Tamás 26 éves volt, közgazdásznak készült, élte az egyetemisták életét. Tanult, sportolt, utazott. A betegség hasmenéssel, majd véres hasmenéssel, váratlanul tört rá.
A közúti balesetek hátterében egyre többször az alvási apnoe szindróma áll. Erre már a jogosítvány megújításánál is figyelniük kell az orvosoknak, bár saját bevallásuk szerint kevesen végeznek szűrést.
A hasfájás újszülött- és csecsemőkorban is az egyik leggyakoribb panaszok közé tartozik. Nagyon fontos megjegyezni, hogy a baba sírása nem az éhség vagy a hasfájás jele. Lehetséges, de közel sem biztos. A sírás annyit jelent, hogy komfortérzetében csorba esett, és ezt meglehetősen hangosan képes a környezete számára jelezni. Ugyanakkor számtalan oka lehet a sírásnak, melyek közül az egyik a…
Katéteren keresztül, fagyasztásos eljárással műtenek szívritmuszavarban szenvedő betegeket a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban, ahol a Dunántúlon elsőként alkalmazzák a krioablációnak nevezett eljárást.
Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet az alábbi tájékoztatást nyújtja a lakosság számára a gyógyszertárak húsvét alatti nyitva tartásával kapcsolatosan.
Egy az Egyesült Államok nyugati partjai mentén zajló hajótúra során, a San Francisco-i fotós, Bradley G Munkowitz Alaszkában kötött ki, pontosabban a Tracy Arm fjordnál.
Sokan vannak, akik szeretnének változtatni, de kellő tapasztalat és hozzáértés nélkül nem megy, még többen, akik szimplán lusták és lökésre várnak, de olyanok is, akik nekidurálják magukat, laikus módon. Most itt egy esély, hogy mindenki profin nyomja, segítséggel és hatásosan. Életmódváltás ON!
A lista szubjektív, de afelől nincs kétségünk, hogy ezek a lányok piszok erősek valamiben. Leginkább ugyanabban: fenékben, mellben és arcban. Mutatjuk a négy legdögösebb Insta-modellt, Ti pedig bátran küldjétek el nekünk a saját listátokat!
Ha sportolsz, a zsírért cserébe izmot kapsz: minél többet mozogsz, annál csinosabb leszel. Szakértőnk, Czanik Balázs capoeira aerobik edző, életmód tanácsadó bővebben is kifejti a jótékony hatásokat. Hátha így annak a sok embernek, aki nem edz, megjön a kedve!
Mint minden gyermekgyógyászati kórállapot esetén, így a hasfájásra panaszkodó gyermek vagy az arra gyanús csecsemő esetében is a hasfájás objektív jeleit kell keresni.
Rettentő nehéz megállni, hogy vacsora után már egy falatot se együnk. Ilyesmit nem is kérünk. De ha valóban szeretnél leadni néhány (vagy jó pár) kilót, akkor a következő ételeket semmiképpen se fogyaszd közvetlenül lefekvés előtt.
A Lancet brit orvosi folyóirat aktuális számában megjelent tanulmány szerint a világon minden tizedik halál a dohányzásnak tudható be. A jelentés szerint a bagózás okozta halálozások fele négy országhoz köthető: Kína, India, az Egyesült Államok és Oroszország.
Az elmúlt néhány évben elterjedt az a nézet, miszerint egy visszafogott méretű pocak nem árt, sőt még hasznos is lehet a férfiak számára, mivel sok nőnek is bejön az úgynevezett apatest, és még az életünket is meghosszabbíthatja. Nos, a legújabb fejlemények egészen mást mutatnak.