Egy előzetes, közzététel előtt álló tanulmány szerint a D-vitamin-hiánynak köze lehet a COVID-19 megbetegedés rosszabb kimeneteléhez. A tanulmány szerzői felvetették, hogy előnyös lehet, ha az emberek gondoskodnak arról, hogy elegendő mennyiségű D-vitamint szedjenek. A kutatással kapcsolatban azonban komoly aggályok merülnek fel.
Szigetcsépen jártunk a Gál Szőlőbirtokon és ifjabb Gál Csabával beszélgettünk. Következzék az interjú harmadik része, amelyben a jövőbe mutató tervekről lesz szó. Mi újság...
Köztudott, hogy a 2-es típusú cukorbetegek 95 százaléka súlyfelesleggel rendelkezik, mely már a diabétesz diagnosztizálásakor is fennállott, és egyik fő okát képezte a cukorbetegség kifejlődésének.
Manapság törekvéseink – nagyon helyesen – többek között arra irányulnak a globális felmelegedés megfékezése, vagyis az élhető bolygónk megtartása érdekében, hogy csökkentsük az atmoszférába jutó üvegházhatású gázok mennyiségét. Egy kanadai cég viszont szintet ugrott a témában.
A krónikus izomgyulladással járó betegségeket idegen szóval myositisnek nevezzük. A betegségek mindegyikére jellemző a tartósan fennálló izomgyulladás, ami izomgyengeséggel, izomfájdalommal, esetleg lázzal jár.
Egy amerikai kisüzemi sörfőzde kezdeményezésére most bármelyik főzde elkészítheti az All Together sört, melynek bevételéből a vendéglátóiparban dolgozókat támogatják. A kezdeményezés a következőkből áll: a...
A Kossuth Rádió Napközben című műsorában ma délelőtt borárverési rekordokról és Tokaj stratégiájáról is szó esett. A Bor és Piac múlt heti, borárverésekkel foglalkozó cikke...
A cél érdekében olyan lehetőségekkel is igyekszik élni a szervezet, mint azok a pályázati lehetőségek, amelyek a hazai és külföldi marketingépítést segítik. A tervekről, amelyekről...
A Debreceni Egyetem rektora, Szilvássy Zoltán a Debrecen Televíziónak nyilatkozva arról beszélt, hogy a mádi borban található flavonoidok hatásosak lehetnek a koronavírus ellen is. A...
A digitális tér jelentősége nemcsak ezekben a hónapokban, hanem hosszú távon is egyre fontosabb az életünkben. Még egy olyan terméknél is, mint a bor, ami...
„Remélem, hogy az elkövetkező hónapokban a Cseh Köztársaságban és egész Európában rendeződik a helyzet, és augusztus végétől újraindíthatjuk a vásári szezont. A lehető legszorosabb együttműködésben...
Az államtitkár szerint addig nem lehet lazítani a fővárosban, amíg nem csökken az idősotthonokban a halálesetek száma. A főpolgármester felhívta a figyelmet, hogy pont hétfőn vidéken nőtt az esetszám.
A világon a felnőtt lakosság 39 százaléka túlsúlyos, közülük 13 százalék elhízott. Mivel sajnos 2018 második fele óta Magyarország hivatalosan is Európa legkövérebb nemzete lett, valószínűleg mindenki ismer olyan embereket a környezetében, akiknek életmódváltásra lenne szüksége.
Az angiotenzin-konvertáló enzim 2-ből a férfiak szervezetében több termelődik, a koronavírus pedig ennek köszönhetően jut be a szervezetbe - állítják holland kutatók.
A népszerű történelmi és irodalmi alakok most az online teret is meghódították. Ne lepődj meg, ha véletlenül összefutsz Baross Gáborral, Esterházy Iii. Miklóssal, Mikszáth Kálmánnal, vagy éppen Tisza Kálmánnal az Instán.
Az esti fogmosás után sokan elégedetten dőlnek hátra a fotelben, karosszékben annak tudatában, hogy a fogaik patyolattiszták. Ha a fogköztisztítás elmaradt, akkor bizony nem végeztek alapos munkát.
Gazdasági és technológiai fejlődés ide vagy oda, a szemetelés továbbra is égető problémája a világunknak. Évente több száz millió eurót költünk arra, hogy az utcáinkat tisztán tartsuk, és bár minden erőnkkel azon vagyunk, hogy a pazarlás és szemetelés mértékét valahogy csökkentsük, ez nem elég, ha közben nem bizonyosodunk meg arról, hogy az elhajít
Egy orosz fotós, Alexander Ivanec egy különös projekt (#diveinsideyourspace) révén szeretné földi honfitársait környezettudatosabbá nevelni. A fotós lényegében egy űrszerkóban barangolja be a Föld kietlen, elhagyatott, illetve emberpusztította helyeit – képei pedig néha tényleg azt a benyomást keltik, mintha egy lakatlan bolygón születtek volna.
A ganglionok leggyakrabban a csuklóízületben, az ujjak tövénél, az ujjak végpercein, lábtőízületek körül, valamint a térd- és bokatájékon fordulnak elő.
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3313 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 4 krónikus beteg.
Világszerte 4 177 504-en fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 286 330, a gyógyultaké pedig 1 456 209 volt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítése szerint kedd reggel.
A tériszonytól szenvedő emberek természetellenesen erős félelmet éreznek a magasságtól, illetve a magasból a mélységbe való letekintéstől. Miközben mások élvezik a magaslati kilátást, a tériszonyosok szédülnek, verejtékeznek és a szívük kalapál. Néhányuknál már akkor jelentkeznek a tünetek, ha felmásznak pár fokot egy létrán. Azonban megfelelő keze
Az életkor előrehaladtával egyre gyakrabban jelennek meg a szem alatti táskák. A szemmozgató izmok az évek során fokozatosan gyengülnek, a normálisan jelen lévő zsírszövet az alsó szemhéj területére vándorol, emellett a szemhéjak területén a folyadék is felgyülemlik.
Műanyagszeméttel van tele a tengeri madarak fészke: a szakértők szerint 80 százalékukban megtalálható a hulladék. Első alkalommal állapították meg egyes fajok esetében, hogy honnan származik ez a műanyag.