A 19 éves pilótának ez pályafutása első futamgyőzelme, mögötte pedig a Melbourne-ben egy hete diadalmaskodó csapattársa, a brit George Russell ért célba másodikként. A dobogó alsó fokáért a két Ferrari küzdött egymással nagyot az 56 körös viadalon, ebből a csatából pedig a hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton jött ki győztesen és ő lett a harm
Für Anikó, a népszerű színésznő, lassan közelít a nyugdíjkorhatárhoz, de a visszavonulás gondolata egyáltalán nem foglalkoztatja. Mindazonáltal izgatottan várja azt a pillanatot, amikor havonta kézhez kapja a nyugdíját. A színésznő továbbra is aktívan dolgozik, és élvezi a színpad és a kamera adta lehetőségeket.
A projekt egyik hosszabb távú kérdése, hogy az mRNS-alapú technológia alkalmas lehet-e arra, hogy az űrutazás idejére átmenetileg fokozza a DNS-javító fehérjék termelődését.
Azt nem tudni, hogy Orbán Viktor lát-e különbséget aközött, ahogy a pártállami titkosszolgálat vagy a rendőri karhatalom működött a Kádár-rendszerben vagy a kormányzósága alatt a NER-ben. Pedig a saját bőrén érezhette mindkettőt - írja véleménycikkében Torkos Matild.
"Sok százezren fogjuk emelt fővel ünnepelni a hőseinket, és közösen kiállunk a szabad Magyarországért" – mondta videóüzenetében a TISZA Párt elnöke, aki a gyűlöletmentességre és a közösség erejére is felhívta a figyelmet. Szerinte az idei március 15-e az elmúlt évtizedek legszebb és egyben legméltóságteljesebb napja lesz.
A barátságok gyakran olyanok, mint a család, de néha eljön az a pont, amikor meg kell védenünk magunkat és a többieket. Egy tapasztalat arról, mikor válik szükségessé a határok meghúzása.
A hazai albérletpiacon a bérleti díjak alakulása most a bérlőknek a kedvez. A KSH-ingatlan.com lakbérindex szerint februárban ugyanis országosan 0,6 százalékkal nőttek a bérleti díjak januárhoz képest, Budapesten viszont 0,1 százalékos volt a visszaesés, így mindkét adat stagnálásközeli értéknek tekinthető.
Az amerikai elnök március 12-én oldotta fel 30 napra a tengeren rekedt, szankcionált orosz olaj- és kőolajtermékek kereskedelmi tilalmát az iráni háború miatt felborult energiapiacok megnyugtatására.
Kaposvár lesz az első város Magyarországon, ahol 100 százalékban elektromos járművekkel biztosítják a tömegközlekedést, és az első, ahol önvezető autóbusz jár.
A Moziklubon kiemelt szerepet kapnak a magyar filmek: a csatorna minden hétköznap este a magyar filmgyártás klasszikus műveit tűzi műsorára, március 15-én pedig egész napos tematikus műsorfolyammal ünnepli a hazai mozgókép ikonikus alkotásait.
Több mint 20 sorsolás óta nem talál gazdára az ötös lottó főnyereménye. A szombati számhúzás eredménye láttán 35 fogadó mérgelődhet, nekik csak egy szám hiányzott a telitalálathoz.
A lakáshitelpiac 80 százalékát ma már támogatott hitelek teszik ki. Sokaknak a 10 százalékos önerő előteremtése is gondot okoz – mondja Kói Tibor, a CIB Bank Lakossági Hiteltermékek vezetője.
A bankrendszer működését alapvetően meghatározó bázeli tőkekövetelmények hamarosan felülvizsgálatra kerülnek. Ha a szabályozás kedvezőbben ítéli meg a bitcoint, az elemzők szerint jelentős intézményi tőke jelenhet meg a piacon. A jelenlegi keretek ugyanis erősen korlátozzák, hogy a bankok milyen mértékben foglalkozhatnak kriptoeszközökkel. Miért sz
Az amerikai elnök egyelőre nem hajlandó megállapodásra Iránnal, szerinte az is kérdés, él-e még a rezsim új vezetője. Trump tanácsadója elismeri, hogy a magas olajár gondot jelent, de gyors visszapattanást vár a háború végével. Közvetítésünk a közel-keleti helyzetről.
