2026. március 13. péntek

márc. 13
15:57
Ekkora mennyiségű olaj kiesésére még soha nem volt példa (Piac és Profit)
Habár paráznak a piaci szereplők, a részvénypiaci reakciók valójában visszafogottnak mondhatók. Az S&P500 index például cirka 3 százalékkal értékelődött le február vége óta. A piaccal régóta foglalkozó emberek jól emlékeznek arra, hogy egy igazi válságos helyzetben (például orosz, brazil, dotcom, stb.) a piacok egy nap alatt estek ekkorát, sőt
márc. 13
15:57
Mi történik Dunaszerdahelyen? Sorban dőlnek ki a Dac játékosai, már a hétvégi bajnokit is le kellett mondani (Blikk)
A Ligás Klubok Uniója (LKU) - mint a Niké Liga irányító szervezete - elhalasztotta a felsőházi rájátszás 2. fordulójára kiírt FC Spartak Nagyszombat-DAC 1904 összecsapást, a dunaszerdahelyi együttest sújtó vírusos megbetegedések miatt. A meccs új időpontjáról még nem született döntés. A már megvásárolt belépőjegyekkel kapcsolatos részletekről való
márc. 13
15:57
Nagy vesztes lett a forint - Ez áll a háttérben (Portfolio)
A magyar forint az iráni háború kitörése óta a leggyengébben teljesít a feltörekvő piaci devizák között. Az energiaárak megugrása ugyanis felerősíti a magyar gazdaságot sújtó kockázatokat, miközben alig néhány hét van hátra az április 12-i választásokig. A forint kilátásairól is szó lesz következő befektetői klubunkon, amelyre ide kattintva lehet
márc. 13
15:57
Az Alkotmánybíróság szerint nincs azzal semmi baj, ha a Fidesz kampánykiadványaként működtetik a közmédia Facebook-oldalát (444.hu)
Az ügyben az a Patyi András volt az előadó alkotmánybíró, aki a 2018-as kampányban a Nemzeti Választási Bizottság elnökeként bocsánatot kért Orbán Viktortól, amiért megbírságolta.
márc. 13
15:57
A Békemenetnek talán sosem volt még ekkora jelentősége (Mandiner)
Mindent meg akarnak tenni, hogy Magyarországot is belerángassák a háborús fősodorba.
márc. 13
15:59
Erre mit lép Majka? – a legjobb barátjával is megosztja majd a színpadot Orbán Viktor március 15-én (Mandiner)
A Fidesz március 15-i műsorában – a korábban Majkával műsort vezető – Pápai Joci is részt vesz majd.
márc. 13
16:03
Már ezen a hétvégén bejelenthetik, hogy törlik a bahreini és a szaúdi futamot (Infostart)
Ha a közel-keleti konfliktus miatt Bahrein és Szaúd-Arábia sem rendezhet versenyt, akkor áprillisban Forma–1-es futam nélkül maradunk.
márc. 13
16:03
A viharos péntek után igazi tavaszi idő érkezik: a március 15-i ünnepségeken már 20 fok körüli, kellemes idő várható (SzMo)
Péntek délután szórványos zivatarok zavarják meg a nyugalmat, helyenként szélerősödéssel és jéggel. A hétvége további részében azonban már országszerte napos, kora tavaszias időre számíthatunk a meteorológusok szerint.
márc. 13
16:03
Diana hercegné titkos jóslata (Magyar Hírlap)
Nem Vilmost szánta a trónra?.
márc. 13
16:03
Meghökkentő ez a határtalan önimádat (Demokrata)
Az ugyanonnan támogatott médiacsoportoknak és megmondóknak ehhez egyetlen szava vagy kérdése sincs.
márc. 13
16:03
Nagyon úgy tűnik, hogy leleplezték Banksy személyazonosságát (Telex)
A Reuters alapos oknyomozás után azt állítja: kiderítette, kicsoda valójában a titokzatos brit graffitiművész.
márc. 13
16:05
Krúbi teljesen megőrült, de végre hazatért (Telex)
Sötét lelki mélységekből született, metálos múltjához írt szerelmeslevél lett Krúbi eddigi legkísérletibb lemeze. A Magyar Tenger Kalózai kaotikus, politikailag is sötét utazás a magyar rap eddig ismeretlen vizein.
