Több mint másfél millió amerikai néző figyelte a televízió előtt David Beckham bemutatkozását új csapatában, a Los Angeles Galaxy-ban a Chelsea elleni barátságos mérkőzésen.
Szinte hihetetlen - főleg a képeket elnézve - de már 37 éves Hollywood egyik legszebb asszonya, Catherine Zeta-Jones. Michael Douglas felesége két gyermek édesanyja, de ez egyáltalán nem látszik az alakján.
Gyulladáscsökkentő hatással is bír egy természetes probiotikus baktériumtörzs, állítják amerikai kutatók. A tudósok vizsgálatai a bifidobacterium infantis nevű baktérium jótékony hatását tapasztalták izületi gyulladásoknál illetve szalmonella fertőzés esetén.
Két magyar turista holttestére bukkant a spanyol rendőrség Ibiza szigetén pénteki sajtójelentések szerint. Az első boncolási eredményekből arra lehet következtetni, hogy a 46 éves férfi megkötözte, többször megütötte, megszúrta, majd megfojtotta 29 éves feleségét.
Egy BBC-riport nyomán tartóztattak le egy gyermekkereskedelemmel gyanúsított férfit Bulgáriában. A 39 éves Haszan Ahmed Haszant a Fekete-tenger partján fekvő Várnában fogták el a bolgár hatóságok, néhány órával azután, hogy a brit közszolgálati televíziótól kaptak egy filmfelvételt, amelyen a férfi csecsemők és egy-két éves kisgyerekek áruba bocsátásáról tárgyalt - közölte egy rendőrségi szóvivő.
Az euró-övezet országaiban stabilizálódott a különbség az autóárakban az idei év első felében az Európai Bizottság pénteken közzétett legfrissebb adatai szerint. Az átlagos különbség 4,6 százalék volt, az előző fél évben 4,4 százalék. A legnagyobb árkülönbség a közepes és az alacsony árfekvésű autóknál mutatkozik - 4,8-5,2 százalék körüli átlagosan -, míg a luxusautóknál kisebb az eltérés.
Már halott volt az a 18 éves lány, akin átgázolt a vonat pénteken délután Nagyrécsénél; emberölés gyanúja miatt nyomozás indult - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A vasúttársaság vonatpótló buszokkal szállítja az utasokat a szakaszon.
Két nyílvessző fúródott a fejébe, de túlélte a kegyetlen gazemberek brutális támadását egy keverék kutya Nagy-Britanniában. Beau-n kétórás műtétet hajtottak végre, de már elhagyhatta az állatorvosi klinika intenzív osztályát.
Gonosz szereplőt alakít legújabb filmjében Angelina Jolie. A 32 éves színésznő az egyik legősibb angolszász mitológiai történetet feldolgozó filmben egy királynő bőrébe bújik, aki fia haláláért akar bosszút állni.
Szövetségi nyomozók tartóztattak le egy arizonai férfit, aki megvételre ajánlotta a Tom Criuse és Katie Holmes olaszországi esküvőjén készült lesifotókat a színészpárnak. A férfi korábban többek között néhány Paris Hiltonról készült pikáns képet is pénzzé akart tenni.
Az eladónál hagyta címét egy bolti tolvaj Németországban, és később sem próbálta tagadni, hogy egy szatyornyi holmival és egy csomag vécépapírral a hóna alatt hagyta el az üzletet.
Rövidnadrágos napot hirdettek péntekre Sanghaj egyik üzleti negyedében, miután levegő hőmérséklete megközelítette a 40 Celsius-fokot. A városvezetés reméli, hogy a kezdeményezés hatására kevesebb energia fogy majd, egy átlagos forró napon.
A legtöbb ember örül, ha rosszullét nélkül kibír néhány percet a hullámvasúton. Ketten viszont azért versenyeznek, hogy legalább kilenc napot kibírjanak - és ezzel bekerüljenek a Guinness Rekordok Könyvébe.
Hollywood újra szívesen fordul a háború témájához, ám másként mind eddig: propagandafilmek helyett az iraki háborút elindító kormányzatot bírálják a rendezők.
Úgy tűnik, véget ért Jennifer Aniston legújabb románca: a színésznő állítólag hetek óta nem találkozott Paul Sculfor brit modellel, pedig alig egy hónapja barátai még arról számoltak be, hogy a férfi elbűvölte a Jóbarátok sztárját.
A táplálkozással, mozgással összefüggő egyéni szokások még a termékenységre, illetve a meddőség kialakulására is hatással lehetnek amerikai kutatók vizsgálatai szerint.
