2026. február 24. kedd

febr. 24
16:30
Magyar kutatók formálják a járműipar és a robotika jövőjét (autopro)
Olyan ökoszisztéma jött létre a magyar ipar és az akadémiai szféra összekapcsolódásából, ami világraszóló eredményekhez vezethet.
febr. 24
16:30
A zöldségek elkészítéséhez mindig szükség van zsírra is (Magyar Hírlap)
Szervezetünk számára értékes vitamin forrással rendelkeznek.
febr. 24
16:30
Putyin: újabb gázvezetékek elleni támadások várhatók (Demokrata)
A terv célja a békefolyamat veszélyeztetése.
febr. 24
16:30
Marozsán nem okozott meglepetést (Demokrata)
Marozsán – aki sorozatban harmadszor távozik nyeretlenül Dubajból – ezúttal egyedüli magyar volt a mezőnyben.
febr. 24
16:30
Fókuszcsoport Ádám ezt is benézte: az utca embere nem kér Magyar Péterből (Mandiner)
Sőt, mint kiderült elégedett is nemzeti kormánnyal.
febr. 24
16:30
Orbán Viktor: Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten (Magyar Nemzet)
Megmagyarázta a lépését a miniszterelnök.
febr. 24
16:30
Nyomatékosan hangsúlyozza az OKFŐ, hogy minden rendben, ennek ellenére felállítanak egy független vizsgálóbizottságot (Kontroll.hu)
Az Országos Kórházi Főigazgatóság közleményben jelentette be egy külső, független vizsgálóbizottság felállítását a budapesti felnőtt pszichiátriai ellátás helyzetének áttekintésére.
febr. 24
16:32
Előkerült a magyargyűlölő Freund is, veszett vadként uszított Magyarország ellen: minden szavazati jogától megfosztaná a magyarokat (Mandiner)
Már csak ő hiányzott.
febr. 24
16:36
Nagy a baj! Eltűnt az otthonából egy 13 éves kislány Komáromban (BorsOnline)
Nem tudni jelenleg hol tartózkodik
febr. 24
16:36
Megtalálták Pesty Lászlót (Infostart)
Lapértesülés szerint épségben előkerült Pesty László dokumentumfilmes, rendező.
febr. 24
16:36
A kanadai hatóságok szerint az OpenAI megakadályozhatta volna a Tumbler Ridge-i lövöldözést (hirado.hu)
Az OpenAI közlése szerint a cég alkalmazottai a Tumbler Ridge-i vérengzésről értesülve fordultak a kanadai rendőrséghez azzal, hogy információjuk van arról, hogy hogyan használta az elkövető a ChatGPT-t.
febr. 24
16:36
Az Európai Bizottság szerint az orosz támadások miatt állt le a Barátság kőolajvezeték (444.hu)
Orbán Viktor ezzel szemben azt állítja, politikai nyomásgyakorlás miatt állt le a szállítás.
febr. 24
16:36
Az életét adta a fronton, miután a családját elvesztette (Ripost)
Egy csapásra mindent elveszített.
febr. 24
16:36
Így óvja Daniel Radcliffe a fiát a Harry Potter világától (Hamu és Gyémánt)
Radcliffe mindössze 11 éves volt, amikor belevágott a Harry Potter forgatásába, és néhány év alatt a világ egyik legismertebb gyerekszínészéből lett globális sztár. A filmsorozat nyolc része összesen több mint 7,7 milliárd dolláros bevételt termelt világszinten, a produkció pedig hosszú időn át egyet jelentett a főszereplő nevével.
febr. 24
16:36
Keleti mesék, Kodály-centenárium és kommunista évforduló is helyet kap a Magyar Állami Operaház 143. évadában (Mandiner)
Legyen szó világhírű alkotók Pillangókisasszony premierjéről, Székelyföldtől a Felvidékig ívelő Háry János-bemutatóról, vagy Rákosi Mátyás bizarr 60. születésnapi ünnepségének felidézéséről, a Magyar Állami Operaház 2026/27-es évada mindenki számára tartogat valami meglepetést!
febr. 24
16:36
Előkerült Pesty László, visszavonták a körözést (Telex)
Maga a dokumentumfilmes jelentkezett a hatóságoknál.
febr. 24
16:36
Március 11-én dupla epizóddal indul a Határtalan szerelem az Rtl+ Premiumon (Digital Hungary)
A Határtalan szerelem című párkereső reality második évadában hat egyedülálló, külföldön élő magyar szingli párkeresését követhetjük nyomon, akik között van egy várandós kismama és olyan is, akinek PUA Coach segít az ismerkedésben.
