2026. március 20. péntek

márc. 20
11:15
Központosítás kontra zöldítés: ezért akadozik a távhő fejlesztése (Zöld Trend)
Magyarország egyik legnagyobb kihasználatlan klímalehetősége a távhő.
márc. 20
11:17
Ők a Glamour Women of the Year 2026-os díjazottjai (Kreatív Online)
A magazin hagyományai szerint az idei díjátadó esten is a kiemelkedő tehetség és a női energia került a fókuszba.
márc. 20
11:21
Orbán Viktor Brüsszelben: dögönyözések, szurkálások és trancsírozások ellenére kitartottunk az álláspontunk mellett (Infostart)
Az EU-csúcs csütörtöki napját követően Orbán Viktor éjszaka már rövid értékelést tartott, pénteken azonban bővebben is elemezte a helyzetet Brüsszelben. Nem "tekerték szőnyegbe és haza is engedik", mert azt remélik a csúcs résztvevői, hogy Magyarországon politikai változás lesz, az lesz majd a második csata, április 12-én, amit szintén meg kell vív
márc. 20
11:21
Váratlanul Bécsben szállt le az Eurowings Düsseldorfból Budapestre tartó járata (Blikk)
Technikai okokból megszakította útját és Bécsben landolt az Eurowings Düsseldorfból Budapestre tartó Airbus A320-as repülőgépe. A személyzet az osztrák légtérben jelezte az irányításnak a módosított útvonalat, majd eseménymentesen leszállt a schwechati repülőtéren.
márc. 20
11:21
Vészhelyzet egy Budapestre tartó utasszállítón, rejtélyes kényszerleszállás (Infostart)
Düsseldorfból Budapestre tartott, de az osztrák légtérben történt valami, ami miatt hirtelen leszállt Bécsben a gép.
márc. 20
11:21
Jódozott só visszahívásáról tájékoztatott a Nébih (Adózóna)
Jódozott só visszahívásáról tett közzé tájékoztatót március 19-én honlapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
márc. 20
11:21
Nem csak egy érdemkereszt: a kitüntetés, amely 45 ezer székely gazda sorsáról szól (Agroinform)
Becze István, a Székely Gazdaszervezetek Egyesülete elnöke szerint a legfontosabb, hogy nyersanyagot, hanem feldolgozott székely terméket adjanak el a világpiacon.
márc. 20
11:21
Robban az olajár, ütik a forintot (Portfolio)
Elmozdultak a globális kamatvárakozások, óriásit erősödött a dollár. A forintot nagyon rángatják az elmúlt napokban. Reggel óta veszik az olajat, a forint pedig megy utánna. Már 393 feleett az euróval és 341 felett a dollárral szemben az árfolyam.
márc. 20
11:21
Pánik egy budapesti iskolában: robbantással fenyegették meg az intézményt - a rendőrség azonnal lépett (Pénzcentrum)
Robbantással fenyegette meg iskoláját egy fővárosi fiatal, még aznap elfogták két társával együtt, közveszéllyel fenyegetés bűntett gyanúja miatt hallgatták ki őket - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken a rendőrség honlapján.
márc. 20
11:21
Friss vetemény a balkonról: ideális növények kezdőknek (Agrofórum)
Az otthoni zöldségtermesztés akkor kell, hogy csak álom maradjon, ha nem rendelkezünk kerttel. A balkon vagy terasz meglepően alkalmas lehet friss zöldségek nevelésére, ha a növények igényeihez igazítjuk a körülményeket.
márc. 20
11:21
BKK: forgalomkorlátozások lesznek hétvégén a fővárosban futóverseny miatt (Demokrata)
Az utazás megtervezéséhez érdemes a BudapestGO alkalmazást használni – javasolja a BKK.
márc. 20
11:21
Mesterséges intelligencia – veszély vagy lehetőség? (Transpack)
A mesterséges intelligencia ugyan többletenergiát igényel, azonban az élet számos területén növelheti a hatékonyságot.
