2012. augusztus 30. csütörtök

aug. 30
18:21
"Nyugtalanságra adhat okot" Fokozta urándúsító kapacitását Irán (ATV)
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség legújabb jelentése várhatóan azt jelzi majd, hogy Irán május óta körülbelül 30 százalékkal növelte urándúsító képességét. Az ENSZ-szerv még a héten közzéteszi szokásos negyedéves jelentését Irán sokat bírált nukleáris programjáról.
aug. 30
18:27
Budai: Sukoró és a HM-es korrupciós ügyek is bírósági szakban vannak (Infostart)
Jelenleg hét olyan ügy van - illetve már volt - bírósági szakaszban, amelyben az elszámoltatási kormánybiztos vizsgálódott, és tett feljelentést; ezek között van például a sukorói telekcsere és a honvédelmi minisztériumi (HM) ingatlanok ügye - tájékoztatta az MTI-t Budai Gyula, akinek augusztus 31-ével ér véget elszámoltatási kormánybiztosi megbízatása.
aug. 30
18:39
Drift Bajnokság éjszakai verseny (ATV)
Igazán illusztris mezőny gyűlt össze Máriapócson augusztus utolsó hétvégéjén, ahol három bajnokság, az angliai DriftAllstars, a kelet-európai elit bajnokság, az East European DriftChampionship (EEDC) és a HELL Energy Országos Drift Bajnokság versenyzői mérték össze erejüket a méltán híres Rabócsi Ringen.
aug. 30
18:41
Az IMF még nem tudja, mikor folytatja a magyar hiteltárgyalásokat (ATV)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) kapcsolatot tart a magyar kormánnyal és az Európai Bizottsággal, de még nem tűzött ki dátumot, hogy mikor folytatódnak a júliusban megkezdett érdemi tárgyalások a hitelprogramról - mondta az IMF külkapcsolati igazgatója, Gerry Rice washingtoni sajtóértekezletén az MTI érdeklődésére csütörtökön.
aug. 30
18:45
Lázár: Más állami intézmények is tegyék közzé dolgozóik bérét! (Infostart)
Lázár János szerint nemcsak az általa vezetett Miniszterelnökségnek, hanem más állami intézményeknek is nyilvánosságra kellene hozniuk dolgozóik bérét.
aug. 30
18:57
Orvosi kamara: a plusz 14 százalék nem oldja meg az alapellátás helyzetét (Alternatív Energia)
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) szerint önmagában kevés, hogy a kormány 14 százalékkal növeli az egészségügyi alapellátás alapfinanszírozását, a háziorvosi kassza összegét legalább a duplájára kellene emelni ahhoz, hogy megoldják az alapellátás helyzetét - mondta Éger István, a köztestület elnöke.
aug. 30
18:57
Inspiráló teljesítmény - zéró kibocsájtás (ATV)
A környezetbarát, ugyanakkor nagyteljesítményű luxusautók gyártását célul kitűző Infiniti újabb jelentős lépést tett célja elérése felé az Infiniti LE Concept modell megalkotásával, amely minden ízében valódi Infiniti, mindössze egy dolog hiányzik belőle: a kipufogó. A modell európai bemutatójára szeptember 27-én, a Párizsi Autószalon 1. csarnokának 224. standján kerül sor, ahol az LE Concept…
aug. 30
18:59
Feljelentést tett a megvert antifasiszta - megszólalt a rendőrség (ATV)
Feljelentést tett Hanti Vilmos, az antifasiszták szövetségének elnöke, mert a tegnapi antifasiszta tüntetés után megverték. Hanti Vilmos azt mondta, hogy 10-15 fiatal fogta közre, egyikük pedig ököllel ütött az arcába. A rendőrség vizsgálja az esetet.
aug. 30
19:15
Átalakítják a BKV-t: önálló divízió lesz a busz- és troliágazat (ATV)
Október elsejével átalakul a BKV munkaszervezete, önálló divízió lesz az autóbusz, illetve a trolibuszüzem - tudta meg az ügyet jól ismerő forrásból csütörtökön az MTI.