febr. 24
16:36
Kilencedik alkalommal rendezik meg a Lélektől-Lélekig Fesztivált (vehir.hu)
A Veszprémi Petőfi Színház idén kilencedik alkalommal helyezi a fókuszt az érzékenyítésre, a IX. Lélektől-Lékekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválján keresztül. Bár repertoárjukban is komoly szerepet kap a társadalmi felelősségvállalás, április 15-19. között vendégtársulatokkal, vendékművészekkel, beszélgetésekkel, kiállításokkal közelítik a tém
febr. 24
16:38
Kemény felszólítást kapott Lengyelországból Zelenszkij a Barátság kőolajvezeték leállítása miatt (hirado.hu)
Az ukrajnai kőolajtranzit leállása egy olyan politikai művelet lehet Brüsszel és Kijev részéről, amellyel a cél Orbán Viktor választási győzelmének megakadályozása – jelentette ki kedden Jacek Saryusz-Wolski, a lengyel államfő külpolitikai tanácsadója
febr. 24
16:40
Világbank: Sehol a világon nem valósult meg teljesen a nemi egyenlőség a munkaerőpiacon (hirado.hu)
A felmérés szerint 2023 és 2025 között csaknem 70 országban összesen 100 olyan reformot hoztak, amely a nők munkavállalását és vállalkozását hivatott elősegíteni.
febr. 24
16:42
Megtalálták Pesty Lászlót (Metropol)
A nagybeteg dokumentumfilmes 2 hete tűnt el.
febr. 24
16:42
Ukrajna ezzel a hárompontos tervvel kényszerítené tárgyalóasztalhoz Oroszországot (vg.hu)
Ukrajna három pillérre épülő stratégiát hirdetett meg a háború lezárásának kikényszerítésére.
febr. 24
16:42
"Azt hittem ő az igazi, még teherbe is ejtett, majd kiderült: barátnője van" (BorsOnline)
Úgy vélte, ő a nagy Ő: hatalmasatt csalódott.
febr. 24
16:42
Szenvedély, botrány, magány – Jászai Mari, aki a színpadon díva volt, a szerelemben mégis mindig elbukott (Life)
A színésznő élete tele volt viharos szerelmekkel és fájdalmas fordulatokkal.
febr. 24
16:42
Soha nem látott méretű támogatás (Magyar Hírlap)
Idén 1000 milliárd forinttal több forrás jut a családokra.
febr. 24
16:42
Áthágja az univerzum eddig biztosnak hitt szabályait egy űrbeli objektum (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
febr. 24
16:42
Putyin nyer azzal, hogy Brüsszel Ukrajna támogatására költi Európa pénzét (Mandiner)
Az ukrán élelmiszerek fele már Európába érkezik, Kijev korábbi vevői ma már Moszkvának fizetnek.
febr. 24
16:42
Csak egy helyen nem süt majd ki a nap szerdán (Magyar Nemzet)
Itt a friss időjárás-jelentés.
febr. 24
16:42
Forgatnak Kordáék – Exkluzív (AC News)
A művész és felesége grandiózus koncertre készül 2026. december 19-én a Papp László Budapest Sportaréna színpadán.
febr. 24
16:42
Mol: Tisztségviselőink a jogszabályoknak megfelelően hajtották végre a részvényügyleteiket (Telex)
Az olajvállalat azt írta, mindenben állnak a bennfentes kereskedelem gyanúja miatt vizsgálódó MNB rendelkezésére.
febr. 24
16:42
Letartóztatták az idegenvezetőt, aki összefirkálta az egyik egyiptomi piramist (Roadster)
Úgy tudni, az érintett idegenvezetőt őrizetbe vették, a kihallgatás során beismerte tettét.
febr. 24
16:42
Súlyos iskolai zaklatási ügy Ercsiben: két diák is segítségre szorult egy héten belül (Kontroll.hu)
Egy tanulót kizártak a jelenlegi iskolájából és egy új iskolát jelöltek ki neki, egy másik diák pedig felfüggesztett kizárást kapott.
febr. 24
16:44
Kamionok ütköztek az M0-son (Magyar Hírlap)
Torlódik a forgalom.
febr. 24
16:48
Vizsgálja a rendőrség Magyar Péterék házibulijának összes körülményét (Infostart)
Magyar Péterék házibulijának összes körülményét, többek között a kábítószer birtoklása miatt tett feljelentés tartalmát is vizsgálja a rendőrség – írja a Magyar Nemzet.
febr. 24
16:48
A Bafta intézményesen védi az emberi kreativitást - jön a „No AI Used” logó? (Kreatív Online)
A Bafta új alapelveket fektetett le az AI használatának terén.
febr. 24
16:48
1 millió dollárt kap Budapest egy új városi élelmiszerelosztási modell megvalósítására (Adózóna)
Budapest egymillió dollárt, valamint operatív támogatást kap egy új városi élelmiszer-elosztási modell, a Fővárosi Feldolgozóközpont megvalósítására, amely a fővárosi piacokon keletkező, el nem adott, de fogyasztásra és hasznosításra alkalmas zöldségeket és gyümölcsöket dolgozza fel – közölte a Főpolgármesteri Hivatal.
