2026. február 24. kedd

febr. 24
0:16
Brutális arány: a magyar fiatalok közel harmada nem azzal foglalkozik, amit tanult (Forbes)
Mindössze három tagállamban magasabb ez a szám. Mi történt? Magyarországon a 15–34 évesek 27,8 százaléka nem a végzettségének megfelelő munkát végez, írja a G7 az Eurostat friss, 2024-re vonatkozó adatai alapján. Részletek. Ez azt jelenti, hogy közel minden harmadik fiatal olyan állásban dolgozik, amely nem illeszkedik a megszerzett képesítéséhez.
febr. 24
0:16
Befagyasztják az uniós jogalkotási munkát az USA-val kötött vámalkun (Telex)
Az Európai Parlament szakbizottsági elnöke szerint nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy az USA-ban jogtalannak találták a korábbi vámokat, ráadásul az újak megsértik az EU-val kötött tavalyi alkut.
febr. 24
0:16
Lázár János szerint sok fideszes nem meri elmondani, hogy kire szavaz (Telex)
Mert szerinte akkor kiközösítik őket. Ezért úgy érzi, hogy nem lefutott a választás, még nyerhet a Fidesz, annak ellenére, hogy hangerőben a Tisza Párt vezet.
febr. 24
0:16
Nagy Márton megnevezett négyet abból az öt bankból, ami szerinte maradhat Magyarországon (Telex)
"Az ötödik hely jelenleg kiadó" – mondta a nemzetgazdasági miniszter egy konferencián a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.
febr. 24
0:16
Közeleg a határidő, napokon belül fizetni kell – súlyos milliókat bukhat, aki elfelejti (naphire.hu)
Legkésőbb vasárnap éjfélig kell rendeznie esedékes díjrészletét annak a mintegy 70 ezer gépjármű-tulajdonosnak, akik az év végi kampányban kötöttek új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást. Már egynapos késedelem is komoly következményekkel jár, érdemes betartani a határidőt.
febr. 24
0:16
A Tourette-szindrómával élők nagy estéje lehetett volna, de minden a lehető legrosszabbul sült el (Telex)
A BAFTA-gála szenzációja volt, hogy Robert Aramayo kapta a legjobb színésznek járó díjat egy Tourette-szindrómás megformálásáért. Csakhogy a karaktert ihlető férfi is a közönségben ült, és nehéz perceket élt át, ami kifelé rasszista bekiabálásban nyilvánult meg.
febr. 24
0:16
A Bayern edzője szerint a fekete futballisták nem kapnak támogatást Magyarországon, Schmidt Ádám valótlan híresztelésről beszélt (Telex)
A sportért felelős államtitkár az Európai Futballszövetség segítségét kérte, hogy elégtételt kapjon Magyarország.
febr. 24
0:16
Időskor és alkohol: ne várd meg, míg a következmények visszafordíthatatlanok lesznek (Hóvége)
Nehezen felismerhető, de komoly probléma.
febr. 24
0:16
Köztünk élnek a farkasok, mégsem találkozunk velük: pedig felbukkanhatnak (Agrárszektor)
Sikeresen lezárult a téli nagyragadozó-monitoring a Bükk térségében: a szakemberek több mint 170 kilométert jártak be kijelölt útvonalakon, hogy pontosabb képet kapjanak a fokozottan védett farkasállomány helyzetéről. A vizsgálatok megerősítették, hogy a térségben több farkascsalád is él, köztük egy legalább hat egyedből álló falka.
febr. 24
0:16
Műveltségi kvíz 8 kérdéssel – Büszke lehetsz, ha ma is átlagon felül teljesítesz (Kvízguru)
Újabb megmérettetés áll előtted, egy klasszikus műveltségi kvíz 8 kérdéssel. Büszke lehetsz, ha ma is átlagon felül teljesítesz ezen az elgondolkodtató teszten. A feladványok a magyar történelem jeles alakjait, a kémiai elemeket és az irodalmi érdekességeket is érintik, így a memóriád minden szegletét mozgósítanod kell a hibátlan válaszokhoz. A nye
febr. 24
0:18
Megható meglepetés: így várta haza a párja Megyeri Csillát és a kislányát (Blikk)
Igazi kis babafészekbe érkezett Megyeri Csilla kislánya. A kis Adriana Alessia egy ajándékoktól roskadozó szobát kapott. A sztáranyukát a párja, Nicola csupa meglepetéssel várta az otthonukban.
