A leminősítés megnövekedett valószínűségére utaló eddigi negatívról stabilra javította Kína államadós-besorolásának kilátását hétfőn a Moody's Ratings.
A Wise bejelentette az Azonnali Fizetési Rendszeren alapuló Qvik-kérelem magyarországi bevezetését, melynek köszönhetően az arra jogosult ügyfelek illetékmentesen utalhatnak pénzt bankszámlájukról forint egyenlegükre. A bevezetés része a vállalat azon átfogó törekvésének, hogy a Wise-számlát még hasznosabbá tegye, és segítse az ügyfeleket a mindenn
A piac pozitívan fogadja az új kormányt, és inkább lehetőséget lát a változásban, mint kockázatot, így mi is bizakodóak lehetünk - nyilatkozta a Portfolio-nak Barna Zsolt, az MBH Bank elnök-vezérigazgatója. Sőt, a bankvezér szerint most jött el az ő idejük: a hármas bankfúzióból és az akvizíciókból származó szinergiákat az idei évtől tudják igazán
Kátai István, szabadúszó színész és kulturális menedzser jelentette be az új, Romániai Magyar Egységpárt megalakulását. Célja egy közösségi folyamat elindítása, ahol a közös célok mentén egymás mellé állnak.
Főleg bejáratott nevekkel alakul meg az új parlamentben a Kereszténydemokrata Néppárt frakciója. A képviselőcsoportot Rétvári Bence, a Belügyminisztérium miniszterhelyettese vezeti majd, két helyettese is lesz.
Komoly láncreakciót váltott ki egyetlen sávváltás az M3-as autópálya gödöllői szakaszán, amelynek végén 3 autó tört össze, ha pedig még ez sem lett volna elég, a videó végére egy komoly szabálysértés is jutott.
Elsőre ártalmatlannak tűnik, mégis sokkal többet elárulhat rólad, mint gondolnád az, hogy milyen tárgyakat tartasz közvetlenül az ágyad mellett. A szakértők szerint egy apró részlet mélyebb lelki folyamatokra utalhat.
Sziklára épült itt minden: a havasok közötti, magasban fekvő völgyekben mindig is gyenge volt a termőföld, nem csoda hát, hogy szikár és kemény embereket nevelt ez a táj. Rajcsányi Gellért írása.
A Tisza-kormány egyik gazdaságpolitikai célkitűzése az euróbevezetés feltételeinek megteremtése Magyarországon. Ettől ma még meglehetősen távol vagyunk, de az előre gondolkodóknak, köztük a hosszú távra szóló lakáshitel-felvevőknek Péntek Gábor, az Accorde Alapkezelő Zrt. portfóliómenedzsere röviden összefoglalt néhány technikai következményt.
Élénk érdeklődés kísérte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) koordinációjában megvalósuló, uniós társfinanszírozású energiahatékonysági otthonfelújítási programokat; a rendelkezésre álló 73 milliárd forint keretösszegű programok forrásait lekötötték, így várhatóan több mint tízezer otthonban valósulhatnak meg energiahatékonysági korszerűsítések – közöl
Görögország új szabályokat vezet be tengerpartjai természeti értékeinek védelmében. A korlátozások elsősorban azokat a partszakaszokat érintik, ahol még nem valósultak meg jelentősebb turisztikai fejlesztések, de így is több száz strandról van szó.
A statisztikák szerint az Egyesült Királyságban minden hetedik ember neurodivergens, ami azt jelenti, hogy a munkaerő jelentős részét teszik ki a neurodivergens munkavállalók. Az HR-csapatok kulcsszerepet játszanak abban, hogy támogassák őket, és inkluzív munkahelyi környezetet alakítsanak ki.
Több horvát nagyvárosban iskolákat ürítettek ki hétfőn, miután robbantással fenyegető üzenetek érkeztek az intézményekhez. Zágrábban, Splitben és Rijekában is intézkedtek a hatóságok, a rendőrség minden érintett épületben átvizsgálást indított.