aug. 30
19:51
UEFA: Andrés Iniesta a legjobb (ATV)
A nyári lengyel-ukrán közös rendezésű Európa-bajnokság legjobbja, az FC Barcelonát erősítő spanyol Andrés Iniesta nyerte el az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) Év játékosa díját.
aug. 30
19:57
A finanszírozás további emeléséről tárgyalnának a háziorvosok (Infostart)
Megköszönte az alapellátás finanszírozásának emelését a Fakoosz Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke az egészségügyi államtitkárnak csütörtökön egy budapesti egészségügyi konferencián, de megjegyezte: szeretnék, ha még szeptemberben megkezdenék a tárgyalásokat a további, akár még erre az évre szóló emelésről is. Szócska Miklós erre reagálva azt mondta: ősszel mindenképpen szeretné…
aug. 30
20:27
Megfordította a Mississippi folyását az Isaac (ATV)
Csaknem egy teljes napig megfordította a torkolatánál Észak-Amerika legnagyobb folyama, a Mississippi folyásirányát az Isaac trópusi vihar - közölte csütörtökön az Egyesült Államok Geológiai Kutatóintézete.
aug. 30
20:33
Navracsics: A kormány lehetővé teszi, hogy a kutatók itthon is boldogulhassanak (Infostart)
A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a nemzetközi élvonalba kerülő kutatók itthon, Magyarországon is boldogulhassanak - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes csütörtökön Balatonkenesén, a doktoranduszok nyári táborában.
aug. 30
20:35
Prőhle Gergely: Egyháznak és államnak is szembe kell néznie a múltjával (Infostart)
Az egyháznak és az államnak is szüksége van arra, hogy szembenézzen saját múltjával - mondta Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára a Raoul Wallenberg-centenárium alkalmából tartott protestáns emlékülésen csütörtökön Budapesten.
aug. 30
20:45
Az amerikai nagykövetség és Martonyi is cáfolta Lázárt (ATV)
Az Egyesült Államok nem avatkozik bele Magyarország belügyeibe, és az amerikai kormány nem kérte a magyar hatóságoktól, hogyan járjanak el - közölte a budapesti amerikai nagykövetség az MTI-vel csütörtökön Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár egy kijelentésére reagálva.
aug. 30
20:51
Amerikai nagykövetség: Washington nem avatkozik bele a magyar belügyekbe (Infostart)
Az Egyesült Államok nem avatkozik bele Magyarország belügyeibe, és az amerikai kormány nem kérte a magyar hatóságoktól, hogyan járjanak el - közölte a budapesti amerikai nagykövetség Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár egy kijelentésére reagálva.
aug. 30
21:03
Washington nem avatkozik bele a magyar belügyekbe (Alternatív Energia)
Az Egyesült Államok nem avatkozik bele Magyarország belügyeibe, és az amerikai kormány nem kérte a magyar hatóságoktól, hogyan járjanak el - közölte a budapesti amerikai nagykövetség az MTI-vel csütörtökön Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár egy kijelentésére reagálva.
aug. 30
21:09
Csökkentik a Tisza-tó szintjét (Infostart)
A következő két hétben fokozatosan, naponta egy-másfél millió köbméter vizet ereszetek le a Tisza-tóból. Az intézkedés célja a folyó szolnoki szakaszán található felszíni vízkivételi mű zavartalan működésének biztosítása.
aug. 30
21:27
70-80 ezer forinttal emelkedik egy átlagos háziorvosi praxis havi finanszírozása - a nap hírei (Infostart)
70-80 ezer forinttal emelkedik novembertől egy átlagos háziorvosi praxis havi finanszírozása, az érintettek üdvözlik, de nem tartják elegendőnek az emelés mértékét. Versenyhivatali eljárás indult a dinnye-kartell ügyben. Hírügynökségi értesülés szerint szeptember 7-én áll forgalomba az első Alstom-metrószerelvény a 2-es vonalon. A nap hírei 2012. augusztus 30-án, csütörtökön.

Keresés