A 110-260 méter szélességűre becsült idegen objektumot az Apollo-család tagjaként azonosították. Ide olyan égitestek tartoznak, melyek keresztezik a kék bolygó pályáját.
A velencei szállodások vízipisztolyokat adnak a vendégeknek, hogy megvédhessék magukat a galambok és sirályok ellen, amelyek lecsapnak a szabadban reggeliző vagy ebédelő vendégek ételeire. Paolo Lorenzoni, a Gritti Palace igazgatója szerint nem egyszer előfordult, hogy a szálloda kárpótolni kényszerült a vendégeket a veszendőbe ment fogásokért vagy
A romantikus filmekben rengeteg klisé van, amelyekről többnyire azt gondoljuk, hogy köszönő viszonyban sincs a valósággal. Azonban most mutatunk 6 klisét, amelynek tényleg van értelme a való életben is!
A kenceficék színes-szagos világában könnyű eltévedni. „Ez azért, mert piros még nincs, az azért, mert kókuszillatú” – és máris kétszer annyit fizetünk a kasszánál, mintha csak azt vettük volna meg, amiért beléptünk az üzletbe. Összegyűjtöttünk néhány ötletet, amelyek segíthetnek abban, hogy kevesebbet költsetek a drogériában.
Korai petefészek-elégtelenségben elsősorban az alacsony ösztrogénszint miatt kialakuló szövődményeket kell kezelni. Ezzel megelőzhető a legtöbb kísérőtünet vagy szövődmény kialakulása, ám sajnos jelenleg nincs olyan kezelés, amivel a termékenység biztosan és teljesen helyreállítható.
Másként tekint ma már a közvélemény a hírességek kiszivárgott szexvideóira, erotikus képeire, mint húsz évvel ezelőtt, állítja Mózes Zsófi, és el is magyarázza miért:
Nemsokára itt a nyár, vele együtt pedig megérkeznek az új, fogyást ígérő őrületek is - a levegő diéta hívei szerint a technika segítségével akár 5 kilótól is megszabadulhatunk hetente!
Ha szeretnéd egy pár szobanövénnyel feldobni a lakást, de az előző növényeket nem sikerült életben tartani, akkor ne csüggedj. Íme 3 mutatós növény, amelyek nem igényelnek sok törődést!
A Meckel-diverticulum ritkán fordul elő. Tüneteket csak szövődmények esetén okoz, sok esetben akár tünetmentes is lehet. Panaszok általában a kisgyermekkorban jelentkeznek, de akármikor előfordulhatnak.
A hétköznapi életben gyakran használjuk a pszichopata kifejezést, mégis kevesen tudnánk pontosan megfogalmazni, milyen emberekre is vonatkozik ez a megnevezés. A pszichiátriában hivatalosan 1980-ig használták a pszichopátia és az ebből származtatott pszichopata szót, a későbbiekben a helyét az antiszociális vagy disszociális személyiségzavar váltot
Váratlanul került a figyelem középpontjába Jada Pinkett Smith betegsége az Oscar-gálán: Will Smith felesége azért borotválta kopaszra fejbőrét, mert autoimmun betegsége miatt hajhullással küzd.
Az ébren töltött idő meglehetősen nagy része munkavégzéssel telik, ezért nem lényegtelen, hogy a munkahely mennyire támogatja dolgozói egészségtudatos életmódját. Néhány munkahelyen ugyan már elérhetők munkahelyi egészségnapok, szűrővizsgálatok évente 1-2 alkalommal, ez azonban nem elég, ha az ajánlott egészséges életmód megvalósítása 100 százalékb
Fejér megye rengeteg látnivalóval rendelkezik, akár történelmi, akár kulturális és természeti értelemben. Kastélyok, kalandparkok, szabadtéri múzeumok és történelmi emlékhelyek elevenítik fel a múltat és teszik szórakoztatóvá e vidék felfedezését. Nézzük, melyek a megye leglátogatottabb nevezetességei!
A magas vérnyomás és a perifériás érbetegség is az úgynevezett atherosclerosis talaján alakul ki. Az összes magas vérnyomásos beteg közt az érbetegség 2-5 százalékban jelen van. Az ismert perifériás érbetegségben szenvedő betegek 35-55 százalékának van hipertóniája.
Négy évig élt a pokolban Ági, mire el tudott szakadni egy durván bántalmazó és manipulatív férfitól. A bántalmazott nő története szinte horrorisztikus, de nem egyedi.
