2014. március 1. szombat

márc. 1
19:59
NB I: Meglóghat a Loki, pontokat vesztett a Videoton (Agroinform)
A székesfehérváriak vezettek ugyan Pécsett, ám végül csak egy pontot tudtak szerezni a szívósan küzdő hazaiak ellen.
márc. 1
20:01
Női kézi BL: a Győrnek kedvezett a Buducsnoszt (She)
A montenegrói Buducsnoszt Podgorica öt góllal nyert a norvég Larvik ellen a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének negyedik fordulójában, és szinte máris a négyes döntőben érezheti magát. A címvédő, csoportbeli rivális, a Győri Audi ETO KC este 20.30 órakor Ljubljanában, a szlovén Krim vendégeként lép pályára, a győriek győzelmükkel máris biztosíthatják helyüket a négyes döntőben. A…
márc. 1
20:03
NB I: három kapufa után pécsi gól a Videoton ellen (She)
A labdarúgó NB I 18. fordulójában a hetedik Pécsi MFC a második Videotont fogadta. A vendégek a 23 percben Gyurcsó Ádám szabadrúgásával szereztek vezetést, amelyet a hazaiak Kővári Róbert találatával a 60. percben egalizáltak három kapufa után (1–1).
márc. 1
20:05
NB I: Mezőkövesd-KTE élőben az NSO-n! (She)
Mezőkövesd–Kecskeméti TE találkozó percről percre: gólok, helyzetek, érdekességek – kövesse figyelemmel a mérkőzést a Nemzeti Sport Online élő, szöveges tudósítása segítségével, majd olvassa el a meccs összefoglalóját, kommenteljen, mondja el a véleményét a találkozóról!
márc. 1
20:07
Női kézi NB I: fontos csabai siker a Veszprém ellen (She)
A női kézilabda NB I 21. fordulójában a Békéscsaba kiváló hajrájának köszönhetően négygólos győzelmet aratott a Veszprém ellen, így a nyolcadik helyről várhatja az alapszakasz utolsó fordulóját. Az Érd tíz góllal nyert az MTK otthonában, a Dunaújváros könnyedén érvényesítette a papírformát az Eszterházy KFSC-vel szemben.
márc. 1
20:15
Férfi kézi NB I: a Tatabánya kikapott Gyöngyösön (She)
Az élvonalbeli férfi kézilabda–bajnokság 21. fordulójában a Tatabánya egygólos vereséget szenvedett Gyöngyösön. A Csurgó kettővel nyert Mezőkövesden, a Balatonfüred öttel Orosházán. A Győr nem volt egy súlycsoportban a Váccal, utóbbi pályaválasztóként kilenccel győzött.
márc. 1
20:15
Chelsea: Mourinho pipa volt, nem szólt a játékosaihoz a szünetben (Agroinform)
A Chelsea 3-1-re nyert a Fulham otthonában az angol labdarúgó Premier League 28. fordulójának szombati meccsén.
márc. 1
20:17
Férfi kosár NB I: a Kaposvár is a felsőházban (She)
A Kaposvár hazai pályán végig vezetve legyőzte (92–83) a Falcót a férfi kosárlabda NB I alapszakaszának szombaton megrendezett 22., utolsó fordulójában, és ezzel elfoglalta a még egyetlen kiadó helyet a hatcsapatos középszakaszban.
márc. 1
20:19
Primera División: nem lassít a Levante (She)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Primera División) 26. fordulójában a Levante hazai pályán kétgólos győzelmet aratott az Osasuna ellen, így már nyolc meccse veretlen az első osztályban. A vendéglátók első gólját Pape Diop szerezte, aki ebben az idényben harmadszor talált be a tizenhatoson kívülről – a Levante játékosai közül erre legutóbb a 2006–2007-es szezonban Oliver Kapo volt…
márc. 1
20:33
Női kézi BL: Ljubljana-Győr élőben az NSO-n! (She)
Szlovéniában, a Krim Ljubljana vendégeként lép pályára a Győri Audi ETO KC a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntő negyedik fordulójában. A 20.30 órakor kezdődő mérkőzést a Nemzeti Sport Online élőben közvetíti! Miután a montenegrói Buducsnoszt Podgorica öt góllal nyert Norvégiában a Larvik ellen, a győriek számára a győzelem négyes döntőt jelentene két fordulóval a kör zárása előtt.
