2007. június 19. kedd

jún. 19
16:41
Gyurcsány: a kormány nem mert szembenézni a hálapénz problémájával (Alternatív Energia)
A miniszterelnök szerint az egészségügyi reform kapcsán leginkább egy dolgot kell és szabad a kormány szemére vetni: az ágazat legnagyobb hazugságával, a hálapénz problémájával nem mert bátran szembenézni. Gyurcsány Ferenc ezt kedden mondta az MTI-nek adott interjúban. A kormányfő hangsúlyozta: ezt ő is felrója saját maguknak, mert ami eddig történt az ügyben, az a lényegét nem érintette meg.…
jún. 19
16:44
Gyurcsány: "Gyomorforgató pénzért árulni a politikai beszédeket" (Infostart)
A miniszterelnök szerint javítani kell a kormányzóképességen. Gyurcsány Ferenc az MTI-nek adott interjújában szem- és gyomorforgatónak nevezte, ha egy politikus saját beszédei alapján ad ki könyvet.
jún. 19
16:50
Üvegszemet kaphat Budapest (Infostart)
Teleszkópos üvegszemeket kaphat a Gellérthegy. A fővárosi és a központi tervtanács a napokban tárgyalt a Budapest Szeme nevű tervről, amely szerint a Citadella első és hátsó részén két, 25 méter magasra emelkedő UFO-szerű gömbben kapna helyet a főváros új kilátója. Eltér István, a Magyar Építészkamara elnöke az InfoRádiónak elmondta: a koncepciót továbbtervezésre alkalmasnak találta a neves…
jún. 19
17:02
Csúcsot döndhet a forróság, pénteken fellélegezhetünk (Alternatív Energia)
Az országban kedden sehol sem dőlt meg a melegrekord, csütörtökön viszont csúcspontjára jut a kánikula; az enyhülés csak péntektől várható - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat. Nadrai Attila meteorológus elmondta: az előrejelzések szerint a kánikula csütörtökön éri el a "csúcspontját", aznapra 32-37 Celsius-fokra lehet számítani, és esetleg a melegrekord is megdőlhet.
jún. 19
17:24
Nem tárgyalta a kórházösszevonást a főváros (Infostart)
Nem tudott tárgyalni a fővárosi önkormányzat egészségügyi bizottsága a János, a Margit és a Budai Gyermekkórház integrációjáról, mivel Horváth Csaba főpolgármester-helyettes nem terjesztette a testület elé ezt az anyagot.
jún. 19
17:44
Eltűnt egy férfi a Tiszában (Alternatív Energia)
Elmerült egy fürdőző férfi a Tiszában Tiszadobnál kedden - közölte a rendőrség. Az 53 éves helyi lakos délben a tiszadobi szabad strandon fürdött a folyóban, amikor elmerült - mondta Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője. A főhadnagy hozzátette: a férfi keresését azonnal megkezdték, de eddig nem jártak eredménnyel, a kutatás jelenleg is tart.
jún. 19
17:45
A sokkoló igazság: miért kell néha dupla vizitdíjat fizetni? (Infostart)
Van, akinek jó, van, akinek mindegy, egyedül a betegnek rossz, ha a kórházon belül egy szolgáltatást külsos cég végez - ismerte el a Magyar Kórházszövetség elnöke. Az InfoRádió utánajárt, hogy miért kell dupla vizitdíjat fizetni, ha az ellátáshoz kapcsolódó diagnosztikai vizsgálatot a kórház kiszervezte, és miért nem közölték ezt az állampolgárokkal, amikor bevezették a vizitdíjat.
jún. 19
18:18
Drogdílerekre csapott le a rendőrség - képgaléria (Infostart)
Kábítószer-terjesztőket fogott a rendőrség - értesült az InfoRádió. Hétfő este egy férfit vettek őrizetbe, aki marihuánát árusított. Szabadlábon öten védekezhetnek. Pénteken hét ember ellen indítottak eljárást, ők szintén kábítószert árultak.
jún. 19
18:31
Szabó Máté ombudsmanjelölt várhatóan megkapja a támogatást a pártoktól (Alternatív Energia)
Szabó Máté egyetemi tanárt, politológus jogászt jelölte az állampolgári jogok országgyűlési biztosának kedden Sólyom László köztársasági elnök. A parlamenti frakciók jövő hétfőig döntenek arról, hogy támogatják-e a jelöltet. Az államfő közölte: szakmailag alkalmasnak és politikailag elfogulatlannak tartja a jelöltet, aki, mint mondta, egész életében a civil társadalommal és a civil…
jún. 19
19:05
Sivatagi forróság: 37 fok árnyékban (Alternatív Energia)
Az országban kedden sehol sem dőlt meg a melegrekord, csütörtökön viszont csúcspontjára jut a kánikula; az enyhülés csak péntektől várható - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat. Nadrai Attila meteorológus elmondta: az előrejelzések szerint a kánikula csütörtökön éri el a "csúcspontját", aznapra 32-37 Celsius-fokra lehet számítani, és esetleg a melegrekord is megdőlhet. A nagy meleg miatt…
jún. 19
19:05
Újraélesztés a 2-es metrón (Infostart)
A melegtől rosszul lett egy utas a 2-es metró Deák Ferenc téri állomásán és háromszor újra kellett éleszteni. A BKV forgalmi igazgatója elmondta, hogy ilyen esetekben az utasoknak le kell szállni, és a szerelvény kiáll a forgalomból a sérülttel. Egy kánikulai napon átlagban három utas lesz rosszul a BKV járatain.
