Évekig zajlott egy tudatosan felépített ingatlanos ügyeskedés a jegybanki Pallas Athéné Alapítvány körül, amely során a közvagyonból milliárdok tűntek el.
A cseh kormány nem tervezi, hogy az ország védelmi kiadásait a bruttó hazai termék (GDP) 3,5 százalékára emelje – jelentette ki Andrej Babis cseh kormányfő abban az interjúban, amelyet a Deník.cz jobboldali napilap honlapjának adott.
Újabb kárpátaljai magyar áldozatot követeltek a harcok Ukrajnában, ahol a teljesen értelmetlen háborúban teljesen értelmetlenül halnak meg a magyar emberek – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter péntek reggel.
Az európai uniós tagállamok miniszterei felszólították az Európai Bizottságot, hogy lépjen fel az egységes piacon belüli területi ellátási korlátozások ellen, miközben a kiskereskedők és az élelmiszeripar közötti feszültség egyre élesebbé válik - számolt be az Euractiv.
Jelentősen romlik az afrikai sertéspestis (ASP) járványhelyzet vaddisznókban Baranya vármegyében. Ennek okán az országos főállatorvos elrendelte a fertőzött, valamint a magas kockázatú területek bővítését.
Fotó: Toyota 1997 decemberében debütált a piacon az első, villamosított hibrid hajtással szerelt Toyota. A Prius óriási mérföldkőnek bizonyult az autóiparban, és a vállalat immár közel 30 éve diktálja az elektromosítás ütemét az iparágban. Ez idő alatt a márka összesen 31 396 674 hibrid autót szállított ki ügyfeleinek világszerte. Európában 6 168 0
A Telegram bejelentette a Wallet, az üzenetküldő alkalmazásba natívan integrált digitális eszközmenedzsment platform új funkciót, amely ígéretet tesz arra, hogy merőben megváltoztatja a felhasználók hozzáállását a DeFi-hez. Innentől kezdve a TON Wallet felhasználói nemcsak bitcoint, ethereumot és USDT-t tarthatnak és küldhetnek, hanem közvetlenül a
A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény egyes rendelkezéseinek a veszélyhelyzetre tekintettel történő eltérő alkalmazásáról szóló 34/2026. kormányrendeleten túl négy kormányrendelet, továbbá nyolc rendelet és tizenhat határozat jelent meg február 26-án a Magyar Közlöny 2026. évi 21. számában.
A Le Monde budapesti tudósítójának február közepén megjelent cikke Orbán Viktor születéspolitikájának kudarca Magyarországon címmel látott napvilágot. A megfogalmazott kritikák alapján Szalai Piroska miniszterelnöki főtanácsadóval tekintettük át az Orbán Viktor vezette kormányok családpolitikájának eredményeit.
Szintet lépett a gödi botrány, de mi kell ahhoz, hogy egy politikai botránynak következménye legyen, és mi az az ügy, amivel a Fidesz talál fogást a Tiszán? Hogyan nyerhet mégis a Fidesz, ha igaz a Medián 55–35-ös mérése? 2026 élőben Róna Dániellel, a 21 Kutatóközpont vezetőjével.
Bár nem azt olvasta, amit az újságírók cédulára írtak, de legalább sokkal hosszabban. Vajon ha április 12-én a Tisza győz, meglesznek-e a békés hatalomátadás feltételei?
Az altatással járó műtétek két okból érlelnek szorongást bennünk. Egyrészt attól félünk, hogy sosem ébredünk fel többé, másfelől pedig a műtét közbeni éberség gondolata is elborzaszt.
Habár az év elején érezhetően visszaesett a lakáspiaci kereslet, a statisztikák azt mutatják, hogy bizonyos méret- és árkategóriák továbbra is rendkívül felkapottak, és jóval gyorsabban cserélnek gazdát, mint más ingatlanok. De mely lakásokat lehet most a legkönnyebben eladni?
A nulla forintos bankszámla ismét kulcsszó lett a lakossági piacon. Az ingyenes banki szolgáltatásoknak volt már fénykora, majd a tranzakciós illeték és a költségnövekedés miatt szinte eltűntek. Most azonban újra egyre több olyan számlacsomagot találsz, ahol a számlavezetés havi díja 0 forint, sőt bizonyos esetekben még egyes tranzakciókért sem kel
Az Európai Uniónak közvetítő szerepet kellene vállalnia a Barátság kőolajvezeték ügyében, felháborító, hogy Brüsszel a témában nem áll ki Magyarország és Szlovákia mellett – jelentette ki Leszek Miller volt lengyel kormányfő csütörtök késő este egy népszerű Youtube-csatornán.
Majdnem egy szakállas törp szerepében is láthattuk volna a világhírű színésznőt A Hobbitban – Cate Blanchett maga vetette fel az ötletet Peter Jacksonnak.
Az otthoni pihenés minősége nagymértékben függ attól, hogy milyen lábbelit választunk a lakásban töltött időre. Sokan alábecsülik a megfelelő női papucsok kiválasztásának jelentőségét, pedig ez az egészségünkre is komoly hatással lehet. Egy hosszú munkanap után a lábaknak szükségük van a megfelelő alátámasztásra és a pihentető, puha környezetre. A
A 4iG Csoport történetének legerősebb pénzügyi évét zárta 2025-ben: konszolidált nettó árbevétele 733,88 milliárd forintra, EBITDA-ja 275 milliárd forintra emelkedett, mindkettő történelmi csúcsot jelent.