Nem mindennapi jelenet játszódott le az oslói sífutó világkupán, ahol a brit színekben induló Gabriel Gledhill nemcsak a sportteljesítményével, hanem egészen szokatlan "frissítési technikájával" is felhívta magára a figyelmet. A 23 éves versenyző ugyanis nem izotóniás italokkal vagy vízzel pótolta a folyadékveszteséget az 50 kilométeres táv alatt,
Egy aggódó nagymama kért segítséget a közösségi médiában, aki lányát és 4 éves unokáját keresi. Anya és fia a Hajdú-Bihar vármegyei Komádiból tűnt el pénteken. Két napja semmilyen információ nincs róluk, utoljára Budapesten, a Kőbánya-Kispest vasútállomáson látták őket.
Március 23-án újra indul a Tv2 sikerműsora! Az Exatlon Hungary új évada, ezúttal is a Dominikai Köztársaságból jelentkezik majd be. A Bajnokok csapatában egy kerékpárversenyzőt is találunk – de mit lehet tudni Filutás Viktorról?
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Több mint egy évtizedes tétlenség után a brit kormány olyan közlekedésbiztonsági stratégiát tett le az asztalra, amely nem kozmetikai javításokat ígér, hanem rendszerszintű fordulatot. Alkoholhatár-csökkentés, kötelező járműbiztonsági technológiák, fiatal sofőröket célzó szigorúbb képzés és független balesetvizsgálat: ha mindez megvalósul, a brit u
Macron tanácsadói februárban azért érkeztek Moszkvába, hogy elérjék, európai delegáció is részt vehessen az ukránok és oroszok közötti béketárgyalásokon.
Ha eddig azt hitted, hogy extrém sport csak menő videó a TikTokon, itt kiderül, hogy néha tényleg az élet a tét. Ez a kvíz segít kideríteni, mennyire ismered a sportágak technikáit, sztárjait és rekordjait.
Miközben az Alpok völgyeiben egyre inkább a tavasz jelei látszanak, a magasabban fekvő síterepeken továbbra is tart a síszezon, és a pályák egy részén még hetekig, sőt akár húsvétig vagy azon túl is lehet síelni.
A Barátok közben tűnt fel először Pásztor Virág, azóta pedig szinte minden sorozatban szerepel: most éppen a Pokoli rokonokban, és a nemrég véget ért Gólkirályságban volt látható.
Igazi sztárparádé kísérte végig a március 15-ei állami ünnepséget a Kossuth téren, ahol a pódium mögötti sorokban a hazai celebvilág színe-java képviseltette magát. A meghívott hírességek között ott volt Tóth Szabi is, aki elragadtatva figyelte a formabontó megemlékezést és a motoron érkező Demjén Ferenc produkcióját.
A Pi Network ökoszisztéma számára jelentős mérföldkőnek számít, hogy a Kraken kriptotőzsde hivatalosan is elindította a Pi Network token ($PI) kereskedését 2026. március 13-án, mindössze egy nappal a közösség éves mai napi Pi-napi ünnepsége előtt. A mostani tőzsdei bevezetés a projekt történetének egyik legfontosabb fejleménye, amely a mobilon bány
A határozott testbeszéd, a mások felé tanúsított empátia és a nyitottság az újdonságok felé csak néhány olyan dolog, ami természetesen tesz ellenállhatatlanná.
Kihúzták a Hatoslottó 2026/11. heti, vasárnapi nyerőszámait. Ezen a sorsoláson volt telitalálat a Hatoslottón: a szerencsés nyertes 263 752 635 forintot vihet haza. A nyereményalap így újraindul, ezért a jövő héten ismét 50 millió forintért játszhatnak a szerencsevadászok.
Szakértő válaszol a dilemmára: még a pirosbimbós állapotban lévő kajszinál és őszibaracknál sem késtünk el a rezes védekezéssel, de az időzítés most már kritikus.
A miniszterelnök ex-sajtósa szerint a Békemeneten félre kell tenni az agyalást. Elárulta, hogy ő maga szövegeket ír, de ha kell, még teát is főz a főnökének.
Mivel permetezhetjük a kajszit? Mennyire veszélyes a Balaton azbesztszennyezése? Miért bukkan fel a fekete rigó a kertünkben? A hét legnépszerűbb cikkeiből válogattunk.
Fordulat jelei látszanak a budapesti lakáspiacon: a friss adatok szerint a korábbi gyors drágulás után csökkenni kezdtek az árak a fővárosban. A vásárlók fizetőképessége elérhette a határait.
A magyar női kosárlabda-válogatott hosszabbítás után 92-81-re legyőzte Argentínát vasárnap az Isztambulban zajló világbajnoki selejtezőtorna negyedik fordulójában, ezzel nagy lépést tett a vb-részvétel felé.
Jelentős farkas- és barnamedve-populáció él Szlovéniában, a legfrissebb felmérések szerint mindkét vad stabil és számottevő állománnyal van jelen az országban.
Kerkez Milos teljesítményét egyre inkább elismerik Angliában. A védővel a Sky Sports készített interjút, amelyben szó esett a beilleszkedésről, a barátságokról és a tervekről is. A futballista elmondta azt is, hogy mi a vágya.
Egri Viktor után Lőrincz Dorothy riporter-műsorvezetőtől, a Hazahúzó című turisztikai magazin képernyősétől is megvált az ATV. A Németh Sándorhoz, a Hit Gyülekezete vezető lelkészéhez tartozó csatorna szerint a műsorvezető megsértette a tévétársaság etikai kódexét, amikor egy kérdést intézett Szijjártó Péterhez egy nyilvános fórumon. Lőrincz Doroth