Továbbra is riasztó mértékben hagyják figyelmen kívül az előírásokat a kgfb-re kötelezett robogók és e-rollerek tulajdonosai. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) becslése szerint a közel 700 ezer segédmotoros kerékpár 55-60 százaléka, míg az érintett mintegy 50 ezer roller 70-80 százaléka az előírt biztosítási fedezet
A Magyar Nemzetben írt cikkében Fricz Tamás politológus a Fidesz-KDNP választási vereségének okait elemezte. Úgy véli, a párt a 2002-es vereség után kezdte lekezelően kezelni a választókat.
Orbán Viktorhoz és Semjén Zsolthoz hasonlóan nem lesz képviselő Kövér László és Rogán Antal, viszont átveszi mandátumát Lázár János és Szijjártó Péter is.
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2390 forint volt az első negyedévben, ami 6,2 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2250 forinthoz képest - közölte a Trenkwalder és az RSM Hungary az MTI-vel.
A tavaly elhunyt Ray-Ban-milliárdos, Leonardo Del Vecchio nyolc örököse jóváhagyta egyikük javaslatát, melynek értelmében a családtag egy mintegy 10 milliárd eurós ügylet keretében kivásárolja két testvérét a családi vagyonkezelőből.
Erőss Mónika pontosította, hogy nem azért tett feljelentést, amit Deutsch Tamás a posztjában okként megjelölt. A valódi indok egy olyan kijelentés, amely szerinte azt sugallja, hogy fia rajta keresztül befolyásolt egy bírósági ítéletet.
Mi az az agentic AI – és mi nem az? Mielőtt az autóipari következményekre térünk, érdemes tisztázni, miről is van szó valójában. Az agentic AI nem egyszerű chatbot vagy előre megírt voicebot-script. Olyan autonóm rendszer, amely önállóan hoz döntéseket, több rendszert kezel egyszerre, és képes reagálni a környezetére – nem csak követi az előre írt
A francia kormány a járványhelyzet javulására hivatkozva a madárinfluenza kockázati szintjét "magasról" "mérsékeltre" csökkentette. A döntést vasárnap tették közzé a Hivatalos Közlönyben, és egy hétfőn hatályba lépő rendelet rögzíti.
Immár 9. alkalommal került sor a Krone-Show nevű rendezvényre április közepén, amelyen a prémium minőségű német zöldsorgépekkel kapcsolatban számtalan műszaki csemegét ismerhettünk meg.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Katalin hercegné ritkán nyúl mellé, ha sötétkékről van szó – ez most sem történt másként. Az ANZAC-napi megemlékezésen egy új, mélykék árnyalatú szettben jelent meg, amely egyszerre hozta a klasszikus királyi eleganciát és egy frissebb, letisztultabb irányt.
A közelmúltban rendezték meg a Kazinczyról elnevezett Szép Magyar Beszéd verseny Kárpát-medencei döntőjét Győrben. A megmérettetésen az Erkel Ferenc Gimnázium két tanulója, Seres Rita 10. osztályos, és Petrovszki Laura 12. osztályos tanuló képviselte Békés vármegyét. A négynapos megmérettetésen a versenyzőknek szóban és írásban is számot kellett ad
Senki sem akarja egyelőre megműteni a humoristát: kifakadt Galla Miklós az egészségi állapota miatt, hiszen hónapok óta küzd rejtélyes betegségével és a kínzó csuklással. De talán van fény az alagút végén.
Az olaszországi Capri régóta a tömegturizmus egyik példája, a főszezonban a sziget lakosságának többszörösével egyenlő számú látogató fordul meg itt. A helyi vezetés, felismerve a problémát, új szabályokat vezetett be, hogy élhetőbbé tegye a szigetet a lakók és az utazók számára is. Legújabb szigorításuk azonban nem a turistákat, hanem a helyi váll
Az Európai Bizottság illetékes szóvivője megerősítette, hogy Magyar Péter leendő miniszterelnök szerdán Brüsszelbe utazik, és informális egyeztetést folytat az uniós források hazahozataláról.