Összeütközött négy személyautó Budapest XIII. kerületében, a Váci úton, az Agyag utca közelében. Utoléréses baleset történt, amelynél a fővárosi hivatásos tűzoltók végzik a műszaki mentést. Az érintett útszakaszon torlódásra kell számítani.
Izgalmas krimik és thrillerek, Koltai Lajos világhírű alkotásai, kortárs filmek és örök klasszikusok – Különleges jubileumhoz érkezett a hazai mozgókép: 125 éves a magyar film. A Nemzeti Filmintézet streamingplatformja, a FILMIO nagyívű válogatással ünnepli az évfordulót: április 27 - május 10. között 125 magyar film nézhető kiváló minőségben, ingy
Az Európai Bizottság nem kezdeményezi sem a helyreállítási és ellenállóképességi (RRF) eszköz meghosszabbítását, sem új közös hitelfelvételi program indítását. A fókusz a meglévő kötelezettségek teljesítésén és a visszafizetés pénzügyi kereteinek kialakításán van. Magyarország számára ez csak még égetőbbé teszi az RRF-pénzek kiszabadítását, amelyrő
Tudod, melyik sporthoz tartozik a „birdie”, vagy milyen kreatív tevékenységhez kapcsolódik a decoupage? Diákként fontos, hogy legyenek kikapcsolódási lehetőségeid, és jól jöhet, ha tudod, mi mivel jár.
Még az idén több mint 500 településen kezdi meg hozzáféréssel még nem rendelkező területek optikai hálózattal lefedését a Telekom. A társaság ehhez több mint 20 milliárd forintos vissza nem térítendő uniós támogatást nyert. Táblázatba foglaltuk, hogy hol örülhetnek az új lehetőségnek.
Az Orbán-kormány a Netanjahu-rezsim minden nemzetközi mértéket felülmúló, végletesen elfogult és elvakult támogatása abszolút vállalhatatlan volt a szélsőjobboldal számára.
A nemzetgazdasági átlag felett alakultak a magyarországi turisztikai szektorban működő cégek várakozásai áprilisban – derül ki a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének a Gki Gazdaságkutató közreműködésével végzett legfrissebb felméréséből.
A lankadó, élettelennek tűnő növényeket sokszor sokkal könnyebb helyrehozni, mint gondolnánk, ráadásul nem kell hozzá semmilyen drága bolti szer. Elég egy olyan dolog, ami szinte minden konyhában ott van, csak általában gondolkodás nélkül kidobjuk: a hagymahéj. Sokan még mindig úgy tekintenek a konyhai maradékokra, mint teljesen haszontalan hulladé
Pityinger László a Mandiner Hotel Lentulai című műsorában fejtette ki a véleményét a Fidesz választási vereségéről. A rapper szerint - habár Magyar Péter sem egy Adonisz - a miniszterelnök fizikai állapota "mérhető" tényező volt a szavazás kimenetelében.
Orbán Viktorhoz és Semjén Zsolthoz hasonlóan nem lesz képviselő Kövér László és Rogán Antal, viszont átveszi mandátumát Lázár János és Szijjártó Péter is.
Az Aave jelentős előrelépést tett a Kelp DAO-hoz köthető biztonsági incidens után keletkezett veszteségek kezelésében. A jelenlegi adatok szerint a decentralizált hitelezési platform eddig mintegy 237 millió dollárt gyűjtött össze, vagyis már túl is teljesítette az eredetileg a rossz adósság rendezésére kitűzött célt. Közel a célhoz az Aave mentőcs
Tóth Alex 12 millió eurós Premier League-igazolásának egyik nagy nyertese a játékost képviselő ügynökség. A BePro Career Agency Kft. többségi tulajdonosa egy olyan magántőkealap, amelyet Mészáros Lőrinc holdudvarához sorolnak.
Jelentős személyi átrendeződéssel alakult meg hétfőn a Fidesz és a KDNP parlamenti frakciója, amelynek nyomán eldőlt, kik ülnek be ellenzéki képviselőként az új Országgyűlésbe. A 42 listás képviselőből 25-en döntöttek úgy, hogy nem lesznek képviselők. Több távozó miniszter legalább a mandátumát megtartja, egyetlen képviselő marad az 1990-es, első s