Semmilyen vétséget, mulasztást vagy felelősséget nem állapított meg a rendőrség belső vizsgálata azzal az ügyeletes tiszttel szemben, aki fogadta a West Balkán szórakozóhelyről érkezett bejelentéseket tavaly januárban, a három halálos áldozatot követelő tragédia előtt - közölte Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs igazgatója kedden az MTI-vel.
Maradandó sérülést szenvedett az a férfi, aki a már mozgó vonatról leugorva próbált leszállni hétfőn este a vámosújfalui vasútállomáson - értesült a HavariaPress.
A Figyelő hetilap nemrég távozni kényszerült főszerkesztője, Illisz L. László megállapodást kötött a Heti Válasz Kiadó Kft.-vel - közölte a kiadó. A megállapodás szerint Illisz, aki múlt pénteken megegyezésre hivatkozva távozott a függetlennek mondott Figyelőtől - állítólag egy, a kormányt bíráló cikk miatt - szeptember elsejétől felelős szerkesztői minőségben irányítja a Heti Válasz online…
A szocialista és a Jobbikos képviselők támogatásával az LMP 89 aláírást gyűjtött össze, így a házszabály alapján felállhat a MÁV ügyeit vizsgáló parlamenti bizottság - jelentette be keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Jávor Benedek. Az LMP benyújtotta az Országgyűlésnek a testület létrehozásáról szóló javaslatot.
Leváltotta Róbert Bezák nagyszombati érseket hétfőn XVI. Benedek pápa. Az 52 éves egyházi méltóság leváltása arra az ellentmondásra hívta fel a figyelmet, hogy ezzel a logikával a pedofilügyekben érintett papokat is leválthatná, de eddig még nem tette meg – írta az Associated Press hírügynökség (AP).
A munkavállalóknak és a szakszervezeteknek a következő hónapokban különösen figyelniük kell arra, hogy az egyéni munkaszerződésekben és a munkahelyi kollektív szerződésekben mely pontokon lehet eltérni a munkavállaló szempontjából kedvezően, illetve kedvezőtlenül az új Munka törvénykönyvétől - hívta fel a figyelmet a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) az MTI-hez eljuttatott keddi…
Arra kérte támogatóit Barack Obama amerikai elnök, hogy adjanak neki több pénzt, republikánus riválisa, Mitt Romney ugyanis jóval több forrást tudott eddig kampánycélra mozgósítani. Obama attól tart, hogy ő lehet az első olyan elnök, akinél riválisa többet költ kortestevékenységre.
Átfogó ellenőrzést tartott a rendőrség a motorbalesetek megelőzése érdekében az elmúlt héten a fővárosban - tájékoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője kedden az MTI-t.
Fegyverletételre szólították fel Kövér László testőrei a Kiskun Huszár- és Honvéd Hagyományőrző Egyesület tagjait a házelnök pénteki, kecskeméti látogatásán.
Jogerősen pénzbüntetésre ítélte a bíróság azt a férfit, aki mintegy féltucatnyi alkalommal tévesztette meg szándékosan a tűzoltókat; a vádlottnak a vaklármák miatti vonulások költségeit is meg kell térítenie - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei katasztrófavédelmi szóvivő kedden az MTI-vel.
Támogatja és részt vesz a melegek szombati felvonulásán az Amnesty International Magyarország. A jogvédő szervezet keddi közleményében reményének adott hangot, hogy a rendőrség a rendezvényen biztosítja a résztvevők szabad véleménynyilvánításhoz és gyülekezéshez való jogát.
Hétfőn melegrekordok dőltek meg, és az előrejelzések szerint még a kánikulai napok felén sem vagyunk túl. A vízfogyasztás mellett érdemes fokozottan ügyelni a bőrünkre és a gyógyszerek tárolására is.
Hetvennégy éves korában, keddre virradóra elhunyt Gruber Hugó Jászai Mari-díjas bábművész, szinkronszínész - közölte az MTI-vel a Budapest Bábszínház igazgatósága.
Életveszélyesen megsérült Maria de Villota, a Marussia Forma 1-es csapatának tesztpilótája egy balesetben. Az egykori Forma 1-es pilóta, Emilio de Villota 32 éves lánya súlyos sérülésekkel került kórházba.
