2026. március 13. péntek

márc. 13
14:09
Élesen bírálják az európai vezetők az Egyesült Államokat, amiért kivonták az orosz olajat a szankciók alól (Telex)
Friedrich Merz német kancellér kijelentette, hogy "Németország nem vesz részt ebben a háborúban, és nem is szeretnénk részt venni benne".
márc. 13
14:15
Alacsony az infláció, de drágul a rezsi Lengyelországban (Privátbankár)
Lengyelországban januárhoz hasonlóan februárban is 2,1 százalék volt az éves infláció, ami 2024 óta a legalacsonyabb érték – áll a statisztikai hivatal (GUS) pénteki közleményében.
márc. 13
14:15
Jöhet a mulatós: Domján Evelin élete legnagyobb dobásával készül a vasárnapi adásra (Blikk)
Domján Evelin férjével, egyben mesterével, Vastag Csabával egy fergeteges ABBA-válogatást varázsolt a színpadra a Nagy Duett legutóbbi élő show-jában. A páros a Gimme! Gimme! Gimme!, a Mamma Mia és a Dancing Queen slágereire mutatta be látványos fejlődését, amit a zsűri a lehető legmagasabb elismeréssel, 40 ponttal jutalmazott.
márc. 13
14:15
Donald Trump megszólalt az új iráni vezetővel kapcsolatban (Infostart)
Az amerikai elnök az Iránnal szomszédos országokhoz is szólt, azt tanácsolva nekik, hogy ne féljenek átkelni a Hormuzi-szoroson, mert szerinte már nincs mitől tartani.
márc. 13
14:15
A babérlevelek égetése sokak szerint, megold egy komoly problémát (Magyar Hírlap)
Egyre többen építik be a napi rutinjukba.
márc. 13
14:15
Először sikerült megfigyelni egy valóságos "Halálcsillag" születését (Rakéta)
A csillag mágneses mezője több száz milliószor erősebb, mint bármely ember által alkotott mágnes.
márc. 13
14:15
Visszaéltek a Békemenet nevével, feljelentést tettek a szervezők (Demokrata)
A szervezet álláspontja szerint az ilyen jellegű névhasználat alkalmas lehet a közvélemény félrevezetésére.
márc. 13
14:15
A spanyol nyúlhús útkeresése (Magyar Mezőgazdaság)
A spanyol nyúlhúságazat egyre nehezebb helyzettel néz szembe. Az Intercun szervezet szerint az ágazat jövője "nagyon bonyolult", elsősorban a belföldi fogyasztás folyamatos csökkenése miatt.
márc. 13
14:15
Nem is olyan felesleges szerv: az evolúció új fényben mutatja meg a vakbél szerepét (EgészségKalauz)
A vakbelet sokáig felesleges szervnek tartották, de új kutatások azt sugallják, hogy komplexebb szerepet tölt be az emberi szervezetben, mint eddig gondolták.
márc. 13
14:15
Van 5 csillagjegy, akik csak akkor mutatnak szerelmet, amikor már késő (Bien)
Az öt csillagjegy gyakran csak a krízishelyzetekben döbben rá, mennyire fontos számára a másik fél. Vajon kik ők?
márc. 13
14:21
Meghalt az első európai katona a közel-keleti háborúban (HírTV)
Változatlan intenzitással zajlik a közel-keleti háború.
márc. 13
14:21
Vészjósló előrejelzés: idén a bőség sem garantálja az alacsonyabb élelmiszerárakat (Agroinform)
A statisztikák és a beszerzési adatok alapján kirajzolódik a 2026-os nyár kellemetlen meglepetése. Hiába telnek meg a piacok hazai áruval, a logisztikai terhek és a gázolaj-plafon alatti feszültségek nem engedik lejjebb az árakat a boltokban.
márc. 13
14:21
Demkó Attila: Iránban nagy a kockázat – sokkal nagyobb, mint Venezuelában (Mandiner)
Ha sikerrel jár, Donald Trump a három évtizede Kínának kedvező amerikai geopolitikai hibasorozat végére tehet pontot.
márc. 13
14:21
Héder Barna a végrehajtó elől bujkál, felesége luxusüzlete közben Hévízen terjeszkedett (Sassy)
A volt sportriporter körül egyre fogy a levegő, miközben a család másik fele láthatóan virágzik. A 47 kifizetetlen stábtag tehetetlenül nézi, ahogy a tízmilliós tartozások ellenére új luxusbolt nyílik.
