
Már csak a benne dolgozók jóakarata és az önkizsigerelésre való hajlamuk az, ami összetartja Magyarországon a pszichiátriai ellátást, mondta a WMN-nek dr. Spányik András orvos-pszichoterapeuta, akit az átvezénylés következményeiről is kérdeztünk.
Az alulbiztosítottság ezért nem kivételes jelenség, hanem széles körben jelen lévő kockázat, amely sokszor észrevétlenül alakul ki, és csak kár bekövetkezésekor válik nyilvánvalóvá. Érdemes ezért felismerni azokat a tipikus „jeleket” és helyzeteket, amelyek arra utalnak, hogy a biztosítás már nem tükrözi a valós értékeket és igényeket.
Az elektromos autók európai terjedése a hullámzó 2024-es év után ismét növekedési pályára állt, de a piac továbbra is megosztott aközött, „amit a szabályozók szeretnének”, és „amit a vásárlók ténylegesen
Ha magról neveled a növényeket ahelyett, hogy palántát vennél, rengeteget spórolhatsz. Íme 10 zöldség, amelyeknél érdemes korán kezdeni, hogy az első tavaszi időszakban már szüretelhess is belőlük!
Valóságos pénzügyi hullámvasúton ültek a befektetők az elmúlt napokban. A közel-keleti feszültségek, a Fed óvatos iránymutatása és a Legfelsőbb Bíróság tarifákat megsemmisítő döntése folyamatosan rángatta a piacokat, miközben a felszín alatt a gigantikus amerikai zártkörű hitelpiacon (private credit) is aggasztó repedések mutatkoztak. A feszített t
A szlovák miniszterelnök hétfőn meglátogatja a szlovák áramszállító vállalatot (SEPS), és felkéri, hogy állítsák le az Ukrajnába irányuló vészhelyzeti áramszállítást. Ezt maga Robert Fico jelentette be a közösségi médiában nyilvánosságra hozott videóbejegyzésében.
Kiderült, hogy miközben Trump erről posztolt, a dán parti őrség mentett ki egy beteg amerikai tengerészt egy tengeralattjáróról és vitte helikopterrel egy grönlandi kórházba.
Délelőtt még süthet a nap, délután viszont eső áztatja majd el az ország nagy részét. Az intenzív zivatarokat akár 60-70 km/h-s széllökések is kísérhetik.
2026. március 6-án negyedik alkalommal rendezik meg a Tudatos Nők Napját és Díjátadót a margitszigeti Ensana hotelben, amely az elmúlt évek során Magyarország egyik meghatározó, értékalapú szemléletformáló eseményévé vált. Az idei rendezvény új mérföldkőhöz érkezik, hiszen nemzetközi előadókkal bővül, ezzel tovább erősítve a generációk közötti párb
Könnyek a stúdióban, 41 év egy pillanatba sűrítve, és egy mondat, ami mindent visz: "Szeressétek egymást." Pataky Attila a Vekkerben beszél betegségről, hitről, hazáról és arról, mi tartja 52 év után is a színpadon.
Vasárnap hajnalban a titkosszolgálat emberei lelőttek egy felfegyverzett férfit Donald Trump amerikai elnök floridai birtoka, Mar-a-Lago közelében, miután az illető áttörte a biztonsági kordont. A hatóságok közlése szerint a férfit az északi kapu közelében észlelték, egy sörétes puska és egy üzemanyagkanna volt nála. Egyre több információ derül ki
Délelőtt még süthet a nap, délután viszont eső áztatja majd el az ország nagy részét. Az intenzív zivatarokat akár 60-70 km/h-s széllökések is kísérhetik.
Hollywood egyik kedvenc szerelmespárja ismét bebizonyította, hogy nemcsak a vörös szőnyegen alkotnak tökéletes párost, hanem a díjszezon legfontosabb pillanataiban is egymás legnagyobb támaszai. Timothée Chalamet és Kylie Jenner óriási összhangban, együtt jelentek meg a Bafta 2026-os gáláján.
Trumpék annyi kormányzati ügynökséget, hatósági szervet szüntettek meg vagy vágtak vissza, hogy az Atlantic egyik újságírója emberkísérletbe kezdett. Öt hónapig megpróbálta a saját eszközeivel átvenni az érintett kormányzati feladatokat, közben pedig meglepő felfedezéseket tett.
Az országgyűlési választásra már nyilvántartásba vett jelöltek ajánlásokat tovább nem gyűjthetnek, de annak nincs akadálya, hogy szimpatizánsokat toborozzanak, és gyűjtsék a választópolgároktól a kapcsolattartáshoz szükséges adatokat és aláírásokat.
Tiborcz István és Lázár János szerepe nő a kormányközeli gazdasági elitben, eközben Matolcsy Ádám köre határozottan, míg Mészáros Lőrinc kisebb mértékben, de visszaszorul. Sokan attól tartanak, vereség esetén benyújtják nekik a számlát, mit kéne visszaadni.
Kevéssé változott, erősödött kissé a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
A Rolls-Royce arra kéri a brit kormányt, hogy még az év első felében kötelezze el magát egy új repülőgéphajtómű fejlesztésének állami támogatása mellett. A projekt révén a vállalat visszatérhetne a keskeny törzsű repülőgépek piacára, ahonnan több mint egy évtizede vonult ki - írta meg a Financial Times.
Csupán arról van szó, hogy egy jármű alakú ékszer, pontosabban óra érkezik a kollekciójukba, ami Louis Vuitton Camionette Edition Limitee névre hallgat, nem véletlenül. Ezzel az asztali óra szettel emlékeznek meg a francia divatház egykori, 1920-as évekbeli Citroen B10 teherautó flottájáról, amivel terítették az árút országszerte. Az óraszerkezetér
Az étkezési gombák termesztése, a gombaipar a kertészet egyik legdinamikusabban fejlődő ága, amit a fogyasztás növekedése, illetve az elavult technológiák leváltásának szükségszerűsége idéz elő.
2026. február 19-én, csütörtökön délelőtt a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetsége (Khesz) 4600 kilogramm háromnyaras pontyot engedett a Körösvidék több vízterületébe, ezzel elindítva a 2026-os haltelepítési szezont. A tájékoztatás szerint idén összesen 240 ezer kilogramm ponty kihelyezését tervezik a kezelésükben lévő vizeken - írta meg a Peca
Grönland miniszterelnöke visszautasította Donald Trump legújabb ajánlatát, miután az amerikai elnök bejelentette, hogy kórházhajót küld a szigetre. Jens-Frederik Nielsen szerint Grönlandnak nincs szüksége ilyen gesztusra, hiszen az ország ingyenes egészségügyi ellátást biztosít minden állampolgárának. Nem ő volt az egyetlen, aki szóvá tette az amer
A múlt pénteki amerikai GDP és inflációs adatok megkongatták a vészharangot a Wall Streeten. Bezuhanó gazdaság és emelkedő árak: a Fed döntésképtelen helyzetbe került a legfrissebb gazdasági adatok alapján. Miért ránthatja be a kialakuló stagflációs csapda a Bitcoint és a teljes piacot 2026-ban? Elszabadultak az indulatok a piacokon a múlt pénteki
Majdnem másfél év után nagyon úgy néz ki, hogy eljött a kamatcsökkentés ideje. A Portfolio által megkérdezett elemzők nagyon nagy többsége arra számít, hogy a kedvező inflációs folyamatok és a tartósan erős forint mellett kedden 25 bázisponttal 6,25%-ra vágja az irányadó rátát a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa. Ennek pedig szerteágazó k