febr. 24
16:48
Történelmi pillanat: ez a népszerű magyar étel lett a 100. hungarikum (Agroinform)
A Hungarikumok Gyűjteménye a tepertős pogácsával és a vecsési savanyú káposztával bővült, így a nemzeti értékek száma elérte a százat. A Magyar Értéktárba az Ulti kártyajáték és Kincsem, a csodakanca is bekerült.
febr. 24
16:48
Magyar Péter brüsszeli főnökei eszkalálnák a háborút (Magyar Nemzet)
Taurus rakétákkal bénítanák meg Oroszországot a néppártiak.
febr. 24
16:48
Kiskorúak veszélyeztetésével gyanúsították meg az Európa-bajnok Sebestyén Júliát (Telex)
A rendőrség egy személyt hallgatott ki gyanúsítottként 3 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt, a gyanúsítás miatti panaszt elutasították.
febr. 24
16:48
Testvérek közötti különbségek: Miért nem kaphattuk ugyanazt, még ha együtt is nőttünk fel? (Bien)
A testvéri kapcsolatok sokszor rejtélyesek és bonyolultak. Bár együtt nőttünk fel, mégis eltérő tapasztalatokkal gazdagodtunk. Dr. Máté Gábor gondolatai segíthetnek megérteni, miért van ez így.
febr. 24
16:48
Bejárnád Skandináviát? Új nemzetközi vonat indul a nyári szezonban (Drive)
Új nemzetközi vasúti járat indul idén nyáron: a Snälltåget friss útvonala több skandináv várost köt össze, és Dánia, valamint Németország egy-egy úti célja felé is csatlakozást kínál. A Malmö és Oslo között közlekedő járat június 15-én startol, de nem ez az egyetlen újdonság a társaság kínálatában.
febr. 24
16:50
Gazdafórum Szentesen: erős üzenetek a termelők védelméről (Agroinform)
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a MAGOSZ és az agrártárca közösen keresi azokat a megoldásokat, amelyek javítják a gazdák versenyképességét.
febr. 24
16:54
Varga Mihály bízik benne, hogy visszatérhet a jegybank régi mozgástere (Menedzsment Fórum)
Közel másfél év után ismét kamatot csökkentett a Magyar Nemzeti Bank. Legutóbb 2022 júniusában volt a mostani, 6,25 százaléknál alacsonyabb szinten az irányadó ráta.
febr. 24
16:54
"Imádkozzanak a fiamért!" – megszólalt a Sopronban megkéselt Dani édesanyja, lélegeztetőgépen van fiatal férfi (BorsOnline)
A rendőrség már elfogta az életveszélyt okozó testi sértéssel gyanúsított férfit. Megszólalt a Sopronban megsebesített fiatal édesanyja.
febr. 24
16:54
Álló pizzásdoboz cirkál London utcáin (Kreatív Online)
Képzelj el egy kartondobozt, amiben pizzát viszel – csak épp függőlegesen, mint egy laptoptáskában. A kísérleti „Vertical Pizza Box” a brit Pizza Hut és az Iris kreatívügynökség közös kampánya.
febr. 24
16:54
Nem adja fel a Real Madrid, újabb ajánlat jön Szoboszlaiért (Metropol)
A Liverpool magyar labdarúgója nagyon kell a spanyoloknak.
febr. 24
16:54
Elhunyt Robert Carradine (Magyar Hírlap)
A suttyók visszavágnak és a Lizzie McGuire sztárja 71 éves volt.
febr. 24
16:54
Putyin figyelmeztette Magyarországot: pillanatokon belül őrült akcióba kezdhet Zelenszkij (Mandiner)
A Barátság kőolajvezeték után a Török Áramlatot is célba vehetik az ukránok.
febr. 24
16:54
Vezére likvidálása után lángba borította Közép-Mexikót a legerősebb drogkartell (Telex)
Nemesio Rubén Oseguera Cervantes, vagyis El Mencho a Jalisco New Generation könyörtelenségéről híres főnöke volt. Vasárnap gyilkolta meg a mexikói hadsereg. Halála után a kartell véres káoszba taszította az ország középső vidékét. Most mindenki idegesen várja, kitör-e az anarchia.
febr. 24
16:54
Előkerült Pesty László - épségben! (Pesti Srácok)
Az ismert dokumentumfilmes és producer február 9-én tűnt el, ami miatt a Budapest I. kerületi rendőrkapitányság körözést rendelt el ellene. Pesty László a Pesty Fekete Doboz alapítója elkötelezett Fidesz támogató volt, majd az utóbbi években élesen bírálta a NER-t, miközben súlyos egészségügyi és gazdasági problémákkal küzdött.

Keresés