2013. december 8. vasárnap

dec. 8
18:30
Két kisgyerek sérült meg egy fővárosi balesetben (Alternatív Energia)
Egy öt év körüli fiút a helyszínen láttak el, egy három év körüli kisfiút pedig további vizsgálatra kórházba vittek.
dec. 8
18:30
Új választási párt alakult a jobboldalon (ATV)
A MIÉP, a Kisgazdapárt és a Magyarországért Párt bejelentette: közösen indulnak a 2014-es választásokon. Az új párt neve: Összefogás Magyarországért.
dec. 8
18:32
Kiakadt a TEK az atlatszo.hu cikkén (Alternatív Energia)
A TEK polgári pert indít és büntetőfeljelentést is tesz az ügyben.
dec. 8
19:42
Meghiúsult a Trianon-emlékmű avatása Rákosi Mátyás szülőfalujában (ATV)
Meghiúsult a Délvidék első Trianon-emlékművének avatása vasárnap Adán, a római katolikus temető kápolnája mellett emelt emlékmű talapzatát ugyanis ismeretlenek az ünnepség előtt elbontották.
dec. 8
20:00
Zeman beavatkozik a kormány összeállításába (Alternatív Energia)
Zeman a formálódó koalícióra utalva példaként felhozta: Martin Stropnickyt, az Igen (ANO) alelnökét nem nevezné ki védelmi miniszternek.
dec. 8
20:18
Az alpolgármestert választották polgármesterré Pálfiszegen (Metropol)
László Zoltán 64, míg Dóra Dezső 32 érvényes szavazatot kapott.
dec. 8
20:18
A cseh miniszterelnöknek nincs kedve Mandela temetésére utazni (Alternatív Energia)
A beszélgetés az internetre is felkerült.
dec. 8
20:18
Nyolcvan pályamű érkezett a Cseh Tamás emlékét őrző pályázatra (ATV)
Három kategóriában összesen nyolcvan pályamű érkezett a Cseh Tamás emlékét ápoló pályázatra, amelyet a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ hirdetett meg.
dec. 8
20:54
Elutasítva (Alternatív Energia)
Pápai Gábor rajza.
dec. 8
20:54
Elhunyt Szokolay Sándor (ATV)
Életének 83. évében elhunyt Szokolay Sándor. A Kossuth-díjas zeneszerzőt vasárnap, soproni otthonában érte a halál – közölte a család az MTI-vel.
dec. 8
20:56
Elhunyt Szokolay Sándor (Alternatív Energia)
Munkásságát számtalan díjjal ismerték el, 1966-ban a Kossuth-díjat kapott.
dec. 8
21:12
Elhunyt Szokolay Sándor (Infostart)
Életének 83. évében elhunyt Szokolay Sándor. A Kossuth-díjas zeneszerzőt vasárnap, soproni otthonában érte a halál - közölte a család az MTI-vel.
dec. 8
21:48
Ez vár ránk a héten - Időjárás (Infostart)
A hét elején néhol még viharossá fokozódhat a szél, helyenként hó is eshet, a hétvégén viszont inkább csak borult és ködös idő várható, több helyen napközben sem emelkedik 0 Celsius-fok felé a hőmérséklet - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap kiadott, az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzésében.
dec. 8
22:06
Ismét szavaz a zsebszerződések elleni fellépésről az országgyűlés - a nap hírei (Infostart)
Elhunyt Szokolay Sándor Kossuth-díjas zeneszerző. A kommunista múlt feltárása lesz a Nemzeti Emlékezet Bizottságának legfontosabb feladata- közölte az igazságügyi államtitkár.
dec. 8
22:42
Több helyen okozott fennakadásokat a viharos szél és a heves hózivatar - a nap hírei (Infostart)
Néhány nap alatt több tízezren nyilatkoztak bankjuknál, hogy februártól díjmentesen vehessék fel a pénzt számlájukról. Változatlanul hagyná a temetkezési díjakat jövőre a Budapesti Temetkezési Intézet.
dec. 8
23:00
A kommunizmus el nem évülő bűnei (Infostart)
A kommunista múlt feltárása lesz a Nemzeti Emlékezet Bizottságának legfontosabb feladata, amelynek jogi kereteit most tárgyalja az Országgyűlés - közölte az igazságügyi államtitkár.

