Nemcsak Európa lakossága öregszik el, hanem a fesztiválok rajongótábora is. Az egyik brit zenei rendezvény szervezői azt állítják: soha ennyi középkorú nem jelent még meg a koncertjeiken, mint idén.
Baltával támadt rá két hajléktalan társására egy 24 éves férfi a XI. kerületben, a Budaörsi út fás-ligetes részén. A támadót a rendőrség őrizetbe vette.
Egy nightclub vezetője szerint Jim Morrison, a legendás Doors zenekar egykori énekese nem úgy halt meg, ahogy eddig a világ hitte, vagyis nem a párizsi szállodai szobájának fürdőkádjában vesztette életét, és nem szívelégtelenség végzett vele.
Bár az emberek sokkal jobban félnek a nap által okozott bőrbetegségektől, mint egy évtizeddel ezelőtt, mégsem védekeznek jobban a probléma ellen - állapították meg brit kutatók.
A világ minden részén előfordul a helyre jellemző lázzal, bőrkiütéssel jelentkező, kullancsok által terjesztett betegség, amelynek súlyossága a kórokozótól függ. A déli országokban csökken a nálunk ismert betegségeket terjesztő vérszívók száma.
Épségben találták meg azt a 3 éves kislányt, aki délelőtt veszett el a Piliscsaba közelében lévő erdőben - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Ketten meghaltak délután, amikor Budapesten egy személyautó és egy volánbusz ütközött össze a XV. kerületi Régi Fóti úton a 2/B út felüljárója közelében.
A Portugáliában elrabolt Madeleine McCann után nyomozó rendőrök a kislány családjával együtt nyaraló ismerősök, valamint az egyetlen gyanúsított vallomásai közötti ellentmondásokat vizsgálva igyekeznek új nyomra bukkanni.
A magasságukat tekintve világok választják őket el egymástól, pedig ugyanabból a tartományból származnak: pénteken kezet fogott egymással a világ legmagasabb és legalacsonyabb embere.
Öngyilkosságot követett el a móri mészárlás egyik gyanúsítottja. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának szóvivője az InfoRádióban elmondta: N. László késő este felakasztotta magát cellájában. A Nemzeti Nyomozó Iroda közölte: a veszprémi postásgyilkosság ügyében a gyanúsított halála miatt megszünteti a nyomozást.
Négyéves börtönbüntetést kaphat az a 19 éves brazil hajléktalan, aki Salvador városában lefűrészelte a futball-legenda Pelé bronzszobrának karjait, hogy eladja a fémdarabokat.
A gyanúsított halála miatt a rendőrség megszünteti a nyomozást a veszprémi postásgyilkosság ügyében - mondta el a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője az InfoRádióban. Az N. László elleni másik, a móri bankrablás miatt folyamatban levő ügyben W. Róberttel szemben tovább folyik az eljárás.
Holtan találtak egy 36 éves hajléktalan nőt délelőtt Kecskeméten, a Máriavárosi vasúti állomáson, egy mellékvágányon álló vagonban - közölte a rendőrség.
A Los Angeles megyei rendőrség bejelentette, hogy kivizsgálják Paris Hilton börtönkörülményeit, amelyek sokak szerint messze az átlag felett álltak. A dúsgazdag híresség 23 napot töltött rács mögött.
Elkezdett működni a francia fővárosban a kerékpárkölcsönző-rendszer, amellyel a város vezetői a forgalmi dugók nagyságát, valamint a légszennyezést szeretnék csökkenteni.
Kizárta az idegenkezűséget, illetve a börtönőrök felelősségét a móri mészárlás egyik gyanúsítottjának halála ügyében indult vizsgálat. Uniós forrásból több mint 31 milliárd forintot szán a kormány a járóbeteg-szakellátás fejlesztésére. Lapértesülés szerint felfüggesztették a kordonbontás miatt indított eljárást a fideszes képviselők ellen. A nap legfontosabb hírei
Testsúlycsökkentő diétákban Fekete Krisztina dietetikus isteni tésztasalátákat ajánl olvasóinknak, amelyek mind összetételük, mind energiatartalmuk alapján beilleszthetők a fogyókúrába is.
Több mint egymillióan allergiások Magyarországon a parlagfű pollenjeire. Bár a sokak napjait megkeserítő növény virágpora egyelőre nem jelent meg a levegőben, hamarosan számíthatunk rá, hiszen idén korábban, augusztus helyett július második felében kezd virágozni. Dr. Balogh Katalin, a Budai Allergiaközpont allergológusa azt javasolja, a parlagfű pollenjeire érzékenyek készüljenek, és kezdjék el a…
Nem játék a napozás manapság! - figyelmeztetnek a szakemberek, joggal. A mikroklíma megváltozása miatt ugyanis jóval erősebben süt a nap, és káros sugarai még inkább roncsolják bőrünket és egész szervezetünket. Ezért be kell tartanunk néhány szabályt, ha meg akarjuk óvni magunkat a kellemetlenségektől, fájdalmaktól, maradandó károsodásoktól, legrosszabb eset- ben a rosszindulatú sejtburjánzástól,…
Borosüvegekből építette meg a római Pantheon kupoláját egy brit nyugdíjas. A férfi a kertjében iszogatva vette észre, milyen szépen csillan meg a napfény a borosflaskán, ekkor döntött úgy, hogy elkészíti a különleges építményt.
Megpróbálta kicselezni a parkolási törvényt egy ügyvéd, aki azért nem volt hajlandó befizetni a rá kirótt bírságokat, mert azt állította: ha leállítja, motorjának egyik kereke sem éri az aszfaltot.
A kánikulai meleg miatt vasárnapra kettes fokozatú hőségriasztást rendelt el az országos tiszti főorvos, Falus Ferenc a tartósan magas hőmérsékletre tekintettel hétfőtől csütörtökig hármas fokozatú riasztást léptet életbe - közölte az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH).
Budapesten nem okozott gondot vasárnap a kánikula a tömegközlekedésben, a mentőket sem riasztották az átlagosnál többször, a strandokon viszont nagy volt a forgalom. A hét utolsó napján kettes fokozatú hőségriasztás volt érvényben.
Elképzelhető, hogy partot ért a nagy gumikacsa armada első példánya Nagy-Britanniában. A játékot egy nyugdíjas tanárnő, Penny Harris találta a tengerparton, miközben kutyáját sétáltatta.
Nemcsak az Arsenalt, hanem feleségét is elhagyta Thierry Henry. Barátai elmondása szerint a 29 éves francia csatár Barcelonába szerződéséhez hozzájárult az is, hogy megromlott kapcsolata feleségével.
Készenléti rendőrök védik a Csongrád Megyei Bíróság egyik bíróját - erősítette meg az InfoRádiónak a bíróság elnökhelyettese. A védelmet azért rendelték el, mert a bírónőt néhány hete életveszélyesen megfenyegettek.
Majdnem az életével fizetett egy brit nő a spanyolországi nyaralásért: a 24 éves Leyna Casey-t a húsevő baktériumnak is hívott streptococcus pyogenes fertőzte meg, valószínűleg a szállodai medence vizén keresztül.
Rekordot döntött a Harry Potter-sorozat hetedik, egyben befejező kötete: a még meg sem jelent könyvből eddig kétmillió példányt rendeltek az Amazon internetes kereskedelmi cégnél.