Az Észak-Dunántúlon ugyan téliessé váltak az útviszonyok, de a térség útjai járhatók; a folyamatos havazás miatt azonban a Bakony mellékútjain és a régió hófúvásos szakaszain fennakadásokra lehet számítani - tudatta a Magyar Közút Kht. Észak-dunántúli Regionális Főmérnöksége.
Fontos bizonyítékok veszhettek kárba Madeleine McCann ügyében, ugyanis a nyomozók a négyéves brit kislány ágyában talált nyomok többségét nem küldték el laboratóriumi vizsgálatra.
Már a második holttestet fedezték fel abban a skóciai házban, ahol nem sokkal korábban leltek rá az 1991-ben eltűnt Vicky Hamilton földi maradványaira.
Amy Winehouse botrányos birminghami koncertjével van tele a brit sajtó. A közönség ugyanis meglepődött azon, hogy a szerelmi bánatról, az alkohol- és drogproblémáktól fájdalmas, néha balladaszerű dalokat író énekesnő a színpadon ittasan jelent meg, és szinte csak az előzetes letartóztatásban lévő férjével foglalkozott.
Természeti népeknél nem ritka, hogy a gyerekeket még 6-7 éves korukban is szoptatja az édesanyjuk, de a fejlett országokban gyakran előfordul, hogy válás esetén az anya így próbálja magánál tartani a gyermekét.
Az esetek döntő többségében nem tüntetik fel az élelmiszereken, hogy sugárkezeltek, holott egy 1999-es uniós szabályozás ezt előírja, még azoknál az áruknál is, amelyeknél csak egy alapanyag előállításához használták az eljárást.
Összesen több mint kétezer eurót (mintegy félmillió forintot) kell fizetnie egy nőnek, aki egy franciaországi galériában megcsókolt egy képet, letörölhetetlen rúzsfoltot hagyva a vásznon.
Nem hazudtolta meg magát a Sex Pistols punkzenekar, hiszen szerdai fellépésén a legszigorúbb tiltás ellenére is rágyújtottak a színpadon. A frontember Johnny Rotten ráadásul hatalmas kirohanást intézett a közönség ellen.
Nem kell félteni az angol labdarúgó-válogatott tagjait akkor sem, ha nem jutnak ki az Európa-bajnokságra: a legtöbbet szereplő játékosoknak akár 150 ezer fontot is jövedelmezhetett a selejtezősorozat.
A világban évente 1,2 millió ember hal meg és további 50 millió ember szenved sérüléseket közlekedési balesetekben; a 10-24 év közötti korosztályban ez a vezető halálok - derül ki az ENSZ statisztikai adataiból.
Új-Zélandon szeretett volna új életet kezdeni egy brit házaspár, a feleséget azonban nem engedték be az országba, mert túl kövér, és túl nagy terhet jelentene az egészségügyi rendszer számára.
Az elmúlt napok havazásának köszönhetően Dobogókőn megkezdődött a síszezon, délelőtt már több százan siklottak le a pályákon - mondta el a sípálya üzemeltetője.
Meghalt egy öthónapos kisfiú szombaton a Győri Anya-, Csecsemő- és Gyermekotthonban. Az ügyben halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségében indult nyomozás - közölte a rendőrség.
Sir Paul McCartney egy interjúban bejelentette, hogy a Beatles dalai 2008-tól már digitálisan is letölthetőek lesznek. A hatvanas évek legendás együttese egyike az utolsó nagy zenekaroknak, melyek mostanáig nem engedték meg dalaik legális letöltését.
Állig felfegyverzett bűnözők lopták el egy társuk holttestét egy halottasházból Mexikó északi részén. Az akciót minden bizonnyal egy kábítószerkartell tagjai követték el.
Alig egy héttel azután, hogy 12 500 fontért (4,5 millió forintért) felszolgálták a világ legdrágább desszertjét, be kellett zárni az egyik legnevesebb New York-i éttermet, mivel egereket és csótányokat találtak benne.
Otthagyta Amy Winehouse-t koncertszervező menedzsere, aki azt állítja, hogy az orvosok heroint találtak a szervezetében, amelyet passzív módon lélegzett be az énekesnő túrnébuszán.
Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat szombaton este háromnegyed nyolc körül a Budapest, III. kerületi Erdőalja utcában egy 4 szintes villához - közölte Molnár Péter szóvivő.
Súlyos baleset történt szombat este tíz óra körül az Árpád hídon: egy személygépkocsi lámpaoszlopnak ütközött - közölte Bálint Gabriella, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese.
George Clooney felhívta barátja, Matt Damon figyelmét, hogy ha nem lesz képes megfelelni a Legszexisebb férfi megtisztelő címnek, akkor mindent megtesz, hogy visszaszerezze azt tőle.
Cáfolta az őt Ashley Olsen színésznővel összekötő híreszteléseket Lance Armstrong. A volt kerékpáros bajnok szerint csak barátok a nála 15 évvel fiatalabb nővel.
A pincér egy tolvaj, a séf narancssárga rabruhában dolgozik, bent pedig őrök cikáznak: így néz ki Dél-Afrika legfurcsább étterme, amely abban a börtönben működik, ahol annak idején Nelson Mandela is raboskodott.
Súlyos baleset történt szombat este tíz óra körül az Árpád hídon: egy személygépkocsi lámpaoszlopnak ütközött - közölte Bálint Gabriella, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese.
Visszajuttatták tulajdonosa képviselőjének egy Hollandiában ellopott, több mint 100 millió forint értékű luxusjachtot vasárnap a budapesti Kopaszi-gátnál.
Nagy valószínűséggel az 1991-ben eltűnt Dinah McNicol holttestét találták meg a rendőrök a nagy-britanniai Margate egyik házában, amelynek kertjében korábban egy 15 éves lány földi maradványira bukkantak.
Kiteregette a Forma-1 sztárjával, Lewis Hamiltonnal folytatott tíz hónapos kapcsolatuk minden részletét Cemre Mirel. A 20 éves modell szerint az idei világbajnoki sorozatban második helyen végzett sportoló csodálatos szerető.