2011. március 2. szerda

márc. 2
20:03
Csaknem 60 millió forintos kártérítés és öt év kábeltolvajokra (Alternatív Energia)
Kábeltolvajokat ítélt letöltendő szabadságvesztésre a Fővárosi Bíróság. Hét vádlott esetében született jogerős döntés, az érintettek egy év tíz hónaptól egészen öt évig terjedő büntetést kaptak, emellett a BKV-nak okozott 60 millió forintos kár megtérítésére kötelezték őket. A BKV úgy véli, ezzel precedens értékű ítélet született.
márc. 2
20:18
Gyorséttermi szendvicstől halt meg a francia fiú (Infostart)
Gondatlanságból elkövetett emberölés vádjával indult eljárás az egyik legnagyobb francia gyorsétterem-hálózat avignoni üzletének vezetője ellen, miután bebizonyosodott, hogy egy fiú halálát az ott elfogyasztott szendvics miatti ételmérgezés okozta - közölték szerdán igazságügyi források.
márc. 2
20:21
Iskolabezárás ellen tiltakoztak Dunaújvárosban (Alternatív Energia)
Békés demonstrációval tiltakoztak a Petőfi általános iskola tervezett bezárás ellen a szülők, Dunaújvárosban, szerdán délután. Kiadáscsökkentés miatt a városban oktatási intézmények összevonásáról folynak tárgyalások. Hét iskolát érint a tervezet, úgy tudni ezek közül egyedül a Petőfit zárták volna be. A humán alpolgármester azt ígérte a sajtónak a demonstráción, nem zárják be az intézményt.
márc. 2
20:23
Az Orbán-csomag lesz terítéken a Táncsics Esten (Alternatív Energia)
A kormány által bejelentett intézkedéscsomag hatásait elemző rendezvényt tart jövő csütörtökön délután Budapesten a Táncsics Alapítvány. Az előadók az Orbán-csomag gazdasági és társadalmi hatásairól fognak beszélni.
márc. 2
20:36
Még egy darabig marad a márciusi tél (Infostart)
A március első szerdáján lehullott hó nagy része elolvad, ezután átmenetileg melegszik az idő. Szombaton tíz Celsius fok körüli hőmérséklet várható, vasárnapra azonban hidegfront érkezik, amely újabb havazást hoz magával.
márc. 2
20:39
Komár László szerint az Alkotás és a Csörsz utca kereszteződését kellene elnevezni Elvisről (Alternatív Energia)
Nagyon boldog, hogy Elvis Presley megkapja Budapesten az őt megillető elismerést - mondta a Független Hírügynökségnek szerdán Komár László annak kapcsán, hogy a főváros díszpolgári címet adományozna, illetve közterületet nevezne el minden idők egyik legnépszerűbb amerikai énekeséről.
márc. 2
20:41
Mindenki mondhat véleményt az új alkotmányról - Már postázzák az erről szóló kérdőíveket (Alternatív Energia)
Már elkezdték kipostázni azokat a leveleket, amelyben az új alkotmányról tesz fel tucatnyi kérdést a kormány. A levél szerint azt szeretnék, hogy az új alaptörvény előkészítésében minden magyar állampolgár részt vehessen. A Független Hírügynökség szerette volna megtudni, hogy mennyibe kerültek a levelek és miből fedezik a költségeket, válaszokat csütörtökre ígértek.
márc. 2
20:54
Enyhítenek a szlovák médiatörvényen (Infostart)
Szlovákiában a jövőben megszűnhet a köztisztviselők, a pártvezetők és a pártok válaszadási joga az őket érintő cikkekre, sajtóanyagokra. Ezt a hatályos médiatörvény módosításának tervezete tartalmazza, amelyet szerdán fogadott el a szlovák kormány.
márc. 2
20:57
Vasárnap ismét hózáporok várhatók (Metropol)
A március első szerdáján lehullott hó nagy része másnap elolvad, ezt követően átmenetileg melegszik az idő. Szombaton 10 fok körüli hőmérséklet várható, vasárnapra azonban hidegfront érkezik, amely újabb havazást hoz magával.
márc. 2
20:57
Bevetették a Lex Felcsútot is (Alternatív Energia)
Menesztette a független polgármestert Felcsút fideszes többségű képviselőtestülete. Határozatuk szerint Varga György köztartozása miatt összeférhetetlen az immáron harmadik ciklusban ellátott munkájával. Az ilyen döntést lehetővé tevő törvénymódosítást - az Orbán Viktor második otthonaként emlegetett - Felcsúton elvesztett önkormányzati választások után vitte át a parlamenten a kormánypárt.
márc. 2
20:57
35 embert ölt meg az influenza + videó (ATV)
Többségüknek krónikus betegsége is volt.
márc. 2
20:59
Férfigondok nőnap előtt (Metropol)
A csoffadt hóvirágot felváltotta a tulipán, aztán a törperózsa, végül pedig nem átallottam chippendale-fiút hívni, akinek persze meghagytam, hogy finom műsort adjon elő.
márc. 2
20:59
Esik a hó az ország nagy részén (Alternatív Energia)
Budapesten is elkezdődött a havazás szerdán este. Az idokep.hu szerint a Dunakanyar-Szolnok-Békéscsaba vonaltól nyugatra szinte mindenhol esik a hó az országban, az előrejelzés szerint még néhány centi várható.
márc. 2
21:01
Világszerte vannak Elvis Presley utcák és terek, a régióban a budapesti lehet az első (Alternatív Energia)
Közterületet neveznek el Elvis Presleyről Budapesten, a főváros díszpolgárrá is avatja a 34 éve meghalt rock and roll sztárt. Utcát és teret egyébként világszerte több tucat országban neveztek el Elvis Presleyről, legtöbbet természetesen az Egyesült Államokban.
márc. 2
21:12
Kiáll a Széll Kálmán-terv mellett a Fidesz-KDNP frakciószövetség - a nap hírei (Infostart)
A Fidesz képviselőcsoportjának vezetője azt mondta: mindkét frakció támogatni fogja a Széll Kálmán-terv megvalósításával összefüggő törvényjavaslatokat az Országgyűlésben.
márc. 2
21:15
Elvitték a Skandináv lottó főnyereményét (Metropol)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a március 2-án megtartott 9. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták.
márc. 2
21:15
Médiatanács: Kilencmilliós bírság az RTL-nek és a TV2-nek (Alternatív Energia)
Összesen 9 millió forintos bírságot szabott ki a Médiatanács a két nagy kereskedelmi csatorna, az RTL Klub és a TV2 jogsértései miatt. A problémák között burkolt reklám, illetve a korhatár-besorolás megsértése szerepelt.
márc. 2
21:48
Láng Zsolt: Szakmai döntés születik a fonódóvillamos-projektről (Infostart)
A főváros új vezetősége széles körű egyeztetést indított a fonódó villamosok tervéről. Ezért a munka ma már szakmai jellegű, dacára annak, hogy az alapjául szolgáló, oldalaként egymillió forintba kerülő régi tanulmányban téves adatok is szerepelnek - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Parlament önkormányzati bizottságának fideszes elnöke. Láng Zsolt II. kerületi polgármester bízik benne,…

Keresés