A béta-blokkoló típusú hatóanyagok szervezetünk belső szabályozására hatva több kóros folyamatot pozitívan befolyásolnak, mint például a magas vérnyomást, a szívritmuszavarokat, a szívelégtelenséget, az anginák egyes típusait, sőt egyes nem szív-érrendszeri betegségeket is.
Gyakran hallhatjuk, hogy a mozgásszervi betegségek megelőzésében és kezelésében kiemelten fontos szerepe van az egészséges életmód kialakításának, azaz a megfelelő testmozgásnak és a helyes táplálkozásnak. Egy átlagember számára ugyanakkor ez az információ önmagában vajmi kevés. Az alábbiakban praktikus tanácsokat olvashat egy csokorba szedve.
Nevezhetnénk betegségnek is, de inkább egy ismeretlen okú állapot. Az érintett babák 3 hetes kora körül kezdődik, és 3-4 hónapos korára elmúlik, mondhatnánk azt is, hogy kinövik.
Akár otthonról dolgozó szabadúszó vagy, esetleg az irodából kúszik néha haza a meló, az inspiráló munkakörnyezetre a lakásodban is szükség van. Sanghajtól Párizson át New Yorkig kinyitjuk olyan szellemi munkások otthoni irodáinak ajtaját, mint a Spotify, a Saatchi & Saatchi vagy az Airbnb kreatívjai. Figyelj és ámulj!
Ha észreveszünk egy csomót a testünk bármelyik felületén, legtöbbször a legrosszabbra gondolunk, pedig létezik olyan daganat is, mint a lipoma (zsírdaganat), amely egy zsírszövetből álló jóindulatú tumorféleség.
Tengerészmintától a bulizósabb darabokon át az elegáns fazonokig válogattunk tizenegy vagány textilékszert a nyakadra, csak hogy neked már ne kelljen. Ugyan, ugyan, hiszen ezért vagyunk.
Őszintén szólva meg is lepődnénk, ha egy nő szeretne az autója mellett luxuskörülmények között élni. Igazán pazar lett és igen, jól áll a nappalinak egy autó.
Hollandia Velencéjének és Észak Velencéjének is hívják ezt a csodás holland falut, ahol nincsenek utak, csak kanálisok és hidak, szám szerint 176 darab. A 2600 lelkes Giethoornt még 1230-ban alapították és mivel csak csónakok közlekednek benne, a legdurvább zaj a vízen lebegő kacsák hápogása.
Az antioxidánsok többféle vegyületcsoportot foglalnak magukban: többek között vitaminok, ásványi anyagok, karotinoidok, polifenolok, enzimek szerepelnek köztük. Számos antioxidáns a zöldségek, gyümölcsök jellegzetes színének kialakításáért is felel.
Nem véletlenül keresztelték Elastica névre ezt a luxusotthont, melyben úgy görbül a tér, hogy az ember józanul is bebélyegezve érzi magát. A fényűző és komplexül egyedi indiai rezidencia minden részlete megér egy misét – érdemes nagyon alaposan megnézni a fotókat.
Férfiaknak és nőknek egyaránt hordható lábbeliként készíti Scott Franklin cipőgyáros a legújabb hibridet, a cowboycsizmás szandált. Nem befolyásolnánk a véleményedet, így inkább csak nézd meg a képeket és mondd, mit gondolsz!
Száraz falevelekkel, hajnali köddel és őszi lehangoltsággal szeptemberben sem keserítünk el, de ez a nyári galéria olyan, hogy rögtön hidegnek érezzük a 30 fok alatti hőmérsékletet, és borzasztó távolinak a jövő nyarat.
Amikor a szemmozgást tompa vagy éles fájdalom is kíséri, és pár nappal később rohamos látásromlást is lehet tapasztalni, fennáll a neuritis retrobulbaris nevű betegség lehetősége. Jelentős javulás érhető el, ha a kórképet időben diagnosztizálják és megfelelően kezelik.
A Jangce folyó torkolatánál található ez az elhagyatott kínai halászfalu. Hajdanán bizonyára szorgalmas halászok sürögtek-forogtak benne, majd talán kereskedelmileg virágzóbb településre költözve elhagyták a Goki szigeten épített falvat – hogy a természet apránként újra magába olvassza. Lélegzetelállító látvány, Tang Yuhong fotóin keresztül mintha
Így sulikezdésre kicsit teszteljük a memóriánkat. Van egy-két tétel, amit magabiztosan be is tudunk azonosítani, mint a 7 csoda egyikét, de hogy az újkori, vagy ókori? Tedd magad te is próbára, mi mutatjuk a válaszokat.
A szemölcs kezelése elsősorban bőrgyógyászati feladat. A drogériákban kapható szemölcsirtó készítmények csak ideiglenesen csökkentik a szemölcs méretét, a végleges megoldást a szemölcs eltávolítása jelenti.
Az Ezer Tó fái közt építette meg Robin Falck ezt az aprócska lakot, melynek különlegessége, hogy kevesebb mint tizenkét négyzetméter, így ingyen és bérmentve rakhatta le a házikót az erdőben.
A diabétesz az egyik legelterjedtebb anyagcsere-rendellenesség, ami napjainkra megfelelő ellátással megelőzhető vagy idejében felismerve jól gyógyítható állapot. E kór a nyári melegben komoly veszélyeket jelenthet a beteg embernek.
A gyermekáldás egy pár számára talán a legcsodálatosabb ajándék. Ám van, akiknek ez nem adataik meg, ilyenkor a természetes úttól eltérő eljárásokat lehet választani. Ha egy házaspárnál minimum egy éves rendszeres (heti 2-3 alkalom) házasélet során sem jön létre terhesség, célszerű szakemberhez fordulni.
Az éjszakai fényekben minden város másik arcát mutatja; van, ami ekkor bolydul fel, van, ami teljesen elsötétül, mások ijesztőek az esti köntösben, némelyik pedig fényárban úszik. Nos Drezda kifejezetten a romantikusan szép vonalat hozza és egyes részein megdöbbentően hasonlít Budapestre.