Az SPB Befektetési Zrt. összegyűjtötte azokat a vállalati kötvényeket és állampapírokat, melyek befektetésre ajánlott hitelminősítéssel és jó likviditással rendelkeznek.
A harmadik alkalommal sorra kerülő márciusi kampány során az Insura.hu előrejelzése szerint várhatóan 200-300 ezer lakásbiztosítási szerződés mozdulhat meg: ezek egy részét lecserélik, a másik részét pedig kedvezőbb biztosítási feltételek mellett dolgozzák majd át. A díjcsökkenés mellett fontos cél lehet idén a meglévő fedezetek körének bővítése, a
Az ukránok pontosan tudják, mit miért tesznek. Azt akarják, hogy a választások előtti hetekben Magyarországon üzemanyaghiány legyen és 1000 forintos benzinár – írta Facebook-oldalán a kormányfő.
A masszázsmedence elhelyezése nemcsak esztétikai kérdés, hanem alapjaiban határozhatja meg magát a wellness élményt és a használat gyakoriságát is. Van, aki a beltéri jakuzzira esküszik, míg mások inkább a kert ékszereként tekintenek a medencére. Mindkettőben van igazság, hiszen az előnyök, bár eltérőek, minden helyszínen jelen vannak. Lássuk mik a
Két férfit vett őrizetbe a szerb rendőrség, akik a hatóságok szerint Aleksandar Vucic szerb elnök és családja ellen terveztek merényletet. A gyanúsítottak állítólag fegyverbeszerzést is terveztek, és a legmagasabb szintű állami szervek hatalmának megdöntésére készültek.
Egyre gyakrabban kerül elő a Holdra vagy Marsra telepítendő kolóniák ötlete, amikhez először is megfelelő levegő, víz, energia és sugárzásvédelem szükséges. Ám ha egyszer emberek tartósan élnek ott, a mozgás és az edzés is túlélési kérdéssé válik, mert az izom- és csontrendszer alacsony gravitációban gyorsan leépül. És mivel a 2026-os téli olimpia
Magyar Péter már kétharmad-közeli eredményről beszél, a Fidesz pedig Orbán Viktor számításai szerint 15 biztos körzetet vesztett 2025 nyara óta. A kampány első napjait erősen kezdte a Tisza és a Fidesz, de a kispártok egyelőre nem állnak jól. 2026 élőben László Róberttel, a Political Capital választási szakértőjével.
A nyílt napokon minden letisztult és biztató. Mosolygó hallgatók, inspiráló oktatók, jól hangzó tantárgynevek és egy jövő, amelyben mindenki megtalálja a helyét. Az első félév azonban egészen másképp néz ki belülről. Nem rosszabb, csak sokkal összetettebb, bizonytalanabb és emberibb. Az egyetem első hónapjai egyszerre jelentenek szabadságot és elve
Naponta 9 bolt zár be Magyarországon, 400 településen pedig semmiféle kereskedelmi tevékenység sem zajlik. Eközben a belpolitikában ismét felerősödött a multiellenesség, amit a számok viszont nem igazolnak vissza: a kereskedelemben az összes beruházás több mint harmada köthető külföldi cégekhez. Az árrésstop pedig május végéig még biztosan a magyar
Magyar Péter már kétharmad-közeli eredményről beszél, a Fidesz pedig Orbán Viktor számításai szerint 15 biztos körzetet vesztett 2025 nyara óta. A kampány első napjait erősen kezdte a Tisza és a Fidesz, de a kispártok egyelőre nem állnak jól. 2026 élőben László Róberttel, a Political Capital választási szakértőjével.
Ismét egy igazi kihívást hoztunk, ez a legújabb vegyes kvíz. Vajon sikerül ma is a legjobb 20 százalékba kerülnöd? A megmérettetés során az ókori eposzok, a filmművészet és a magyar költészet világában is kalandozunk egy kicsit. Az ókori irodalom kedvelői rögtön az elején bizonyíthatnak, amikor azt kell felidézniük, hogy vajon melyik ősi város ostr
Jönnek a labdarúgó Bajnokok Ligája visszavágói a nyolcaddöntőbe jutásért. A fradi női pólósai az UVSE-t fogadják. Folytatódik a kézilabda BL, de angol és szaúdi futballmérkőzést, valamint sznúkert is adnak élőben kedden a sportcsatornák.