márc. 20
11:21
Óriási elismerésben részesült Cristiano Ronaldo korábbi magyar edzője (Mandiner)
Bölöni László munkásságával évtizedeken át formálta az európai labdarúgás élvonalát.
márc. 20
11:21
Kitálalt a DK: durva dolgok miatt lépett vissza a jelöltjük? (naphire.hu)
Kopping Rita, a Demokratikus Koalíció kecskeméti képviselőjelöltje visszalépett a jelöltségtől, szerinte a kormányváltás érdekében. A DK szerint azonban a Tisza Párt zsarolásának engedett, és kizárta sorai közül.
márc. 20
11:21
Kicsit korábban érkezik a nyugdíj áprilisban (Haszon.hu)
Idén április 12-e vasárnapra esik, így a havi nyugdíj már az előző munkanapon, április 10-én megérkezik.
márc. 20
11:23
Már nemcsak a filmsztárok jönnek Budapestre, de a kassza is itt csilingel: szuperprodukciókon kaszál a hazai alapkezelő (Portfolio)
Azon már senki nem lepődik meg, ha kiderül, hogy egyik-másik hollywoodi mozit részben vagy egészében Budapesten forgatták, egész iparág épült az úgynevezett szervizprodukciók kiszolgálására, aminek köszönhetően a magyar filmipar már nemcsak régiós, de európai szinten is számottevő szereplő. Azonban amíg ezeknek a filmnek a gyártása sok jól fizető m
márc. 20
11:23
Megvan, ki árulta el Magyarországot: nyíltan hazánk ellen hergelte az összes uniós tagállamot (Mandiner)
Minden határt átlépett az EU külügyi főképviselője.
márc. 20
11:27
Váratlan fordulat a hétvégi időjárásban - eddig tartott a jó idő? (Blikk)
Most még kegyes az idő, de már nem tart sokáig.
márc. 20
11:27
Gyorsan elfogyott a lendület a tőzsdék, megint emelkedik az olajár (Portfolio)
A tőzsdei hangulatot alapvetően továbbra is a közel-keleti háború és ezen keresztül az energiasokk mozgatja, a befektetők azt árazzák, hogy az iráni konfliktus nyomán megugró olajárak ismét felhajthatják az inflációt, ronthatják a növekedési kilátásokat és szűkíthetik a jegybankok mozgásterét. A hangulatot kezdetben javította, hogy az olajár visszá
márc. 20
11:27
Kiderült, melyik vármegyében él a legtöbb külföldi Magyarországon, meglepő az eredmény (Promotions)
Alapos, hiánypótló kutatást végeztek a témában.
márc. 20
11:27
Robbantással fenyegette meg iskoláját egy fővárosi fiatal (Magyar Hírlap)
Még aznap elfogták két társával együtt.
márc. 20
11:27
Nem divat, hanem alapelvárás – interjú Wolf Diával (MMonline)
Igyekszünk minden eseményünknél a fenntarthatósági szempontok figyelembevételével tervezni – mondta lapunknak Wolf Dia. A Lounge Event ügyvezetője szerint nemzetközi szinten is egyre kiemeltebb igény mutatkozik a rendezvények környezettudatos megvalósítására. - Mennyire érdemes fenntartható megoldásokkal operálni egy-egy rendezvény kapcsán? Mennyir
márc. 20
11:33
Csábítás vagy zsarolás? A Tisza miatt zárhatták ki a DK egy tagját a pártból (Infostart)
Visszalépett az országgyűlési választásoktól a DK képviselőjelöltje Kecskeméten, erre a pártból is kizárták.
