2023. március 30. csütörtök

márc. 30
10:51
A fogyás akkor is javítja az egészséget, ha utána néhány kilót visszaszedsz (Metropol)
Még 5 évvel később is kimutatható a hatása.
márc. 30
11:00
Így erősíti a barátság az immunrendszert (Igényesférfi.hu)
A szoros barátság, az erős szociális háló és a jó testi-lelki egészség közötti összefüggés már régóta ismert, egy új kutatás azonban most megállapította, hogy a kapcsolat szorosabb, mint azt korábban bárki is gondolta.
márc. 30
11:00
Megdőlt a sztereotípia: a fiatal Z generáció költi a legkevesebbet utazásra, a boomerek a legtöbbet egy friss tanulmány szerint (Spabook)
Az InsureMyTrip biztosító társaság közelmúltban közzétett, amerikai utazók között végzett tanulmánya négy korcsoport – Baby Boomers, Gen X, Millennials és Gen Z – utazási szokásait, igényeit és szükségleteit vizsgálta és…
márc. 30
11:06
Ezrek fordultak orvoshoz szmog miatt a magyarok egyik kedvenc nyaralóhelyén (Travelo)
Néhány helyen olyan sűrű a szmog, hogy csak közvetlen közelről látni az épületeket.
márc. 30
11:42
Velünk élő fóbiák – szembenézés, megküzdés, felszabadulás (Képmás)
A fóbia kifejezés a görög phobosz szóból ered, jelentése rettegés, félelem, menekülés. A fóbiás betegek közös jellemzője, hogy adott helyzetekben intenzív, irracionális szorongást élnek meg. Szinte bármi kiválthatja ezt az érzést, a legismertebb fóbiák között a tér- és víziszonyt, a pókfóbiát, a repüléstől vagy a szerepléstől való rettegést tartják
márc. 30
11:51
Kimenő Radival: A szívünkben nótával köszöntött ránk a tavasz (WMN)
Hogy ne csak a madarak dalát hallgasd tavasszal (bár az is elég pompás muzsika), Radi a legkülönfélébb műfajú zenés programokat ajánl most neked:
márc. 30
11:51
Új X-akták sorozat érkezik hamarosan, már a rendező is megvan (Hamu és Gyémánt)
Ryan Coogler, a Creed és a Fekete Párduc-filmek rendezője egy legendás franchise adaptációját tervezi megvalósítani. A Bloody Disgusting vette észre, hogy a CBC On The Coast című műsorának adott interjújában Chris Carter, az X-akták alkotója megemlítette, hogy Coogler a franchise „újraforgatását" tervezi.
márc. 30
12:06
Olaszországi cirkuszból befogadott tigrisekkel és oroszlánokkal nyit a Richter Safari Park (Travelo)
Március 31-től az idei újításoknak köszönhetően már földön, vízen és levegőben kínálnak programokat Nagykőrösön.
márc. 30
12:18
Mérgező terméket hívott vissza a Nébih: Ha már megvetted, semmiképp se fogyaszd el! (Femcafe)
Ha már vásároltál ebből a termékből, akkor semmiképp se fogyaszd el, mert hatalmas gondod származhat belőle.
márc. 30
12:20
Dobj el mindent: Julia Roberts haja már nem ilyen (Femcafe)
Julia Roberts bevállalta azt, amit sok nő nem mer: frufrut vágatott. Ezzel pedig ő is megerősítette, hogy ez lesz 2023 egyik legnagyobb frizuratrendje.
márc. 30
12:24
Nem finnyás, hanem neofóbiás – egy különleges étkezési zavar (egy.hu)
Nem sok bosszantóbb dolog van annál, amikor egy egész napos konyhai gálya után egy mozdulattal tolják vissza a nem tetsző ételt az asztalon. Egy pillanat alatt felmegy a pumpa, és azért valljuk be: jogosan! Vannak azonban olyan esetek, amikor nem intézhetjük el azzal a dolgot, hogy szimplán finnyás az illető, mert a háttérben egy komolyabb probléma
márc. 30
12:30
Óriási geomágneses vihar csaphat le a Földre: Durva hatással lehet ránk (Femcafe)
Nemrégiben egy hatalmas lyuk keletkezett a Nap légkörében, ami természetesen Földünkre is hatással lehet.
márc. 30
12:33
Lékai-Kiss Ramóna és Till Attila lettek a legjobb műsorvezetők a Televíziós Újságírók Díja 2023-as gáláján (Joy)
Íme a 2023-as Televíziós Újságírók Díja nyertesei.
