Borzasztóan indult ez az év. A gyengébbek biztos, hogy küszködnek, s vajon mi történik a profik háza táján? Nem megy a búza, csökkent az ára, vevő sehol.
Az orosz-ukrán háborút kétfajta módon lehet lezárni, kompromisszumos békével és összeomlással. Jelenleg úgy néz ki, hogy mind a két fél a másik összeomlására játszik – mondta Somkuti Bálint a Vasárnap.hu-nak. A biztonságpolitikai szakértő szerint azonban a jelek szerint jelenleg egyik fél sem nyitott a békére, mert követeléseik teljes mértékben kiz
A Demján Sándor Tőkeprogram feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-k beruházási hajlandósága erős, és a beérkezett projektek jelentős része megvalósítható. A programra több mint 3500 vállalkozás jelentkezett, közülük több mint ezer kapott pozitív előminősítést, a feldolgozott állomány alapján pedig eddig 54,2 milliárd forint értékű beruházá
A kisadózóknak 2026. február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható - erre hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
A Mil Mi–26 neve talán kevésbé ismert a nagyközönség számára, méretei és teljesítménye azonban a légi közlekedés történetének legimpozánsabb típusai közé emelik. A világ legnagyobb sorozatban gyártott helikopterét ma is olyan feladatokra vetik be, ahol valóban számít a teherbírás: hatalmas rakomány és akár több tucat ember szállítására is alkalmas,
Szeretője buktatta le véletlenül Nemesio Oseguera Cervantes-t, ismertebb nevén El Menchót. A drogkartell vezérét a múlt héten likvidáltak a hatóságok. Mexikóban az akció után zavargások törtek ki, rendőrökre támadtak, robbantásos merényleteket hajtottak végre.
Hogy alakult az LMBTQI-ügyek helyzete az elmúlt tizenhat évben? Nehéz felidézni, tudjuk, de videós összefoglalónkkal segítünk, hogy mindent egyben láss.
Az Európai Unió 6,2 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatásával megvalósult projekt célja volt, hogy a jövő közlekedési és ipari rendszerei megbízhatóbbak, energiatakarékosabbak és mindenki számára biztonságosabbak legyenek. A közlemény szerint a 2021. őszén indult program során olyan technológiai megoldások születtek, amelyek segítik az ö
Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója úgy fogalmazott: Európában háborús pszichózis uralkodik, hasonlóképpen, mint az első világháborút megelőző időszakban.
Évekig úgy tűnt, hogy a Meta végleg maga mögött hagyta a saját digitális fizetőeszköz bevezetésének tervét. Most azonban ismét napirendre került a stabilcoinok integrációja, méghozzá egy óvatosabb, külső partnerekre építő konstrukcióban. A sajtóértesülések szerint a vállalat 2026 második felében indíthatja el az új megoldást. Külső partnerrel, új p
Úgy érzed, megtaláltad azt a személyt, aki mellett az egész életed le tudnád élni, de jól jönne egy kis megerősítés abban, hogy biztosan ő az Igazi? Szerencsére ehhez nincs szükséged asztrológiai jelekre, sem órákon át tartó önelemzésre; csak olvasd el a cikkünket és nézd meg, hogy nálatok is megvan-e az az 5 dolog, ami ahhoz kell, hogy tökéletes p
A Portfolio Investment Day konferencia harmadik blokkja konkrét, sok befektetőt érintő témákra fókuszált: többek között kiderült, hogy milyen sztori van még az OTP részvényében, kiderült, hogy mit árazhat most a piac és milyenek a kilátások. Ezt követően részleteiben, konkrét részvényeken keresztül tárgyalták a szakértők a globális nyersanyagpiaci
A mai szülők jelentős része naponta érzi magát túlterheltnek, kevesen tudják jól kezelni a stresszt – a megoldás nem a nagyobb önfegyelemben, hanem a megfontoltabb reakciókban rejlik.
A BBC World Service szóvivője a Media1 megkeresésére megerősítette, hogy magyar és román nyelvű pilot hírszolgáltatás indítását tervezik, a lengyel modell mintájára, további jóváhagyások függvényében. Konkrét indulási dátumot nem közöltek, és nem erősítették meg, hogy a frissen megjelent „BBC News Magyarul” Facebook-oldal hivatalos projekt-e.
Az Európai Bizottság szerint orosz csapás okozta a Barátság kőolajvezeték január 27-i leállását. A magyar kormány válaszul leállította a dízelszállítást Ukrajnába, és a 20. szankciós csomagot is blokkolja.
A kötelező regisztráció több jogi kérdést is felvet, különösen az érvényes jogalap meghatározása, valamint a jogszerűség, tisztességesség, átláthatóság és adattakarékosság elvének betartása tekintetében. A legfontosabb szempontokat dr. Darcsi Barbara és dr. Horváth Gergely, a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda munkatársai foglalták össze.
Az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkij ukrán államfőt, hogy gyorsítsa fel Ukrajnában a január 27-én orosz támadás során megrongálódott Barátság kőolajvezeték javítási munkálatait.
A bankrendszer "veszélyes üzem", mert a nemzetgazdaság egésze ki van téve a működésének. Ilyen alapon, még ha szokatlan is egy gazdasági minisztertől, de Nagy Mártonnak is "joga van" elemezni a bankrendszer működését – mondta Palkó István, a Portfolio elemzője az InfoRádióban.
Traktorokkal vonultak utcára a mezőgazdasági termelők Szerbiában ma, hogy az olcsó importtermékek és az alacsony állami támogatások miatt tiltakozzanak.