A tüdőrák a vezető daganatos halálokok közé tartozik évtizedek óta. A férfiak esetében némileg csökken az új megbetegedések száma hazánkban, a nőknél viszont emelkedik, különösen Budapesten és környékén. Ismerjétek meg Mencser Éva túlélő történetét, és a tüdőgyógyász szakember tanácsait:
Sümeg azon magyar városok közé tartozik, ahol valószínűleg nehéz a végére érni egy nap alatt minden látnivalónak, még akkor is, ha az ember a kellemes, tavaszi időben veszi nyakába a várost, nem pedig nyáron, amikor a kánikulában könnyű elcsábulni, hogy „néhány óra kultúra” után inkább a Balaton fele vegyük az irányt. Történelem-, irodalom- és művé
Három éve vágott bele mentőmellényállvány projektjébe a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (Vmsz), és nyáron a Kürt Zrt. segítségével meg is jelenhetnek az első állványok a Balaton mellett. A Vmsz elképzelése szerint a Balaton partjainál, vízközeli közterületeken, a sétányok és a mólók frekventált részein a gyermekek és a felnőttek számára köl
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) megkezdte a spanyolországi Hipra gyógyszercég saját fejlesztésű, azonos nevű, koronavírus elleni vakcinájának folyamatos felülvizsgálatát - közölte az uniós ügynökség.
Az MG (Morris Garages) márka tulajdonosa jelenleg a SAIC Motor Corporation, amely Kínában a legnagyobb, globálisan pedig a 8. legjelentősebb járműgyártó vállalat.
Talán nincs is olyan ember a földön, aki élete során legalább egyszer ne tapasztalta volna meg a vonzerő érzékszerveire mért hatását. Ez a megfoghatatlan energia szinte észrevétlenül befolyásolja a másik emberről alkotott képünket, és mára már tudományosan is bizonyított tény, hogy attraktívabb embertársaink számos előnyt élvezhetnek kevésbé vonzó
Az 1-es típusú cukorbetegség hátterében álló patomechanizmusok, illetve a kórkép kialakulását lehetővé tevő körülmények a legszélesebb körben kutatott témák manapság az orvostudomány berkein belül.
Magyarországon egyre több idősotthonban dolgoznak zeneterapeuták. A zene, a tánc, az éneklés, a játék központi szerepet töltenek be a memóriavesztéssel küzdők életében. Hogyan dolgoznak a zeneterapeuták? Milyen játékos zeneterápiás eszközök állnak rendelkezésre a demens beteg otthoni ápolásában?
A szimuláció elkészítéséhez a jelenleg bevetésre kész nukleáris fegyverekről, azok hatásfokáról és az egyes lehetséges célpontokról szóló kiterjedt adatsorokat használták fel.
Nagyon sok cikk szól arról, mik azok a szokások, amik csökkenthetik a számunkra kijelölt évek számát. Ezek azonban jórészt a testi egészségre vonatkoznak – de hol marad a lelki egyensúly? Elmondjuk, melyik az az 5 szokás, amit a hosszú élet reményében sürgősen el kell hagynod.
Neutropéniás (kórosan csökkent fehérvérsejtszámú) betegek citosztatikus kemoterápiás kezelése során - akár a kezelés alatt, akár a kezelés után - nagyon gyakran alakulhat ki lázas állapot.
Több országban is szokatlan tünetek jelentkeztek fiatal lányoknál, miután sok időt töltöttek a TikTokon. Kutatások szerint az alkalmazás tikkelést okozhat.
A gyerek, akit a szülei bántalmaznak, maga is belenő a bántalmazásba, sőt később bántalmazóvá is válhat. Lehet, hogy mellettünk a szomszédban pont egy olyan gyerek, nő vagy férfi él, akinek minden napja valamilyen formában traumatizált. A Szelíd motorosok a zaklatások ellen nevű csoport, több mint ezer tagjával, éppen az áldozattá válást próbálja m
Az olasz divatház visszahozta a divatba a világ egyik legnépszerűbb táskáját, amit egykor Diana hercegné is előszeretettel viselt. Nem meglepő, hogy az új kiadást a hercegné emlékére "Diana" táskának keresztelték el - azóta viszont már egy halom sztár karján is láthattuk ezt a darabot. Bemutatjuk nektek a Gucci legikonikusabb táskáját, amit minden