márc. 30
12:36
Elronthatatlan receptek: a legjobb tél végi saláta és a gyufaszálvagdosás titkai (Telex)
Ez a saláta a válasz a márciusi alapanyag- és vitaminhiányon túl arra is, miért lesz más egy zöldség elfogyasztásának élménye reszelve vagy gyufaszálakra vagdosva.
márc. 30
12:42
Fontos változás a londoni reptéri közlekedésben (Spabook)
A március 27-én átadott Luton DART egy innovatív személyszállító rendszer, amely kevesebb mint 4 perc alatt köti össze a Luton Airport Parkway állomást a londoni Luton (LTN) repülőtérrel. Az új…
márc. 30
12:48
Kiderült, hogy terjesztenek-e súlyos, emberre veszélyes vírusokat a hazánkban élő szúnyogok: Érdemes félnünk? (Femcafe)
Nem is gondolnánk, de valójában a szúnyogok a legveszélyesebb állatok a világon, évente ők okozzák százezrek halálát.
márc. 30
12:54
Héder Benedek Barna megnyerte az Ilca 4 Európa-kupa sorozat első versenyét (Femcafe)
Héder Benedek Barna az Ilca 4 versenyt remek, különösen a sorozat elején egyenletes teljesítményével nyerte meg, a hét futamból ötben is haton belüli helyekkel, melyek közül egy futamgyőzelem volt.
márc. 30
12:54
Elindult a gólyales, már mobiltelefonon is megfigyelhetjük őket (Travelo)
A gólyales célja, hogy bevonja a lakosokat is a madarak megfigyelésébe, és a védelmüket is segítő adatgyűjtésbe.
márc. 30
13:24
Kell aggódnunk? A szakemberek elárulták, lesz-e elég tojás idén húsvétra (Femcafe)
Az átlagos havi fogyasztást ki tudják elégíteni a magyarországi termelők, de karácsony és húsvét előtt annyira megugrik a kereslet, hogy csak külföldi szállítmányokkal lehet biztosítani a szükségletet.
márc. 30
13:27
5 dolog, ami a testeddel történik, ha minden nap zabkását eszel (Hamu és Gyémánt)
A zabpehely nem csak egészséges, de számtalan módon lehet fogyasztani is.
márc. 30
13:42
Akit legalább hatszázszor próbáltak megölni – Fidel Castro története (Képmás)
Valószínűleg soha egyetlen politikust sem próbáltak meg annyiszor megölni, mint Fidel Castrót. A harc közte és nyolc amerikai elnök között negyven évig tartott, miközben legalább hatszáz merényletkísérlet hiúsult meg. A kubai diktátor végül 2016-ban, kilencvenévesen halt meg, ágyban, párnák közt.
márc. 30
14:00
Szolnokon beszállókártya nélkül is a felhők közé emelkedhetünk (Travelo)
Az ország egyik legnagyobb, interaktív repülőparkjában húsvétkor ismét kinyílik egy különleges gép pilótafülkéje.
márc. 30
14:12
A lelkiség és a profi üzlet találkozása – Idén is lesz Keresztény Vállalkozói Konferencia (Képmás)
Április 27-én ötödik alkalommal rendezik meg az ország legnagyobb keresztény vállalkozói konferenciáját. Az eseményen többek között Böjte Csaba és Pál Feri atya is tart előadást.
márc. 30
14:24
Ezt az 5 tárgyat ellenőrizd le, amikor először belépsz a hotelszobába: innen tudatod, hogy tényleg kitakarítottak-e (Femcafe)
Ha elutazunk valahova, mindig akad néhány dolog, amit érdemes alaposan megvizsgálni – például azt, hogy elég tiszta-e a szállodaszobánk.
márc. 30
14:24
Amikor az újságok még lebeszéltek a téli gumiról (SzMo)
Szalmiákszesz az ablakmosóba és cementeszsák a csomagtartóba, avagy így készültünk a télre a Kádár-kor autóival.
márc. 30
14:27
Megnagyobbodott nyirokcsomó - Daganatos betegség jele is lehet (WebBeteg)
A nyirokcsomó-duzzanat (nyirokcsomó-hiperplázia) sok betegség tünete lehet, ennek megfelelően gyakran előfordul. A fertőzéses megbetegedések következtében kialakuló nyirokcsomó-duzzanatok jóindulatúak, de a nyirokcsomó-duzzanatok gyakran - akár rosszindulatú - daganatos betegségekre is felhívhatják a figyelmet.
