Betegség

Az aszály meglepő módon növelheti a járványok kockázatát
2026 augusztus 31.   PlanetZ
Egy új tudományos áttekintés szerint az aszály bizonyos körülmények között növelheti a fertőző betegségek kockázatát. A zsugorodó vízforrások körül összezsúfolódó emberek és állatok, a megváltozó vízminőség és a szúnyogok számára kedvező új élőhelyek egyaránt segíthetik egyes kórokozók terjedését. Más betegségek ugyanakkor éppen visszaszorulhatnak
Zuhanyzás után elviselhetetlenül viszket a bőre? Ritka vérképzőszervi betegség is okozhatja
2026 augusztus 31.   EgészségKalauz
Ha rendszeresen éppen egy meleg zuhany vagy fürdő után kezd el erősen viszketni a bőre, miközben kiütést vagy más bőrtünetet nem tapasztal, érdemes figyelnie a panaszra. A vízzel történő érintkezés után jelentkező intenzív viszketés ugyanis a polycythaemia vera nevű ritka vérképzőszervi betegség egyik jellegzetes tünete is lehet.
Daganat jelzése a leleten: ebből a szóból derül ki, ha végstádiumú a rák
2026 augusztus 31.   EgészségKalauz
Kézhez kapta az orvosi leletet? Ez a kifejezés mutatja meg, hogy milyen stádiumban tart a daganatos betegség.
A szem nem hazudik: ezt az 5 komoly betegséget veszi észre rajta először az orvos
2026 augusztus 31.   EgészségKalauz
Romlik a látása vagy elszíneződött a szeme? A szemünk nemcsak a lélek tükre, hanem a betegségeinké is. Életmentő jelek, amiket a saját szemében láthat.
Tudják, hogy nincs okuk félni, mégsem tudnak szabadulni a gondolatoktól – ilyen az élet OCD-vel
2026 augusztus 31.   rtl.hu
Az OCD, vagyis a kényszerbetegség az emberek 2–3 százalékát érinti, és súlyosan befolyásolhatja a mindennapokat. A 28 éves Flóra halálos betegségektől és szerettei elvesztésétől rettegett, a 25 éves Levente életét pedig a beszennyeződéstől való félelem és az állandó ellenőrzés nehezíti. Mindketten hosszú út után kaptak diagnózist, a terápia óta ped
6 mozgásforma, ami bizonyítottan segít csökkenti a koleszterinszintet
2026 augusztus 31.   Éva Magazin
40 éves kor felett sajnos gyakran felborul a koleszterin-anyagcsere, mely azt eredményezheti, hogy megnő a vér koleszterinszintje. Az egészségtelen táplálkozás és stresszes életmód miatt viszont akár korábban is bekövetkezhet ez. A magas koleszterinszint pedig számos súlyos betegség kockázati tényezője, ezért mindenképp érdemes tenni ellene, az étr
Születési dátumod elárulja, milyen betegségekre vagy leginkább hajlamos: te melyik hónapban születtél?
2026 augusztus 30.   Femcafe
Meglepő kapcsolatot találtak a születés időpontja és bizonyos későbbi egészségi kockázatok között, amelyről nem árt tudnod neked sem.
Barnul a tuja belseje? Természetes lombváltás vagy betegség is lehet
2026 augusztus 30.   Agroinform
A tuja belső részének barnulása gyakori kertgond, aminek hátterében állhat természetes lombváltás, de akár komoly betegség is. Mutatjuk, hogyan ismerd fel az okokat és mit tehetsz ellenük!
A brexit hálójába akadtak a halak, amelyeken az egyik legalattomosabb betegség gyógyítása múlhat
2026 augusztus 30.   Portfolio
Kutatók zebradániók segítségével fedeztek fel egy korábban ismeretlen beavatkozási lehetőséget a sclerosis multiplex kezelésében: a sérült mielinhüvely bizonyos esetekben képes önmagát helyreállítani, mielőtt végleg elpusztulna. Az ígéretes kutatást azonban a brexit jelentősen nehezíti: a külföldi tudósok toborzása rendkívül megdrágult, a klinikai
Több krónikus betegséggel élhetnek a tengerparti települések lakói
2026 augusztus 30.   PlanetZ
Egy brit kutatás szerint a középkorú tengerparti lakosság körében gyakoribb lehet több krónikus betegség együttes jelenléte. A kutatók szerint azonban nem maga a tenger közelsége okozza a különbséget: a gazdasági hátrányok és a lakosság szelektív elvándorlása sokkal fontosabb magyarázat lehet.
