Sokan úgy vélik, hogy a leggazdagabb 10 százalék lényegesen okosabb vagy szorgalmasabb az átlagnál. Az elmélet különösen elterjedt az ultragazdagokról alkotott vélemények között, ami miatt sokan a milliárdosoktól várnak útmutatást az élet minden területén. De tényleg intelligensebbek lennének a szerényebb jövedelmű emberekhez képest? Egy ú
A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatot indított a Wizz Air légitársasággal szemben, mivel az online jegyvásárlás során vélhetően megtévesztéssel tereli a fogyasztókat feláras szolgáltatásai felé - jelentette be a GVH kedden.
Mint sok más márka, a Yema is a kvarcválság áldozatául esett. Egészen 2011-ig kellett várni, hogy visszatérjen a jelentős történelemmel rendelkező francia gyártó. Szerencsére a cégvezetés egy 2018-as arculatfrissítést követően…
Amíg a táplálkozás egy egészséges embernél általában tudatos, belső indíttatás által vezérelt (például éhség), élvezettel teli cselekedet, addig a táplálás legtöbb esetben egy passzív, kívülről irányított folyamat valamilyen betegségben szenvedő ember számára.
Az éttermet egy lokálpatrióta testvérpár, Szin Csaba és Szin Bence álmodta meg, és gondoskodtak róla, hogy világszínvonalú élményben legyen része mindazoknak, akik betérnek hozzájuk.
1960 óta 38 nappal rövidült az átlagos hószezon. Már most egykori síközpontok százai állnak elhagyatottan az Alpokban, de egyre nehezebb lesz helyszínt találni a téli olimpiai játékokhoz is. Iliás-Nagy Katalin riportjából megtudhatod, mi a helyzet ma a pályákon, hogyan küszködnek az üzemeltetők, és azt is, megmenthető-e a tél egyáltalán.
A HotSpring masszázsmedencék legnagyobb jakuzzija a hétszemélyes Prism, ami különleges belső és külső megoldásaival, hangulatos fényeivel és extenzív masszázsprogram kínálattal rendelkezik. A modern masszázsmedencék királya igazi nagypályás, ami túlszárnyalja a képzeletet.
Kettőt pillantunk, és megérkezik a tavasz, ezért most bemutatjuk a legnagyobb vágás nélküli frizuratrendeket, amelyen ebben a szezonban fognak hódítani.
Tényleg ennyi gyűlölet volt régen is az emberekben? Nem emlékszem, hogy ez így lett volna, hogy ennyire hamar fellobbant volna a harag. Egész társadalmi-világnézeti csoportoknak ugrunk neki. Hol ennek, hol annak.
Bár a SailGp 2023–2024-es versenynaptára még nem teljes, már biztos, hogy hiába a brit csapat és a korábbi sikeres rendezések, az idén kimaradt az angol nagydíj. Az eseményt eddig Cowesban, majd két évig Plymouthban rendezték, de a SailGp frissen közétett naptára szerint 2023-ban a sorozat nem tart brit versenyt. A lépés meglepő, különösen annak fé
Amikor 1911-ben a Mona Lisát ellopták a párizsi Louvre-ból, a lopásból nemzetközi szenzáció lett. Vincenzo Peruggia, a Louvre volt alkalmazottja egy szekrénybe rejtőzött el, amíg a múzeum be nem zárt, majd ellopta a festményt, amit csak két nap után vettek észre. Később a tolvajt és a festményt is megtalálták, és a Mona Lisa 1914-ben visszakerült
A megoldás lényege, hogy a jelenet hátterében nem valódi díszletet, hanem LED falak alkotta képeket használnak. Így nagyságrendekkel csökkenthető a produkciók utazási és szállítási költsége, valamint ökológiai lábnyoma.
Az országkockázati besorolás januári romlása nem, de a központi kamatláb és az infláció várható csökkenése fordulatot hozhat a befektetési hajlandóságban a kereskedelmi ingatlanpiacon.
