Egy illegális szélsőbaloldali szervezettel ápolt állítólagos kapcsolatai miatt a török hatóságok egy hónapja fogva tartanak egy francia diáklányt - közölte pénteken a lány ügyvédje, Me Sami Kahraman.
A kormány szándéka szerint 2014-re megújulhat a Kossuth téri metrókijárat fölötti épület, amit aztán az Országgyűlés Hivatala használhat - mondta el a Steindl Imre Program vezetője.
Az LMP arra kéri a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt (Kehi), vizsgálja meg, milyen felelősséget visel a Malév csődje miatt a cég vezetése, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium - írta az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében Ertsey Katalin.
Az LMP arra kéri a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt, vizsgálja meg, milyen felelősséget visel a Malév csődje miatt a cég vezetése, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium - írta az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében Ertsey Katalin.
Kánikulai meleg várható a hétvégén: akár 32 Celsius-fok is lehet. Záporok, zivatarok vasárnap várhatók, hétfőn pedig néhány fokkal visszaesik a hőmérséklet.
Befejezte romániai körútját Kövér László házelnök, aki a Magyar Polgári Párt (MPP) tiszteletbeli elnökeként kedd óta vett részt az önkormányzati választásokra készülő párt választási kampányában.
Befejezte romániai körútját Kövér László házelnök, aki a Magyar Polgári Párt tiszteletbeli elnökeként kedd óta vett részt az önkormányzati választásokra készülő párt választási kampányában.
A MÁV-START biztosítja a vezeték nélküli internetelérés lehetőségét idén ősztől valamennyi InterCity vonaton és a budapesti elővárosi forgalomban közlekedő vonatok egy részén.
Külön sávokat nyitottak a pénteken kezdődő labdarúgó Európa-bajnokság ukrajnai helyszíneire utazó szurkolóknak a záhonyi és beregsurányi magyar-ukrán határátkelőhelyeken.
Csehország a legvonzóbb befektetési környezet a közép-kelet-európai régióban, megelőzve Lengyelországot és Szlovákiát, Magyarország a 13. helyezett a vizsgált 15 ország között - közölte a német külkereskedelmi kamarák kezdeményezésére készült felmérés eredményeit a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara pénteken az MTI-vel.
A hétvégén is erős, 7,5 és 8 közötti UV-B sugárzásra kell számítani a meleg miatt. Az Országos Környezet-egészségügyi Intézet főigazgató-helyettese az InfoRádióban arra hívta a fel a figyelmet, hogy a mostani lesz az első igazi nyári hétvége, így még hozzá kell szokni a hőséghez.
Elgázolt egy kerékpárost egy személygépkocsi, majd megállás nélkül elhagyta a helyszínt pénteken Lajosmizsén - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
Vlagyimir Putyin orosz államfő jogvédő szervezetek kérését és az elnöki emberjogi bizottság által készíttetett szakértői véleményt is figyelmen kívül hagyva pénteken aláírta a gyülekezési törvény szigorítását.
A mérkőzéssel kezdetét vette a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokság. Lewandowski a 18. percben megszerezte a hazaiak vezető gólját. Volt még hazai kapufa, meg nem adott görög tizenegyes, görög sárga-, majd piros lap. A szünet után a csereként beállt Salpingidis egyenlített. A görögök nyerhettek is volna, de kihagytak egy büntetőt. Nyitómeccsnek egész jó volt.
Jelentősen lefelé módosították a magyar gazdaság idei teljesítményére szóló előrejelzésüket pénteken londoni felzárkózó térségi elemzők az első negyedévi felülvizsgált GDP-adatok nyomán.
Nem jött létre megállapodás az iráni nukleáris létesítmények ellenőrzésének feltételeiről Teherán és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) pénteki megbeszélésén - közölték a tárgyalások résztvevői bécsi sajtótájékoztatójukon.
Horváth Zoltánt javasolta a Fidesz Baranya megyei választmányának elnöksége az EP-képviselőnek jelölt Bánki Erik megüresedő országgyűlési helyére - közölte a választmány elnökének sajtófőnöke a testület pénteki ülése után az MTI-vel.
Áder János összesen több mint 10 millió forintnyi és 40 ezer euró értékű befektetési jeggyel rendelkezik, valamint van egy 80 ezer euró értékű életbiztosítása is.
Szőke Pál személyében miniszteri biztost nevezett ki a nemzeti mobilfizetési rendszer, valamint a magyar elektronikus jegy- és bérletplatform létrehozásával kapcsolatos feladatok teljesítésének összehangolására Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) pénteken az MTI-vel.
Tizennyolcan meghaltak pénteken Szíriában, ahol heves összetűzések voltak Damaszkuszban a hadsereg és a lázadók között - közölte a londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja.
A jelek szerint nincs happy endje a magyar tündérmesének, bármit is mond Matolcsy György. A nemzetgazdasági miniszter a KSH cáfolja, a statisztikák szerint csehül áll az ország, csökken a GDP, és fojtóan magas marad az államadósságszint.
Horváth Zoltánt javasolta a Fidesz Baranya megyei választmányának elnöksége az Európai Parlamenti képviselőnek jelölt Bánki Erik megüresedő országgyűlési helyére.
Az A csoport – és egyben az Európa-bajnokság – második meccsén az oroszok 4-1-re győztek Csehország ellen a boroszlói Mieski-stadionban, 40 803 néző előtt.
A palesztinok nem teljes jogú tagságért fognak folyamodni az ENSZ Közgyűlésénél, miután a Biztonsági Tanács nem támogatja a teljes jogú tagságot - mondta pénteken Mahmúd Abbász palesztin elnök párizsi megbeszéléseit követően.
Szőke Pál személyében miniszteri biztost nevezett ki a közlekedésben tervezett elektronikus fizetési rendszerek létrehozásával kapcsolatos feladatok összehangolására a nemzeti fejlesztési miniszter.
Átmeneti a jelenlegi utas-kiszolgálási rendszer a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amely alapján a Ryanair-járatok utasai gyalogosan közlekednek a termináltól a repülőgépig, illetve a betonon várakoznak felszállás előtt.
A nemzetgazdasági miniszter szerint az idei év még kockázatos, de jövőre beindul a növekedés. 1,2 százalékkal csökkent az első negyedévben a bruttó hazai termék. Megkezdődött a labdarúgó Európa-bajnokság. A nap legfontosabb hírei június 8-án.