márc. 13
16:09
Zelenszkij végleges dátumot mondott, hogy mikor indulhat újra a Barátság kőolajvezeték (Blikk)
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken bejelentette, hogy kijelölték a Barátság kőolajvezeték helyreállításának várható időkeretét. Erről az uniós vezetőkkel folytatott egyeztetések során született megállapodás. Az ukrán vezető hangsúlyozta: Ukrajna hivatalosan is megjelölte az olajvezetéket érintő újraindítás lehetséges időpontját.
márc. 13
16:09
Ha kialakulóban van a csontritkulás - Mit tehetünk? (WebBeteg)
Kialakulóban lévő csontritkulás esetén is tehetünk az állapot rosszabbodásának megelőzése és ezáltal az oszteoporózis veszélyes következményeinek elkerülése érdekében.
márc. 13
16:09
Macron már Zelenszkij oldalán mondta ki: minél előbb helyre kell állítani a Barátság kőolajvezetéket (Portfolio)
Nem szabad enyhíteni az orosz olajszankciókon, az amerikai engedmények akár milliárdokat hozhatnak Moszkvának, és az EU már a Barátság kőolajvezeték helyreállításának lehetőségét is vizsgálja, amelynek helyreállítását minél előbb, transzperensen végre kell hajtani – többek között ezekről beszélt Emmanuel Macron francia elnök és Volodimir Zelenszkij
márc. 13
16:09
Megvan, milyen néven érkezik az ID.3 utódja (Villanyautósok)
Április közepén jön az újdonság.
márc. 13
16:09
Híres filmek ikonikus mondatai – Hányat ismersz fel? (Diplomátszerzek)
Ez a kvíz a filmek szerelmeseinek szól, akik szeretik a kultikus idézeteket és a filmes történeteket. Minden kérdés egy-egy ikonikus pillanatot idéz fel, ami garantáltan mosolyt csal az arcodra.
márc. 13
16:09
Hitted volna? Az Eu ebben még az Usa-t és Kínát is lepipálta (Agrárszektor)
Az Európai Unió agrár-élelmiszeripari kereskedelme 2025-ben újabb rekordot döntött. Az export elérte a 238,4 milliárd eurót, az import pedig a 188,6 milliárd eurót. Mindeközben a szektor az Eu teljes kereskedelmi többletének 37 százalékát adta - jelentette az Európai Bizottság.
márc. 13
16:15
Rég volt ilyen jó évük a magyar biztosítóknak, de mi vár rájuk most? – Napokon belül kiderül! (Portfolio)
1962 milliárd forintos díjbevétellel és 115 milliárd forintos nyereséggel zárta a 2025-ös évet a magyar biztosítási szektor az MNB adatai szerint. Előbbi 15,7%-os növekedést jelent, utóbbi pedig közel két és félszerese az egy évvel korábbinak, és most először lépte át a százmilliárd forintos szintet. A rekordközeli különadóterhek ellenére jól telje
márc. 13
16:15
80%-ot ugrott a pétisó ára, idegesek a gazdák (Agroinform)
Indulatos kommentek, törölt bejegyzések a közösségi üzenőfalakon a műtrágyahelyzet miatt. Ismerős? Az egész térségünkben hiány van nitrogénből és kénből.
márc. 13
16:15
Nem takarították ki rendesen a hotelszobádat? Ezek az apró jelek azonnal elárulják (Femcafe)
Mindenki szeret tiszta hotelszobába megérkezni, ha nyaralni megy, azonban a személyzet el tud hanyagolni dolgokat.
márc. 13
16:15
Sorozatban ötödször Marco Odermatt az összetett győztes (Magyar Hírlap)
A svájci sztársportoló ezúttal 60 pontot gyűjtött.
márc. 13
16:15
Meghalt a Korona sztárja (AC News)
81 éves korában meghalt Jane Lapotaire, a díjnyertes brit színésznő, akit sokan a The Crown sorozatból ismertek.
márc. 13
16:15
Egy libanoni származású merénylő hajtott be autóval a michigani zsinagógába (Telex)
A CBS információi szerint a férfi több rokona halt meg Libanonban egy légicsapásban.
márc. 13
16:15
Nem egyenletesen oszlanak el a klímakockázatok Európában (Öko-drive)
Európa kétszer gyorsabban melegszik, mint a világ, miközben a világ is kétszer gyorsabban melegszik, mint két évtizede.