Miféle betegség miatt foltosodik a folytontermő szamóca levele?
2026 augusztus 30.   Agrofórum
Milyen betegség miatt foltosodik a folytontermő szamóca levele? Kör alakú, világos közepű foltok nagy számban jelentek meg a leveleken.
"Volt, amikor csak 10 perc ment" – megrázó sorokat osztott meg Rubint Réka
2026 augusztus 30.   rtl.hu
Rubint Réka sok nehézségen ment már keresztül élete során, és a sportcipője mindig kapaszkodót nyújtott neki ezen idők alatt. Nincs ez másként most sem, betegségével vívott harca során is az edzés számára az egyik legjobb terápia. Még akkor is, ha nem mindent tud úgy űzni, mint azelőtt.
Nem csak a hangulatát változtatja meg a depresszió: ezt teszi az emlékeinkkel a betegség!
2026 augusztus 30.   EgészségKalauz
Kiderült, miért tűnik minden rosszabbnak depresszióban: az agyunk ilyenkor máshogy kapcsolhatja össze az emlékeket, mint egyébként szokta.
Meghalt V. Harald norvég király, aki kilenc évet harcolt a szerelemért
2026 augusztus 29.   Femcafe
89 éves korában, rövid betegség után elhunyt V. Harald norvég király. A skandináv uralkodó – aki 1991 óta állt az ország élén – nemcsak arról volt ismert, hogy élete végéig megtagadta a lemondást a trónról, hanem arról is, hogy a legutolsó pillanatig az "emberek királya" maradt. Halálával egy 58 éves mesebeli házasság és a skandináv monarchia egyik
Újra Putyin egészségi állapota tartja lázban a világot
2026 augusztus 29.   Magyar Hírlap
Egy idős politikus komoly betegséggel is képes lehet dolgozni.
Kiderült, hogy Dolly Parton kísérleti rákgyógyszereket tesztelt volna – Nővére azt kéri, hogy az énekesnő örökségét kedvességgel, mások támogatásával őrizzék
2026 augusztus 29.   Médiapiac
Dolly Parton még súlyos betegsége idején is arra gondolt, hogyan segíthetne másokon. Nővére, Stella Parton szerint a kedden, 80 éves korában elhunyt countryikon azt mondta: ha számára már nincs remény, engedélyezi orvosainak, hogy kísérleti gyógyszereket próbáljanak ki rajta, hátha az így szerzett tapasztalatok később más rákbetegek kezelését segít
Tele van hullott gyümölccsel a fa alja? A darazsaknál nagyobb bajt is okozhat
2026 augusztus 29.   Agroinform
Ne hagyd a hullott gyümölcsöt a fa alatt! Nemcsak darazsakat, de veszélyes betegségeket és kártevőket is vonzhat, sőt, akár a következő év termését is kockáztathatod vele.
Az MTK pontot szerzett Debrecenben
2026 augusztus 29.   Magyar Hírlap
A fővárosi kék-fehéreket betegséghullám tizedelte a találkozó előtt.
Kétszer is vezetett, de végül csak ikszelt a betegséghullám által sújtott Mtk az Nb I pénteki meccsén
2026 augusztus 29.   Blikk
A labdarúgó-NB I 6. fordulójának nyitómeccsén az MTK Debrecenbe látogatott. A fővárosiaknál a meccs előtt öten is kidőltek betegség miatt, ennek ellenére kétszer is vezetést szereztek az első félidőben. A hazaiak azonban mindkétszer egyenlíteni tudtak, így 2–2-es döntetlent hozott a találkozó.
Vége: az utolsó magyar borvidékre is betört a veszélyes zárlati kórokozó
2026 augusztus 29.   Magro
A Bükki borvidéken is vége a mentességnek, már mind a 22 hazai borvidéken igazoltan jelen van a szőlő aranyszínű sárgaság (FD) betegséget okozó zárlati kórokozó.