2007. július 6. péntek

júl. 6
18:10
"Nem jelenthet politikai előnyt a másság vállalása" (Infostart)
Nem jelenthet egyik politikai oldalon sem egyértelmű előnyt a másság vállalása Magyarországon - vélekednek szakértők annak kapcsán, hogy a magyar kormány egyik tagja bejelentette: homoszexuális.
júl. 6
19:42
Eltűnt két gyermek Csepelről (Infostart)
Eltűnt két tizenéves fiú Csepelről csütörtökön. A rendőrség több bejelentést is kapott a gyerekek hollétéről, de érdemi információ ezek között nem volt - mondta Unger Pál, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
júl. 6
20:10
Száztíz milliárdért újul meg a Szent Pál-katedrális (Infostart)
Befejeződött a Szent Pál-székesegyház déli oszlopsorának felújítása, így London nevezetességét lassan újra régi pompájában csodálhatják meg a járókelők és a turisták. Az épület helyreállítására közel 110 milliárd forintnak megfelelő összeget költenek.
júl. 6
20:37
Nem tetszett a regény, megverték az írót (Infostart)
Bár Quasimodo nem egy szép ember, és sokakat irritált, mégsem verték meg a karakter megalkotása miatt Victor Hugo-t. De változnak az idők. Nemrég Franciaországban azért vertek meg egy írót a szomszédjai, mert nem tetszettek nekik a regényének karakterei.
júl. 6
20:53
Túlélte a csecsemő, hogy élve eltemették (Infostart)
Élve eltemetett a nagyapja egy kétnapos csecsemőt Indiában. A baba csodával határos módon túlélte a brutális gyilkossági kísérletet.
júl. 6
21:09
Megszüntették a nyomozást a Kármán Irén fia elleni állítólagos kényszervallatás ügyében (Infostart)
Megszüntette az ügyészség a nyomozást Kármán Irén újságírónő fia állítólagos kényszervallatásának ügyében - adta hírül a Magyar Televízió Híradója pénteken. A nyomozás azért indult, mert az újságírónő azt állította: fiát veréssel fenyegették a rendőrök, amikor anyja bántalmazásáról kérdezték.
júl. 6
21:11
Nagyobb lehet a család, ha a férfi besegít a mosogatásnál (Infostart)
Nem elég csak szép szavakkal gyerekvállalásra bíztatni az asszonyt, érdemes tenni is azért, hogy megszülessen a trónörökös. Egy brit kutatás szerint szívesebben adják családalapításra a fejüket azok a nők, akiknek párjuk besegít a házimunkában.
júl. 6
21:37
"Nem vállaljuk a felelősséget az újabb halálesetekért" (Infostart)
Kitiltották a buldogokat a JAL japán légitársaság gépeiről. A döntésnek az állatok védelme az oka: több kutya ugyanis elpusztult a tranzitban.
júl. 6
21:39
"Szexecutive" munkatársakat keres egy óvszergyár (Infostart)
Egy ausztráliai kondomgyártó azt állítja: a világ legjobb állását kínálja fiataloknak, egy úgynevezett szexecutive pozíciót. Ugyanis legújabb termékük teszteléséhez keresnek vállalkozókat.
júl. 6
21:47
Első fokon elvesztette a helyreigazítási pert Kiss Péter (Infostart)
Első fokon elvesztette Kiss Péter kancelláriaminiszter az Élet és Irodalom (ÉS) ellen azt a helyreigazítási pert, amelyet azért indított, mert a lap összefüggésbe hozta személyét Gyurcsány Ferenc balatonőszödi beszédének kiszivárogtatásával - közölte Kovács Zoltán, az ÉS főszerkesztője.
júl. 6
21:53
"Fütyit akarok látni minden oldalon!" (Infostart)
Minden női magazinnak tele kellene lennie péniszekkel - legalábbis akkor, ha Jessica Alba szája íze szerint szerkesztenék őket. "Nem tisztességes, hogy a férfi magazinokban egymást érik a képek a pucér nőkről, a női lapokban pedig egy fotó sincs meztelen férfiakról" - vélekedett a filmsztár.
júl. 6
22:04
Új edzésmódszerrel készül David Beckham - nézze meg! (Infostart)
Kerékpárra pattant David Beckham, hogy edzésben maradjon - vagy talán csak elirigyelte a hétvégén kezdődő Tour de France versenyzőinek dicsőségét.
júl. 6
22:15
Honnan eshet a pénzeső? (Infostart)
Átadta a rendőrségnek azokat a bankjegyeket egy német nő, amelyek szó szerint az égből potyogtak le hozzá.
júl. 6
22:36
"Lehúztam egy fél üveg pezsgőt, miután kitettem a pontot" (Infostart)
Felszabadultnak és letörtnek érezte magát egyszerre, amikor befejezte Harry Potter történetét - vallotta be J. K. Rowling a BBC-nek adott interjúban. A szerző cáfolta azokat a pletykákat, hogy ismerős gyerekekről mintázta volna a varázslóinas alakját.
júl. 6
22:57
"Kérdezd meg magadtól: ő vajon akarja?" (Infostart)
Miközben turisták ezrei készülnek arra, hogy a nyáron is együtt úsznak a delfinekkel, állatvédők arra hívják fel a figyelmet: az embereknek fel kellene tenniük maguknak a kérdést, vajon az állatok akarják-e a közelségüket?

