A FTC szerdai közleménye szerint a játékosként 18-szoros német válogatott szakember mindenben megállapodott a klub vezetőivel, azt azonban az MTI kérdésére sem hozták nyilvánosságra, hogy meddig írt alá.
Visszaadta a Fővárosi Törvényszéknek a Sukoró-per tárgyalását a Szolnoki Törvényszék - számol be csütörtöki számában a Népszava, a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap.
Nem fogott kezet a Vidékfejlesztési Minisztérium korábbi és jelenlegi államtitkára az Országgyűlés mezőgazdasági ellenőrző albizottságának ülésén, ahol a vitatott földbérleti pályázatokról akartak tárgyalni a képviselők. Ángyán József indulatosan fordult el Bitay Mártontól, aki tanácskozás közben hagyta el a termet. Az albizottság - bár határozatképtelen volt - meghallgatta a kishantosi öko-…
Egy lexusos férfi után kutatnak a rendőrök a főváros XX. kerületében egy lakóparkban. Az illetőt a nyomozók a Soroksáron meggyilkolt Kardosné Gyurik Krisztina ügyében keresik - írja a Borsonline.
A törvény a legálisan működő magánnyelvtanárok és helyi igényeket kielégítő kisebb nyelviskolák tevékenységének azonnali - ráadásul visszamenőleges hatályú - betiltását eredményezné.
A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerint a kormánypártok stabilizálták és javították pozíciójukat 2013-ban, az ellenzék mért támogatottsága viszont nem nőtt. Gyurcsány Ferenc az ATV Egyenes beszéd című műsorában szerdán arról is beszélt, hogy szerinte a közvélemény-kutatók a Fidesz támogatottságát felülmérik, az ellenzéki erőkét viszont a valóságosnál kisebbnek ítélik. Hozzátette: erős…
A Nyelvtudásért Egyesület szerint a magántanárok és a kisebb nyelviskolák ellehetetlenítése nem következik a felnőttképzési törvényből, ez kizárólag a nemzetgazdasági tárca szándékán múlik.
Az eddigieknél kisebb és szűkebb körű lehet a jövőre ígért újabb rezsicsökkentés azért, hogy kevesebbe kerüljön a költségvetésnek - értesült a Napi.hu.
Minden adottsága megvan Kínának ahhoz, hogy a Mars felfedezésére induljon, a misszió ugyanakkor nem lesz más országokkal való versenyfutás - nyilatkozták szakemberek a kínai sajtóban.
Először gyorsan megszerezték maguknak, most meg odaadják annak, akinek szánják. Valószínűleg már kinézték az új tulajdonost, amelyet valamelyik stróman megvesz – ezt mondta Burány Sándor a Takarékbank eladásáról.
Braille-írással készült választási értesítőt és szavazósablont is kérhetnek a vakok és gyengénlátók választójoguk gyakorlásának megkönnyítésére január 1-jétől - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) vezetője.
Csütörtökön reggel fél 8-kor házkutatást tartottak a rendőrök az ÁFA-csalási botrányt kirobbantó korábbi adóhivatali dolgozó lakásán. Minden iratot, köztük az ominózus zöld dossziéját is elvitték, valamint a számítógépe merevlemezét. Azt mondja. semmiről sem volt másolata.
Az ároktői banda ügyében január 6-án hirdeti ki elsőfokú ítéletét a Fővárosi Törvényszék – jelentette be az ügyben eljáró tanács elnöke a büntetőper csütörtöki tárgyalásán.
A rendszerváltás óta a honvédség legnagyobb képességfejlesztése az önkéntes tartalékos rendszer kiépítése - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.
A mérgezésről: a szénmonoxid színtelen, önmagában szagtalan, a levegővel elkeveredő gáz, mely kis mennyiségben émelygést, fejfájást, nagyobb mennyiségben izomgyengeséget, tudatzavart, eszméletvesztést, légzésleállást okozhat.
A Wizz Air Valenciából Bukarestbe tartó járatán, a repülőgép landolása közben adott életet egészséges fiúgyermekének egy román nő – közölte csütörtökön a Mediafax hírügynökség.
A kormány 700 millió forintot juttat Sopronnak, miután adósságát már átvállalta - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Firtl Mátyás (KDNP), a térség országgyűlési képviselője.
Hann Endre szerint a közvélemény-kutatók sem zárják ki azt a lehetőséget, hogy sokan nem merik elárulni, hogy melyik párttal rokonszenveznek. Az elzárkózók aránya megközelíti a 30 százalékot.
Befejeződött az Országház teljes homlokzatának felújítása. A több évtizede tartó munkálatok lezárása alkalmából pénteken ünnepi rendezvényt tartanak a Parlamentben, ahol felszólal Kövér László az Országgyűlés elnöke.
Újabb memoárkötettel jelentkezik Barack Obama elnök féltestvére, Mark Obama Ndesandjo, amelyben a családot bántalmazó néhai apjukról is részletesen ír.
A Tárki Társadalomkutatási Intézet kutatásai szerint 2013-ban nőtt a pártot választani tudók aránya és erősödött a Fidesz, míg a baloldali ellenzéki pártok együttes támogatottsága lényegében változatlan, de a pártválasztók körében a Demokratikus Koalíció (DK) megelőzi az Együtt-PM szövetséget. A közvélemény-kutató havi pártpreferencia-vizsgálatának eredményeit csütörtökön juttatta el az MTI-hez.