márc. 13
16:15
Ezt az 5 önismereti kérdést tedd fel magadnak tavasszal, ha fejlődni akarsz (Bien)
Az önismereti gyakorlatok segíthetnek abban, hogy a benned rejlő kreatív energiákat felébreszd, és tisztábban lásd mindennapi életed célját.
márc. 13
16:21
A MÁV szerint dübörög a Budapest-Belgrád vasútvonal (Piac és Profit)
A Budapest-Belgrád (BuBe) vasútvonalon már félszáz tehervonat ment végig, az ötvenedik pénteken lépte át a határt – írta Hegyi Zsolt, a MÁV csoport vezérigazgatója közösségi oldalán.
márc. 13
16:21
Ellepték a magyar hírességek a Vigadót – ők kapták a legrangosabb kitüntetéseket (Infostart)
Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter, Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkárral és Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkárral állami elismeréseket és művészeti díjakat adott át március 15. alkalmából a Pesti Vigadóban pénteken.
márc. 13
16:21
Napi 18 keverés a 4500 tehenes tejgazdaságban egyetlen kocsival – a Trioliet elnyűhetetlen (Agrofórum)
A Solomix 3 Vlx takarmánykeverő-kiosztó kocsi elsősorban azon tejgazdaságok számára ideális, amelyek nagy mennyiségű takarmányt kívánnak feldolgozni rövid idő alatt.
márc. 13
16:21
Kémbotrány Brüsszelben: titkosszolgálati kapcsolatokkal gyanúsítják az ukránbarát bővítési biztost (Mandiner)
Új bizonyítékokra hivatkozva követel vizsgálatot egy EP-képviselő Marta Kos ügyében.
márc. 13
16:21
Oliver Solberg szoros csatában vezet a Szafari Rally drámai pénteki napja után (Racing)
Oliver Solberg defekt miatt ugyan nagy előnyét elvesztette péntek délután, azonban így is sikerült megőriznie vezető helyét a második helyre lépő Sébastien Ogier előtt, míg Elfyn Evans a harmadik helyre csúszott.
márc. 13
16:21
Több mint 3000 kutatás igazolja, hogy ezzel a módszerrel bárki javíthat a mentális egészségén (Sassy)
Az Egészségügyi Világszervezet nagyszabású összefoglalója szerint a művészetek bizonyítottan hatékonyak. A kreativitás szerepe a betegségmegelőzésben és a rehabilitációban is egyre elismertebb.
márc. 13
16:21
Folytatódott az Implom értéktár programsorozata (Gyulatelevízió)
Kedden Békés vármegye kulturális értékei kerültek a középpontba az Implom suliban. A programsorozat középső állomásán Harangozó Imre tartott előadást. A diákok műsorával kezdődött az Implom értéktár nevet viselő, három rendezvényből álló programsorozat. A keddi eseményen Nagy Mária, az intézmény pedagógusa és egyben a programsorozat ötletgazdája ki
márc. 13
16:21
Hová érdemes utaltatni a nyugdíjat? (Haszon.hu)
A havonta pontosan érkező állami nyugdíj rendkívül stabil bevétel, amiért a hazai pénzintézetek valósággal versengenek. Ennek köszönhetően ma már számos olyan bankszámla létezik, amely a nyugdíj utalása esetén évekre vagy akár visszavonásig díjmentes fenntartást biztosít.
márc. 13
16:27
Marjai Juditot halálosan megfenyegették, láncfűrésszel akarták levágni a fejét: reagált a rendőrség (Blikk)
Marjai Judit halálát kívánja egy újabb zaklató, miután megszabadult egy korábbi, álprofil mögé bújótól. A fotóművész többször is tett feljelentést. Az ügy jelenlegi állása szerint azonban a zaklató továbbra is szabadon folytathatja tevékenységét, miközben az áldozatok, köztük Marjai Judit, kénytelenek tehetetlenül szemlélni a helyzetet.
márc. 13
16:27
Megszólalt Gyurcsány Ferenc, furcsát mondott a politikáról (Infostart)
Zaklatott korokról, válságról, káoszból kiemelkedett erős vezetőkről majd törvényszerű bukásukról filozofált a volt miniszterelnök.
márc. 13
16:27
Magyar Ezüst Érdemkeresztet kapott Böde Dániel (Blikk)
Nem akármilyen megtiszteltetésben részesült Böde Dániel. A korábbi válogatott labdarúgó a Magyar Ezüst Érdemkeresztjét vehette át. A paksi ikon büszkén vette át az elismerést.