A halolaj, vagyis az omega-3 az egyik legnépszerűbb étrend-kiegészítő, amelyet gyakran a szív egészségének, a hangulat javításának és az ízületek védelmének támogatására ajánlanak. De mennyi ebből az, amit a tudomány valóban alátámaszt, és mikor érdemes halolajat szedni?
Hét koncert két felvonásban az MVM Dome-ban: a Pamkutya történelmet írt Magyarországon. A paródiacsapat eredetileg egy, majd két koncertet adott volna, ám mivel a jegyeket villámgyorsan elkapkodták, a koncertek száma meg sem állt hétig.
A brutalitásáról híres rali szombati szakasza olyan káoszt hozott, amilyet ritkán látni a modern WRC-korszakban. A nap elején úgy tűnt, a Toyota ismét domináns hármas győzelem felé robog, de a reggeli kör során minden a feje tetejére állt, utat nyitva Kacuta számára, hogy megörököljön egy meglepően nagy előnyt, amelyet sikeresen tartott meg délután
Átláthatóbbá teheti az élelmiszerek útját a termelőktől a fogyasztókig a SeaCon Europe technológiai fejlesztése, a Digitális Termékútlevél Platform (DTP) - közölte a társaság az MTI-vel.
A humán metapneumovírus (HMPV) egy világszerte elterjedt légúti vírus, amely a Pneumoviridae családba tartozik, és szoros rokonságban áll a respiratorikus syncytialis vírussal (RSV-vel).
Megkezdte korábbi vámrendszerének visszaállítását Donald Trump amerikai elnök, akinek a csapata vizsgálatokat indít annak érdekében, hogy milyen indokokra alapozva vethetnek ki célzott vámokat, mire lejár a globálisan kivetett 10 százalékos tarifa maximális ideje. Az USA-val kötött vámalkut alapjaiban tette zárójelbe, hogy az amerikai legfelsőbb bí
Nemrég megjelent egy könyv a királyi családról, amelyben a szerző, Tom Bower durva állításokat fogalmazott meg Meghan Markle-lel és Harry herceggel kapcsolatban. A pár most hivatalos közleményben reagált a leírtakra.
Bizonytalanság övezi Irán új legfelsőbb vezetőjének sorsát: Donald Trump szerint Modzstaba Hamenei akár meg is halhatott a február végi izraeli csapásban, vagy ha él, súlyosan megsebesülhetett.
Az Ensz Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete üdvözli az Ensz Közgyűlés határozatát, mely szerint október 1-je a kávé világnapja lesz. A kedden New Yorkban elfogadott határozat elismeri a „kávé kulturális, társadalmi és történelmi jelentőségét a kezdetektől napjainkig, ahogy a jelen társadalmaiban nem csupán egy mezőgazdasági alapanyag vagy meg
Mivel a kutyák étrendje kevésbé változatos, a kis mennyiségben jelen lévő nehézfémek is képesek felhalmozódni a májukban és a veséjükben – figyelmeztetnek a szakértők.
Az endívia a késő nyári és őszi időszak egyik meghatározó levélzöldsége, amely a téli hónapokban is biztosít friss alapanyagot. Karakteres, enyhén kesernyés íze miatt sokan idegenkednek tőle, pedig megfelelő konyhatechnológiával harmonikus, izgalmas fogások készíthetők belőle.
Képzeld el, hogy motorral vagy kerékpárral haladsz az úton, és észreveszel egy kátyút. Természetesen nem akarsz belemenni, ezért a tekinteted rátapad az úthibára, erősen koncentrálsz, hogy kikerüld, végül mégis belehajtasz. Vagy autót vezetsz, és az út szélén egy balesetet látsz. Ösztönösen nézni kezded, a kocsi pedig abba az irányba sodródik. Mind