A miniszterelnök által ismertetett 10 pontos munkahelyvédelmi akciótervnek termelésorientáltnak kellene lennie Demján Sándor vállalkozó szerint. Az üzletember hangsúlyozta, hogy a 300 milliárd forintos program mellé egy 1000-2000 milliárd forintos gazdaságfejlesztés is szükséges.
Az első vizsgálati eredmények alapján a talaj mozgása, illetve a nem szakszerű építés miatt törött el a hétvégén az Orlay utcában az 1979-ben lefektetett, 1000 milliméter átmérőjű vízvezeték - közölte a Fővárosi Vízművek.
Orbán Viktor levélben köszönti Horn Gyula volt kormányfőt, aki csütörtökön lesz 80 éves - tájékoztatta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szerdán az MTI-t.
Benyújtotta a parlamentnek az oktatási bizottság a hallgatói szerződések törvényi szintű szabályozására tett indítványát, amely - a javaslat indoklása szerint - tartalmilag megfelel az Alkotmánybíróság (Ab) által megsemmisített kormányrendeletnek.
Egy ember súlyosan, egy könnyebben megsérült, amikor autójuk szalagkorlátnak csapódott szerdán az M3-as autópályán, Nagyfüged térségében - tájékoztatta a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-t.
Ha a kormány törvényesíti a hallgatói szerződés intézményét, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) ismét Szabó Máté ombudsmanhoz fordul - közölte Nagy Dávid, a szervezet elnöke. Kifejtette: bár az Alkotmánybíróság formai okokra hivatkozva semmisítette meg a hallgatói szerződést, de tartalmi kifogásokat is említ állásfoglalásában.
Az első vizsgálati eredmények alapján a talaj mozgása, illetve a nem szakszerű építés miatt törött el a hétvégén az Orlay utcában az 1979-ben lefektetett, 1000 milliméter átmérőjű vízvezeték - közölte a Fővárosi Vízművek .
Az Országgyűlés szeptemberben fogadhatja el a 300 milliárd forintos munkahelyvédelmi csomagot, amelynek részeként a vállalkozásoknak 100-150 milliárd forintos tehercsökkentést jelent a kedvezményezett körben meghirdetett, munkát terhelő járulékok csökkentése - mondta Balog Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek szerdán. Közölte, a jelenlegi…
Részben felmentette, részben elítélte első fokon meghozott ítéletével a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa Laborc Sándort, az egykori Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatóját és három társát szerdán.
A tartósan sok napsütés következtében az ország több területén meghaladta a köbméterenkénti 120 mikrogrammos egészségügyi határértéket a levegő ózonkoncentrációja, de a 180 mikrogrammos tájékoztatási küszöbértéket sehol nem lépte túl - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium.
Pénzbüntetésre rótt ki magántitok jogosulatlan megismerése, továbbá annak kísérlete miatt a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatójára és három társára elsőfokú ítéletében a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa.
Róma és Berlin együttműködik az eurózóna válságának megoldásában - ezt hangsúlyozta Mario Monti olasz miniszterelnök és Angela Merkel német kancellár szerdán közös sajtótájékoztatójukon, amelyet a Rómában tartott megbeszélésük után tartottak.
Elítélendőnek nevezte a Barclays banknál történt kamatmanipulációs kísérleteket szerdai parlamenti meghallgatásán a pénzintézet előző nap leköszönt egykori vezérigazgatója, aki ugyanakkor közölte, hogy nem volt tudomása a cég kereskedőinek összejátszásáról.
Méltatta Magyarországot a holokauszttal foglalkozó nemzetközi munkacsoport elnöke. Megmaradhat az eva, a két új kisvállalati adó pedig választható adózási forma lesz. A kórház-igazgatói pályázatok csaknem harmada eredménytelenül zárult. A nap legfontosabb hírei július 4-én.
Negyedik napja tiltakoznak a fogyatékkal élők a Hősök terén, azért, mert az új szabályok szerint megszüntetik rokkantnyugdíjukat és több esetben havi 28 ezer forintból kell megélniük. Néhányan éhségsztrájkba is kezdtek. Több fogyatékos ember rosszul lett a nagy meleg miatt. A szimpatizánsok folyamatosan viszik az ivóvizet a kerekesszékeseknek. Az új szabályok szerint minden rokkantnyugdíjast…
Augusztus második hetétől ismét várja a fesztiválozókat a Sziget: az Európa Legjobb Nagyfesztiválja címmel is kitüntetett programsorozat idén jubilál, már 20. alkalommal rendezik meg.
Egyre változatosabb módszerekkel verik át az üdülési jogok csapdájába került fogyasztókat az értékesítéssel foglalkozó cégek - írja a Magyar Nemzet. Perújítást rendelt el Farkas Péter olimpiai bajnok birkózó ügyében a Fővárosi Ítélőtábla - olvasható a Népszabadságban.
Fellebbezett a Neo FM-et üzemeltető FM1 Zrt. a Médiatanács döntése ellen, amely felmondta a kereskedelmi rádió műsorszolgáltatási szerződését a csaknem 750 milliós tartozás miatt - értesült a Népszabadság.
Meg kell szüntetni a Terrorelhárítási Központot (TEK) és nem szabad felállítani az Országgyűlési Őrséget sem - közölte tegnap az LMP, amely költségvetési módosító javaslataival a szervezetek forrásait a rendőrség és az áldozatvédelem fejezeteihez csoportosítaná át.
