2023. február 1. szerda

febr. 1
7:51
A Boeing elbúcsúzott a legendás 747-estől, legyártották az utolsó Jumbo Jetet (Igényesférfi.hu)
Kigördült a gyárból kedden a Boeing utolsó 747-ese, ismert nevén Jumbo Jet, a cég 54 év után állította le a repülőgépmodell gyártását.
febr. 1
7:57
A világ első leszbikus miniszterelnöke kivárta a sorát, majd kivezette Izlandot a válságból (WMN)
„Szabadság és emberi jogok – ez az, amire a világnak a legnagyobb szüksége van, ez az, amire mindenki vágyik” – mondta a 2014-es torontói Pride megnyitóján Izland korábbi miniszterelnöke, Johanna Sigurdardottir, aki hivatali ideje alatt is határozottan kiállt az egyenlőség mellett.
febr. 1
8:03
Interjú Zoránnal: „Örömeim egyik legbiztosabb forrása, hogy játszom” (Hamu és Gyémánt)
A tavaly 80. születésnapját ünneplő művész elképesztő gyorsasággal lopta be magát a közönség szívébe, az azóta bejárt út pedig önmagáért beszél. Dalokról, pályatársakról, múltról és jövőről kérdeztük – ő pedig válaszolt.
febr. 1
8:18
Nem a szerető a hibás abban, hogy megcsaltak! (She)
Nemrég egy vidám társaságban az egyik ismerős lány elpanaszolta megcsalatásának friss történetét. Amit minden nő döbbent "hú, a rohadék ribi" morajlással reagált le, és még fél óra múlva is itt tartott. Miközben a történetben a női szereplő a legkevésbé hunyó...
febr. 1
8:18
A Mérlegnek nem lehet most panasza a sorsra (Metropol)
A véletlenek is a kezére játszanak.
febr. 1
8:20
A legcikibb és legcukibb csajozós dumák gyűjteménye! (She)
Ki ne beszélné meg a barátaival, barátnőivel, hogyan akartak vele megismerkedni? Ezek az elbeszélések sokszor váltanak ki derűt, elismerést, vagy épp elképedést. Attól függ, hogy milyen szöveggel próbálkoztak be nálad...
febr. 1
8:21
Hogyan válasszuk ki a számunkra tökéletes klímát? (ridikul.hu)
A két legfontosabb dolog, amin már a legelején el kell gondolkodni, hogy csak hűtésre vagy fűtésre is használnánk az eszközt, illetve hogy mekkora teljesítményű berendezést válasszunk.
febr. 1
8:22
Sisi nem vágyott testi szerelemre - szerzett a férjének egy szeretőt! (She)
Bár a Sisi filmek egy romantikus lányregénybe illő szirupos történetet kreáltak Erzsébet és Ferenc József kapcsolatából, valójában korántsem volt ennyire mesébe illő - hiszen melyik feleség választ a saját férjének szeretőt?
febr. 1
8:24
Nyílt levél annak, aki 17 évesen megerőszakolt (18+) (She)
Egy házibulin ismertelek meg, utána találkoztunk, te felhívtál magadhoz én pedig belementem. Utólag, felnőtt fejjel már tudom, mennyire felelőtlen voltam, de akkoriban meg sem fordult a fejemben, hogy bárki is ártó szándékkal hívna át magához.
febr. 1
8:33
Gasztronómiai utazás a vacsoraasztal körül, Svájctól Dél-Koreáig (Travelo)
Vacsorák a ginzenggel töltött csirkétől a húsgolyókig.
febr. 1
8:51
A mozi bölcsője – 130 éve nyílt meg a világ első filmstúdiója (Hamu és Gyémánt)
Az amerikai álom hajnalán.
febr. 1
9:15
Másodszor is megfertőződhetek? Gyakori kérdések a hepatitisz C-ről (WebBeteg)
A hepatitisz, vagyis a májgyulladás leggyakrabban vírusfertőzés vagy alkoholbetegség miatt alakul ki, bár mérgező anyagok, drogok következtében és bizonyos állapotok, például autoimmun betegségek miatt is megjelenhet. Öt fő típusa közül a B és a C a leggyakoribb.
