Halálra gázolt egy kerékpárral közlekedő nőt egy személyautó Szalkszentmárton külterületén péntek este – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.
Neonáci portál cikkével akarják lejáratni az ellenzék jelöltjét Szabolcsban. Az érintett azt állítja, hogy a Fidesz helyi politikusa áll az akció hátterében. Utóbbi tagadja, hogy bármi köze lenne a mocskolódó kampányhoz. A történetben vannak még tanúk és fényképek, a labda pedig bíróságnál pattog. A Hetek cikke.
Öt éve a vállalkozás megalapításához szükséges félmillió forintos kezdőtőkét is alig tudta előteremteni, idén azonban cége már 160 milliós nettó árbevételt produkál, és hét embert foglalkoztat. A még csak huszonnégy éves Szórádi Bence nem külföldön akarta megvalósítani az álmait. Ő lett az Év Fiatal Vállalkozója. A Hetek cikke.
Négy főzőkonyha újult meg idén a főváros XX. kerületében több mint 160 millió forintból, a legutóbbit, az Ady Endre Általános Iskola konyháját a héten adták át.
Az iskolák egy része nyíltan - vagy burkoltan - elhárítja magától a mélyszegénységben élők, és mindenekelőtt az ilyen sorsra jutatott cigányok gyermekeit.
Történelmi jelentőségű megállapodás született szombaton az első átfogó világkereskedelmi reformról a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) konferenciáján az indonéziai Bali szigetén.
A személygépjárművek felhajthatnak az M1-esre, a tehergépjárműveket a rendőrség továbbra sem engedi fel az autópályára - közölte honlapján szombaton reggel a rendőrség nem sokkal azután, hogy a pálya lezárásáról tájékoztatott a Komárom-Esztergom és Fejér megyei szakaszt érintően.
Az ismert konzervatív televíziós szakember élesen bírálta az Egyesült Államok kormányát, amiért országa izraeli nagykövetségét nem helyezik át Tel-Avivból Jeruzsálembe. Robertson – aki szerint az iszlám nem a béke, hanem a háború vallása – szerint hazájának nem volna szabad bíznia az új iráni vezetésben. A Hetek interjúja.
Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Pest megyére, ezen belül Budapestre a viharos szél miatt másodfokú, hófúvás miatt elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat szombaton.
Több kamion is elakadt a télies útviszonyok miatt az M1-es autópályán, ahol csaknem hétkilométeres dugó alakult ki a főváros irányába - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője szombat reggel az MTI-vel.
Észak-Korea közölte szombaton, hogy kitoloncolta azt az idős, 85 éves amerikai háborús veteránt, aki turistaként járt az országban, és a hatóságok háborús bűntények vádjával letartóztatták.
Az adóhatóság teljes átalakítását és adó FBI létrehozását javasolja Bajnai Gordon. A volt miniszterelnök azt mondta: az ÁFA-csalási szálak a kormányt támogató CBA-birodalomhoz köthetők. A Fidesz szerint az Együtt-PM vezetője most sem a lényegről beszélt. Hoppál Péter azt mondta: Bajnai azért sumákol, hogy elterelje a figyelmet „fájni fog” programjáról.
Több mint 50 évvel ezelőtt, 70 dollárral a zsebében, szakmai tapasztalat és képzés nélkül ugrott bele Pat Robertson a média világába. Az Egyesült Államok első keresztény televízióállomásának műsora, a 700-as klub mára nemzetközi adássá nőtte ki magát. A CBN mellett pedig olyan befolyásos intézmények fűződnek Pat Robertson nevéhez, mint az Operation Blessing segélyszervezet és a Regent Egyetem.
Kövér László szerint az új házszabály elfogadása után, a választást követően felálló új, kisebb létszámú parlament munkája ésszerűbbé, kiszámíthatóbbá válik, kevesebb lesz a szócséplés, az üresjárat, a felesleges vita. Az Országgyűlés elnöke, ha rajta múlna, a következő ciklusban háromhetes ülésezési rendet javasolna.
Az M1-es autópálya tatai lehajtójánál a személyautókat az 1-es útra terelik, a még pályán lévő teherautókat pedig biztonságos parkolóba kísérik, hogy a közútkezelő megkezdhesse a pálya jégmentesítését - tájékoztatta a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-t.
Megszorulhatott anyagilag, vagy pusztán csak helyhiánnyal küszködik Dustin Hoffman, az Oscar-díjas színész ugyanis vagy kétszáz értéktárgyát, személyes emlékét bocsátja árverésre New York-i lakásából.
Negyvenmillió forint értékű adózatlan cigarettára bukkantak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozói Beregsurányban - közölte a NAV észak-alföldi regionális bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense szombaton az MTI-vel.
Baleset miatt teljes útzár van a 82-es főúton Zircnél, kerülni sem lehet - tájékoztatta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-t.
Halálos vasúti baleset történt Polgárdinál, ahol személyautó gyorsvonattal ütközött. A gépkocsi sofőrje a helyszínen életét vesztette – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton a rendőrségi honlapon.
Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megye teljes területére, Fejér és Pest megye több járására valamint Budapestre másodfokú riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat a várható viharos erősségű szél miatt. A következő órákban a legerősebb széllökések az óránkénti 90 kilométeres erősséget is meghaladhatják.
Heten haltak meg az elmúlt évek legerősebb viharában. Xavér eddig négy országban gyilkolt. A pusztító szél átlagosan százhúsz-száznegyven kilométer per órás sebességgel dühöng, Skóciában azonban mértek kétszázharminc kilométer per órához közeli értéket is. Az ítéletidő komoly gazdasági károkat is okozott, a közlekedés több helyen leállt. Európa északi részén gondot okoz a havazás is.