febr. 24
0:18
Lezuhant egy katonai helikopter (Magyar Hírlap)
Sajnos sokan vesztették életüket.
febr. 24
0:20
Fekete Pákó afrikai produkcióra vágyik A Nagy Duettben (Blikk)
Komonyi Zsuzsi fantasztikusan énekelt A Nagy Duett színpadán, miközben a partnere, Fekete Pákó rappelve rohangált fel-alá a Szerelemdoktor szerepében, ám a szöveggel mintha gondjai lettek volna.... Viszont az egész stúdió hahotázott rajta, így nem csoda, hogy végül a zsűri is kimentette őket a veszélyzónából.
febr. 24
0:20
Ismert politikust tartóztattak le az Epstein-ügyben (Blikk)
A londoni otthonában csaptak le a rendőrök a korábbi brit munkáspárti politikusra, Peter Mandelsonra, akit hivatali visszaélés gyanújával vettek őrizetbe. A nyomozás a Jeffrey Epsteinhez fűződő kapcsolatára és a feltételezett információszivárogtatásra fókuszál.
febr. 24
0:20
Szoboszlai Dominik elárulta, kisfiút vagy kislányt szeretett volna jobban, továbbá, mi volt az, amiben a felesége megváltoztatta (Blikk)
Nehezen ment a szeretet kimutatása Szoboszlai Dominiknek, míg meg nem ismerkedett a feleségével, Buzsik Borkával. A Liverpool magyar válogatott labdarúgója egy interjúban engedett betekintést a magánéletébe, többek között abba, hogyan éli meg az apaságot, majd választ adott arra is, melyik sportágtól inti majd óva a jelenleg még csak hat hónapos ki
febr. 24
0:20
Ez a szentendrei diák készült iskolai mészárlásra: az osztályterme elől vitték el a 15 éves fiút – Újabb részleteket tudtunk meg az ügyről (Blikk)
Csupán 15 éves az a fiatalember, akit azzal gyanúsítanak, hogy többek között az osztálytársai és a tanára megölését tervezte, illetve egy szélsőséges csoporthoz is csatlakozott az interneten – tudta meg a Blikk. A Szentendrén jó körülmények között élő H. B.-ről első ránézésre senki nem gondolná, hogy dzsihadistává próbált válni... Mindenesetre terr
febr. 24
0:20
Ezzel a trükkel nőhetnek nagyot a magyar nyugdíjak (HírExtra)
Az önkéntes nyugdíjpénztárak 2025-ben az infláció felett teljesítettek, miközben a taglétszám és a befizetések is rekordot döntöttek. A 20 százalékos adójóváírás és a kedvező hozamok egyre többeket ösztönöznek tudatos öngondoskodásra.
febr. 24
0:20
100 éves lenne a Csupasz pisztoly sztárja: elképesztő élete volt Leslie Nielsennek (Blikk)
Csípem Leslie Nielsent. Vagy ahogy mindenki ismeri, Frank Drebin hadnagyot. Nem az ifjabbat: az öreget! Aki faarccal képes bődületes hülyeségeket mondani. Aki csetlik-botlik a vásznon. Számomra ő testesíti meg a tökéletes komolytalanságot. A markáns szerencsétlenséget. A pókerarcú humort. Száz éve született a legendás komikus.
febr. 24
0:20
Az álhírek veszélyére figyelmeztető társadalmi célú hirdetéseket vezetnek be a romániai médiában (Player)
Fontosnak tartják a kritikus gondolkodást.
febr. 24
0:20
Az Ozempic természetes alternatívájaként is emlegetik ezt az étrendkiegészítőt, ami a vércukorszintet is csökkenti (Glamour)
Hallottál már a berberinről? Ezt az étrendkiegészítőt sokan az Ozempic természetes változataként is emlegetik, előnyei között szerepel a vércukorszint szabályozása és a fogyás támogatása. Segít csökkenteni a koleszterinszintet és a gyulladásokat is.