márc. 1
20:35
Bundesliga: a Bayern is kiütötte a Schalkét (She)
A Schalke a hétközi BL-fiaskót követően a bajnokságban is nagy pofonba szaladt bele, hiszen a Bayern München otthonában 5–1-re kikapott a Bundesliga 23. fordulójában. A német rekordbajnok zsinórban a 15. bajnoki mérkőzésén tudott legalább két gólt szerezni, ez új rekord a Bundesligában. Arjen Robben mesterhármasig jutott, rajta kívül Mario Mandzukic és David Alaba volt eredményes. A Schalke…
márc. 1
20:37
Videó: érdekes öngól a Barca-kiszemelt kapustól (She)
1–1-es döntetlennel ért véget a Braunschweig–Mönchengladbach német bajnoki labdarúgó-mérkőzés. Érdekesség, hogy a két gólt a két kapus szerezte öngól formájában. A Barcelona által kiszemelt Marc-André ter Stegen találata viccesebb volt...
márc. 1
20:39
PL: gól és gólpassz Suáreztől 100. meccsén (She)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 28. fordulójának utolsó szombati mérkőzésén a Liverpool 3–0-ra nyert a Southampton otthonában. A „vörösöknél" gólt szerzett és asszisztot jegyzett Luís Suárez, aki 100. alkalommal lépett pályára a Premier League-ben.
márc. 1
21:09
Serie A: Roma-Inter élőben az NSO-n! (She)
A Serie A 26. fordulójában az AS Roma az Internazionalét fogadja. Az idényben nagyon jó a Roma hazai környezetben, eddig mindössze két gólt kapott. Bukdácsol viszont az Inter, amelynek még a Stadio Olimpicóban is kellenek a pontok. Kövesse a találkozót percről percre frissülő online közvetítésünk segítségével.
márc. 1
21:09
A Bayern simán győzött Szalai csapata ellen (Metropol)
A Bayern beállította saját 2005-ös rekordját, mivel sorozatban 15. alkalommal győzött a Bundesligában.
márc. 1
21:11
Videó: Arjen Robben parádézott a Schalke ellen (She)
Ahogy szokták mondani, nem volt egy súlycsoportban a Bayern München és a Schalke a német labdarúgó-bajnokságban. A címvédő bajorok 5–1-es győzelméből Arjen Robben három gólt szerzett, tarthatatlan volt. A Borussia Dortmund is simán megverte otthon a Nürnberget. Összefoglalók.
márc. 1
21:27
Birkózás: Lőrincz V. bronzérmes a Golden GP-n (She)
A 85 kilogrammos Lőrincz Viktor bronzérmet nyert szombaton a hagyományos szombathelyi kötöttfogású birkózó Golden Grand Prix-n.
márc. 1
21:45
Videó: Suárez lesipuskás gólja, remek gólpassza (She)
Mint arról már beszámoltunk, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 28. fordulójának utolsó szombati mérkőzésén a Liverpool 3–0-ra nyert a Southampton otthonában. Íme, a találkozó összefoglalója!
márc. 1
21:45
Női kézilabda BL: A négyesdöntőbe jutással igen, a játékkal nem lehet elégedett a Győr (Agroinform)
A címvédő kisalföldiek küzdelmes, 24-22-es ljubljanai győzelmükkel bebiztosították helyüket a budapesti Final Fourban.
márc. 1
21:47
NB I: Meg fogjuk nyerni a bajnokságot! - Gomes (She)
Ahogy arról már beszámoltunk, a Videoton 1–1-es döntetlenre végzett a PMFC vendégeként a labdarúgó NB I 18. fordulójában. A fehérváriak vezetőedzője, José Gomes szerint két pontot elveszített, de a bajnokságot ennek ellenére is meg fogják nyerni, míg a pécsieket irányító Lőrincz Emilben maradt hiányérzet – derül ki a vidi.hu-nak adott értékelésekből.
márc. 1
21:47
Premier League: Szép ajándékot adott a bíró a Stoke Citynek - Arsene Wenger (Agroinform)
A Stoke City Jonathan Walters büntetőből szerzett góljával 1-0-ra verte otthon az Arsenalt.
márc. 1
22:03
NB I: Bebeto góljával nyert a KTE Mezőkövesden (She)
A labdarúgó NB I 18. fordulójának utolsó szombati mérkőzésén a Mezőkövesd hazai pályán 1–0-s vereséget szenvedett a Kecskeméti TE-től.
márc. 1
22:03
NB I: Mezőkövesden nyert a Kecskemét (Agroinform)
A Kecskemét 1-0-ra nyert Mezőkövesden a labdarúgó OTP Bank Liga 18. fordulójának szombati mérkőzésén.
márc. 1
22:05
P. División: 11 meccse nyeretlen a kakukktojás (She)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 26. fordulójában a Getafe hazai pályán gól nélküli döntetlenre végzett az Espanyollal, így a Primera Divisiónban egyedüliként továbbra is nyeretlen 2014-ben. A madridi csapat legutóbb november 29-én örülhetett három pontnak, ami azt jelenti, hogy már 11 bajnoki óta képtelen győzni.