márc. 13
14:21
Kijöttek a friss ipari és építőipari adatok (Haszon.hu)
Két fontos, a magyar gazdaság állapotát bemutató adatsort is közzétett a Központi Statisztikai Hivatal.  Az ipari termelés három régióban nőtt, ötben csökkent az előző év azonos időszakához képest. Az építőipar fellendülése még várat magára.
márc. 13
14:21
Hogyan lehet fellépni az álhírek ellen? Új könyv keresi rá a választ (Médiapiac)
A digitális nyilvánosság egyik legnagyobb kihívásával, a dezinformációval foglalkozik a Hamis hírek – A dezinformáció jogi szabályozása című új kötet. A Gondolat Kiadó gondozásában megjelent könyv azt vizsgálja, miként lehet fellépni a szándékos megtévesztéssel szemben úgy, hogy közben a szólásszabadság se sérüljön.
márc. 13
14:21
Magyar kutatók fejlesztése forradalmasíthatja az akkumulátorgyártást (Zöld Trend)
Környezetkímélőbb akkumulátorgyártás kezdődhet el Magyarországon.
márc. 13
14:27
Abu Fani "felállt a pofonból" és a Fradi hőse lett (Blikk)
Kedvező helyzetben vára a visszavágót a Ferencváros a labdarúgó-Európa-ligában: a zöld-fehérek a nyolcaddöntő első mérkőzésén a Groupama Arénában 2–0-ra legyőzték a Bragát, ami optimizmusra adhat okot a szerdai visszavágó előtt. Robbie Keane csapata annak ellenére produkál remek tavaszt a nemzetközi porondon, hogy a télen elvesztette két legértékes
márc. 13
14:27
Elegük lett? Árplafon és benzinkút-ellenőrzések egy újabb országban (Agroinform)
Miközben Magyarországon már bevezették a védett üzemanyagárakat, most Franciaországban is hasonló intézkedésekkel próbálják megfékezni a benzin és a gázolaj drágulását.
márc. 13
14:27
Hidvéghi: már 1,5 millió aláírás gyűlt össze a nemzeti petícióra (ATV)
Száguld a nemzeti petíció: már több mint másfél milliónál jár a visszaküldött ívek száma - közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára pénteken a Facebook-oldalán.
márc. 13
14:27
XXI. Század: Öt százalékkal vezet a Fidesz, hárompárti parlament alakulna (SzMo)
Schmidt Mária intézete 46:41 arányban mérte a Fidesz–KDNP vezetését a Tisza Párt előtt, egy hónappal a 2026-os választás előtt. Ezzel szemben más kutatók, mint a 21 Kutatóközpont, továbbra is Magyar Péter pártjának előnyét mutatják.
márc. 13
14:27
Újabb ballisztikus rakétát fogott el a NATO a török légtérben (Magyar Hírlap)
Ez már a harmadik ilyen eset volt március eleje óta.
márc. 13
14:27
Fontos határidő közeleg: hétfőig kérhető az szja-bevallási tervezetek postázása (Bank360 blog)
Az szja-bevallási tervezetek postázását március 16-ig kérhetik azok, akik nem rendelkeznek elektronikus elérhetőséggel. Eddig 40 ezren igényelték így, jelentős részük SMS-ben jelezte az igényt az adóhivatal felé. Összegyűjtöttük a fontosabb információkat az szja-bevallásról.
márc. 13
14:27
Friedrich Merz behisztizett Donald Trumpra (Demokrata)
Szerinte a piacon az árakkal van probléma, nem pedig az ellátásbiztonsággal.
márc. 13
14:27
"Majd eljön érted a Pipás!" – film készült az alföldi tanyavilág hírhedt férjölőjéről (Mandiner)
Aki nem mellesleg szoknyáról váltott nadrágra, így nem csupán a tettei, de az identitása körüli bizonytalanságok is hizlalták a legendáját. Az első filmes Goldberg Emília Pipás című mozija ez utóbbira koncentrál, egy különös megtéréstörténettel keretezve az amúgy sem mindennapi sztorit.
márc. 13
14:29
Egy "vállalhatatlan" mondatról (Mandiner)
Bizonyára okkal tapsol az Orbántól megszabadulni kívánó sokaság.
márc. 13
14:31
Dzsihadista rajtaütések rázták meg Belgiumot és Hollandiát: a hatóságok terrortámadás ügyében nyomoznak (Mandiner)
Az MCC Brüsszel határozottan elítéli a rotterdami és a liege-i támadásokat.