Két évig teljesen mentesül a járulék fizetése alól az a munkáltató, aki gyesről visszatérő kismamát foglakoztat – ez a miniszterelnök 10 pontos akciótervének egyik része. A kismamák és az ellenzék üdvözli a lépést, de önmagában keveslik. Az új Munka törvénykönyve alapján ugyanis a kismamák azonnal elbocsáthatóak, így kérdéses, hogy a munkahelyek megőrzéséhez elegendő ösztönző lesz-e az…
Folytatni akarják nyolcezer kilométeres útjukat azok a magyar lovasok, akiket állatkínzás vádjával őrizetbe vettek Svédországban, majd kedden szabadon engedtek a vád ejtése után - mondta el csütörtökön telefonon az MTI-nek a lovasok egyike.
Magyar huszárokat tartóztattak le állatkínzásért a svédországi Amal városában - írta a svéd Nyheter24 portálra hivatkozva az Index. A helyi rendőröket azzal riasztották, hogy három, 1600-as évekbeli viseletbe öltözött huszár jelent meg a város határában, akik riasztóan rossz állapotban lévő lovakkal vannak.
Most már jogászok is sürgetik, hogy a magyar agrárszabályozás tegye nyilvánossá a földbérleti és eladási ügyleteket. A magyar közigazgatási bíráknak megtartott konferencián, ahol az ország birtokpolitikai mozgásteréről esett szó, ezúttal jogi érveket soroltak. Ezt megelőzően viszont többen sürgették, hogy politikai okokból tegyék nyílttá az állami földjuttatásokat. 2014 májusától ráadásul…
A rendőri korrupciós ügy egyetlen gyanúsítottja került eddig házi őrizetbe, vélhetően egy vádalkunak köszönhetően, melynek során új információkkal és újabb emberekre tett vallomásokkal segítette a nyomozást.
Miután rakétateszteket hajtott végre Irán, a Forradalmi Gárda főparancsnoka azt nyilatkozta, hogy egész Izrael és minden amerikai régiós bázis a rakétáik hatósugarán belül találhatóak.
Enyhén gyengült a forint a bankközi devizapiacon, az eurót csütörtökön délelőtt 10 óra körül 286,72 forinton jegyezték a szerda esti 285,75 forint után.
Az összes szavazóurna több mint felében újra megszámolják a szavazatokat Mexikóban, ahol az elnökválasztás második helyén végzett jelölt csalással vádolta meg a győztest.
A kapusok közül eddig egyedül Lev Jasin érdemelte ki az Aranylabdát: a szovjet válogatottal az első, 1960-as Eb-t megnyerő legenda 1963-ban kapta meg a díjat.
Két éven belül heverheti ki a Malév csődjét a magyarországi légi közlekedés - mondta Szepessy Kornél, a HungaroControl vezérigazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt arról is, hogy jelentősen csökkentheti az európai és a közel-keleti nagyvárosok között repülő járatok környezetterhelését a Koszovó fölötti magas légtér megnyitása.
A heves viharok miatt hárommillió amerikai lakásban nem volt áramszolgáltatás, és ez sok függetlenség napi kerti partit tönkre tett. A közüzemi és az önkormányzati dolgozók július 4-én is a kárelhárításon dolgoztak.
Az ország egyik legnagyobb bankjának vezetője szerint mintegy ötmilliárd euró "tért vissza" görögországi bankszámlákra, bankjába júniusban először tettek be több pénzt, mint amennyit kivettek.
A Szolidaritás meghatározó és kikerülhetetlen politikai erővé vált, ha párttá alakulna a mozgalom, biztosan átlépné a parlamenti küszöböt – ezt Kónya Péter mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Személyautóval ütközött egy vonat Kecskemét határában csütörtökön reggel, a gépkocsivezető a helyszínen meghalt - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
Idén nem alakultak jól a részvénypiacok, 18-24 százalékkal rosszabbak a mutatók, mint tavaly, így aki most lépett vissza az állami nyugdíjrendszerbe, rosszabbul járhat a reálhozamok tekintetében – ezt Binder István mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Kisebb baleset történt a Déli pályaudvaron, két mozdony súrolta egymást, emiatt több vágányt lezártak; a Budapest-Székesfehérvár és a Budapest-Pusztaszabolcs vonalon késésekre lehet számítani - közölte a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-vel.
Jobbik azt követeli a kormánytól, hogy vonja vissza azt a jövő évi költségvetéshez benyújtott bizottsági módosító javaslatot, amely térítésmentesen engedne át egy fővárosi VIII. kerületi ingatlant a Lungo Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetségnek.
Kisebb baleset történt a Déli pályaudvaron, két mozdony súrolta egymást, emiatt több vágányt lezártak; a Budapest-Székesfehérvár és a Budapest-Pusztaszabolcs vonalon késésekre lehet számítani - közölte a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-vel.
Leégett egy raktár a Veszprém megyei Nemesgulácson, a kár 90 millió forint - tájékoztatta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság csütörtökön az MTI-t.
Egy japán parlamenti bizottság szerint bár a fukusimai katasztrófát a földrengés és a szökőár okozta, de a baleset előrelátható lett volna, és a következményeit is lehetett volna enyhíteni.