márc. 13
16:27
Korszakhatár előtt a megújuló energiaforrások (NRGreport)
A Magyar Megújuló Energia Szövetség Green Talks konferenciáján az is kiderült, hogyan lesznek a magyar megújulók hatékonyak és versenyképesek.
márc. 13
16:27
Rejtélyes tárgy haladt el a Föld mellett (Magyar Hírlap)
Több tízezer hasonló objektumot figyelnek.
márc. 13
16:27
Soltész Miklós: hatalmas a munka, amit közösen elvégeztünk (Demokrata)
Hatalmas munkát végzett a magyar kormány a Királyhágómelléki Református Egyházkerülettel és a helyi magyar közösségekkel közösen.
márc. 13
16:27
A balos politikus nagyot csalódott a Tisza taktikájában: felszólította Magyar Péteréket is, hogy nézzenek tükörbe (Mandiner)
Inkább azt kellene megvizsgálni, miért érezheti úgy Zelenszkij, hogy Magyarországon nem számíthat támogatásra.
márc. 13
16:27
Lemondott Ézsi Robin a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet éléről (Telex)
Főigazgatósága alatt tömegével hagyták ott a dolgozók a pszichiátriai ellátás legfontosabb országos intézményét.
márc. 13
16:33
Átadták a Jászai Mari- és a Balázs Béla-díjakat is (FilmHu)
Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter, Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkárral és Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkárral állami elismeréseket és művészeti díjakat adott át március 15. alkalmából a Pesti Vigadóban pénteken - adta hírül az MTI.
márc. 13
16:33
Úgy tudják, kómában van Irán új vezetője, és talán végtagjai is hiányoznak (444.hu)
A brit Daily Mail és az amerikai hadügyminiszter is Modzstaba Hamenei igen rossz egészségi állapotáról számolt be, és maga az iráni rezsim sem tagad.
márc. 13
16:33
Hatalmas mérföldkőhöz ért a debreceni Schaeffler (autopro)
Történelmi mérföldkőhöz ért a Schaeffler debreceni csapágy- és komponensgyára.
márc. 13
16:33
1500 évnyi hagyomány: így alakult ki a sakk, a világ leghíresebb stratégiai játéka (Hamu és Gyémánt)
Két hadsereg néz szembe egymással. A gyalogság előrenyomul, a futók áttörik a védelmet, a király menekülni próbál, de a lovasság elvágja az útját. A csata vége elkerülhetetlennek tűnik – mégis csak egy tábla fölött zajlik minden. A sakk különös játék: egyszerre idézi fel a háború realitását és az emberi logika finom mechanikáját. Nem véletlen, hogy
márc. 13
16:33
Egymás haját tépik Von der Leyen emberei: a jugoszláv titkosszolgálatnak dolgozhatott az ukrán csatlakozás egyik legnagyobb pártfogója (Mandiner)
Ismét reflektorfénybe kerültek a vádak Marta Kos, az Európai Unió bővítési biztosa ellen.
márc. 13
16:33
A britek kormányzati szinten kapcsolják össze az autókat és az utakat (Autószektor)
Az Egyesült Királyság közlekedési minisztériuma, a Department for Transport (DfT) új keretrendszert mutatott be az összekapcsolt járművek (connected vehicle) szolgáltatásokhoz: ez a Connected Vehicle Services (CVS) keretrendszere. A bejelentés lényege nem technológiai részletkérdés, hanem stratégiai fordulat: a DfT "nemzeti minimumszintet" (nationa
márc. 13
16:39
Elegük lett belőle, leszedik a politikai hirdetéseket a budapesti fákról (Blikk)
en eltávolítják a fákra rögzített választási plakátokat, jelentette be Karácsony Gergely egy Facebook-posztban. A főpolgármester hangsúlyozta, hogy a főváros zöldterületei közös értéket képviselnek, és nem szolgálhatnak politikai hirdetőfelületként.
márc. 13
16:39
A háború lezárásán dolgozik az atomenergia-ügynökség (Infostart)
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója, Rafael Grossi pénteken bejelentette, hogy a szervezet egy új nukleáris megállapodás létrehozásán dolgozik az Egyesült Államok és Irán között.

Keresés