márc. 13
14:33
Az 50 év felettieknek el kell kezdeniük felkészülni a nyugdíjas évek finanszírozására (Piac és Profit)
Minden negyedik magyar tart attól, hogy nyugdíja nem lesz elég a megszokott életszínvonal fenntartásához – derül ki a Provident Pénzügyi Zrt. felméréséből. A szorongás megoldása az lehet, ha legkésőbb az 55. születésnapunk körül megkezdjük a hosszú távú pénzügyi öngondoskodást a nyugodt, békés időskorunk érdekében.
márc. 13
14:33
A portugál lapok is elismerik: jobb volt a Ferencváros (Infostart)
A három portugál sportnapilap, az A Bola, az O Jogo és a Record a csütörtök esti, budapesti Európa-liga-nyolcaddöntőről írott értékelésében leginkább fellelhető közös szál, hogy a Ferencváros felülkerekedett ellenfelén, rá tudta kényszeríteni az akaratát, s megérdemelten győzött. A Sporting Braga elmaradt a várakozástól.
márc. 13
14:33
Most kiderül, hogy végzetesen lemaradt-e a céged a digitális versenyben (Portfolio)
Excel helyett integrált rendszerek, manuális folyamatok helyett automatizáció, egyre több helyen pedig már mesterséges intelligencia is megjelenik a vállalati működésben. Az viszont még kevésbé látszik, hogy a magyar kis- és középvállalkozások valójában hol tartanak a digitális és AI-alapú átalakulásban. Az MKIK Tőkealapkezelő most induló felmérése
márc. 13
14:33
10 tény, amit tudnia kell a Dell’’ Agro Plus-ról! (Agrofórum)
Az időjárás nem kérdez. Az aszály nem kopog. A hőstressz nem egyeztet időpontot. A kérdés nem az, hogy kialakul-e stressz a kultúrnövényben, hanem az, hogy a növényünk felkészült-e rá. Íme 10 szakmai tény a Dell’’ Agro Plus-ról, amelyek mentén érdemes mérlegelni.
márc. 13
14:33
Már csak pár hónap és ebbe a felkapott nyaralóközpontba is elrepülhetünk Debrecenből a Wizz Air-rel (Roadster)
Hetente háromszor mennek majd a gépek.
márc. 13
14:39
Új kötet jelent meg a dezinformáció jogi szabályozásáról (ProfitLine)
A demokratikus jogállamok és a digitális nyilvánosság egyik legnagyobb jelenkori kihívásával, a dezinformációval és annak jogi szabályozásával foglalkozik a Médiatudományi Könyvek sorozatban, a Gondolat Kiadó gondozásában megjelent új kötet - közölte a a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) kommunikációs igazgatósága pénteken az MTI-vel.
márc. 13
14:39
Magyar feldolgozóipar: ami nem öl meg...? (Portfolio)
A magyar feldolgozóipar továbbra is stagnáló pályán mozog. Az exportáló nagyvállalatoknál már látszanak a rendelésnövekedés első, halvány jelei, miközben a kizárólag hazai piacra dolgozó kisvállalatok továbbra is a túlélésért küzdenek
márc. 13
14:39
Új kínai márka tarolna Magyarországon: itt az árlista, ennyibe kerülnek a népautóik - retteghet a Suzuki, Dacia? (Pénzcentrum)
Megérkezett a magyar piacra a kínai Geely: a gyártó két modellel - az elektromos Geely E5-tel és a plug-in hibrid Geely Starray EM-i-vel - kezdi meg az értékesítést, amelyeknek már a hazai ára is ismert. A világ egyik legnagyobb autóipari csoportjához tartozó márka a 2010-ben felvásárolt Volvo Cars tulajdonosaként érkezik Magyarországra, és a terve
márc. 13
14:39
Vascső, kés, baseballütő – brutális verekedés tört ki a Pócs János által szervezett G.w.M.-buli után (444.hu)
Pócs János szerint mindennapos, hogy egyesek túlisszák magukat, aztán kitör valamilyen balhé. A rendőrség nyomoz.
márc. 13
14:39
Virginia Woolf az emberi psziché mélyére ás a Mrs. Dallowayben (Könyves Magazin)
Egyetlen nap történetét meséli el Virginia Woolf 1925-ös klasszikusa, a Mrs. Dalloway: a regény gondolattöredékekből, emlékfoszlányokból, benyomásokból, álomképekből épít fel egy olyan valóságot, amely valójában minden embernek sajátja. A mű a KultúrFlipper A nő hétszer című sorozatának következő olvasmánya, amely a női szerep- és életlehetőségeket
márc. 13
14:39
Sokakat megsebesített egy iráni rakéta egy észak-izraeli arab faluban (Magyar Hírlap)
Nem csillapodnak a harcok a közel-keleti régióban.