márc. 30
14:27
Zafírtokos Hublot 200 millióért (Kronometer)
Ha a modern óragyártás csúcsát keressük több szálon indulhatunk és egészen biztos, hogy egy konkrét “nyertest” nem fogunk tudni kinevezni a végén. Az egyik terület ahol kiemelkedhet egy márka az…
márc. 30
14:45
Aranyszabály: így válaszd ki a tökéletes húsvéti sonkát (Metropol)
Nem mindegy, honnan és milyet veszel.
márc. 30
14:48
Ezért ne vedd le soha a cipődet repülés közben: félelmetes oka van (Femcafe)
Egy repülési szakértő felfedte azt a félelmetes okot, amiért soha nem szabad levenni a cipőt repülés közben, de azt is elmondta, hogy miért ne viselj leggingset a repülőn.
márc. 30
14:54
Egészen Chicagóig repült a Dunából előkerült 3000 éves mellvért (Travelo)
A különleges tárgyat a március 31-én megnyíló Európa Első Királyai (First Kings of Europe) című kiállításon mutatják be.
márc. 30
14:54
Gödöllőre várják a filmrajongókat (Zöldmánia)
Százöt országból mintegy 1260 filmmel jelentkeztek hazai és külföldi alkotók a Kék Bolygó Alapítvány támogatásával megrendezendő IX. Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Filmfesztiválra, amely május 19. és 21. között várja az érdeklődőket Gödöllőn, a Királyi Kastélyban. Az ingyenes fesztiválon a fenntarthatóság jegyében előadásokkal, workshopo
márc. 30
15:18
Gyomorforgató dologról számolt be a Primark egykori alkalmazottja: Hihetetlen, hogy ilyen megtörténhet (Femcafe)
Az emberek elborzadtak, amikor az egykori Primark dolgozó megosztotta az öltözőben dolgozó durva tapasztalatait.
márc. 30
15:21
Óriási sztárparádé lesz Wes Anderson új filmje − itt az első előzetes! (Hamu és Gyémánt)
Wes Anderson legújabb filmje − amelynek főszereplői között egyszerre találunk friss és jól ismert arcokat −, 2023 júniusában kerül a mozikba.
márc. 30
15:21
Angelus orvosi kronográf és a már ismerős Chronodate (Kronometer)
Magyar vonatkozása is van a történelmi Angelus márkának, hiszen az előző évezred vészterhes időszakában a Magyar Légierő is Angelus kronográfokat adott pilótáinak. Hosszú csend után a La Joux-Perret 2011-ben megvásárolta…
márc. 30
15:24
Mona de Pasqua (egy.hu)
Antal Csilla receptje
márc. 30
16:00
Fenntartható és egészséges - A bárányhús titkai lelepleződnek a hétvégén (Travelo)
Mintegy félszáz étteremben kóstolhatunk bárányhússal készült ételeket országszerte.
márc. 30
16:21
5 tárgy az absztrakt művészet kedvelőinek (Hamu és Gyémánt)
Különleges geometriai formák, és a színek, minták, anyagok harmonikus és diszharmonikus kölcsönhatásainak keveredése: az absztrakt művészet sokakat inspirál, így utánajártunk, hogyan hódolhatunk ennek a stílusirányzatnak a mindennapokban.
márc. 30
16:27
Örök konfliktus: zajos gyerekek vs. csendre vágyó szomszédok (WMN)
„Kedves Szomszéd! Szüntesd meg a zavaró zajt, ami miatt nem tudunk pihenni, különben az épület üzemeltetőihez fordulunk.” Zavaró zaj = két kisgyerek.
márc. 30
17:06
Mezőkövesden még a piros tojás sem piros (Travelo)
Hogy a Hadas városrészben tartott húsvéti forgatagban miért nem piros a piros tojás, azt ott helyben kell kideríteni.
márc. 30
17:21
A hímsovinizmus már bűncselekmény? – A vád című filmet ajánljuk (WMN)
Egy 22 éves fiú visszaél azzal, hogy öt évvel idősebb a lánynál, akit kiszemelt magának, és hogy ismerős terepen tudja elcsábítani – pusztán azért, hogy a haverjainak megfeleljen. Mi ez? Szexuális erőszak? Bizonyos fajta hatalmi visszaélés? Bűncselekmény? Ezt boncolgatja Yvan Attal filmje, és hogy mit kezdjünk azzal a paradigmaváltással, amit a #me
márc. 30
18:24
Egyszerű dekorációk a tavasz első apróvirágaiból! (egy.hu)
Amikor a tavasz szárba szökken, apró virágokkal örvendeztet – még nem volt sok idő arra, hogy a nagyobb szirmok, a hosszabb szárak kifejlődjenek. Érdemes lehajolni ezekért az apró kis csodákért: gyönyörűségeket alkothatunk belőlük. Ehhez ajánlok néhány egyszerű virágos dekorációt.