Feltehetően egy 86 éve odaveszett négyfős hegymászócsoport földi maradványai kerültek a felszínre egy olvadó gleccserből Svájc délnyugati részén, Valais (Wallis) kantonban - közölte kedden a helyi rendőrség szóvivője, Max Rieder.
Komáromban, a Belső körút 51-es szám alatt lévő házakban több roma család élt. A sorozatos problémák után azonban a városvezetés az itt élő családokat kitelepítette a harcsási bérlakásokba.
Az Egyesült Államokból támogatott antiszemita provokációk megszüntetését kéri a washingtoni kongresszus tagjaitól Orbán Viktor. A kormányfő ezt az Egyesült Államok kongresszusának ötven tagjához címzett válaszában írta, miután az amerikai képviselők júniusban levélben fordultak hozzá, létfontosságúnak nevezve, hogy a magyar vezetők szót emeljenek az antiszemitizmussal és a fanatizmus minden…
Az Egyesült Államokból támogatott antiszemita provokációk megszüntetését kéri a washingtoni kongresszus tagjaitól Orbán Viktor. A kormányfő ezt az Egyesült Államok kongresszusának ötven tagjához címzett válaszában írta, miután az amerikai képviselők júniusban levélben fordultak hozzá, létfontosságúnak nevezve, hogy a magyar vezetők szót emeljenek az antiszemitizmussal és a fanatizmus minden…
Az Egyesült Államokból támogatott antiszemita provokációk megszüntetését kéri a washingtoni kongresszus tagjaitól Orbán Viktor. A kormányfő ezt az Egyesült Államok kongresszusának ötven tagjához címzett válaszában írta, miután az amerikai képviselők júniusban levélben fordultak hozzá, létfontosságúnak nevezve, hogy a magyar vezetők szót emeljenek az antiszemitizmussal és a fanatizmus minden…
Az országos tisztifőorvos az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése és az Országos Környezet-egészségügyi Intézet szakmai ajánlása alapján hétfő éjfélig meghosszabbítja a harmadfokú hőségriadót. Ezeken a napokon a napi átlag hőmérséklet meghaladhatja a 27 fokot, ami fokozott óvatosságot követel minden állampolgártól saját és környezete egészsége érdekében.
Alkotmánybírósághoz fordult a levéltári törvény rájuk vonatkozó megsemmisítését kérve a Politikatörténeti Intézet (PTI) és az MSZOSZ. Az intézet illetve a szakszervezet azért élt alkotmányjogi panasszal, mert jogászaik szerint az alaptörvény értelmében nem lehet államosítani a Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár jelentős részét. Az alaptörvény szerint a magániratok kisajátítása azonnali…
Az országos tisztifőorvos az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése és az Országos Környezetegészségügyi Intézet szakmai ajánlása alapján, június 9-ig meghosszabbította a III. fokú hőségriasztást.
Az MSZP-kormány kedvezőbb szabályokat hozott a hátrányos munkaerő-piaci helyzetű csoportok foglalkoztatása érdekében azoknál, amiket Orbán Viktor a munkahelyvédelmi terv részeként bejelentett - mondta a szocialisták szóvivője.
Fellebbeztek a hágai Nemzetközi Törvényszék ügyészei kedden a bíróság múlt heti döntésével szemben, amely felmentette egyrendbeli népirtás vádja alól Radovan Karadzic volt boszniai szerb vezetőt.
A "példátlan válsággal" és a "nyomasztó államadóssággal" szembeni fellépésre kérte kedden a franciákat Jean-Marc Ayrault miniszterelnök a kormányprogramot ismertető beszédében a nemzetgyűlésben.
Készültségbe lépett az Európai Unió Harccsoportjának (European Union Battlegroup - EU BG) magyar állománya, amely hat hónapon át, december 31-ig vethető be a világ bármely, az EU érdekeltségébe tartozó területén - tájékoztatta Böröndi Gábor dandártábornok kedden az MTI-t.