márc. 20
11:33
Öt Nato-tag és Japán is beszáll a Hormuzi-folyosó biztonságának javításába (Blikk)
Bár a Hormuzi-szoros nem zárult le teljesen, a fegyvertelen kereskedelmi hajók áthaladása továbbra sem nevezhető biztonságosnak. Miközben hat gazdasági hatalom közös fellépéssel próbálja garantálni a szabad hajózást és az energiaáramlást, a gyakorlatban egyfajta válogatott forgalom alakult ki: Irán drón- és rakétatámadásai árnyékában csak bizonyos
márc. 20
11:33
Kóbor lámát kergettek a Havanna lakótelepen (Blikk)
Őshonosnak a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető az a négylábú, amit a Havanna lakótelepen kezdtek el kergetni péntek reggel. Az állat valószínűleg egy közeli telepről szökött meg.
márc. 20
11:33
Mit várnak a fiatalok a diákmunkától 2026-ban? (HR Portál)
Egyre élesebb a feszültség a munkáltatói elvárások és a diákok valós igényei között a hazai munkaerőpiacon. A MŰISZ Iskolaszövetkezet friss elemzése szerint, miközben a cégek „kész” szakembereket keresnek gyakornoki pozíciókra, a fiatalok számára a rugalmasság és a tanulási lehetőség a prioritás.
márc. 20
11:33
London polgármestere szeretné, ha Nagy-Britannia minél előbb újracsatlakozna az EU-hoz (ATV)
A londoni polgármester szerint a kormányzó brit Munkáspárt következő választási programjának tartalmaznia kell Nagy-Britannia újbóli csatlakozását az Európai Unióhoz.
márc. 20
11:33
Újabb béketárgyalásokra indul Ukrajna (Magyar Hírlap)
Egy újabb delegáció indul az USA-ba.
márc. 20
11:33
Pókember visszatér: itt a magyar szinkronos előzetes (Médiapiac)
Megérkezett a Pókember: Vadonatúj nap első nagy előzetesének magyar szinkronos változata, amelyből az is kiderül, milyen kihívások várnak Peter Parkerre.
márc. 20
11:35
Szijjártó: Hiába fenyegetőzik a német kancellár (Magyar Hírlap)
Sokaknak nem tetszik Magyarország álláspontja Ukrjanával kapcsolatban.
márc. 20
11:39
Orbán belökte a busz alá Gulyás Gergelyt a kormányinfós megszólalása után (444.hu)
Orbán szerint marhaságot beszélt az az embere, aki hétről hétre kiáll, hogy elmagyarázza, "mit miért tesz a kormány".
márc. 20
11:39
Tovább nő a benzin és a gázolaj ára (444.hu)
Szombaton a benzin piaci ára bruttó 9, a gázolajé bruttó 19 forinttal drágul.
márc. 20
11:39
Bruce Willist szívszorító fotóval köszöntötte a születésnapján Demi Moore - volt férje már a családtagokat sem ismeri meg (SzMo)
A 71 éves színészlegenda állapota sajnos egyre súlyosabb, ezért a szerettei tavaly nehéz döntést hoztak.
márc. 20
11:39
Zelenszkij óriásit hibázott (Magyar Hírlap)
Nem ezt várták tőle Ursula von der Leyenék.
márc. 20
11:39
A közös alvás ára: ezért ébredünk fel gyakrabban, ha a párunk mellett alszunk (Hamu és Gyémánt)
A közös alvás sokak számára a kapcsolat egyik legtermészetesebb része. Egyfajta csendes közelség, amelynek jelentőségét ritkán kérdőjelezzük meg. Egy új kutatás azonban arra utal, hogy ez az intimitás nem mindig jár együtt zavartalan pihenéssel.
márc. 20
11:39
Orbán Viktor: az első csatát megnyertük, a második április 12-én lesz (Demokrata)
Ha nincs olaj, nincs pénz.
márc. 20
11:39
Törölt posztok, kínos kijelentések: atomfegyverekkel viccelődött a Tisza jelöltje (Mandiner)
Ferenczi Gábor törölte bejegyzéseit, miután azok vállalhatatlanná váltak a kampányban. Azonban az internet nem felejt.