márc. 30
18:27
Véres széklet - Milyen betegségeket jelezhet? (WebBeteg)
A véres széklet (hematochezia) akkor fordul elő, ha a tápcsatornából vér szivárog a belekbe. Gyakran valamiféle sérülés, aranyér, az emésztőrendszer súlyos betegsége vagy krónikus gyulladása okozza.
márc. 30
18:27
Szerelem első látásra. Vagy mégsem – A Tádzs Mahal-sztori igazságának nyomában (WMN)
Azt már mindenki hallotta a Tádzs Mahalról, hogy egy gyászoló uralkodó emelte a halott szerelme síremlékéül. De a legenda mögött a valóság sok kérdést vet fel:
márc. 30
18:30
Meseszép esküvői ruhában mondta ki a boldogító igent a Harry Potter-filmek sztárja: a színésznő olyan volt, akár egy hercegnő (Femcafe)
Bonnie Wright csak úgy ragyogott élete legszebb napján: a Harry Potter-filmek bájos színésznője gyönyörű környezetben állt oltár elé kedvesével, az esküvőre pedig egy káprázatos menyasszonyi ruhát választott magának.
márc. 30
18:36
Egy okos, szabad lélek, akinek a története a meggypiros szőnyeggel kezdődött – A nulladik oldal (Képmás)
Nagyszülei rákosszentmihályi kertes házából indult útnak, egy ritkán használt szobából, annak meggypiros szőnyegéről, ahol a belső zenéje először töltötte be a teret. Az élményből, amely egész életét végigkíséri, megszületett egyedi világszemlélete: a tér-lélek-tan. Most Trom Kata enged közelebb minket önmagához, aki a „Tér-lélek-tan – Otthonod tit
márc. 30
18:54
Megtisztították a Balaton partját (AQUA)
Véget ért a balatoni nádvágási szezon, az idén közel 62 hektárról sikerült learatni a növényt, ám ennek négy-ötszöröse lenne az ideális. Azok a part menti ingatlantulajdonosok, akiknek fontos a környezetük rendezettsége, ápoltsága, a korábbi évekhez hasonlóan kérhettek engedélyt a telkük előtti nád levágásához, amit a vízügy a Balaton-felvidéki Nem
márc. 30
18:54
Van, ahol komolyan gondolják a kibocsátáscsökkentést (Zöldmánia)
A most elfogadott klímavédelmi reformmal közelebb kerülhet Ausztrália azon céljához, hogy 2050-re nullára csökkentse a szén-dioxid-kibocsátását. Az ausztrál parlament elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely az ország legnagyobb üvegházhatású gázkibocsátó vállalatait a szennyezés jelentős csökkentésére, illetve szén-dioxid-kvóták vásárlására kötele
márc. 30
19:00
„Láttam az éhhalál szélén lévő gyerekeket” – Marsai Viktor migrációkutató a Száhel-övezeti válságról (Képmás)
Az Afrikában elhelyezkedő Száhel-övezetet több éve tartó szárazság pusztítja. Ehhez jönnek a törzsi konfliktusok, az Iszlám Állam és az al-Káida helyi csoportjainak terrorja, a lakosság pedig éhezik, a termőföldek kiterjedése folyamatosan csökken. Mi várható ebben a térségben, valóban útra kelnek majd az itt lakók? Marsai Viktort, a Migrációkutató
márc. 30
19:21
6 tipp, amivel elkerülheted, hogy külföldön átverjenek a taxisok (Hamu és Gyémánt)
A turisták gyakori célpontjai a csalóknak. Egy utazási szakértő azonban megosztotta velünk, hogy hogyan kerülhetjük el az egyik leggyakoribb átverést: a taxis lehúzást.
márc. 30
19:27
Huszonöt alatt inkább ne! – Miért ítéli el a Z generáció a nagy korkülönbséget párkapcsolatokban? (WMN)
Taylor Swift, Billie Eilish, Florence Pugh – csak pár példa azokra a fiatal nőkre, akik jóval idősebb férfi oldalán keresték/keresik a szerelmet, ám hogy ez számukra végül is jó volt-e, vagy károkat okozott, csak később derül ki, amikor már nagyobb a rálátásuk. A kérdés az, 25 év alatt mennyire tekinthetünk érett felnőttnek valakit.

Keresés