2013. december 9. hétfő

dec. 9
2:00
Egytonnás II. világháborús német bombát találtak a fővárosban (ATV)
A második világháborúban egy német repülőgépről ledobott pusztító erejű bombát emeltek ki a földből Belgrád központjában vasárnapra virradó éjszaka – közölték a szerb hatóságok.
dec. 9
5:00
Adóval nem lehet stadiont megtölteni (Alternatív Energia)
Igazságtalan és feudalista a Fidesz adópolitikája.
dec. 9
5:00
Kern András jól van: már próbál a pacemakerrel a jubileumi előadásra (ATV)
Két hónappal a hatvanhatodik születésnapja előtt bátran jó pár évet letagadhatna a korából Kern András.
dec. 9
5:18
Tizenhét javaslatot is elfogadhat a parlament hétfőn (Infostart)
Tizenhét jogszabályt is elfogadhat az Országgyűlés a hétfői ülésnapján. A Ház ülése 13 órakor napirend előtt felszólalásokkal kezdődik, amelyeket interpellációk, azonnali kérdések és kérdések követnek.
dec. 9
5:19
Kisgyerekek sérültek meg egy fővárosi balesetben (ATV)
Két gyerek sérült meg vasárnap délután egy Kőbányán történt balesetben, az Újhegyi és a Maglódi út sarkán két személyautó karambolozott – mondta az Országos Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-nek.
dec. 9
5:20
Véglegesíti egyéni képviselőjelöltjeinek névsorát a Fidesz (Infostart)
Mai ülésén véglegesíti a jövő évi országgyűlési választáson induló Fidesz-KDNP-s egyéni képviselőjelöltek névsorát a Fidesz országos választmánya.
dec. 9
5:36
Óriási árkülönbségek a telekpiacokon (Alternatív Energia)
Az elmúlt bő másfél évben eladott telkek átlagmérete országosan 1300 négyzetméter volt.
dec. 9
5:38
Bűnös vagy áldozat (Alternatív Energia)
Eljárás indul a korrupcióellenes harc apostola ellen.
dec. 9
5:40
Juhász Attila, a Political Capital vezető elemzője: (Alternatív Energia)
dec. 9
5:42
Iszlám emirátus alakul Szíriában? (Alternatív Energia)
dec. 9
5:44
Phenjan elengedte a háborús veteránt (Alternatív Energia)
dec. 9
5:54
A sztárokban is ott az x-faktor (Alternatív Energia)
Közelkép: "Az előadók úgy adtak bele mindent, mintha életük első fellépésén volnának."
dec. 9
5:56
A műemlékes bezavar (Alternatív Energia)
Ráday Mihály a televíziós agitálást bármikor újrakezdené, ha erre egy csatorna felkérné.
dec. 9
5:58
A nagy szépség lett az év legjobb európai filmje (Alternatív Energia)
Paolo Servillo filmje valóban az év európai filmje, közel ahhoz, hogy remekműnek nevezzük.
dec. 9
6:00
Milliók menete Kijevben (Alternatív Energia)
Ultimátumot kapott Viktor Janukovics ukrán elnök a kabinet menesztésére.
dec. 9
6:02
Hadakozik a család Mandela örökségéért (Alternatív Energia)
dec. 9
6:04
Prandelli csak az időjárás miatt aggódik (Alternatív Energia)
Cesare Prandelli olasz kapitány szerint Costa Rica lesz a legnehezebb ellenfelük, mert őket nem ismerik.
dec. 9
6:30
A fideszes országgyűlési képviselő vasárnap nem áll szóba a sajtóval (ATV)
Nyílt levélben fakadt ki Tilki Attila fideszes képviselőre a Szabolcs megyei Szamossályi polgármestere. Azt állítja, hogy a politikus ott tesz keresztbe a településnek, ahol csak tud – legutóbb állítólag pályázati forrásoktól esett el miatta Szamossályi. Tilki Attila nem akart nyilatkozni, azt mondta, hogy vasárnap nem áll szóba a sajtó munkatársaival.
dec. 9
6:32
Tizenhét törvény mehet át ma a T. Házon (ATV)
Tizenhét jogszabályt is elfogadhat az Országgyűlés a mai ülésnapján. A Ház ülése 13 órakor napirend előtt felszólalásokkal kezdődik, amelyeket interpellációk, azonnali kérdések és kérdések követnek.