Nem kímélik gyerekeiket a hírességek, és kreativitásuk határtalan. Legutóbb a szupermodell Jordan és férje, Peter André közös csemetéjének neve verte ki a biztosítékot: a szülők úgy döntöttek, hívják a kicsit Princess Tiaamiinak.
Vagy csak az amerikai butikokat nem szereti, vagy a vásárlást utálta meg az eddig divatmániájáról is híres David Beckham - mindenesetre ugyanolyan unott és szenvedő arccal kísérgette a feleségét annak legújabb bevásárló-körútján, mint bármelyik férj.
Felfújható állatoknak kellett helyettesíteniük a gyerekeket az idei llandudnoói szamárderbin Nagy-Britanniában, mert a szervezők nem tudtak biztosítást kötni az eseményre.
Kilenc embert megölt és két másikat súlyosan megsebesített egy ámokfutó pénteken a román határ közelében lévő Jabukovac szerb településen - közölte a helyi rendőrség.
Mennyiségben 7, értékben 9 százalékkal emelkedett a bolti söreladás a 2006 július-2007 júniusi adatok alapján, az előző hasonló időszakhoz képest az ACNielsen piackutató cég felmérése szerint. Így az éves forgalom meghaladta a 100 milliárd forintot.
Összeütközött a levegőben és lezuhant két egymással rivalizáló televíziós helikopter pénteken Arizona szövetségi államban, miközben a légi járműveken tartózkodó operatőrök egy rendőrségi hajszát filmeztek. A balesetben legkevesebb négy személy életét vesztette - jelentette a helyi rendőrség.
Hét személy könnyebben megsérült szombat hajnalban Budapesten egy közlekedési balesetben, amely során három gépkocsi ütközött egymással - tájékoztatta az MTI-t a BRFK ügyeletese.
Nem sikerült újraéleszteni azt a férfit, aki szombaton merült el a Balatonban - tájékoztatta a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) az MTI-t. Egy nappal korábban egy idős székesfehérvári asszony halt meg a tóban.
Az amerikai kongresszus ki akarja vizsgálni ittas amerikai űrhajósok két esetét, amelyről először az Aviation Week and Space című szaklap adott hírt, s később a légierő orvosa is megerősített. A hír nagy hullámokat kavart az Egyesült Államokban.
Összeomlott egy volt üzemépület szombaton a Prágától húsz kilométerre északnyugatra fekvő Kladnóban, legkevesebb két ember meghalt, hárman súlyosan megsérültek, a romok több embert maguk alá temettek.
Teljesen új alibivel állt elő a Portugáliában elrabolt brit kislány ügyének fő gyanúsítottja. Rendőrségi források szerint Robert Murat több ismerősét is megkörnyékezte: biztosítson a számára hamis alibit Madeleine McCann eltűnésének idejére.
Halálfélelmet éreztek Lindsay Lohan barátai, amikor a botrányhős színésznő minden figyelmeztetésük ellenére a sebességhatárt messze túllépve vezette az autót - ami nem is az övé volt.
Megérkezett szombaton Ammanból Budapestre a jordániai Royal Jordanian légitársaság első menetrend szerinti járata, amelyet a Malévvel közösen üzemeltet. A Budapest-Amman útvonalon a jordániai királyi légitársaság repülőgépei repülnek, de Malév járatszámmal a nemrégiben kötött székmegosztási (code share) megállapodás eredményeként.
A BBC megkezdte egyes tévéműsorainak internetes terjesztését. Az online archívumot pénteken tették hozzáférhetővé. A nézők egyelőre az elmúlt hét műsorait tölthetik le - feltéve, ha Windows operációs rendszert használnak és nem külföldiek.
Tolató tehergépjármű ütött el egy idős nőt szombaton délután a Csongrád megyei Csengele külterületén egy tanyán, az asszony olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette - közölte Tuczakov Szilvána, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.
Egyszemélyes jachttal hajózza körbe a földet Adrian Flanagan, de a zárt kabinban olyan hangos a motor zúgása, hogy attól tartott: belesüketül. Sajátos módszert talált azonban az óceán közepén a hallása megóvására.
Egy epilepsziában szenvedő fiatal lányt mentettek ki a balatonszepezdi strandi vízi mentők - tájékoztatott a Vizimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) szombaton.
Három órán keresztül nem engedte felszállni a British Airways Milánóból induló járatát a katari uralkodócsalád egyik tagja, mert kiderült: nőrokonait idegen férfiak mellé ültették.