2007. július 7. szombat

júl. 7
0:02
Miért jó a babaúszás? (Blikk)
Most a babaúszást próbálta ki Nina, akinek születését és cseperedését a Blikk sorozatából nyomon követhetik olvasóink.
júl. 7
8:07
A fogyókúra nem segít az óriáscsecsemőkön (Infostart)
A túlsúlyos nők nagyobb eséllyel hoznak világra óriáscsecsemőket - ezt eddig is tudták az orvosok. Egy kutatásból kiderült, hogy ezen nem segít a teherbe esés előtti fogyókúra - éppen ellenkezőleg: növeli annak az esélyét, hogy a baba túl nagy súllyal születik.
júl. 7
8:24
Éhhalál fenyegeti minden negyedik modellt (Infostart)
Tíz modellből négy szenved potenciálisan halálos evési rendellenességben, az eddig napvilágra került anorexiás esetek csak a jéghegy csúcsát jelentik - derült ki abból a vizsgálatból, amelyet a brit divattanács készített. Az utóbbi időben három dél-amerikai modell halt meg alultápláltság miatt.
júl. 7
9:35
Vak szerelem: párja mindkét szemét kiszúrta a féltékeny nő (Infostart)
Bal szemére már megvakította párját az a hongkongi nő, aki nemrég a férfi másik szemébe is evőpálcikát döfött. Barátja először még megbocsátott az asszonynak, most azonban feljelentette.
júl. 7
10:42
Előkerültek az eltűnt gyerekek (Infostart)
Az InfoRádió értesülései szerint épen és egészségesen került elő az a két gyermek, aki Csepelről tűnt el csütörtökön. A két tizenéves fiú Kispesten került elő.
júl. 7
12:07
Új rekorder: 11 éves ittas gyorshajtó (Infostart)
Ittas vezetéssel és gyorshajtással vádolnak egy 11 éves lányt az Egyesült Államokban.
júl. 7
14:01
Házasodási őrület tört ki (Infostart)
A becslések szerint 70 ezer amerikai pár mondja ki az igent a mostani szombaton. Ennek oka a bűvös hetes szám.
júl. 7
16:34
Megakoncertek és apró megoldások a klímaváltozás ellen (Infostart)
A Live Earth koncert kapcsán az egész világ figyelme a klímaváltozás, és az ezzel járó veszélyes következmények felé fordul. A szombati 24 órás megakoncert, melyet Al Gore volt amerikai alelnök is támogat, segít felhívni a figyelmet arra, mit tehet a lakosság és a vállalati szféra bolygónk megóvása érdekében.
júl. 7
17:33
Ellentüntetők akarták megzavarni a melegek felvonulását (Infostart)
Pár százan megpróbálták megdobálni a 11. alkalommal megrendezett Meleg Büszkeség Napja fesztivál résztvevőit Budapesten, a Baross utca és a Rákóczi tér között - értesült az inforadio.hu.
júl. 7
19:49
Négy lábbal született egy kislány (Infostart)
Négy lábbal született egy kisgyerek a Dél-afrikai Köztársaságban.
júl. 7
20:27
Az ötös lottó 27. heti nyerőszámai - nyereményekkel! (Infostart)
Az ötös lottó 27. heti számsorolásán a következő nyerőszámokat húzták ki: 21, 24, 26, 35, 71.
júl. 7
20:49
Tizennyolc napig étlen-szomjan az óceánon (Infostart)
Csaknem három hétig utazott étlen-szomjan egy macska egy lezárt konténerben a tengeren.
júl. 7
21:32
Több meleg férfit bántalmaztak Budapesten (Infostart)
A mentősök szerint többeket bántalmaztak a Meleg Büszkeség Napján, a szombati budapesti felvonulást után. A Pipa és a Tompa utcában is összerugdostak és megvertek egy férfit.

