2010. október 31. vasárnap

okt. 31
7:15
Bock József: "Az árak csökkentésén kell gondolkodnunk" (Infostart)
Az idei év kevés napsütése és rengeteg esője túl sok vízzel telítette a szőlőszemeket, fertőzéseket okozott, gondolkodóba ejtette a szőlészeket és ősszel szaporította a borászok ősz hajszálait is. A villányi vörösborfesztivál forgatagában, pohárral a kezében kérdeztük Bock Józsefet.
okt. 31
9:39
Ma van a reformáció emléknapja (Infostart)
Ma van a reformáció emléknapja, ennek alkalmából országszerte istentiszteleteket, megemlékezéseket tartanak. A központi ünnepségeket Budapesten rendezik meg; ezekkel zárul le a reformáció hónapjának több mint száz programot magában foglaló eseménysorozata.
okt. 31
9:41
Földrengés volt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében (Infostart)
Kis erejű földrengés volt az éjjel Borsod-Abaúj-Zemplén megyében; károkról eddig nem érkezett bejelentés.
okt. 31
9:43
Szorongó dohányosnak nehezebb leszokni (Infostart)
Jóval gyötrelmesebb leszokniuk a cigarettáról a szorongásos betegségekben szenvedőknek más dohányosoknál - állapították meg amerikai kutatók. Az ilyen hangulatzavarokkal küzdők elismerték, hogy nagyfokú a nikotinfüggőségük, és már a leszokási kísérletük előtti időszakban elvonási tünetek jelentkeztek náluk - számolt be a upi.com.
okt. 31
10:15
Egyre korábban kezdenek internetezni a gyerekek (Infostart)
A gyermekek átlagosan hétéves korukban kezdenek internetet használni, de csak a 9-12 éves korosztály egyharmada véli úgy, hogy elég "a gyerekek számára jó dolog" van a világhálón - derült ki az Európai Bizottság tanulmányából.
okt. 31
17:09
A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei (Infostart)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 43. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták:
okt. 31
17:11
Baleset az M7-esen (Infostart)
Szalagkorlátnak ütközött egy személygépkocsi az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán vasárnap délután Balatonfőkajár közelében; a jármű vezetője súlyosan, míg egy utas könnyebben megsérült, a külső sávot lezárták a forgalom elől - közölte a rendőrség
okt. 31
20:09
Bulgária engedélyezi a barnamedve kilövését (Infostart)
A környezetvédők tiltakozása ellenére Bulgáriában engedélyezik a jövőben a barnamedve vadászatát. A szófiai parlament döntött a meglévő törvényi szabályozás változtatása mellett, amely eddig csak kivételes esetekben adott lehetőséget a medvék kilövésére.
okt. 31
20:11
Halálos baleset történt az M7-es autópályán Székesfehérvár határában (Infostart)
Halálos baleset történt az M7-es autópályán Székesfehérvár határában a Budapest felé vezető oldal 65-ös kilométerénél. A helyszínelés miatt a teljes érintett útszakaszt lezárták - közölte a rendőrség.
okt. 31
21:03
Svédország hadba vonult a nyestkutyák ellen (Infostart)
A svéd-finn határon automatikus kamerás megfigyelőrendszer kialakítását tervezik. Az Észak-Európában és a schengeni országokban sem magától értetődő akció oka, hogy egyre nagyobb számban érkeznek Svédországba nyestkutyák. Az eredetileg Ázsiából származó faj az 1920-as évek óta Ukrajna felől egyre szélesebb körben terjed el Európában.
okt. 31
21:21
Gyerekekre dőlt a sírkő Cinkotán (Infostart)
Könnyebben megsérült két kislány a cinkotai temetőben, amikor rájuk dőlt egy sírkő.

Keresés