A növekedés a KSH szerint a gyorsforgalmi úthálózat-, illetve elkerülő utak építésére, valamint közműfejlesztésre kötött néhány nagy értékű szerződéssel magyarázható.
Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) azt ajánlja, hogy aki rendszeres gyógyszerszedő, figyeljen arra, hogy az ünnepek alatt is megfelelő mennyiségű patikaszer álljon rendelkezésre. Az ÁNTSZ egyben közzétette az ügyeletes gyógyszertárak listáját is.
Ma megkezdődik a Sláger Rádió kontra magyar állam per a Világbank mellett működő washingtoni székhelyű nemzetközi választott bíróságon – értesült a Népszabadság. A per első tárgyalási fordulóját hétfőtől szerdáig tűzték ki a választott bíróságon.
Benyújtotta a tankönyvellátás rendjéről szóló törvényjavaslatot vasárnap az emberi erőforrások minisztere, az indítvány a többi között a piaci mechanizmusok és a tankönyvkiadók egymással történő versengése helyett az állam felelősségét kívánja megteremteni.
Rekordösszegű, több mint hatmilliárd forint összegű pluszpénzhez jutott hozzá idén a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház - közölte Mangol Csilla vezérigazgató az intézmény évértékelő sajtótájékoztatóján hétfőn, Nyíregyházán.
Szándékosan nyitotta ki a gázcsapot R. László – feltehetőleg öngyilkos akart lenni – ezért repült a levegőbe nyáron a Pacsirtamező utcai, 18 lakásos társasház – írja a Blikk.
A kormánypárti képviselők javaslata alapján levették az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottságának napirendjéről az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökének meghallgatását a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) 2010 óta végzett számvevőszéki vizsgálatokról.
A címvédő Bayern München az angol bajnokságban listavezető Arsenallal játszik a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében - derült ki a sorozat kieséses szakaszának hétfői, nyoni sorsolásán.
John Cunningham, a sheffieldi egyetem magyar és közép-európai filmtörténetre szakosodott professzora a The Guardian brit lapnak írt levelében bejelentette, hogy visszaadja Pro Cultura Hungarica kitüntetését. A Süddeutsche Zeitung című német liberális lap pedig a magyar közoktatási rendszer átalakításáról közölt cikket hétfői számában.
Várhatóan január közepén kezdenek ülésezni az országgyűlési bizottságok és január 20-án lesz a tavaszi ülésszak első plenáris napja - közölte Kövér László, az M1 Napirend előtt című műsorában hétfőn.
Látványos és finom süteményeket készítenek egy budapesti cukrászdában. Ráadásul a termékeikben alacsony a szénhidráttartalom, és kiváló minőségű alapanyagokat használnak.
Nem ütközik jogszabályba, sem jó erkölcsbe, nem uzsorás és nem színlelt szerződés a devizaalapú kölcsönszerződés - döntött a Kúria polgári kollégiuma jogegységi határozatában hétfőn.
A büntetőjogi felelősség megállapítása után kezdhetné meg működését az a parlamenti vizsgálóbizottság, amely az állami adóhatóság 2002 és 2013 közötti kiemelt adózókkal kapcsolatos gyakorlatát vizsgálná. Az erről szóló bizottsági módosító indítvány benyújtásáról hétfőn döntött az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága.
Elégedetlen katonák és politikusok egy csoportja az egykori alelnök irányítása alatt megkísérelte megbuktatni a kormányt Dél-Szudánban - jelentette be hétfőn az afrikai ország külügyminisztere.
Várhatóan január közepén kezdenek ülésezni az országgyűlési bizottságok és január 20-án lesz a tavaszi ülésszak első plenáris napja - közölte Kövér László, az M1 Napirend előtt című műsorában hétfőn.
Az illegális halkereskedelemre hivatkozva halászati tilalmat vezetett be a Balatonon Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. Gőgös Zoltán szerint a tilalom a tó halállományára és a balatoni turizmusra nézve is komoly veszélyeket hordoz magában.
Még karácsony előtt fejenként nettó 33 700 forint többletjuttatást kap 30 ezer vasúti dolgozó, amivel maradéktalanul teljesül a kormány korábbi vállalása; a vasutasok helytállását és az ágazat kiemelt fontosságát három év alatt összesen bruttó 5 milliárd forinttal ismerik el - tájékoztatta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és a MÁV közös közleményben hétfőn az MTI-t.
A Kúria állásfoglalása után nincs ok arra, hogy a kormány tovább halogassa az érdemi lépéseket a devizahitelesek ügyében - mondta Simon Gábor, az MSZP elnökhelyettese.
Betörőt mentettek ki egy égő házból a rendőrök Ibrányban. Az 52 éves férfit a mentők kórházba vitték - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője hétfőn az MTI-vel.
A Fidesz frakcióvezetője a Kúria további döntéseire vár a devizahitelezéssel kapcsolatban. Rogán Antal szerint a parlament csak ezt követően tudja kialakítani az álláspontját.
Vissza kell fizetniük vagy jótékony célra kell fordítaniuk a jutalom 2 millió forint feletti részét az állami vezetőknek - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető államtitkár. Lázár János szerint amennyiben ezt nem teszik meg, akkor megválnak tőlük vagy 75 százalékos különadóval sújtják a prémiumot.
Három ellenzéki képviselőt is megbüntethetnek a mai ülésen. Schiffer leneoliberálisozta a Fideszt, Mesterházy elmondta, hogy minden negyedik gyerek „nélkülözik” Magyarországon.
Egyre gyakrabban kerülnek kórházba a fiatalok, főképp a lányok az alkohol mértéktelen fogyasztása miatt Németországban a wiesbadeni statisztikai hivatal felmérése szerint.
Az elmúlt tíz évben összesen huszonhárom ellenőrzés érintette az adóhatóság (NAV/APEH) tevékenységét, ebből hét olyan ellenőrzés volt, amely az adóhatóság adóztatási tevékenységét vizsgálta - közölte a számvevőszék. 2014 első félévében is sort kerítenek az adóhatóság tevékenységének értékelésére.