2007. július 8. vasárnap

júl. 8
0:05
Könnyű finomságok (Blikk)
Ezen a héten utoljára jelentkezett a Receptklub két szakácsa a horvát tengerpartról.
júl. 8
8:01
Öngyilkosak lettek, mert nem bírtak egymás nélkül élni (Infostart)
Öngyilkosságot követett el egy hosszú ideje házasságban élő brit pár, miután a férfinál hasnyálmirigy-daganatot diagnosztizáltak.
júl. 8
8:29
A "brutális adórendszer" miatt csökken a házasságok száma? (Infostart)
A fiatalok céljai között továbbra is szerepel a házasságkötés, ám ennek időpontját távlatinak tekintik - derül ki egy brit felmérésből.
júl. 8
8:55
Nő lett a férfi bajnokból (Infostart)
A brit Daily Mail kinyomozta, hogy hova tűnt Nagy-Britannia egyik legjobb kerékpárosa, Robert Millar. A kutatás megdöbbentő eredményt hozott: "A Hegyek Királya" ma nőként, Philippa York néven él.
júl. 8
9:06
"Meg akart erőszakolni, de nem mertem feljelenteni" (Infostart)
Karrierje elején majdnem megerőszakolta egyik kollégája - vallotta be most Cybill Sheperd. A színésznő, aki elismerte, hogy sok filmbeli partnerével volt viszonya, nem volt hajlandó megnevezni azt a hollywoodi sztárt, aki miatt sokáig nem tudott bízni a férfiakban.
júl. 8
10:20
Autójában égett egy fiú Csongrád megyében (Infostart)
Fának ütközött egy autó Mindszent és Szegvár között vasárnap hajnalban; vezetője bennégett a járműben, négy utasát súlyos-életveszélyes sérülésekkel szállították el - tájékoztatott a rendőrség vasárnap.
júl. 8
11:31
Emberölés Szombathelyen - gyanúsítottként hallgatták ki az áldozat férjét (Infostart)
Emberölés áldozata lett egy 54 éves szombathelyi asszony - tájékoztatott Szalai Ferenc, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyletese vasárnap. A bűncselekménnyel gyanúsított férj szabadlábon védekezhet.
júl. 8
12:41
Hét új csodája van a világnak - nézze meg őket! (Infostart)
A kínai Nagy Fal, a jordániai Petra, a brazíliai Megváltó Krisztus szobra, a perui Machu Picchu, a mexikói Chichen Itza piramis, a római Colosseum és az indiai Tadzs Mahal lett a modern világ hét csodája.
júl. 8
12:46
Megrongálták az Aranycsapat szobrát Szegeden (Infostart)
Kettétörték Szegeden a labdarúgó Aranycsapat szobrát vasárnap hajnalra virradóan.
júl. 8
14:02
"Ez volt minden idők legnagyobb zenei eseménye" (Infostart)
A szervezők szerint minden idők legnagyobb zenei eseménye volt a klímaváltozás ellen meghirdetett Live Earth elnevezésű koncert-sorozat. Az utolsó fellépéseket az egyesült államokbeli New Jersey-ben, valamint Brazíliában, Rio de Janeiróban rendezték.
júl. 8
16:16
A hatos lottó nyerőszámai - nyereményekkel (Infostart)
A hatos lottó 27. heti nyerőszámai: 10, 13, 15, 22, 40, 44. A pótszám: 8.
júl. 8
16:43
Belgium legnagyobb vadkender-ültetvényére bukkantak rá a rendőrök (Infostart)
Belgium eddigi legnagyobb illegális vadkender-ültetvényére bukkantak rá a rendőrök a hét végén az ország északkeleti szegletében, Hechtel-Eksel településen, egy használaton kívüli uszodában.
júl. 8
17:10
Magyarországon gyártották a párizsi bérbicikliket (Infostart)
Magyarországon gyártották a jövő hétvégén megnyíló párizsi VÉLIB kerékpárkölcsönző-hálózat biciklijeit - adta hírül vasárnap a Le Journal du Dimanche című francia újság.
júl. 8
19:41
Állatkínzás is a dohányzást tiltó törvény (Infostart)
Elvonási tünetei vannak Archie-nak, mióta tilos a dohányzás a nyilvános helyeken Nagy-Britanniában. A collie ugyanis kölyökkora óta elkísérte a gazdáit a kocsmába, és hozzászokott a passzív dohányzáshoz.
júl. 8
20:08
Nem a gólya, hanem a postás hozta a babát (Infostart)
Bábává tette a kényszer a postást, akit mobilon keresztül látott el tanácsokkal a mentőszolgálat ügyeletese, hogy le tudja vezetni a szülést.
júl. 8
20:25
Szó sincs szakításról - együtt nyaral Vilmos herceg és Kate Middleton (Infostart)
A fülig szerelmes Vilmos herceg titkos külföldi nyaralásra viszi Kate Middletont, hogy ismét a lehető legszorosabbra fűzzék a kapcsolatukat. A pár áprilisban szakított, de mint kiderült, néhány nap után újra elkezdtek titokban találkozni, és most már megint szent a béke közöttük.