febr. 24
0:20
Kitöltötted a szülői konzultációt? A Belügyminisztérium jogsértően titkolhatja az eredményeit (WMN)
A Belügyminisztérium arra hivatkozva nem adta ki a kért adatokat, hogy azok döntéselőkészítő jellegűek. De hogy milyen döntést készít elő, nem árulták el.
febr. 24
0:20
"Aki turistaként jön, az szavazzon is?" – a külhoni magyarok törték el a mécsest a DK vezető politikusánál (Mandiner)
Molnár Csaba szerint a Magyarországon pénzt költő külhoni magyarokat sem illeti meg a hazai szavazati jog.
febr. 24
0:20
Trump fenyegetőzéssel reagált arra, hogy a Legfelsőbb Bíróság keresztülhúzta vámháborús számításait (Forbes)
Trump attól tart, hogy a bíróság egy közelgő ügyben az állampolgársági szabályok szigorítását célzó kezdeményezését is elutasíthatja. Mi történt? Donald Trump amerikai elnök hétfőn élesen bírálta az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságát, miután a testület a múlt héten kimondta, hogy túllépte elnöki hatáskörét, amikor egy gazdasági vészhelyzeti törv
febr. 24
0:20
Donald Trump MI-vel elintézte, hogy az olimpiai hokitornát is ő nyerje meg az USA-nak (Telex)
Vasárnap Amerika 2-1-re verte Kanadát, de az amerikai elnök nélkül.
febr. 24
0:20
A fideszes képviselők nem mentek el a Samsung-ügyben összehívott rendkívüli parlamenti ülésre (Telex)
A Fidesz és a KDNP frakcióvezetői szerint "álhíren" alapszik a rendkívüli ülés összehívása.
febr. 24
0:20
Hiába minden erőfeszítés, meghalt Egressy Mátyás (naphire.hu)
Előkerült Egressy Mátyás holtteste.
febr. 24
0:20
Fabiny Tamás: A test fogsága nem jelenti a lélek rabságát (Telex)
Az evangélikus püspök egy, az élni akarásról, a belső szabadságról és a hit teremtő erejéről szóló megrázó hitvallást választott a 21. század eddigi legfontosabb olvasmányának.
febr. 24
0:20
Már csak eddig lehet Szép-kártyával élelmiszert vásárolni: változott a jogszabály (Hóvége)
Meleg ételnél nincs megkötés, hideg élelmiszert csak április végéig.
febr. 24
0:20
Berobbant a meleg az országba: kemény, hány fokot mértek (Agrárszektor)
Nem is olyan rég, egészen pontosan pénteken még egy mediterrán ciklon okozott komoly hóhelyzetet a Dunántúlon, a Kőszegi-hegységben fél méternél is több hó hullott, de nem voltak ritkák a 30 centiméter körüli értékek Sopron és Szombathely térségében sem. A tél elillant, az Atlanti-óceán felől érkező enyhe légtömeg kiszorította a fagyos légtömeget t
febr. 24
0:20
Itt a mai zsenik kvíze: Már 5 helyes válasszal is vered az átlagot (Kvízguru)
Egy igazi megmérettetés vár az elme bajnokaira a mai napon, hiszen itt a mai zsenik kvíze, amelynél már 5 helyes válasszal is vered az átlagot. A kérdéssor a magyar irodalomtól a csillagászaton át a történelemig és a pszichológiáig számos izgalmas témát ölel fel, garantálva a tökéletes szellemi kikapcsolódást. A magyar költészet egyik legszebb alta
febr. 24
0:24
Cooky elárulta, visszaköltözne-e valaha Franciaországba (Blikk)
Cooky arról beszélt, hogy élete egyik legnagyobb döntése volt, hogy Párizsból Magyarországra költözött, és azóta is hálás az országnak a karrierjéért és a családjáért. Azt is elárulta, valaha visszatérne-e Franciaországba.
