Befejezte tevékenységét a Magyar Honvédség jelenleg Afganisztánban szolgálatot teljesítő legnagyobb egysége, a több mint kétszáz katonából álló Kabuli Nemzetközi Repülőtér Őr- és Biztosító Kontingens (MH KNR ŐBK).
Bethlen István munkásságát méltatta Orbán Viktor kormányfő a néhai miniszterelnöknek a budavári Szent György téren hétfőn leleplezett szobra felavatásán. Párhuzamot vonva Bethlen kormányzásával úgy fogalmazott: Magyarország mára ismét visszanyerte életerejét, ma már újra erősödik, és egyre jobb teljesítményre képes.
A magyarországi egyetemek és főiskolák belső ügye az öltözködési szabályok meghatározása - reagált a felsőoktatási államtitkárság az utóbbi napokban megjelent sajtóhírekre hétfőn.
Orbán Viktor miniszterelnök október 23-án, a Szabadság napján a budapesti Hősök terén mond ünnepi beszédet - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága hétfőn az MTI-vel.
Orbán Viktor miniszterelnök október 23-án, a Szabadság napján a budapesti Hősök terén mond ünnepi beszédet - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága hétfőn az MTI-vel.
Megfeneklett Dunaföldvárnál egy több mint egymillió liter gázolajat szállító szerb tankerhajó - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője hétfő este az MTI-vel.
Határozatlan ideig szünetel a vezetékes vízellátás Abasáron, miután a Heves megyei község vízellátását biztosító kutakban szerves mikroszennyező anyagok jelenlétét mutatta ki az Észak-magyarországi Regionális Vízművek Zrt. vizsgálata.
A bíróságnak nincs felelőssége a fogolyszökés ügyében - jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Póta Péter bíró, a Fővárosi Törvényszék szóvivője azzal kapcsolatban, hogy péntek éjjel megszökött a házi őrizetből az idős emberek ellen elkövetett rablógyilkosságokkal vádolt ároktői banda két tagja.
Megfeneklett Dunaföldvárnál egy több mint egymillió liter gázolajat szállító szerb tankerhajó - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője hétfő este az MTI-vel.
Megtagadta a Mol elnök-vezérigazgatójának átadását Horvátországnak a magyar bíróság. A rezsicsökkentés újabb lépéseként a szolgáltatóknak kellene megfizetniük a gázkazánok felülvizsgálati díját. Magyar származású írónő kapta a Német Könyvdíjat.
Az abasári vízben szerves mikroszennyező anyagokat találtak. A megyei védelmi bizottság operatív törzset hozott létre. A lakosságot szórólapokon és hangosbemondón tájékoztatták a történtekről.
Ijesztően le van soványodva Melanie Griffith és ettől az arca is egyre furcsább. Antonio Banderas 56 éves feleségének láthatóan nem tett jót a rengeteg plasztikázás.
Nem vette észre munkavégzés közben egy munkagép vezetője, hogy ütközött egy mögötte tolató személyautóval a Zala megyei Lovászi közelében egy erdei úton. A személygépkocsi megpróbált tolatva elmenekülni a gép elől, de utánfutója befordult és így az autó elakadt. Az autóban utasként utazó nő kiszállt, hogy szóljon a vezetőnek, de közben becsúszott a 14 tonnás gép kerekei alá, és halálos sérüléseket…
A demokratikus koalíció országgyűlési képviselője, Varju László szerint Baján több fideszes országgyűlési képviselő is arra készül, hogy „helyben pressziót gyakoroljon a választókra”. Baja fideszes polgármestere, Zsigó Róbert pedig arra szólította fel a baloldalt, hogy tartsa távol a várostól az erőszakot és a gyűlöletkeltést.
Orbán Viktor hungarocellből készült szobrának ledöntéséről beszélt az Európai Parlamentben (EP) Gál Kinga fideszes EP-képviselő hétfő este a strasbourgi plenáris ülésen.
Akár 1 terabájt (1000 gigabájt) adatot is képes tárolni egy bélyeg nagyságú memória, a RAM ezüst-ionon alapuló továbbfejlesztett változata, angolul Resistive RAM (ReRAM).
A statisztikát jól lehetett kozmetikázni, hiszen a foglalkoztatottak száma a programban résztvevők számával emelkedett, a munkanélkülieké pedig csökkent.