Két legfőbb mentora szerint Andrea Kimi Antonelli rendelkezik azzal az alapvető tulajdonsággal, ami az igazán nagy bajnokokat jellemzi. Siettetnie viszont semmit sem szabad.
A költési időszak kezdetével újfent felbukkantak az épületek ablakait és az autók visszapillantó tükreit támadó madarak, védelmükben pedig erősen javallott a tükröződő felületek eltakarása - közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (Mme) az Mti-vel.
Zalavári Noémi videójából kiderül, hogy a sajtó képviselőinek esélye sem volt a miniszterelnök közelébe kerülni. Az Orbánt védő TEK-esek folyamatosan távolabb tolták az operatőröket és riportereket.
A francia származású lemezlovas a színpad mögött foglalt helyet, miközben Orbán Viktor megtartotta ünnepi beszédét a Kossuth téren. Cooky lapunknak elárulta, hogy megtisztelő volt számára ismét a páholyban lenni.
Újabb fontos állomásához érkezett a hazai mesterségesintelligencia-ökoszisztéma. Március 16-án bemutatásra került az AI Start500 program, amelynek célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások (kkv-k) kézzelfogható segítséget kapjanak az AI-eszközök bevezetéséhez. A sajtóeseményen dr. Palkovics László mesterséges intelligenciáért felelős kormányb
A Spencer család évszázadok óta őriz egy különleges gyűjteményt, amely a múlt titkairól mesél. Diana hercegné öccse, Charles Spencer, nemrég az Instagramon osztott meg részleteket erről az értékes hagyatékról.
Vegyesen mozgott kedd reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Mutatjuk, mennyit gyengült márciusban a magyar fizetőeszköz az az euróhoz, a dollárhoz és a svájci frankhoz képest.
Tavaly ősszel azzal gyanúsítottak meg egy szabolcsi nőt, hogy kétszer is lopott egy budapesti drogériából. Mindezt arra alapozták, hogy az üzlet kamerája által készített fotókon szereplő személy az arcképfelismerő rendszer szerint az asszony volt. Ő viszont azt állítja, a kérdéses napokon dolgozott, méghozzá a fővárostól mintegy 230 kilométer távol
Egyre csak bővül azoknak a juttatásoknak a listája, amelyeket az Európai Unió Kijev érdekében erőltetne át, miközben Budapest sorra állja útját az észszerűtlen döntéseknek. Már más kormányoknál is fogy a türelem, egyre többen tanúsítanak ellenállást.
Március 12-én 11 óra 45 perckor a közlekedési rendőrök szeme előtt szegett meg jó pár szabályt egy járművezető a 7-es főúton, Nagykanizsán. A menetrögzítő kamera felvételén jól látható, ahogy a személyautó az Előzni tilos! hatálya ellenére a kanyarodósávban a záróvonalat átlépve előzte meg az előtte haladó civil szolgálati gépkocsit. A járőrök megá
Aaron Johnston négy és fél éve navigátora Takamoto Katsutának, és bár többször is dobogóra állhattak már, a győzelemre egészen a hétvégi Szafari Rallyig várniuk kellett.
Riasztó képet fest a diákok tudásszintjéről az Oktatási Hivatal friss felmérése: a magyar tanulók 22 százaléka gyengén teljesít matematikából és szövegértésből. A kutatás szerint minden ötödik diák funkcionális analfabétának számít.
A XVII. Kukorica Termésverseny díjazottjai hektáronként 13,9 és 15,8 tonna közötti terméseredményt értek el, jóval meghaladva a tavalyi országos átlagot, amely 5,1 tonna volt. A Debreceni Egyetem agrárkara kiemeli a klímaváltozás és gazdasági kihívások közepette a modern technológiák és kutatási eredmények jelentőségét a kukoricatermesztés sikeréhe
A program elsődleges célja, hogy a hallgatók személyes élményen keresztül ismerkedhessenek meg a véradás jelentőségével, miközben erősödik bennük a társadalmi felelősségvállalás szemlélete.
Elsőfokú figyelmeztetést adtak ki keddre Győr-Moson-Sopron megyére zivatar veszélye miatt. Az érintett területen elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső is előfordulhat.
Az Ázsiai Labdarúgó Szövetség még nem kapott jelzést arról, hogy az iráni válogatott visszalépne a nyári világbajnokságtól. Felmerült új helyszínként Mexikó.
A vetési mélység helyes megválasztása alapvetően befolyásolja a kelést, a növény fejlődését és a terméshozamot. A cikkben bemutatjuk, mire érdemes figyelni a különböző kultúrák esetében, és gyakorlati tanácsokat adunk a sikeres vetéshez.
A nemzeti ünnep leple alatt, kétnapos ajánlattételi határidővel meghirdették eladásra a Pénzügyminisztérium belvárosi palotáját a Nemzeti Vagyonkezelő honlapján.
A befektetői hangulatot továbbra is a közel-keleti feszültségek és az olajár volatilitása határozza meg. Hétfőn az olaj ára mérséklődött, miután sajtóértesülések szerint az Egyesült Államok hamarosan nemzetközi koalíciót jelenthet be a Hormuzi-szoros hajóforgalmának védelmére, és az amerikai pénzügyminiszter arról is beszélt, hogy Washington átenge
Megerősítette a Renault: egy ideig még biztosan lesz belső égésű motorral ellátott autó a kínálatukban, azonban a hagyományos erőforrások szerepe jelentősen átalakul.
A gyerekek hiába várnak vigaszt a drága játéktól, az egyszerűen lerázza a problémájukat. Szakértők szerint a hasonló termékek gyengíthetik a gyerekek képzelőerejét és érzelmi fejlődését.
A Fidesz által épített sztori elérte a maximumát, ha továbbmennek, Magyar Péter sikeresen kommunikálhatja, hogy épp a miniszterelnök okozza a káoszt, és nem képes biztosítani az általa ígért biztonságot – mondja az elemző. Az előre bekészített bombáknak is egyre kisebb az esélye.
A 98. Oscar-gála sok szempontból kiszámítható eredményeket hozott: a díjak nagy részét két film, az Egyik csata a másik után és a Bűnösök vitte el. A reflektorfény ilyenkor mindig a győztesekre irányul, miközben néhány jelölt számára az este hatalmas csalódást hozott. Akadt olyan színész, aki már a győzelem küszöbén állt, egy legendás dalszerző úja