febr. 24
0:24
Mikor teszitek le végre a fegyvert? – Legalább 2472 gyermekáldozata van már az ukrajnai háborúnak (Blikk)
Halálfélelem a szomszédban, veszélyhelyzet nálunk. Napra pontosan holnap lép az ötödik esztendejébe az ukrán–orosz háború, amely néhány száz kilométernyire zajlik Magyarország határától. A frontvonal közelsége kétségbeejtő, mert ha nem is lő-, de szó szerint rakétatávolságra élünk egy európai fegyveres konfliktustól. Hazánk is érintett, s nem csak
febr. 24
0:24
Nem volt kérdés: ismét a Ferencváros diadalát hozta az örökrangadó (Blikk)
Ha egy góllal szerényebb különbséggel is, mint novemberben, de újból a Ferencváros diadalát hozta az örökrangadó. A labdarúgó-NB I 23. fordulójának hétfő esti zárómérkőzésén Robbie Keane együttese idegenben győzte le 3-1-re az MTK-t. A zöld-fehérek így magabiztos sikerrel hangoltak a Ludogorec elleni csütörtöki Európa-liga-találkozóra, míg az MTK-t
febr. 24
0:24
Őrjöngő férfi rontott be a bicskei óvodába, aggódva rohantak a szülők a gyerekekért: "Egy őrült szaladgált az épületben" (Blikk)
Őrjöngött, fenyegetőzött, ordibált, illetve egy kukával a kezében rontott be az egyik bicskei óvoda aulájába egy 44 éves férfi. A rendőrök elfogták, a mentők pedig kórházba szállították.
febr. 24
0:24
Brüsszel: Oroszország felelős a Barátság-vezetéket ért dróntámadásért, az ellátásbiztonság a legfőbb prioritás (HírExtra)
Az Európai Bizottság hétfői sajtótájékoztatóján hangsúlyozták, hogy a Barátság-kőolajvezeték leállása Oroszország felelőssége, az ellátásbiztonság kiemelt, a helyreállítás ütemezését pedig az ukrán hatóságok határozzák meg. Magyarország közben fenntartja vétóját az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós hitelcsomag és az új szankciós csomag ügyében.
febr. 24
0:24
Brit-nigériai lánnyal kezdjük a hetet (Player)
Helló, Sarah!
febr. 24
0:24
Lindsey Vonn - A bajnok, aki legyőzte a hegyeket és az előítéleteket (Glamour)
A nagy sportesemények az elért eredmények mellett szimbólumokról, drámákról, értékválasztásokról is szólnak. Ha valakit nem a sportok, hanem a történetek érdekelnek, annak is érdemes figyelni a kiemelt versenyekre, mert a legerősebb történeteket maga az élet írja.
febr. 24
0:24
Látlelet: Lmbtqi-jogok 2010-2026 – Itt kell élned, hogy elhidd (WMN)
Az elmúlt tizenhat év uszító politikája teljes gőzzel rákapcsolt az LMBTQI-közösség zaklatására és ellehetetlenítésére, de vajon milyen eredménnyel? Látlelet című sorozatunk új részében az LMBTQI-jogokat vettük górcső alá.
febr. 24
0:24
Miközben a Ludogorec kikapott, a Fradi könnyed győzelemmel üzent bolgár ellenfelének (Mandiner)
A 19 éves Madarász Ádám meglőtte első felnőtt gólját az FTC-ben.
febr. 24
0:24
Sokk az autóiparban: 14 ezres elbocsátást tervez a Magyarországon is aktív német cégcsoport (Forbes)
A vártnál lassabb az európai átállás az elektromos járművekre. Mi történt? A Magyarországon is jelenlévő német ZF Friedrichshafen akár 14 ezer munkahely megszüntetését mérlegeli, az elektromosautó-divízióban is várhatók kirúgások – írja a HVG. Részletek. A Bloomberg értesülései szerint a vállalat pénzügyi nehézségeit két nagy, 20 milliárd dolláros
febr. 24
0:24
Magyar Péter: Mit folytatnak? Azt mondják a szögediek, hogy a lopást! (Telex)
Sokan hallgatták a szegedi Széchenyi téren Magyar Péter beszédét, aki a helyi fideszes politikusokat is számonkérte, miért hallgattak a gödi-, az MNB-s vagy a gyermekvédelmi botrány idején.