Alkotmányellenesnek minősítette és megsemmisítette az Alkotmánybíróság (Ab) kedden az állami ösztöndíjas hallgatókkal kötendő hallgatói szerződés lényeges tartalmát szabályozó kormányrendeletet, a testület szerint a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény alkotmányellenesen adott felhatalmazást a kormánynak arra, hogy ezt rendeletben határozza meg - tájékoztatta Sereg András sajtófőnök az MTI-t .
Andres Iniesta, a spanyol válogatott játékosa, akit az Európa-bajnokság legjobbjának is megválasztottak, jótékony célra ajánlja fel az aranyérem megszerzéséért kapott célprémiumot, amely 300 ezer euróra rúg.
Alkotmányellenesnek minősítette és megsemmisítette az Alkotmánybíróság (Ab) az állami ösztöndíjas hallgatókkal kötendő hallgatói szerződés lényeges tartalmát szabályozó kormányrendeletet, a testület szerint a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény alkotmányellenesen adott felhatalmazást a kormánynak arra, hogy ezt rendeletben határozza meg.
Hat helyszínre telepít légvédelmi rakétaütegeket London belterületén a brit hadsereg a július 27-én kezdődő olimpiai játékok biztosítása érdekében - jelentette be kedden hivatalosan a brit védelmi minisztérium.
Autós üldözés közben szalagkorlátnak csapódott egy rendőrautó a fővárosi XV. kerületben kedd délelőtt - tájékoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság az MTI-t.
Alkotmányellenesnek minősítette és megsemmisítette az Alkotmánybíróság (Ab) kedden az állami ösztöndíjas hallgatókkal kötendő hallgatói szerződés lényeges tartalmát szabályozó kormányrendeletet, a testület szerint a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény alkotmányellenesen adott felhatalmazást a kormánynak arra, hogy ezt rendeletben határozza meg - tájékoztatta Sereg András sajtófőnök az MTI-t.
Kedden délelőtt volt a Toyota új sportautójának a Magyarországi premierje, méghozzá mindjárt élesben: a kiskunlacházi reptéren próbálgathattuk a 2 literes boxermotoros 200 lóerős GT86-ost.
Az új egészségügyi ellátási rendben esetlegesen jelentkező problémák a Semmelweis Egyetemen nem veszélyeztetik a betegellátás biztonságát - fejtették ki az egyetem vezetői egy keddi budapesti sajtóbeszélgetésen.
A miniszterelnök által hétfőn bejelentett intézkedéscsomag adószakértők szerint segítheti a munkahelyek megtartását, az MTI-nek nyilatkozó szakértők ugyanakkor felhívták a figyelmet arra is, hogy a részletszabályok még nem ismertek.
A volt elnök védője szerint "felesleges cselekmény" volt a házkutatás, mert az utóbbi két hétben minden kért dokumentumot megküldött a vizsgálóbírónak a volt államfő.
Az Alkotmánybíróság (Ab) még vizsgálja a családnak a családvédelmi törvényben meghatározott definícióját - hívta fel a figyelmet a szocialista Lendvai Ildikó.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) közleményében kiemelte: ennek megfelelően módosul majd - az eredeti célokat követve, és az Ab határozatát figyelembe véve - a felsőoktatásról szóló törvény.
Kétmillió eurót utalt a Mol egy ismert, és több ügyben megvádolt osztrák lobbistának 2005-ben a Falter című liberális-baloldali politikai-kulturális hetilap állítása szerint. A bécsi lap az osztrák lobbista egy ausztriai bankszámlájának adataira hivatkozva ír erről a nyomtatásban szerdán megjelenő, előzetesen kivonatosan ismertetett cikkben.
Alkotmányellenes az állami ösztöndíjas hallgatókkal kötendő hallgatói szerződést szabályozó kormányrendelet. Megkezdődött a magyar hadiipar újjászervezése. Elhalasztaná a szuperbruttó jövőre tervezett kivezetését a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója.
Már elérhető az országos online várólista-nyilvántartási rendszer, bárki nyomon követheti, hogy mikor kerül sorra, továbbá hogy különböző műtétekre hányan várakoznak országszerte, az egyes térségekben, illetve adott intézményekben.