jún. 19
19:12
Így élték túl Önök a mai kánikulát! - képgaléria (Infostart)
Mobil ivóvízbázist állított fel a Deák Ferenc téren a Fővárosi Vízművek. A szervezet kommunikációs igazgatója elmondta: addig osztanak ivóvizet a gyalogosoknak a téren, amíg a hőség tart. Hozzátette: a forgalmasabb kereszteződésekben a Polgári Védelem oltja palackozott ivóvízzel az autósok szomját.
jún. 19
19:32
Drogterjesztők rendőrkézen (Alternatív Energia)
Két kábítószert értékesítő csoportot számolt fel a rendőrség az elmúlt napokban. A Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrei a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársaival együttműködve még pénteken fogták el G. Jánost és két társát. A terjesztő csoportnál több száz gramm fehér port (feltehetően amfetamint), kábítószergyanús rögös anyagot (feltehetően kokaint), illetve különféle okiratok előállításához…
jún. 19
19:40
Elfogták a benzinkútrablót (Infostart)
Tetten érte és elfogta a rendőrség azt a férfit, aki az elmúlt két hétben több benzinkutat és virágboltot rabolt ki a főváros különböző kerületeiben.
jún. 19
19:42
Az egészségügyi miniszter szerint nyár végére befejeződhet az átalakulás (Infostart)
Az egészségügyi miniszter reményei szerint a nyár végére minden hazai egészségügyi intézményben befejeződik a végleges struktúra kialakítása.
jún. 19
19:46
Az Országgyűlés is tiltakozik az osztrák káros környezeti hatások miatt (Infostart)
Határozati javaslatot terjeszt az Országgyűlés elé a környezetvédelmi bizottság, amelyben tiltakozik az ország nyugati térségét érintő, Ausztriából származó káros környezeti hatások és a határ mellé tervezett hulladékégető ellen.
jún. 19
19:59
Megugrott a rosszullétek száma a hőség miatt - a nap legfontosabb hírei (Infostart)
Már kedden is az átlagosnál 10-15 százalékkal többen lettek rosszul a hőség miatt, ez az arány a legmelegebbnek várt csütörtöki napon a 40 százalékot is elérheti - mondta az InfoRádióban az Országos Mentőszolgálat szóvivője.
jún. 19
20:13
Nem ígérnek semmi újat az új miniszterek (Infostart)
Draskovics Tibor ígérete szerint miniszterként is folytatja azt a munkát, amelyet eddig az Államreform Bizottságban végzett. Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszterként nem ígér radikális változást a rá bízott területeken. Lamperth Mónika pedig miniszterjelölti meghallgatásán azt mondta: az egyenlő esélyek megteremtéséért küzd. Pont úgy, mint az elődje.
jún. 19
20:20
Majdnem mindenben megállapodott a Malév a szakszervezetekkel (Infostart)
Aláírta a Malév vezetése az idei 5 százalékos alapbéremelésről szóló megállapodást hatból öt reprezentatív szakszervezettel.
jún. 19
20:33
Népszavazást kezdeményez a Fidesz az egri kórház privatizációja ellen (Alternatív Energia)
Népszavazást kezdeményez a Heves Megyei Közgyűlés Fidesz Polgári Frakciója a megye által fenntartott egri Markhot Ferenc Kórház funkcionális privatizációjának megakadályozása érdekében - közölte a frakció igazgatója. Azt követően döntöttek így, hogy a szocialista vezetésű megyegyűlés ügyrendi, pénzügyi és egészségügyi bizottságának együttes ülését botrányos körülmények között húsz perc után…
jún. 19
20:40
Takács Albert: veszélyes az elhamarkodott általánosítás (Alternatív Energia)
Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter szerint a közelmúltban történtek jól mutatják, milyen veszélyekkel jár az elhamarkodott általánosítás. A miniszter erről kedden, a kormányszóvivői tájékoztatón beszélt egy újságírói kérdésre válaszolva. A minisztertől azt kérdezték, nem tartja-e elhibázottnak, hogy - miután hétfőn kiengedték az előzetes letartóztatásból a Múzeum körúti erőszakkal…
jún. 19
21:20
Ha az orvos másképp nem rendeli: háromhavi gyógyszer a krónikus betegeknek (Infostart)
Az egészségügyi reformmal egy időben hatályba lépett gyógyszerfelírási kormányrendelet szerint a krónikus betegségek kezelésére szolgáló gyógyszereket akár három hónapra előre is fel lehet írni - mondta az InfoRádiónak az orvosi kamara háziorvosi szekciójának vezetője Kertai Aurél hozzátette: ha ennél rövidebb időközönként kontrollvizsgálatok szükségesek, azokra kötelező visszarendelni a beteget…
jún. 19
21:27
Digitális műsorszórás: vannak még kérdőjelek (Infostart)
Nemcsak földfelszíni sugárzással, hanem többek között kábelen keresztül is lehet digitális tartalmakat sugározni, ezért Piller András, a T-Kábel Magyarország Kft. vezérigazgatója úgy gondolja, hogy ha a kormány szerepet vállal a digitális műsorszórás kialakításában, akkor azt platform-semlegesen kell tennie.
jún. 19
22:16
Zsanett-ügy: ellentmondó értékelés az ügyvédektől (Infostart)
Egyre kuszább az úgynevezett Zsanett-ügy. A 21 éves lány azt állítja, hogy néhány hete Budapesten, a Múzeum körút közelében rendőrök erőszakolták meg. Ügyvédje szerint a sértett és a gyanúsítottak szembesítése is a lány állítását igazolja. A rendőrök ügyvédje azonban úgy véli: a DNS-vizsgálat és az orvosszakértői vélemény is a rendőrök igazát bizonyítja.

Keresés