Lunde szerint a túlzott képernyőhasználat olyan társadalmi kihívás, amelyet nem egyéni szinten fogunk tudni megoldani. Ahelyett, hogy tanárok és szülők vívnák magányos harcukat a mobilozás ellen, össze kellene fognunk. Javaslatokat is ajánl, hogyan.
„A kockaház annak idején kifejezte a szomszédság erős kötelékeit. Most mindenki más házat épít, mint a szomszédja, ami mutatja, hogy a települések telkekre estek szét, a faluközösségek családokra” – mondja Tamáska Máté. A sokat kárhoztatott Kádár-kockákról, a társadalom alakulásáról és a modern ember vágyairól beszélgettünk az építészetszociológuss
Lassú vagy gyors? – tettük fel a kérdést Enzsöl Balázs cukrászséfnek, aki rögvest megmutatta nekünk, hogyan uralja ez a kettősség a mindennapjait, amikor egy kávét kortyolva mesélte el, hogy az interjú előtt alig tizenkét órával még a dublini tájat szemlélte.
Nem csak Beyoncé írt történelmet a vasárnapi Grammy-díjátadón. Viola Davis Oscar-díjas színésznő is átvehetett egy arany gramofont, amivel egy exkluzív klubhoz csatlakozott: rajta kívül még 17 ember érte el az EGOT státuszt.
Egy Lisszabontól délre fekvő barlangban egy olyan régészeti lelőhelyre bukkantak rá, amely hasznos információkkal láthatja el a kutatókat a neandervölgyi emberek táplálkozásával kapcsolatban.
A 2017-ben Nobel-díjjal elismert krio-elektronmikroszkópia módszere várhatóan átírja a biokémiát, az immunológiát, a genetikát, szinte minden biomolekuláris tudományágat. Perczel András és kutatótársai ennek segítségével derítették fel egy fontos fehérje térszerkezetét. Felfedezésük egyes nemkívánt gyógyszerkölcsönhatások elkerülésében is segíthet.
A koronavírus ellen beoltottak száma 6 421 643, közülük 6 208 513-an a második, 3 904 693-an a harmadik, 423 023-an pedig már a negyedik oltásukat is megkapták - közölte a múlt heti összesített adatokat szerdán a Koronavírus Sajtóközpont.
A budapesti fashion weeken nemcsak a bemutatókon láthattunk izgalmas ruhakreációkat, de a magyar sztárok is igen különleges darabokban érkeztek a show-kra.
Közös akcióban értek tetten egy facebookos tűzifa-csalót a Nógrád Vármegyei fogyasztóvédelmi hatóság és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei - közölte a hivatal az Mti-vel szerdán.
Bár szinte minden országban gyakoriak a visszaélések a használtautó-piacon, a legnagyobb gond mégis Közép- és Kelet-Európában mutatkozik, ahol számtalan nyugatról importált járművet kínálnak eladásra.
Már csak egy hét van a jelentkezésre, ezért készültek leendő hallgatóiknak egy rövid összefoglalóval, hogy miért is éri meg a Dunaújvárosi Egyetemet az első helyen jelölni.
A hipnózissal kapcsolatban az elmúlt évek során számos találgatás és sztereotípia terjedt el, de a pszichoterápia ezen formája vajon tényleg hatásos lehet? Egyes szakemberek mentális egészségügyi állapotok, alvásproblémák és fájdalom kezelésére, vagy az olyan egészségtelen szokások leküzdésére használják a folyamatot, mint a dohányzás és a
Kilenc hónap, ennyi telt el. Hihetetlen, de körülbelül amióta az eszemet tudom várok erre a pillanatra, és ma megtörténik, egy új fejezet indul az életemben. Valami olyan, amivel eddig még nem találkoztam, valami olyan amit ez idáig még nem tapasztaltam.
Magyarországon évente csaknem 40 ezer ember kap stroke-ot. A stroke az agyat érintő, elégtelen vérellátásból vagy hirtelen fellépő vérzésből adódó vérellátási...
