Futballforradalmár volt, újító, aki tökéletesen értette a játékosok nyelvét. Verebes József különleges egyénisége a honi futballtörténelemnek. S nemcsak azért, mert maradandót alkotott Győrben és az MTK-nál. Aki szerette a szép, látványos közönségszórakoztató futballt, vonatra ült Budapesten, Celldömölkön vagy az Óperenciás tengeren túl, hogy a Ráb
Látványos dollárerővel indult a péntek reggeli kereskedés, az euró ellenében új lokális csúcsára is ment. Ez pedig nem kedvező környezet a feltörekvő piaci devizáknak, így nem meglepő, hogy a forint az éjjeli erősödési próbálkozása után hirtelen váltott gyengülésbe. Délután érkezhetnek még izgalmak, ugyanis fontos amerikai makrogazdasági adatok jel
A Gránit Bank történetének legeredményesebb évét zárta 2025-ben: az adózott eredmény 19,2 milliárd forint volt, ami 13,6 százalékkal haladja meg az előző év eredményét. Az adózás előtti eredmény 21,4 milliárd forintra nőtt, ami 18,8 százalékos éves bővülést jelent.
Régen árcédula volt a házasságokon. A hozomány évszázadokig valamennyi társadalmi rétegben jelen volt, története még annál is érdekesebb, mely legutóbb a Bridgerton családban kapott fontos szerepet.
Egy friss kutatás szerint még a fideszesek körében is enyhe többségben vannak azok, akik a szennyezések miatt felfüggesztették volna az akkugyár működését.
Kocsmáros, pap vagy sztárfotós – a jubileumi epizódban egészen más életutakat kaptak A mi kis falunk szereplői. A színészek közben arról is meséltek, ők maguk milyen pályáról álmodoztak gyerekként: volt, aki orvos, sportoló vagy tanár szeretett volna lenni, mielőtt a színészet mellett döntött.
Megnyílik a Tiszaligeti Strandfürdő a nyáron Szolnokon - jelentette be a Tisza-parti település polgármestere csütörtökön, a közgyűlés utáni sajtótájékoztatón.
Indiában majdnem tízéves csúcsra nőtt az arany diszkontja, Kínában eközben a közel-keleti feszültségek miatt megnőtt a menedékeszközök iránti kereslet.
Jó hír, hogy a már elérhető vagy a napokban megnyíló óriási pályázati kínálat fókuszában éppen az olyan képzési támogatások állnak, amelyek segítenek az MI-kihívást a profit "nyelvére" lefordítani.
Az XRP Ledger ökoszisztémáját is fejlesztő Ripple Labs egy nagyszabású másodlagos részvény-visszavásárlási programra készül, amely akár 50 milliárd dollárra is növelheti a cég értékét. Erről a Bloomberg számolt be még március 11-én. A másodlagos részvény-visszavásárlás azt jelenti, hogy nem újonnan kibocsátott részvényeket vásárol vissza, hanem már
Az elsősorban független és szerzői filmek bemutatására fókuszáló Guatemala Film Week beválasztotta hivatalos versenyprogramjába Dénes Viktor 2025 augusztusában forgatott rövidfilmjét. A kulcs (The Key) a válogatók szerint markáns, új európai alkotói hangot képvisel a nemzetközi filmek versenyében.
Kassai Lajos szerint a hagyomány csak akkor marad élő, ha nemcsak őrizzük, hanem a mindennapok részévé is tesszük. A modern lovasíjászat megteremtője a Sorsok mögött című műsorban arról beszélt, hogyan lehet a múlt értékeit a jelenben megélni, miért hiányzik szerinte a valódi párbeszéd a társadalomból és miért gondolja, hogy sokkal több minden köt
A kínai bankok egyre nagyobb arányban hitelezik a technológiai és innovációs szektort. Történik mindez azután, hogy Peking a mesterséges intelligencia gazdasági szintű alkalmazását, valamint a feltörekvő iparágakban való dominanciát tűzte ki célul. Ez az átrendeződés azonban új kockázatokat is magában hordoz - írja a Reuters.
Lezuhant egy amerikai katonai légi utántöltő repülőgép Nyugat-Irakban egy Irán elleni hadművelet során – közölte az Egyesült Államok Központi Parancsnoksága. A baleset az Operation Epic Fury nevű művelet közben történt, a hadsereg szerint azonban nem ellenséges támadás vagy baráti tűz okozta.
Románia az Európai Unió és a NATO tagja, és 650 kilométernyi határon osztozik Ukrajnával. Részben a Duna-deltában is, ahol az ukrán kikötőket orosz támadások érték, az orosz drónok pedig a román légteret is már többször megsértették.
81 éves korában meghalt Jane Lapotaire brit színésznő, akit a nemzetközi közönség többek között a Korona és a Downton Abbey című sorozatokból is ismerhetett. Halálhírét családja és egykori társulatai egy héttel később hozták nyilvánosságra.
Terelés miatt húsz kilométeres szakaszon gigadugó alakult ki az M1-es autópályán Budapest felé Szárliget és a Herceghalom között. Az M1-es autópályán terelés miatt gigadugó sokkolja a sofőröket a Budapest felé vezető oldalon. A torlódás Szárliget és a Herceghalom, az 50-es és a 30-as km közötti szakaszon van. A külső sávban lassulás, szakaszos torl
A Déli pályaudvar és a Deák Ferenc tér között pótlóbuszokkal kellett utazniuk a munkába igyekvőknek. A forgalom csaknem egy óra után állt helyre a teljes vonalon.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,53 pontos, 0,45 százalékos csökkenéssel, 122 028,59 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 38,6 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Dróntámadásban életét vesztette egy francia katona az iraki Kurdisztán fővárosa, Erbil környékén. A támadás abban a térségben történt, ahol a Magyar Honvédség katonái is állomásoznak. A jelenleg elérhető hivatalos információk szerint a francia Arnaud Frion az első európai katona, aki életét vesztette a Közel-Keleten a háború kitörése óta.
Az elmúlt két hét napos, száraz, az ilyenkor szokásosnál több fokkal melegebb időjárása mellett nagyon kiszáradt a talajok felszín közeli része, és a középső talajréteg vízvesztése is egyre jelentősebb, az őszi vetésekre vonatkozóan a középső országrészben már most aszály van kialakulóban. Bár az előttünk álló egy hétben többször is van esély zápor
Újabb módosításokat hajtott végre a kormány az üzemanyagár-stop szabályain. Ennek értelmében már a saját telephelyükön tankoló közlekedési vállalatok - így a BKV és a Volánbusz -, valamint a mezőgazdasági gépek is jogosultak a hatósági áras üzemanyagra. A rendelet emellett egyszerűsíti a jogosultság ellenőrzését az automata kutaknál. Továbbá rögzít
Ahogy hosszabbodnak a nappalok és egyre többet süt a nap, mi is egyre szívesebben mozdulunk ki a szabadba. A napsütéstől jobb lesz a kedvünk, feltöltődünk energiával, és úgy érezzük, mintha újjászületnénk. A tavasz a megújulás időszaka, amikor nemcsak a természet, hanem mi is felfrissülésre vágyunk. Az ikonikus amerikai szépségmárka innovatív bőráp