dec. 9
6:34
Mínusz 41 fok, többnapos áramkimaradás: havazás bénítja Amerikát (ATV)
A téli viharzóna, amely az előző napokban főleg Dallas környékét bénította meg, vasárnapra elérte az Egyesült Államok sűrűn lakott keleti partvidékét, súlyos fennakadásokat okozva a közlekedésben.
dec. 9
6:48
Megszállták a tüntetők a kormányzati negyedet Ukrajnában (ATV)
A kijevi tüntetők megszállták vasárnap estére a kormányzati negyed utcáit, azaz gyakorlatilag az összes fontos hivatali épület, a parlament, a kormány és az elnöki hivatal környékére is kiterjesztették jelenlétüket.
dec. 9
6:50
Netanjahu és Lapid is kiállt a békefolyamat mellett (ATV)
Az Iránnal kapcsolatos diplomáciai sikerhez szükség van a katonai beavatkozás lehetőségére is, és mindkét félnek súlyos döntéseket kell meghoznia a palesztin-izraeli béke érdekében - mondta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az amerikai Saban Forum nevű konferenciára küldött videoüzenetében vasárnap.
dec. 9
6:52
Százezren az utcán: "ítélet napját" hirdettek Thaiföldön (ATV)
Körülbelül százezer tüntető lepte el Bangkok utcáit hétfőn, miután a thaiföldi kormányellenes megmozdulások szervezői bejelentették, hogy nem elégszenek meg a parlament feloszlatásával, és meghirdették "az ítélet napját".
dec. 9
7:06
Köztulajdonba kerülhet a Főgáz - lapszemle (Infostart)
A Magyar Nemzet cikkéből kiderül: még az idén köztulajdonba kerülhet a Főgáz. A napi.hu a legveszélyesebb munkahelyekről készített összeállítást.
dec. 9
7:06
Kisiklott a 61-es villamos (ATV)
Ismét teljes vonalán közlekedik a 61-es villamos - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) fődiszpécsere hétfő reggel az MTI-vel.
dec. 9
7:08
Tíz százalék alatti szja-t szeretne a Nemzetgazdasági Minisztérium (ATV)
Tíz százalék alá szeretné csökkenteni a személyi jövedelemadó kulcsát a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
dec. 9
7:25
Sem a rendszer, sem a vezető nem tudta megállítani a 2-es metrót (ATV)
Extra kiadásokat jelentett a BKV-nak, hogy elhúzódott a 2-es metró új, Alstom kocsijainak, illetve az azok működését irányító Siemens-biztosítóberendezések működésének összehangolása - közölte a hétfői Világgazdaság. A VG szerint a tesztelésnél többek között az is előfordult, hogy egy szerelvényt sem az irányítórendszer, sem a vezető nem tudott lefékezni az állomásnál.
dec. 9
7:27
Tényleg menesztették Kim Dzsong Un nagybátyját (ATV)
A phenjani állami televízió állóképeket mutatott hétfőn arról, hogy Kim Dzsong Un észak-koreai vezető kegyvesztett nagybátyját egyenruhás őrök elvitték egy párttanácskozásról.
dec. 9
7:29
2014-es választások: véglegesítik a fideszes indulók névsorát (ATV)
Mai ülésén véglegesíti a jövő évi országgyűlési választáson induló Fidesz-KDNP-s egyéni képviselőjelöltek névsorát a Fidesz országos választmánya.
dec. 9
7:42
Kisiklott a 61-es villamos (Alternatív Energia)
Autóbuszok közlekednek a fővárosban Hűvösvölgy és a Széll Kálmán tér között a Budagyöngyénél.
dec. 9
7:44
Nem változott a forint árfolyama (Alternatív Energia)
Az eurót 300,64 forinton jegyezték.
dec. 9
8:00
Érvénytelen az ózdi népszavazás (Metropol)
A szavazás jogával 5867-en éltek, az érvényességhez azonban több mint 14 ezer embernek kellett volna voksolni.
dec. 9
8:00
Santanát és Shirley MacLaine-t is fogadja Obama (Alternatív Energia)
A díjátadó gálát december 29-én élőben közvetíti a CBS televízió.
dec. 9
8:02
Nagyüzem a Házban (Alternatív Energia)
Tizenhét javaslatot is elfogadhat ma az Országgyűlés.

Keresés