2007. július 9. hétfő

júl. 9
0:07
Melyik fürdőruha áll a legjobban? (Blikk)
Egyrészes, bikini vagy inkább miniszoknyás fürdőruha? Bizony, idén nyáron is hatalmas a kínálat.
júl. 9
4:44
"A rasszizmus állandósult jelenség társadalmunkban" (Infostart)
Bezárták Lima egyik népszerű éttermét, mert a hatóságokhoz több panasz is érkezett arról, hogy nem engedik be a sötétebb bőrű vendégeket. Ez az első eset, hogy Peruban rasszizmus miatt zártak be egy éttermet.
júl. 9
5:00
"Szerintem én fogok meghalni" (Infostart)
Elképzelhetőnek tartja a Harry Pottert játszó Daniel Radcliffe, hogy a varázslóinas lesz az, aki meghal a sorozat utolsó, befejező részében. A könyvet július 21-étől árulják, a végkifejletet pedig hét pecsétes titokként őrzik.
júl. 9
5:22
Sajátos módszerrel spórol a világsztár (Infostart)
Sajátos módon védi a környezetet Jennifer Aniston: a színésznő bevallotta, hogy mindig zuhanyozás közben mos fogat.
júl. 9
5:55
Titokzatos barna szépséggel bukott le a sztárfocista - nézze meg, hogyan! (Infostart)
Egy szexi barnával töltötte az éjszakát Las Vegas-ban Frank Lampard. A Chelsea kapitánya nem is titkolta a románcot, pedig otthon a barátnője és két gyermekük várja.
júl. 9
6:00
A földszinten laktak, hát ellopták a tetőt (Infostart)
Ellopta a saját lakóházának tetejét egy család Lengyelországban. Mivel ők a földszinten laktak, tudták, hogy lehet bármilyen eső, ők biztosan nem áznak meg.

Keresés