márc. 13
14:39
Leállt a határforgalom a záhonyi közúti határátkelőhelyen (Demokrata)
Az ukrán oldalon fennálló áramszünet miatt állt le a határforgalom Záhonyban.
márc. 13
14:39
Nyakunkra jönnek az ültetvény-robotok, és nem tiltakozunk (Agrárágazat)
Mezőgazdaság: a kertészeti robotizáció már nem jövőkép, kényszerű válasz a munkaerőhiányra, a technológiai versenyre.
márc. 13
14:39
Magyar árat kapott a Geely első villanyautója (Villanyautósok)
Idén még két újabb modellt fognak bevezetni a magyar piacra.
márc. 13
14:39
Alapjaiban írja át a támadás-védekezés kapcsolatát a mesterséges intelligencia (ICT Global)
A jelenlegi globális geopolitikai helyzetben egyre valószínűbbek a kritikus infrastruktúrák elleni kibertámadások. Ez - technológiai oldalról - részben a világ rendkívüli mély összekapcsoltságának is következménye. Mindeközben viszont nem minden rendszert biztosítottak megfelelően. A Thales védelmiipari óriáscég szakértője szerint rendkívüli mérték
márc. 13
14:39
Krízis a magyar telepeken: váratlan lépésre kényszerülnek az állattartók (Agrárszektor)
Nagy nehéz helyzetben vannak most a tejtermelést és sertéshizlalást végző vállalkozások, ugyanakkor azt is látjuk, hogy sokan végre fogják hajtani azokat a beruházásokat, amelyekhez az állattartó telepek korszerűsítésére (Átk) kiírt támogatásra pályáztak, még ha bizonyos fejlesztések sorsa most kérdéses is - mondta el szerkesztőségünk kérdésére Pin
márc. 13
14:39
Deczki Sarolta: Csavargások – Február, Újvidék (Litera)
Családtörténet, szanaszét ágazik, de egy idő után megjegyzi az ember, hogy ki kinek a kije. Több generáció, benne az egész huszadik század – ahogyan az 1978-ban is ‒, de a súlypont itt is az 1981-es év.  – Deczki Sarolta csavargónaplója februárról.
márc. 13
14:45
Egy indiai olajszállító váratlan útja ismét megrengette a piacokat (Infostart)
Az olajárak pénteken mérsékelten csökkentek, miután egy indiai tartályhajó biztonságosan áthaladt a Hormuzi-szoroson, az Egyesült Államok pedig több intézkedést is bejelentett a kínálat szűkülésével kapcsolatos aggodalmak enyhítésére. A heti mérleg azonban így is jelentős áremelkedést mutat, mivel a közel-keleti konfliktus okozta ellátási zavarok t
márc. 13
14:45
Márkahűség – nem a kuponok döntenek (MMonline)
A vásárlók többségét inkább zavarják a tömeges akciós hírlevelek, mintsem erősítenék a márkák iránti hűséget – erre jutott egy kétezer fős, országosan reprezentatív hazai kutatás. A felmérés szerint a lojalitást elsősorban nem a kedvezmények, hanem a márka megbízhatósága és minősége határozza meg: a válaszadók 41 százaléka ezt nevezte a legfontosab
márc. 13
14:45
Kiderítettük: Dárdai Pál ebben példát mutat Újpesten és egész Magyarországon (Mandiner)
A lila-fehérek peches játékosa árult el a titkot a Mandinernek.
márc. 13
14:45
Nagy a baj: Liptai Claudia most közölte (AC News)
Liptai Claudia állapota romlott: köhögés, láz és arcüreggyulladás miatt több fellépését is lemondta. A műsorvezető pihenéssel próbál felépülni.
márc. 13
14:45
Ezek az emberek elképzelhetetlen megpróbáltatásokon mentek keresztül, de nem sajnálatra van szükségük. Hanem lehetőségre (Telex)
Iván Sosztak és Szerhij Rajlan egyaránt orosz támadásban vesztette el a látását. Leszerelésük után meg kellett tanulniuk együtt élni a sérüléseikkel, és azt is ki kellett találniuk, hogyan tovább. A választ mindketten egy kis fazekasműhelyben találták meg Vinnicjában: az agyag végül nemcsak terápiát, hanem szakmát és közösséget is adott nekik. Hely
márc. 13
14:45
Séta helyet: a tudósok szerint ez a legjobb tevékenység az agy frissen tartása érdekében (EgészségKalauz)
Ez a mozgásforma hatékonyabban őrzi meg az agy frissességét, mint a séta.

Keresés