febr. 1
9:21
Zabkása, hogy jól induljon a nap! (ridikul.hu)
Jól indul a napod, ha egészséges és tápláló reggelivel kezdesz. A változatosan elkészíthető, olcsó és laktató zabkása a tökéletes szénhidrátforrás, amely igazi lendületet ad a nap elején.
febr. 1
9:51
Stagnál a szennyvízben a koronavírus koncentrációja (WebBeteg)
A szennyvíz SARS-CoV-2 örökítőanyag koncentrációja országos átlagot tekintve számottevően nem változott.
febr. 1
9:57
Megnyitott a sífutó és szánkópálya a Normafán (Travelo)
A kivilágított, ingyenes pályák este 10-ig használhatók.
febr. 1
10:15
A legértékesebb részét nem használjuk a fokhagymának, pedig kellene (Hamu és Gyémánt)
Miközben a fokhagyma gerezdjét előszeretettel használjuk fűszerként, egy másik, jelentős tartozékáról nem is veszünk tudomást.
febr. 1
10:21
Mától hatalmas bírságot kaphatsz, ha erre nem figyelsz: Éjfélkor fontos határidő járt le, sokan elfejtik (Femcafe)
Fontos határidő járt le tegnap éjfélkor.
febr. 1
10:21
Rekordösszegért igazolt 22 éves argentin világbajnokot a Chelsea (Igényesférfi.hu)
A Chelsea hivatalosan is bejelentette, 106,8 millió fontért leigazolta Enzo Fernándezt a Benficától, ezzel pedig minden eddigi brit rekordot megdöntött az átigazolási piacon.
febr. 1
10:57
Felszívódik a zsír a hasadról, ha naponta kétszer ezt csinálod (Femcafe)
Nagyon egyszerű, el sem lehet rontani, ráadásul egy mindössze 2 perces módszerről van szó, tehát nem időigényes.
febr. 1
11:15
Koronavírus - 6,421 millió a beoltottak, 620 az új fertőzöttek száma (WebBeteg)
A koronavírus ellen beoltottak száma 6 421 498, közülük 6 208 088-an a második, 3 904 558-an a harmadik, 422 103-an pedig már a negyedik oltását is megkapták - közölte a múlt heti összesített adatokat szerdán a Koronavírus Sajtóközpont.
febr. 1
11:15
Klasszikus zenével tartják távol a fiatalokat ettől a walesi McDonald's-tól (Travelo)
A helyi vandálok a gyorsétteremben gyülekeztek és unalmukban tárgyakkal és pénzérmékkel dobálták meg a dolgozókat.
febr. 1
11:39
Pamela Anderson tüzesen forró ruhában idézte a Baywatch hangulatát dokumentumfilmjének premierjén (Femcafe)
Ki másra is használhatnánk az ikonikus jelzőt, ha nem Pamela Andersonra? A 80-as évek végétől egy évtizeden át láthattuk a Baywatch című sorozatban igazi bombázóként hullámos, szőke tincseivel, laza copfjaival és erős színű ajakkontúrjával. 34 év elteltével a színésznő ezúttal sem hazudtolta meg önmagát a Baywatch hangulatát idéző, szexi ruhájában
febr. 1
11:39
20 éve robbant fel a Columbia űrsikló, aminek nem is kellett volna megtörténnie (Hamu és Gyémánt)
2003. február 1-jén, helyi idő szerint reggel 9 órakor robbant fel a Nasa űrsiklója, a fedélzeten hét emberrel. Mint később kiderült: a hibára már többször felhívták a figyelmet a Nasa mérnökei. 2003. február 1-jén történt a Nasa történetének egyik legsúlyosabb balesete, a Columbia-katasztrófa. Az űrhajó a 28. repülését kezdte meg az STS
febr. 1
11:51
WMN-kvíz: ki tud többet Harry Stylesról? (WMN)
Azt tudtad például, hogy Harry Stylesnak egy bizonyos testrészéből több van, mint másnak?
febr. 1
11:57
Ez az étel 60%-kal csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát: megéri fogyasztani belőle! (Femcafe)
Na persze nem szabad túlzásba vinni ennek az élelmiszernek sem a fogyasztását, hiszen mint tudjuk, a jóból is megárt a sok.