márc. 20
11:39
Sokkoló részletek: így verték át tömegesen a magyarokat telefonon – kattant a bilincs (AC News)
A 41 ukrán gyanúsított után most a magyar szervezők kezén kattant a bilincs.
márc. 20
11:39
Román jelöltek plakátjai kerültek a Rákóczi térre, de nem azért, amiért a magyar politikusok arcai (Telex)
Budapest vagy Bukarest? A téren járva nehéz megmondani.
márc. 20
11:45
Egy kisvállalkozás lett a zöld szállodák egyik legsikeresebbje (Piac és Profit)
Arany fokozatú „Zöld Szálloda 2025–2026” címet kapott a Szent Orbán Erdei Wellness Hotel és Residence, amely működésével azt mutatja meg, hogy a fenntartható üzemeltetés nem csak a nagyvállalatok kiváltsága. A Börzsönyben működő hotel több olyan megoldást vezetett be, amely más kisvállalkozások számára is követendő lehet.
márc. 20
11:45
Teherán: likvidálták az Iráni Forradalmi Gárda szóvivőjét is (Infostart)
Ali Mohammed Naini egy ellene irányuló, célzott légicsapásban vesztette életét.
márc. 20
11:45
Tankolási limit jön: a Mol és a Shell is korlátoz (Alternatív Energia)
A Mol és a Shell szlovéniai töltőállomásain ideiglenesen korlátozták a tankolható üzemanyag mennyiségét a megnövekedett kereslet miatt.
márc. 20
11:45
Magyar katonák tértek haza Irakból: felfüggesztették a NATO-missziót (ATV)
Épségben és sértetlenül megérkeztek Kecskemétre az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) iraki tanácsadó és kiképző missziójában szolgáló magyar katonák, akiket más nemzetek katonáival együtt vontak ki Bagdadból - közölte a Honvédelmi Minisztérium csütörtökön az MTI-vel.
márc. 20
11:45
Megnéztük a magyar vetőmagüzemet, amelyik kihívja a multikat (Agroinform)
Saját kukoricahibridek és adatvezérelt feldolgozás: szintet lépett a Pannon Genetic.
márc. 20
11:45
Orbán sajnos nem tudott elmenni Telkibe az Mlsz éves rendes közgyűlésére, de szerencsére Brüsszelből üzent (444.hu)
"Most éppen Brüsszelben vagyok, ahol a nyújtott láb, a becsúszó páros lábak és a lekönyöklés csapdáit kell kerülgetnem".
márc. 20
11:45
Eladó a német autóipari chipgyártó, az Elmos (Mínuszos)
Az Elmos lehetséges értékesítését vizsgálja, miközben az alapítók kiszállást fontolgatnak, és befektetési bank segíti a
márc. 20
11:45
Izrael légicsapással megölte az iráni Forradalmi Gárda szóvivőjét (Demokrata)
Az izraeli hadsereg légiereje "likvidálta" az iráni Forradalmi Gárda szóvivőjét – jelentette a hadsereg pénteken.
márc. 20
11:45
Válogatott meghívót kapott Messi magyar csapattársa (Mandiner)
A télen kapott profi szerződést.
márc. 20
11:45
Az Európai Unióban átlagosan 2,0 százalékkal, Magyarországon 9,5 százalékkel esett vissza az építőipari termelés volumene 2026. januárban (Üzletem)
Az előző hónaphoz képest 0,9 százalékkal csökkent az építőipari termelés volumene 2026 januárjában, az egy évvel korábbitól 2,0 százalékkal maradt el – tájékoztatott az Eurostat. A magyar mutatók a leggyengébbek között vannak.
márc. 20
11:45
67 százalékkal nagyobb a kockázata a szívbetegségre azoknak, akik sok ultrafeldolgozott élelmiszert esznek (Telex)
Egy friss kutatás szerint nem is a kalória vagy az étrend minősége számít, az ultrafeldolgozott kaják már magukban nagyon károsak.

Keresés