Amíg mi egyre többet bújjuk a meteorológiai előrejelzéseket, hogy mikor enyhülnek végre a mínuszok, addig a japán meteorológiai szolgálat közreadta a 2023-as cseresznyevirágzás előrejelzését. Japán egy rendkívül nagy ország, déli…
Az előző héten 825 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 2 193 272-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Meghalt a múlt héten 30,...
„Olyan vagy, akár a Vidróczki!” – szóltak rá egykor a Heves megyei Szarvaskőn a rosszcsont gyerekekre. De milyen is volt valójában a legismertebb palóc betyár?
A múlt hét vasárnap megrendezett Grammy a világ legnevesebb zenei díjátadója, ahol a hírességek leírhatatlanul drága holmikat viselnek, és ez természetesen igaz a luxus időmérőkre is. Ennek apropóján az alábbi cikkben 5 olyan világsztárt sorolunk fel, aki elképesztő óracsodát viselt a 65. Grammy-n.
Bármilyen betegséggel, ha akár a legenyhébbről is van szó, nem könnyű dolog szembesülni, hát még akkor, ha egy olyan súlyos pszichiátriai betegségről beszélünk, mint a skizofrénia. Ez a mentális betegség teljesen nem gyógyítható, ugyanakkor ma már korszerű gyógyszerekkel kellően kiegyensúlyozott, jó életminőség biztosítható.
Egy apró változtatás is elég lehet A gyakori tüsszögés nemcsak bosszantó, de fül-orr-gégészeti betegségekre és allergiára is felhívhatja a figyelmet. Olyan...
Amikor ezeket a sorokat írom, ötvenhat óra telt el a február 6-i, első törökországi földrengés óta. Az ország mély letargiában gyászol, megrendülten figyeljük a híradásokat az egyre növekvő áldozatok számáról. Még mindig vannak túlélők, még mindig jönnek a jó hírek, amikor egy-egy gyermeket húznak ki a romok alól. A világ minden pontjáról érkeztek
A Microsoft bejelentette az új Binget, webes keresőjének az OpenAI-val együttműködésben felújított változatát, amely az ígéretek szerint „erősebb lesz, mint a ChatGPT”. Az új Bing motor már élesben kipróbálható, egyelőre azonban korlátozott körben és korlátozott képességekkel. A konkurens Google Bard még belső körös tesztelésen van, de hamarosan az
A központ a déli klinikakertben, a Szikra soron egy 65 millió forintból felújított épületben kapott helyet. További 85 millió forintból fejlesztik az eszközparkot,...
Az országos rendezvénysorozat eseményeinek fő kérdésköre, hogy miként tudnak a párok a nehézségek idején is a szeretetbe kapaszkodva közösen fejlődni, erőt meríteni a hétköznapok kihívásaihoz. A rendezvényt február 12-19. között tartják.
A Singapore Airlines (SIA) járatainak fedélzetén bevezette a korlátlan és ingyenes Wi-Fi-t a Business Class utasai, valamint a PPS Club tagjai és a PPS Club kiegészítő kártya tulajdonosai számára. Ezen…
A WizzAir közleményt adott ki a légitársaság által a földrengés sújtotta Törökországba küldött speciális járatáról. A közleményből kiderül, hogy a “Wizz Air február 7-én, kedd este egy 20 fős mentőcsapatot…
Nem csupán az ételek minősége, a kalóriabevitel és a testmozgás van befolyással a súlycsökkenésre – az sem mindegy, milyen szokásokat követünk a hétköznapokban, bizonyos tevékenységek ugyanis könnyen szabotálhatják a diétát.
A Samsung Display az év elején mutatta be legújabb, okostelefonokba szánt OLED-paneljét, amely akár 2000 nit csúcsfényesség elérésére is képes. Ezt a panelt már használják az iPhone 14 Pro sorozatban és néhány nem Samsung-gyártmányú androidos okostelefonban is. A társaság a jelek szerint már dolgozik a következő generációs, még fényesebben világító