A nemzetgazdasági átlag felett alakultak a magyarországi turisztikai szektorban működő cégek várakozásai áprilisban, a teljesítményvárakozások indexe szerint minden más ágazatnál kedvezőbb helyzetben vannak - derül ki a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének (Vimosz) a GKI Gazdaságkutató közreműködésével végzett legfrissebb felm
Az RTL Híradó csípte el a Fidesz frakcióülésére igyekvő minisztert. Lázár cáfolta, hogy megmérkőzne a választáson alulmaradt Orbánnal a párt vezetéséért, de a távolabbi jövőről már ködösebben fogalmazott.
Az újságírót már le is tiltotta az oldal, amelyet kifogásolt és jelentett is. Bejegyzése szerint Magyar Péter mellett több más tiszás politikusról és már Orbán Viktorról is készült hasonló átverős poszt.
A Salone del Mobile a világ egyik legfontosabb bútor- és lakberendezési kiállítása, ahol a legnagyobb márkák és tervezők mutatják meg, milyen bútorok, stílusok és trendek határozzák meg a következő éveket az otthonainkban. Ez az a hely, ahol eldől, hogyan fog kinézni a jövő nappalija, konyhája vagy hálószobája. Rónai Ruxandra bútortervező, az EcoRe
Düsseldorfban tárgyalt Jászai Gellért a 4iG Csoport elnök-vezérigazgató és a német védelmi ipari vállalat, a Rheinmetall AG vezérigazgatója, Armin Papperger. A megbeszélésen a felek áttekintették a 4iG Nyrt. jövőképét és stratégiai irányait, valamint megerősítették hosszú távú partnerségüket – közölte a cég.
Magyarország 2004-ben, az EU-csatlakozáskor elkötelezte magát az euró bevezetése mellett. Azóta minden kormányzat szerette volna az egységes valuta előnyeit csak épp az előfeltételek teljesítésére nem telt. Most újra napirenden van a téma. Samu János és Gyurcsik Attila legújabb podcast adásukban arról beszélgettek, hogy miért lehet ez most más, és
A második helyezést követő pechsorozat sem szegte kedvét, hamar túllendült a nehézségeken, és összességében pozitívan tekint vissza a szezonnyitóra Molnár Martin.
A stresszes helyzetek mindannyiunk életében jelen vannak, de néhány egyszerű szokás segíthet megnyugtatni az elmét. Ismerd meg ezeket a módszereket, amelyekkel könnyebben kezelheted a feszültséget.
Ritka szőlőfajtákból készített prémium csopaki borok is kóstolhatók lesznek április 28-án. 2026. április 28-án egy napra összeér a Balaton és a Duna! A Lágymányosi-öbölben, a Mol Campuson található, Michelin ajánlott
Mindig is hittem benne, hogy a legegyszerűbb megoldások a legjobbak, és ez a kertészkedésre halmozottan igaz. Évekig hordtam haza a méregdrága, gyanús színű vegyszereket a gazirtáshoz meg a takarításhoz, aztán rájöttem, hogy a konyhaszekrényemben ott lapul egy filléres por, ami majdnem mindent megold helyettem. A szódabikarbónáról beszélek, tudom,
Erősen megugrott a kereslet a lakossági állampapírok piacán, utoljára március elején láttunk ilyen nagy befektetői aktivitást, az országgyűlési választás előtti "kiváráshoz" képest pedig különösen látványos a növekedés. Múlt héten 94 milliárd forintért vettek lakossági állampapírokat a befektetők, továbbra is a fix kamatozású állampapírok örvendene
"A látás úgy jött vissza, mintha egy szakaszos feloldódás lett volna - a tiszta részek élesen látszottak, a szürke szinte darabonként szűnt meg. Mintha úszott volna a szememben ez a szürke folt."
A Wizz Air idei nyári menetrendje 17 százalékkal bővül az előző évhez képest. A növekedés középpontjában a balkáni és a kaukázusi piacok állnak – jelentette be hétfőn Váradi József, a diszkont légitársaság vezérigazgatója. Hasonló témákról is szó lesz következő befektetési konferenciánkon, május 12-én jön a Portfolio Investment Day 2026. Ne hagyja