márc. 1
22:07
Női kézi BL: nyert, és négyes döntőben a Győr (She)
A női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének negyedik fordulójában a Győri Audi ETO két góllal nyert Ljubljanában a szlovén Krim ellen, így a hátralévő két forduló eredményétől függetlenül biztosította a helyét a budapesti négyes döntőben.
márc. 1
22:09
Videó: egy perc alatt három pécsi kapufa és egy gól (She)
Gyurcsó Ádám gyönyörű szabadrúgásával szerzett vezetést a Videoton a Pécs ellen a labdarúgó NB I-ben. A nagyszerűen küzdő pécsieknek sikerült az egyenlítés. Egy perc alatt három kapufát lőttek, közvetlenül a harmadik után született a góljuk. A vége 1–1.
márc. 1
22:21
Öttusa-vk: elegük lett a botrányos viadalból (She)
Az után, hogy a női verseny pénteki döntője félbeszakadt és eredmény nélkül zárult, kiderült, hogy a férfiak fináléját és a vegyes váltót sem rendezik meg az öttusázók idei első világkupa-fordulóján, Acapulcóban.
márc. 1
22:39
NHL: megvan a 700. Jágr-gól; Ovecskin: 800! (She)
Megszületett Jaromír Jágr 700. gólja az észak-amerikai profi jégkorongligában. A New Jersey Devils 42 esztendős cseh klasszisa pályafutása 1452. NHL-meccsén, a New York Islanders elleni találkozón érte el a hétszázas határt, míg a Washington Capitalst erősító Alekszandr Ovecskin immáron 800 pontnál jár a tengerentúlon.
márc. 1
22:39
Topligák: Robben és Schürrle triplázott, remekelt a Bayern és a Chelsea (Agroinform)
Nem hibáztak az éllovasok, Németországban a Bayern München, Angliában pedig a Chelsea sújtott le soros ellenfelére.
márc. 1
22:41
Eurofutball: Feröer két és fél év után meccset nyert (She)
Feröer labdarúgó-válogatottja ideális ellenfelet talált: a magyar nemzeti csapat leendő Eb-selejtezőbeli ellenfele szombat este idegenben 4–1-re legyőzte Gibraltárt.
márc. 1
22:57
Női kézi BL: Harcoltunk, haraptunk - Martín (She)
Kétgólos (24–22) győzelmet aratott a Győri Audi ETO a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének negyedik fordulójában Ljubljanában a szlovén Krim ellen, és a hátralévő két forduló eredményétől függetlenül biztosította a helyét a budapesti négyes döntőben. Ambros Martín, a győriek edzője elismerte: játékuk nem volt látványos, de küzdöttek, harcoltak, haraptak, és elérték a céljukat.
márc. 1
22:59
Serie A: gól nélküli döntetlen a Roma-Interen (She)
A Serie A 26. fordulójában a Roma az Internazionalét fogadta. A hazaiak az idén megszokott módon ezúttal sem kaptak gólt, de most nem is rúgtak, ezért a gyenge találkozó 0–0-s döntetlennel zárult.
márc. 1
23:01
Adria-liga: Olaj-végzet a harmadik negyedben (She)
A Szolnoki Olaj idegenben 86–77-re kikapott a Buducsnoszt VOLI legénységétől a férfi kosárlabda Adria-liga 22. fordulójának szombati játéknapján.
márc. 1
23:03
NB I: Véber szerint mentálisan nullák voltak (She)
Mint arról már beszámoltunk, a labdarúgó NB I 18. fordulójában a KTE-Phoenix Mecano minimális különbségű győzelmet aratott a Mezőkövesd otthonában. A hazaiak irányító Véber György szerint mentálisan nullák voltak, és olyan játékot mutattak be, amelyet ő mindig is irtott, míg a kecskemétieket irányító Bekő Balázs úgy véli, megérdemelt a sikerük – derül ki a kecskemetite.hu-nak adott…
márc. 1
23:33
Eredivisie: soha nem látott mélyponton Némethék (She)
A holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 26. fordulójában a 27. perctől emberhátrányban játszó, Németh Krisztiánt a 80. percig soraiban tudó Roda simán kikapott a Vitesse-től, így sorozatban a hatodik vereségét szenvedte el, amire korábban még nem volt példa a klub Eredivisie-történetében.
márc. 1
23:51
Videó: minden pontja élmény - Federer-Berdych (She)
Roger Federer szenzációs játékkal nyerte meg a Tomás Berdych elleni döntőt a dubai tenisztornán. A svájciak klasszisa az egész tornán nagyszerűen játszott, és ezt a szintet a cseh elleni fináléban is hozta. Azért Berdychnek is akadtak szép pillanatai. Összefoglaló a mérkőzésről.