Mindannyian súlyos árat fizetünk a szerelemért és a boldogságért, de talán egyikünk sem élt át olyan megrendítő kálváriát, mint az a 38 éves nő, aki sajnos túl későn szembesült férje sötét titkával.
A legtöbben a Jupitert és a Vénuszt könnyen kiszúrják, de a teljes sorhoz már távcső is kell. A legfontosabb, hogy tiszta, nyugati horizontot találjon!
A Készenléti Rendőrség Regionális Bevetési Igazgatóság Bevetési Főosztály miskolci osztályának járőrei február 21-én budapesti éjszakai szolgálatuk befejezését követően épp Miskolcra tartottak, amikor az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényénél, Mezőkeresztes közelében az út szélén álló, erősen füstölő személygépkocsira lettek figyelmesek, amely
A mesterséges intelligencia egyre nagyobb hatással van a gazdaságra és a mindennapi életre. A technológia gyors terjedése új kérdéseket vet fel a munkaerőpiacon és a vállalati működésben is. A Világgazdaság nagy AI-tesztje most azt vizsgálja, hogyan viszonyulnak a magyarok az AI-alapú megoldásokhoz.
Magánszemély tartós megbízási jogviszony keretében látja el feladatát,100 százalékban ekho adózással, főállás mellett, a bruttó megbízási díja meghaladja a minimálbér 30 százalékát. A megbízott a főállásában megfizeti a minimálbér után az általános szabályok szerint a tb-járulékot, a tartós megbízási jogviszonyában pedig az ekho adózással az 5,5 sz
A Demján Sándor Tőkeprogram feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-k beruházási hajlandósága erős, és a beérkezett projektek jelentős része megvalósítható. A programra több mint 3500 vállalkozás jelentkezett, közülük több mint ezer kapott pozitív előminősítést, a feldolgozott állomány alapján pedig eddig 52 milliárd forint értékű beruházásr
A kínai Byd az európai autópiac egyik legnagyobb új szereplője, amelyhez a Technoplast Group Kft. magyar technológiai vállalat is csatlakozott beszállítóként. Zai Pétert, a cég ügyvezető igazgatóját az együttműködés hátteréről, a szigorú kiválasztási folyamatról és a hazai beszállítók előtt álló lehetőségekről kérdeztük.
Amikor egy idős hozzátartozó elesik, a figyelem középpontjában érthető módon a röntgenlelet és a műtét áll. Ám a kórteremben töltött első napok során sokszor egy sokkal ijesztőbb jelenség, a hirtelen fellépő zavartság veszi át az uralmat.
Hatalmas kiterjedésű erdő- és bozóttüzek pusztítanak az amerikai prérin, teljesen megsemmisítve a legelőket Oklahomában és Kansas államban. A szarvasmarha-tenyésztők takarmány nélkül maradtak, miközben az Egyesült Államokban már így is 75 éve nem látott mélyponton van az állatállomány, ami tovább növelheti a marhahús árát.
A főhős, Jász Attila és alteregói ugyanazokkal a kérdésekkel foglalkoznak, mégis eltérő válaszokat kapnak. Egy dolog azonos a történeteikben, hogy kívülről minden mozdulatlannak tűnik. – Három kérdésünkre a hét írója, Jász Attila válaszol. Ha belépsz a Litera Klubba, tőle olvashatsz a hétvégén.
A magyarországi kis- és középvállalatok többsége a következő egy évben mérséklődő közterhekre számít, és egyre kevesebben érzik úgy, hogy azok negatívan befolyásolnák a cégük működését – derül ki a K&H kkv bizalmi index 2025 negyedik negyedéves adataiból.
Egy hét alatt 114 milliárd forintért vettek magyar lakossági állampapírokat a befektetők, nem számítva a statisztikában nem szereplő Babakötvény és Euró Magyar Állampapír értékesítését – derül ki az Államadósság Kezelő Központ adataiból. Ez igen nagy ugrás, 62%-os növekedés a megelőző héthez képest, egyúttal idei rekord. Az eredmények nem okozhatna
2025-ben nem csupán saját testi-lelki jóllétükért választották az aktív életmódot a Knorr-Bremse Budapest munkatársai: a vállalat Sportolva segítünk! kihívásában minden sportolással töltött óra pénzadományt jelentett a KórházSuli Alapítvány számára. 2 millió forint gyűlt össze az év során a hiánypótló munkát végző szervezetnek.