febr. 1
12:03
Megállíthatatlanul jön a tavasz: Virágzik a mazochista téltemető (Travelo)
A gyönyörű, de mérgező növény akkor bújik elő, ha a kemény fagyok után megérzi a talaj felmelegedését.
febr. 1
12:18
Frizuratrendek és divatos hajszínek 2023-ra: pixie, shag és mesebeli ragyogás (egy.hu)
Ismét elérkezett egy új év, és ahogy az lenni szokott, új trendek ütik fel a fejüket, nemcsak ruhák terén, de a hajviseletben is. Itt van néhány tipp, ha 2023-ban szeretnél változtatni frizurát!
febr. 1
12:21
Családunk ágas-bogas fája – Múltunkban a jövőnk (ridikul.hu)
Ebben a bizonytalan és kaotikus világban az embernek szüksége van kapaszkodókra.
febr. 1
12:30
Amikor a bába megtudta, hány évesen fogok szülni, ledöbbent. Hiába vagyok „öreg”, mégis minden rendben ment (Blikk)
Reméli, hogy ott lehet majd, amikor unokája születik.
febr. 1
12:33
Változik az ügyeleti rendszer: az 1830-as telefonszámot kell majd hívni (SzMo)
A megyei mentésirányítás dönt majd a tünetek alapján arról, hogy a beteg megvárhatja a másnapi háziorvosi ellátást vagy be kell mennie a központi háziorvosi ügyeletre, vagy azonnal mentőautót indítanak hozzá.
febr. 1
12:54
Balkáni állapotok az unióba tartó országoknál (Zöldmánia)
Nem igazán foglalkoznak környezetvédelmi kérdésekkel, így a folyókban folyamatosan felgyülemlő szeméttel sem a nyugat-balkáni országok, annak ellenére, hogy az európai uniós tagságra várva ezeket a problémákat is meg kellene oldaniuk. Az Albánia, Montenegró, Szerbia és Bosznia-Hercegovina területén áthaladó Lim folyó, a Drina jobb oldali mellékfoly
febr. 1
12:57
Farsangi felvonulással és látványetetéssel várja a látogatókat a fővárosi állatkert (Travelo)
Érdemes lesz meglátogatni az állatkert új és furcsa szépségeit, a Pálmaházban helyet kapott dolmányos hangyászokat.
febr. 1
13:03
Az első magyar férfi filmsztárra, a legendás Jávor Pálra emlékezünk (ridikul.hu)
A háború előtti magyar filmgyártás egyik legkiemelkedőbb alakja, 121 évvel ezelőtt, január 31-én született.
febr. 1
13:06
Mesterséges intelligencia a munkahelyen? Nem is tűnik olyan távolinak (Blikk)
Készített egy felmérést a Microsoft, melyben arra kérdeztek rá, hogy az emberek mennyire lennének nyitottak a mesterséges intelligencia (AI) jelenlétére a munkahelyükön. Az eredmények szerint mind a cégvezetők, mind a munkavállalók többsége nyitott arra, hogy több napi feladatot is automatizáljanak.
febr. 1
13:15
Súlyos szigorításokat javasol az EU a légi közlekedésben (Hamu és Gyémánt)
Az Európai Bíróság légi utasok megfigyelésének és profilalkotásának korlátozására vonatkozó döntését követően a tagállamok úgy döntöttek, hogy olyan módszereket keresnek, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy a lehető legtöbb adathoz férjenek hozzá, és így felderíthessék a biztonsági kockázatot jelentő személyeket.
febr. 1
13:27
A bőr öregedése - Időskori bőrelváltozások és kezelésük (WebBeteg)
A bőr testünk azon szövete, amelyen az esetleg megjelenő elváltozásokat jóformán azonnal észrevehetjük, nagy részének (hacsak nem a hátról van szó) állapotát folyamatosan szemmel tarthatja mindenki. És ezt ajánlatos is megtennie - fogalmazta meg már a bevezetőjében dr. Sárdy Miklós a Semmelweis Egyetem egyik legutóbbi Szenior Akadémia előadásának f
febr. 1
13:33
Szabadszemmel is látható égi tünemények tűnnek fel az égbolton februárban (ridikul.hu)
Február elején ér földközelbe a zöldes fényben derengő C/2022 E3 (ZTF) nevű üstökös, amely Magyarországról is látható lesz.
