Július 31-én 39. alkalommal rendezik meg a Lidl Balaton-átúszást, amelyre több ezer résztvevőt várnak a szervezők. Az idei újdonság, hogy Sup-pal is lehet teljesíteni a távot. Rossz idő esetén az idei esőnap augusztus 1., 7., 8., 14. vagy 15. A résztvevők között ott lesz az 1954-ben született Gurbán Béla, aki mind a 38 eddigi átúszáson
Mario Biondi, az Al McKay's Earth, Wind and Fire Experience, Candy Dulfer, a De Phazz és Rúzsa Magdi mellett számos nemzetközi és magyar jazz, funk és soul előadó és formáció lép fel július 29. és 31. között a 9. Paloznaki Jazzpikniken.
Tisztelet ide-vagy oda, érdemes odafigyelni, hogy milyen köteteket ajánl Gates, hiszen amellett, hogy a világ leggazdagabb emberei között van, az egyik legtájékozottabb ember is ezen a bolygón.
Sok szülő belefáradt már abba, hogy éjszakáról éjszakára órákat van ébren kisbabája sírása miatt. Az alábbi tippekkel segíthet gyermekének átaludni az éjszakát.
Ötödik alkalommal osztotta ki a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége a Magyar Családokért Díjat. Idén tíz egyetem és egy középiskola diákjait is elismerésben részesítették, akik a Covid-19 elleni védekezésben vállaltak önkéntes munkát. A díjakat Varga Judit igazságügyi miniszter adta át. A fiatalokat arról kérdeztük, mi motiválta őket, hogy veszélyes k
Egy életet, vagy akár csak tizenéveket együtt leélni csodálatos dolog (is) lehet, idővel azonban a távolodás, elhidegülés megronthatja a felek mindennapjait. Mindez viszont nem törvényszerű!
Újságcsapkodás és hangos füttyszó. A szocializmus időszaka alatt Pest belvárosban szinte mindenki tudta, hogy ha az előbb említett hangokat hallja, akkor bizony jön Gyuri. A széles körben ismert és szeretett Füttyös Gyurit sokféle jelzővel illeték, valaki kedves bolondnak, míg mások a város bohócának tartották.A furcsa svájci sapkás férfi – akinek
A hétvégén összesen 202 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 807 630 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 9 beteg, így az elhunytak száma 29 959 főre emelkedett.
A kulturális sokszínűség és a pozitív, inspiráló üzenetek közvetítése érdekében. Az új angyalok kiválasztása során sokkal nagyobb hangsúlyt kap majd a modellek társadalmi tevékenysége.A Victoria's Secret Angyalai évtizedek óta a divatvilág meghatározó alakjai. A modellek tucatjával jelentek meg a különböző címlapfotókon és kifutókon. Ennek
Sok egyedül élő ember magányát segítenek enyhíteni az állatok. Igaz, hogy beszélgetni nem lehet velük, de beszélhetünk hozzájuk, gondoskodhatunk róluk, érezhetjük a testük melegét, a szívverésüket, néha még veszekedhetünk is velük – és máris nem érezzük magukat olyan elhagyottnak. De vajon az állatok hogy vannak ezzel? Ők is szenvednek a magánytól?
Hiába működtek hibátlanul, jóval több időt töltöttek az űrben a tervezettnél. Húsz év után lecserélték a a Nemzetközi Űrálomás (ISS) napelemeit. A munkálatokat a Nasa űrhajósa, Shane Kimbrough és az Európai Űrügynökség (ESA) űrhajósa, Thomas Pesquet hajtotta végre. Mindezt a Nasa élőben közvetítette. Eredetileg már szerdán megtörtént volna
A világhírű anti-aging márka, a Qms Medicosmetics idén is izgalmas újdonságokkal jelentkezik. Az innovatív és egyedülálló technológiájáról ismert cég arc és testfeszesítő termékeit most te is testközelből kipróbálhatod.
A nyár és a tanévzárás közeledtével általában lázasan bogarásszuk, hogy hány nap szabadságunk van, mikor tudjuk kivenni, hogy tudjuk összeegyeztetni a család különböző tagjainak programjaival. Cikkünkben összefoglaltuk, hogy hogyan kell számítani a szabadságot, mikor vehetjük ki, hány nappal rendelkezhetünk szabadon és milyen esetekben jár pótszaba
Az Affidea Magyarország szakorvosai a post-COVID betegek tüdőelváltozásainak utánkövetése miatt arra számítanak, hogy a jövőben növekedni fog a low-dose mellkas CT-vizsgálatok száma.
