A tervezett sportberuházásokat megvalósítják és Budapest újra pályázni fog olimpiarendezésre - jelentette ki Fürjes Balázs az olimpiai sportágakkal, hírekkel foglalkozó insidethegames portálnak nyilatkozva.
Jelentős torlódás alakult ki Magyarország schengeni határainál, volt, aki több, mint négy órát állt sorban - hangzott el az M1 aktuális csatorna híradójában.
Jelentős torlódás alakult ki Magyarország schengeni határainál, volt, aki több, mint négy órát állt sorban - hangzott el az M1 aktuális csatorna híradójában.
Mától már interneten is ki lehet tölteni a nemzeti konzultációs kérdőívet. A Magyar Nemzet szerint egyébként a rendszer könnyen kijátszható; kipróbálták: érvényes email-címek segíségével bárki annyi levelet küldhet el, amennyit nem szégyell. Közben a közvélemény kutatással foglalkozó szakemberek és az ellenzéki pártok - az MSZP-től a Jobbikig - úgy
Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke levelet küldött az államfőnek a CEU ügyében, amelyet nehéz helyzetbe hoz a felsőoktatási törvény módosítása.
Közeleg a nyár, a legtöbben már nagy erőkkel szervezik az idei nyaralást, mások pedig már túl is vannak ezen. Utánajártunk, mik a legnépszerűbb úticélok 2017-ben, és hogy miből finanszírozzák a külföldi pihenést a magyarok. Bár...
Futóverseny miatt forgalomkorlátozások lesznek Budapesten és vasárnap, emiatt a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) egyes járatainak menetrendje is változik.
Az elmúlt tél mindenkit megviselt, kit testileg, kit lelkileg, de voltak, akiket mindkét módon. Ez történt Zoltánnal is, aki ugyan nem számította magát a leszakadó társadalmi rétegekhez, mégis el kellett döntenie, hogy fűt vagy eszik a család. Miután a nagy hidegben felélték tartalékaikat, kénytelen volt az erdőre menni fát szedegetni – ez nem lopá
Az újraélesztés tantervszerű megtanulásában nyújtana segítséget a Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika. Az intézmény vezetője azt mondta: várják a középiskolai tanárok jelentkezését, akiknek nemcsak a szakszerű újraélesztést tanítják meg, hanem annak oktatását is.
Orosz szerverre mennek a magyar kormány nemzeti konzultációs kérdőívét kitöltők bizonyos adatai, pedig az oldal adatkezelési szabályzatában az szerepel, hogy a kitöltők adatait nem használják fel és nem továbbítják harmadik félnek.
Demonstráció miatt forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapesten vasárnap délután 16 óra 30 perctől várhatóan 19 óra 30 percig - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
Demonstráció miatt forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapesten vasárnap délután 16 óra 30 perctől várhatóan 19 óra 30 percig - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.