Hétfőn Weinek Leonárd, Budapest XIV. kerületének polgármestere emléktáblát avatott fel a tavaly november 17-én elhunyt legendás labdarúgó, Puskás Ferenc egykori házánál. A megemlékezésre a Columbus utcában került sor, ahol Puskás Ferenc és családja 1954 és 1956 decembere között lakott, s ahonnan külföldre távozott. Az emléktáblát a futballista által az 1990-es években eladott lakóház helyén épült…
Az Európai Unió tagállamaiban jövő januártól kell bevezetni az elektronikus egészségbiztosítási kártyát. Ez igazolja az ellátásra való jogosultságot a közösség országaiban. A chipkártya tartalmazza a taj-számot, emellett uniós egészségbiztosítási kártyaként, nyugdíjas, és közgyógy-igazolványként is funkcionál. Az egészségbiztosító főigazgatója szerint Magyarország felkészült a használatára.
Tiszta viszonyokat szeretne Rogán Antal fideszes polgármester a fővárosi parkolásban, ezért kész módosítani az V. kerületi parkoló társasággal megkötött szerződést. Erről a belvárosi önkormányzat polgármestere hétfőn beszélt Budapesten. Rogán Antal az újságírók előtt elmondta, szeretné elérni, hogy minden parkoló-díjként befizetett egy forintból 50 fillér az önkormányzathoz kerüljön.
Ismeretlen tettes ellen nyomoz a rendőrség a hódmezővásárhelyi kórház ügyében. Mint ismeretes, az Egészségbiztosítási Felügyelet vizsgálata szerint az intézmény egyik orvosának hanyagsága is közrejátszhatott egy mindszenti férfi halálában. A kórház hárommillió forintos bírságot kapott, ráadásul - ettől az esettől függetlenül - 150 éves történetének legnagyobb létszámleépítése előtt áll.
Felmentését kérte a miniszterelnöknél Galambos Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója. Gyurcsány Ferenc május 31-ikei hatállyal elfogadta a kérelmet. Az új vezető kinevezéséig megbízottként Laborc Sándor ezredes, a főigazgató műveleti helyettese irányítja a hivatal munkáját.
A 300 igen, 4 nem szavazattal és egy tartózkodással elfogadta a Parlament azt a módosítást, amely szerint akár egy évre meg lehet tiltani a dohány- és az alkoholtermékek forgalmazását azokban az üzletekben, ahol 18 éven aluliaknak adtak el ilyen termékeket. A gyermek- és fiatalkorúak egészségének védelmét szolgáló, az alkohol- és dohányterméket fiatalkorúaknak eladók szigorúbb szankcionálását…
Öt ember megsérült, köztük négyen súlyosan, amikor két személyautó frontálisan összeütközött hétfőn Veszprém határában, a Balatonfüred felé vezető úton, majd néhány perccel később ugyanezen az útszakaszon egy motoros hajtott bele egy személykocsiba.
Új konvergenciaprogramra van szükség - jelentette ki a Fidesz elnöke a Hír Televíziónak adott hétfő esti interjújában. Orbán Viktor szerint, ha pártja lenne kormányon, a rendőrség nem lenne olyan állapotban, mint jelenleg. "A konvergenciaprogram rossz, megnyomorítja a magyarokat, ahelyett egy másik programot kell majd írni. Az erős Magyarország majd egy másik programot fog írni - hangoztatta a…
A nemzeti agrárkár-enyhítési rendszerről szóló törvény módosítása lehetővé teszi a kormány számára, hogy szükség esetén a költségvetés terhére többletforrást biztosítson a gazdálkodóknak. Az Országgyűlés hétfőn 183 igen szavazattal, öt ellenében, 64 tartózkodással fogadta el a törvénymódosítást.
Új konvergencia-programra van szükség - jelentette ki a Fidesz elnöke a Hír Televíziónak adott hétfő esti interjújában. Orbán Viktor szerint, ha pártja lenne kormányon, a rendőrség nem lenne olyan állapotban, mint jelenleg.
Civil szakértőknek kell felügyelniük a rendőrség munkáját - erről az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára beszélt a közszolgálati televízió Kék Fény című műsorában. Kondorosi Ferenc az elmúlt hetekben nyilvánosságra került rendőrbotrányokkal kapcsolatban azt mondta: nem szabad általánosítani, a rendőrök többsége becsületes, tisztességes, jól felkészült szakember, az pedig, hogy…
Biciklist gázolt el egy kamion a fővárosban hétfőn este, a fiatal nő súlyos sérüléseket szenvedett - közölte a rendőrség. A Hungária körúton haladó, és a Kőbányai útra jobbra forduló kamion vezetője feltehetőleg nem vette észre a mellette haladó kerékpárost, és a kereszteződésnél elütötte - mondta el a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Bálint Gabriella elmondta, a húszéves nő a…