A Belügyminisztérium szükség esetén meg tudja duplázni a jelenlegi mintegy 10 ezer hajléktalanszállói helyet, aluljárót azonban télen sem nyitnak meg erre a célra - mondta Pintér Sándor belügyminiszter az MTI-nek adott interjújában, amelyben egyebek mellett a közfoglalkoztatást érintő változásokról, a rendvédelmi szervek téli felkészüléséről és az önkormányzati adósságátvállalás második köréről is…
Interjút közölt az Együtt-PM szövetség vezetőjével szerdán a Die Presse osztrák konzervatív napilap internetes kiadása. Bajnai Gordon a lapnak azt mondta, hogy irányváltás nélkül Magyarország súlyos problémák elé néz, vissza kell térni egy ésszerű gazdaságpolitikához. Az ellenzéki szövetség vezetője beszélt a 2002 és 2010 közötti időszak kormányzati hibáiról is.
Rekordot jelentő 83 millió dolláros áron (18,43 milliárd forintos összegért) kelt el a Sotheby's aukciósház szerda esti genfi licitjén a valaha árverésre bocsátott legértékesebb gyémánt, egy színét, tisztaságát és súlyát tekintve egyaránt páratlan rózsaszín drágakő, a Pink Star.
Kövér László szerint rosszabb hangulatú kampányra kell készülni, mint a 2002-es volt. Az Országgyűlés elnöke erről Pápán, a Pápai Polgári Kör szerdai rendezvényén beszélt.
Az is korrektebb lett volna, ha ezt a levelet a CBA egyenesen a választóknak küldi, nem pedig a saját dolgozóit invitálja így a Békemenetre – ezt Karácsony Gergely mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A Fidesz elnökségében kiosztották a 2014-es országgyűlési választások kampányával kapcsolatok feladatokat - tudta meg a Magyar Nemzet. A Népszabadság szerint százmilliókat lobbiztak ki a területi országgyűlési képviselők kórházaik számára.
A korábban jelzetthez képest még hosszabb, akár 1,5 órás késésekre kell készülni a Budapest-Győr-Hegyeshalom vasútvonalon - közölte a Mávinform csütörtök reggel az MTI-vel.
Napokkal a gyilkos Haiyan tájfun levonulását követően egyre durvább állapotok uralkodnak a Fülöp-szigeteken. Az emberek többsége éhezik és szomjazik, kétségbeesésükben megrohamoznak mindent, ahol ételt, vagy italt sejtenek. A hadsereg alig képes fenntartani a rendet, az pedig, hogy a fegyveres kommunisták is beszálltak a káoszba, csak súlyosbítja a helyzetet.
Életben van az a magyar állampolgár, akiről napokig nem lehetett tudni a Fülöp-szigeteki tájfun után - jelentette be Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat igazgatója az M1 Ma reggel című műsorában csütörtök reggel.
A közműszolgáltatások nonprofittá alakításáról szóló törvény rögzíteni fogja a megfizethetőség elvét - közölte Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője csütörtökön a TV2 Mokka című műsorában.
Folyamatosan áll helyre a menetrend szerinti közlekedés a Budapest-Győr-Hegyeshalom vasútvonalon, de ugyancsak műszaki hiba miatt a székesfehérvári vonalon késésekre kell készülni.
Geszti Péter, Nagy Ervin és az olimpiai bajnok vízilabdázó, Kiss Gergely is csatlakozott az Avon és a NANE Egyesület közös, családon belüli erőszak elleni kampányához.
Tüntetéssel akadályozzák a Fővárosi Közgyűlés ülését civilek, akik az életvitelszerű tartózkodást tiltó közterületi szabályozás ellen demonstrálnak. A Város Mindenkié csoport egyik aktivistája azt mondta: addig az ülésteremben maradnak, amíg nem vonják vissza az előterjesztést.
Az LMP szerint csak súlyosbodik a helyzet azzal a fővárosi rendelettel, amelyben kijelölik, hogy hol nem tartózkodhatnak életvitelszerűen a hajléktalanok Budapesten.
Csütörtök reggel a Város Mindenkié Csoport aktivistái demonstrációba kezdtek a hajléktalanokat érintő rendelettervezet ellen a Városházán. A tiltakozók miatt a főpolgármester berekesztette az ülést, melyen többek között arról is szavaztak volna, hogy büntethetővé tennék a közterület életvitelszerű használatát. Közben Pintér Sándor egy interjúban azt mondta, a Belügyminisztérium szükség esetén meg…
Rekordot döntött októberben a letelepedési kötvények értékesítése, miután csak az elmúlt hónapban 57 darab 250 ezer euró - mintegy 74,5 millió forint - névértékű speciális papírt értékesített az adósságkezelő, ezzel az állomány 132 darabra nőtt - írja a Napi Gazdaság csütörtöki számában.
A Fülöp-szigeteki Taclobanban elkezdték a tájfun miatt elhunyt halottak tömegsírba temetését. A Taclobantól 120 kilométerre tartózkodó magyar férfihez egyelőre lehetetlenség eljutni.
Az idősek életminőségét javító cselekvési terv a mostani 30-as, 40-es korosztálynak szól, arról, hogy 20-30 év múlva hogyan lehet kezelni az idősek helyzetét – ezt Schmuck Andor mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 1,7 százalékkal emelkedett az idei harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest, míg a második negyedévhez viszonyítva 0,8 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön közzétett gyorsbecsléséből.
Az elmúlt három évben közel 6 milliárd forint jutott a tanyán élők életkörülményeinek és életminőségének javítására - jelentette ki Budai Gyula a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) által a Tanyafejlesztési Program megismertetésére indított roadshow csütörtöki állomásán a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Balkányban.