Sokan hihetjük úgy tévesen az autizmussal élőkről, hogy nem beszélnek, mind ugyanolyanok, agresszívak és nem képesek az empátiára. A valóság azonban mást mutat.
Nagyapám részt vett Apponyi Geraldine és Zogu albán király esküvőjén – minden évben rendre eszembe jut, amikor az illatos, fehér rózsából az első nagy kosárnyiba beleillatolok. A romantikus történetet oly sokszor próbáltam elképzelni a rám maradt kis foszlányokból, hogy úgy gondoltam, ideje elmesélnem.
Minden hónapban eljönnek azok a bizonyos napok a nők számára, amikor fáradtak, megváltozhat a hangulatuk, fájdalmaik vannak és nem akarnak mozogni. A tudomány szerint azonban a testmozgás jótékony hatással lehet a görcsökre például.
Tizenegy megyében, 404 településen, összesen 81 ezer hektárnyi területen irtják a szakemberek a szúnyogokat a héten – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (Okf) hétfőn az Mti-t.
A Fight or Flight turné jövőre indul; szerencsére nem feledkeztek el Magyarországról sem. 2022-ben Magyarországra is ellátogat a Fight or Flight turnéjával az izlandi rockbanda. Az együttes még 2016-ban robbant be az A/B című bemutatkozó lemezével. A Kaleo az első nagyobb sikerét Mick Jagger és Martin Scorsese közös sorozata, a Bakelit hoz
A nyári kánikulában sokszor fel sem tűnik a szülőknek, hogy gyermekük jóval többet iszik a szokásosnál, ennek ellenére mégis kínzó szomjúság gyötri. Úgy vélik, hogy mindez a meleg miatt van és még csak nem is sejtik, hogy az ártatlannak tűnő dolog mögött azonnali inzulinkezelést igénylő gyermekkori vagy más néven 1-es típusú diabétesz is állhat.
Egy újabb kvíz - azon belül is személyiségteszt -, amelyből kiderülhet, milyen jövő vár rád, legalábbis a spirituális szakértők szerint. Ezúttal a színek lesznek középpontban, és az ezen alapuló pszichológia dönt majd. Melyik ajtón mennél be?
A huszadik század során számos csaló bukkant fel, akik azt állították, ők a kivégzett orosz cári család tagjai. A legtöbben gyorsan belebuktak a dologba, Anna Anderson azonban mindenkinél tovább bírta.
A magyar arisztokrácia számára a második világháború befejezése egyben a jómód és a fényűzés végét is jelentette. Egy mindenétől megfosztott grófnő a nehéz évekről mesélt.
A nyár és a kánikula beköszöntésével, aki teheti, kocsijában, lakásában, munkahelyén használja a klímaberendezés hűsítő hatását. Manapság már nem is tudjuk, akarjuk elkerülni, hogy találkozzunk a klíma hatásával, ami azonban nem feltétlen jelent csak mindig pozitív dolgokat.
Úgy tűnik, a nyár szeretné megmutatni igazi arcát. Már előző héten sem kellett a hideg miatt aggódnunk, ez a hét viszont még melegebb időjárást tartogat számunkra.
Az első apák napja Fülőp herceg nélkül. Idén Magyarországon is feltűnően sokan osztottak meg fotót édesapjukról apák napja alkalmából, de amíg itthon csak mostanában lett felkapva a dátum, addig az Egyesült Királyságban már hosszú ideje megünneplik. Így tett Kamilla, Cornwall hercegnéje is, aki esküvői fotóját osztotta meg, ahogy édesapjáv
Spanyolország zöld besorolásba helyezte Magyarországot, így korlátozás nélkül utazhatunk be hozzájuk. Eközben azért fenntartják a harmadik országok állampolgáraira vonatkozó beutazási tilalmat, a listát az egészségügyi helyzet függvényében hetente felülvizsgálják. A…
Sokan használunk a borotvás szőrtelenítéshez tusfürdőt az arra alkalmas hab helyett, de többet ártunk vele, mint használnánk - több szempontból sem előnyös.
Képzeljük el a foci Eb-t üres lelátókkal: vajon milyen érzés lenne a focistáknak a rajongók morajlása nélkül végigjátszani egy mérkőzést? A COVID-19-járvány miatt sajnos sok meccsen fogadta szomorú, üres stadion a focistákat. Mostanra azonban a védőoltások felvételével lehetővé vált a meccsek látogatása.
Olyan kivételes nőket mutatunk neked, akik földön, vízen és levegőben egyaránt bátorságról és embertpróbáló kitartásról tettek tanúbizonyságot – nevük mégsem maradt meg a köztudatban. Vagy igen? Te hányat ismersz fel közülük?