febr. 1
13:45
Percre pontosan megjósolta a Iii. világháború kitörésének időpontját a mesterséges intelligencia: Már csak ennyi lenne hátra? (Femcafe)
Ha igaza van, akkor nagy bajban vagyunk.
febr. 1
14:03
Külön polcra kell tenni a rovarfehérjéket tartalmazó ételeket a boltokban (SzMo)
Az összetevőket pedig a csomagoláson jól látható helyen kell feltüntetni.
febr. 1
14:03
Az Erzsébet-híd kapujában áll a főhercegné palotája, mely több, mint egy luxusszálloda (Travelo)
A Matild Palotára a hazai és a nemzetközi szakma is felfigyelt.
febr. 1
14:18
Intelligens lelet készülhet majd Szegeden (Vital)
Az 1,179 milliárd forint költségvetésű, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal 718 millió forintos támogatásával megvalósuló projekt célja olyan...
febr. 1
14:24
Egymilliárd ember megélhetése a tét – A gyárakból ismert digitális ikrek most korallokat mentenek (Blikk)
Környezetvédelmi szervezetek, kutatóintézetek a Siemens német technológiai óriással fogtak össze, hogy a Föld legnagyobb és állandó veszélyben lévő korallzátonyairól digitális másolat készüljön. A virtuális ikerpár adatbankként, szimulációs térként és valós idejű információszolgáltatóként is funkcionálhat.
febr. 1
14:27
Briliáns eredményeket produkált a magyar turizmus tavaly (ridikul.hu)
Minden várakozást felülmúlt 2022-ben a magyar turizmus teljesítménye; az ágazat továbbra is emelkedő pályán mozog.
febr. 1
14:27
Három tipp a legjobb utazási bőrönd kiválasztásához (Spabook)
Amikor épp nyaralni készülünk, akkor bizony nem mindegy, milyen a bőrönd, főleg ha repülővel fogunk utazni. Nem csak a dizájn fontos ebben az esetben, hanem a biztonság is lényeges. Az…
febr. 1
14:30
A mélyhamisító technológia hibátlanra változtatja egy színész szóhasználatát, ez pedig egyre veszélyesebb (Blikk)
Tavaly augusztusban a Flawless mesterséges intelligenciával (AI) foglalkozó cég azt mondta, hogy képes volt csökkenteni a filmben elhangzó káromkodások számát deepfake technológia segítségével, most azonban megmutatta, hogyan néz ki ez a folyamat, és hogyan képes akár zökkenőmentesen megváltoztatni a beszédet.
febr. 1
14:33
Soha többé nem lesz vízköves a zuhanyfej, ha így csinálod: csak erre a két dologra lesz szükséged, és ragyogni fog (Femcafe)
A fürdőszoba kitakarítása nem tartozik a legkellemesebb háztartási munkák közé, ám egy pofonegyszerű trükk a segítségedre lehet a vízkő eltávolításában.
febr. 1
14:45
Február 23-án nyit az Utazás kiállítás (Spabook)
Négy napon keresztül zajló színes forgataggal, közel 30 ország bemutatkozásával kerül megrendezésre az idei Utazás kiállítás február 23-26. között. A számos desztináció közül ismét kiemelkedik a két díszvendég, melyek közül…
febr. 1
15:03
Rejtély: Egyre több bálnatetemet sodor partra a víz Amerikában (Travelo)
Az elmúlt két hónapban kilenc bálnatetemet találták a térségben.
febr. 1
15:15
Az elmúlt évek 15 legszebb meleg szerelmei története a tv képernyőről (Joy)
A The Last of Us 3. részével újabb megindító Lmbtq szerelmi történettel lett gazdagabb a sorozattörténet!
febr. 1
15:15
Rekordot döntött a budapesti lakások négyzetméterára (Hamu és Gyémánt)
2022 negyedik negyedévében elérte az 1 millió 554 ezer forintot a fővárosban az újépítésű lakások átlagos négyzetméterára, azonban lassul a növekedés üteme. Az előző év azonos időszakához képest ez 26,5 százalékos növekedést jelent, 2022 harmadik negyedévéhez képest viszont mindössze 3,5 százalékkal emelkedtek a fővárosi árak, írja az Otth

Keresés