2014. március 2. vasárnap

márc. 2
0:09
P. División: hazai pályán elkapta a fonalat az újonc (She)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Primera División) 26. fordulójának utolsó szombati mérkőzésén az újonc Elche 1–0-ra legyőzte a Celta Vigót, így sorozatban az ötödik hazai találkozóján maradt veretlen, sőt már 361 perce nem kapott gólt saját közönsége előtt. A győztes találat Carles Gil nevéhez fűződik, aki először volt eredményes a spanyol első osztályban.
márc. 2
0:13
NS: Ljubljanából jelentjük; mentális nullák; a lóvá tett sportág... - vasárnap (She)
A Nemzeti Sport vasárnapi számából ajánljuk.
márc. 2
3:45
Másfél óráig birkózott Obama Putyinnal - közben befutottak az orosz tengelattjáró-elhárító hajók (Behaviour)
márc. 2
5:51
Női kézilabda BL - Négyes döntőbe jutott a Győr ljubljanai sikerével (Infostart)
Bejutott a női kézilabda Bajnokok Ligája májusi, budapesti négyes döntőjébe a címvédő Győri Audi ETO KC, miután szombat este győzött a szlovén Krim Ljubljana vendégeként.
márc. 2
6:09
Dubaj: Federer újabb tornagyőzelme - videó (Infostart)
Roger Federer három játszmában legyőzte a cseh Tomas Berdychet az 1,9 millió dollár (427 millió forint) összdíjazású, keménypályás dubaji férfi tenisztorna szombati döntőjében.
márc. 2
7:03
F1: zárul a felkészülés, az utolsó tesztnap percről percre (She)
Vasárnap az idény előtti tesztelés utolsó napját tartják meg Szahírban, nincs több alkalmuk a csapatoknak arra, hogy az Ausztrál Nagydíj előtt gyakoroljanak. Szombaton Sebastian Vettel fél körig jutott, fontos lenne a Red Bullnak, hogy ma körözni tudjon a világbajnoka. A Mercedesnél Lewis Hamilton, a Ferrarinál Fernando Alonso, a McLarennél Jenson Button, a Williamsnél Valtteri Bottas zárja a…
márc. 2
7:05
NHL: a Chicago kiütötte a Pittsburghöt a rangadón (She)
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság szombati játéknapjának három meccséről már korábban beszámoltunk, később további hét találkozót rendeztek. A Chicago 5–1-re győzött a Pittsburgh elleni rangadón, míg a játéknap leggógólgazdagabb mérkőzésén a Columbus 6–3-rra nyert a Florida ellen.
márc. 2
7:21
Nem engedik a pólós üzengetést a vb-n (Infostart)
Büntetést kaphatnak azok a labdarúgók, akik a mezük alatt viselt pólójukon kívánnak üzenni a nyári brazíliai világbajnokságon.
márc. 2
7:21
NBA: újabb Indiana-siker, a Miamiban Wade volt a vezér (She)
A ligát vezető Indiana szezonbeli 45. győzelmét könyvelhette el az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján – a Pacers Bostonban nyert 102–97-re. A Keleti főcsoport második helyén álló Miami ezúttal elsősorban Dwyane Wade vezérletével győzött az Orlando ellen.
márc. 2
7:57
Newcastle: Pardew lefejelt egy játékost - 37 milliós büntetés, videó (She)
A Newcastle United tegnapi, Hull City elleni idegenbeli meccse nem csak a „szarkák" 4–1-es győzelméről marad emlékezetes, hanem a vendégek menedzsere, Alan Pardew sportszerűtlen viselkedéséről is. A szakember lefejelte a Hull középpályását, David Meylert, amiért klubja azonnal meg is büntette 100 ezer fontra, vagyis mintegy 37.6 millió forintnak megfelelő összegre.
márc. 2
8:15
Vb 2014: fémlemezek hullottak az „égből” - videó (She)
Kisebb baleset történt szombaton az idei brazíliai labdarúgó-világbajnokság egyik helyszínén, a Belo Horizonte-i Mineirao Stadionban.
márc. 2
8:51
F1: Schumacherről kanyart neveznek el Szahírban (She)
A bahreini versenypálya tulajdonosai Michael Schumacherről nevezik el a célegyenes végi 1-es kanyart. Ebbe a legenda családja is beleegyezett.
márc. 2
8:51
A nap mérkőzése: Ki lesz az úr Madridban? (Agroinform)
Az Atlético Madrid vasárnap a Real Madridot fogadja a spanyol labdarúgó-bajnokság 26. fordulójában.
márc. 2
8:53
Videó: Jakabos Zsuzsanna a fájdalmat már legyőzte (She)
Komoly küzdelmet folytatott és győzött Jakabos Zsuzsanna a fájdalommal szemben, ami a vállát érintette. Kiváló úszónk már edzhet a vízben, de erősíteni még nem tud. Az NSO Tv-nek elmondta, nyáron a berlini Eb-n az érem a cél, de ehhez vissza kell nyerni a formáját.

Keresés