"Nagyon sok olyan ember van, aki úgy gondolkodik, hogy megtámadták a hazáját, ezért bosszút állnak. Ez benne van a vallásban is, és számolni kell azzal, hogy Európában terrortámadásokat fognak végrehajtani, elsősorban amerikai és izraeli érdekeltségek ellen" – egyebek között erről beszélt az iráni háborúval kapcsolatban Kis-Benedek József biztonság
Más fiatal hölgyek az ő korában általában a tinédzserek gondtalan életét élik, de nem úgy a hírhedt koreai diktátor, Kim Dzsongun 13 éves lánya. A kommunista ország rakétaprogramjáért is felelős Kim Dzsue most egy katonai gyakorlaton vett részt teljhatalmú édesapja társaságában.
A pórul járt nőt olyannyira szíven ütötte az eset, hogy később a TikTokon kérte ki az internetezők véleményét. Végül akadtak olyan kommentelők, akik bizony nem az ő pártját fogták.
A válogatott volt csapatkapitánya az utánpótlásért lesz felelős. Csányi Sándor bejelentette, hogy megpályázták a Konferencia-liga döntőjének megrendezését.
Újgenerációs, belépőszintű automatizálási vezérlőt mutatott be a Siemens. A 11 év után megújuló Logo! vezérlő a kisebb automatizálási projektek egyszerű megvalósítását ígéri, – legyen az például lépcsőházi világításautomatika, villamos kisfeszültségű átkapcsolóautomatika, nyomásfokozó szivattyúvezérlés vagy gépgyártás.
Március 21-étől érkeznek a diktáláson alapuló földgáz elszámolószámlák, adta hírül közösségi oldalán az MVM, megjegyezve, a cég munkatársai rengeteget dolgoztak azért, hogy ez megtörténhessen. A tájékoztatóból az is kiderül, hol és milyen módon szerepel a kedvezmény.
Az Opera Software és a Celo Core Co. március 19-én egy új üzleti keretrendszert jelentett be, amely a Celo közösségének jóváhagyásától függően akár 160 millió CELO token átadását fogja eredményezni a böngésző számára. Az 1995-ben Norvégiában alapított Opera leginkább böngészőjéről ismert és már 50 milliónál is több felhasználója van. Korábban már v
A GLAMOUR Women of the Year gála meghívottjai – tavalyi évhez hasonlóan – a könyvespolcukról választottak kiegészítőt az outfittjük mellé, népszerűsítve ezzel a nyomtatott sajtótermékek és könyvek olvasását. A magazin hagyományai szerint az esten a kiemelkedő tehetség és női energia került a fókuszba, a vendégeket Lékai-Kiss Ramóna köszöntötte műso
A legendás gengsztervezér legfőbb bizalmasai fordultak ellene, miközben a legmélyebb gyásszal küzdött. A hatodik évad drámai eseményei vezettek el a film véres leszámolásaihoz.
"Szerettük volna tavasszal, március végén megrendezni a versenyt, de tavaly december közepén a ralisport bizottság határozattal tette véglegessé, hogy az eredetileg bejelentett időpontunkban a Veszprém-rali élvez előnyt. Szerettünk volna ragaszkodni a március végi időponthoz, mert a támogatóinknak, együttműködő partnereinknek - önkormányzatok, erdé
A toplistát szándékosan eklektikusra állították össze, hiszen ugyanúgy helyet kap benne egy thaiföldi művészeti központ, egy mexikóvárosi múzeum vagy egy japán szentély, mint egy amerikai vidámpark vagy egy dán kulturális tér.
A magyar bor egyediségét – elsősorban a vulkanikus talajadottságokból eredő jegyeket – és a kiemelt fajtákat kell hangsúlyozni külföldön ahhoz, hogy sikereket érjünk el – mondta el az Agrárszektornak Rókusfalvy Pál. A kormánybiztos szerint ebben valóban érdemes az osztrák példát figyelembe venni, de az eredmények összehasonlításakor nem szabad elfe
Hogyan jelenik meg az öregedés témája az irodalomban? 5 olvasnivalót ajánlunk a hét könyve mellé, amelyben az időskori magány vagy éppen az elmúlással szemben dolgozó életszeretet kerül fókuszba.
240 ezer tonna műtrágya hiányzik a magyar piacról. Mi történt? Kettős nemzetközi és egy súlyos hazai tényező miatt nyomás alá került az európai, és különösen a magyar műtrágyapiac, írja a G7. Részletek. A Hormuzi-szoros lezárása megdrágította a globális szállításokat, miközben az EU továbbra is jelentős mértékben függ az orosz és belarusz importtól
Számomra ez egy szerelmes hivatás egy hányinger hivatalban, ezt mondta a Telexnek adott interjújában az őrmester, aki tavaly nyilvános posztban kérte meg Rétvári Bence államtitkárt, hogy ne használja politikai célra a róla készült fotót. Laponyi Zsolt a napokban adta be a lemondását a BRFK-nál, így szabadon beszélhetett arról, hogyan csuklóztatták
A tőzsdei hangulatot alapvetően továbbra is a közel-keleti háború és ezen keresztül az energiasokk mozgatja, a befektetők azt árazzák, hogy az iráni konfliktus nyomán megugró olajárak ismét felhajthatják az inflációt, ronthatják a növekedési kilátásokat és szűkíthetik a jegybankok mozgásterét. A hangulatot kezdetben javította, hogy az olajár visszá
Eláruljuk, hogyan varázsolhatsz üde, dús pázsitot egyetlen, könnyen alkalmazható trükkel! Nem kell hozzá más, csak egy kis odafigyelés és rendszeresség.
A kötelező olvasmányok nem csupán iskolai feladatok, hanem a magyar és egyetemes irodalom meghatározó művei. Ez a kvíz segít feleleveníteni a legismertebb történeteket és karaktereket.