febr. 24
0:24
Beépült a dzsihadistákhoz a zsidó újságíró – Nézze itt élőben Zvi Yehezkeli megdöbbentő beszámolóját (naphire.hu)
Különleges vendéget fogad hétfőn a Hetek és az ATV: Zvi Yehezkeli izraeli oknyomozó újságíró érkezik Budapestre, hogy személyesen számoljon be évtizedes kutatómunkájáról és az európai iszlám terjeszkedés belső mechanizmusairól. Az eseményt a Nap Híre élőben közvetíti.
febr. 24
0:24
A világ legrosszabb apja mellett az ördög is csak egy rossz vicc (Telex)
Nick Cave regényének sorozatadaptációjában egy szexfüggő, mérgező férfi indul önpusztító pokoljárásra a fiával. Matt Smith valahogy talál valami emberit a szerepben, de a sorozatot a fiút játszó Rafael Mathé menti meg.
febr. 24
0:24
Bődületes akciót élesített a Lidl: a Parkside termékektől az orgonabokorig, örülhetnek a kertészkedők (Hóvége)
A barkácsolókat és kertészkedőket célozzák most: több kategóriában találtunk erős ajánlatokat.
febr. 24
0:24
Nem semmi: ennyiért árulnak egy kiló uborkát az ukrán piacokon (Agrárszektor)
Az EastFruit elemzői szerint február harmadik hetében több ukrajnai hajtató kertészet is megkezdte a saját termelésű kígyóuborka értékesítését. A legkorábbi tételek már az előző hét végén megjelentek a piacokon, ám mostanra nagyobb tételek is forgalomba kerültek. A kínálat azonban összességében továbbra sem elegendő a jelenlegi fogyasztói igények k
febr. 24
0:24
Általános műveltségi kvíz érkezett – Itt a legújabb 8 kérdés a szellemi tornához (Kvízguru)
Ismét egy remek alkalom nyílik a tanulásra és az emlékezet frissítésére, ugyanis egy új általános műveltségi kvíz érkezett. Itt a legújabb 8 kérdés a szellemi tornához. A világirodalmi klasszikusoktól a hazai építészeten át az ókori hitvilágig sokféle területen kalandozunk. A világirodalom egyik leghíresebb vígjátéka rögtön próbára teszi a tudásoda
febr. 24
0:28
Napelem és energiatárolás: valódi megoldás vagy túlértékelt beruházás? (HírExtra)
A napenergia az elmúlt évtizedben az egyik leggyorsabban terjedő energiaforrássá vált Magyarországon is. Az állami és uniós támogatások, valamint a napelemek árának jelentős csökkenése egyre több háztartást ösztönöz beruházásra. A kérdés azonban nemcsak az, hogy környezetvédelmi szempontból előnyös-e a technológia, hanem az is, hogy gazdaságilag és
febr. 24
0:28
Ha már a Bafta-botrány miatt ennyire téma lett a Tourette-szindróma, mutatunk valami szépet (Player)
Az idei Bafta-gálán óriási botrány lett abból, hogy a szervezők meghívták azt az embert, akinek az életéből az egyik díjakra jelölt film készült.
febr. 24
0:28
Szájról olvasó leplezte le Katalin hercegné és Vilmos herceg beszélgetését, erre figyelmeztette feleségét a trónörökös (Glamour)
Minden tekintet Katalin hercegnére és Vilmos hercegre szegeződött a 2026-os BAFTA-gálán. A királyi pár Andrew Mountbatten Windsor letartóztatása óta most először jelent meg nyilvánosan, és bár mosolyogtak, a testbeszédük árulkodott a háttérben zajló feszültségekről.
febr. 24
0:28
Amíg Peppa malac a színpadon parádézik, levették az étlapról a disznóhúst egy brit színházban (WMN)
Vegán sonka lesz a sertéshúsból készült ételek helyett, amikor a disznócsaládról szóló előadást játszák.

Keresés