Magyar és lengyel résztvevőkkel közös megemlékezést szervez Budapesten a Civil Összefogás Fórum és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány a március 15-i nemzeti ünnephez kapcsolódva. A rendezvényre 2026. március 14-én kerül sor, ahol a szervezők a két nemzet történelmi barátságára és közös szabadságharcaira emlékeznek lengyel vendégeikkel együtt.
Minden negyedik magyar tart attól, hogy nyugdíja nem lesz elég a megszokott életszínvonal fenntartásához – derül ki a Provident Pénzügyi Zrt. felméréséből.
A kisbefektetők tömegesen vásárolnak olaj- és nyersanyagalapokat, hogy profitáljanak az iráni konfliktus okozta áringadozásokból, miközben az intézményi befektetők a rendkívüli volatilitás miatt inkább kivonulnak a piacról - számolt be a Bloomberg.
Robbie Keane ismételten remek taktikai érzékkel készítette fel csapatát a minden fajta előzetes latolgatás szerint jóval esélyesebb Sporting Braga ellen.
A Gazdasági Versenyhivatal megtévesztő árazás és pszichés nyomásgyakorlás miatt marasztalta el az online divatcéget. A vállalat 505 milliós bírságot és több mint 500 millió forintnyi kompenzációt fizet.
Van valami különlegesen varázslatos az első meleg tavaszi estékben, amikor egy terasz és két szék hirtelen a világ legjobb szórakozóhelyévé változik. Ilyenkor nem kell sok: pár barátnő, néhány szaftos pletyka és egy isteni margarita, ami pont annyira spicy, mint maguk a beszélgetések.
A Ferencváros sportigazgatója a Braga elleni El-párharcról, Tóth Alex eladásáról, a sportigazgatói lét kihívásairól, valamint a bajnoki versenyfutásról is beszélt a Sportemberek Extrában.
Manapság már elegendő egyetlen gombnyomás, és máris a kívánt hőmérsékletűre varázsolhatjuk a szobánkat. Ugyanakkor a légkondicionálásnak rengeteg olyan ősi technikája is létezik, amit érdemes felelevenítenünk.
Demonstrációt tartottak a Városháza parkban a Turbina Kulturális Központ egy hónapos bezárása miatt. A rendőrség kábítószer-kereskedelemre hivatkozik, a szervezők a kultúra rombolásától tartanak.
Az IWG Ingázóváros Indexe szerint Szentendre a legideálisabb Budapest környéki város a hibrid munkavégzéshez, megelőzve Budaörsöt és Érdet. A hosszú ingázás egyre kevésbé elfogadott, különösen a fiatal generációk körében, akik a jó közlekedést és rugalmas munkakörnyezetet keresik. A hibrid munkavégzés jelentősen javítja az életminőséget és a mentál
Több mint egy évtizede nem látott szintre emelkedett a vállalati csődök száma Németországban tavaly a szövetségi statisztikai hivatal pénteken közzétett adatai szerint.
Újabb meglepő dolgok derültek ki Diana hercegnéről: egy királyi szakértő szerint a néhai walesi hercegné egy időben úgy gondolta, hogy kisebbik fia, Harry herceg alkalmasabb lenne a brit trónra, mint az idősebb testvér, Vilmos.
A digitális infrastruktúra manapság már a gazdasági fejlődés egyik meghatározó tényezője. A gigabitképes internet elérhetősége a vidéki térségekben ugyanúgy alakítja a közösségek jövőjét, mint a nagyvárosokban, a Tarr Kft. pedig olyan térségekben is megerősíti ezt az infrastruktúrát, ahol eddig korlátozottabbak voltak a nagy sávszélességű kapcsoló
Amikor végre megérkezik a tavasz, nehéz ellenállni a csábításnak: kimozdulnánk, sétálnánk, megmutatnánk a gyerekeknek, hogyan ébred a természet. Rügyező fák, virágba boruló mezők, madárcsicsergés – egy tavaszi kirándulás igazi feltöltődés az egész családnak. Egy arborétumi séta pontosan ilyen program: egyszerre nyugodt és izgalmas, miközben rengete
Alig voltam 22, egy szórakozóhelyen találkoztunk egy szombat este. Kicsit sokat ittam, táncolni kezdtünk, jóképű volt, kedves és udvarias. Hajnaltájt megcsókolt, és én jól éreztem magam, amennyire csak egy 22 éves, szabad, független lány érezheti magát. Aztán minden elkezdett egy egészen más irányt venni.
A GVH eljárásának eredményeként több százezer magyar vásárlónak fizet összesen több, mint 500 millió forint kompenzációt az About You üzemeltetője, plusz 505 millió forint bírságot a magyar központi költségvetésbe is befizetett a német cég.
Történelmi döntés született az Amazonas térségében: a fullánktalan méhek lettek az első rovarok, amelyek jogi jogokat kaptak. A rendelet célja a fontos beporzók és élőhelyeik védelme az erdőirtás, a klímaváltozás és a növényvédő szerek okozta veszélyekkel szemben.
A Kreml megbízásából állítólag szabotázsakciókat és különleges bevetéseket hajtanak végre háborús övezetekben, a rezsim nyugati ellenfeleinek likvidálása is feladatuk.
A Kaposvár lesz a Vasas Óbuda ellenfele a TippmixPro női röplabda Extraliga döntőjében, miután az elődöntő harmadik, pénteki mérkőzésén harmadszor is szettveszteség nélkül legyőzte az Újpestet.
Németh Kristófnak a földbe gyökerezett a lába a rémülettől a Barátok közt első forgatási napján. A sorozatbeli anyja mozdulata után Fodor Zsóka mostani hűvös reakciója mindent más megvilágításba helyez.