A Hetek című lap megdöbbentő riportot készített egy családapával, aki azért került szembe a törvénnyel, mert meg akarta menteni családját a megfagyástól.
Szembetűnő a hasonlóság az orosz kormány civil szervezetek elleni törvénye és a Fidesz jogszabálya között. Ujhelyi István szerint a LEX CEU orosz mintára készült. A politikus azt írta: Orbán Viktor és a Fidesz az oroszok kottájából játszik, ha úgy tetszik: Putyin csicskása.
A Demokratikus Koalíció (DK) és az Ifjú Demokraták (IDE), a párt ifjúsági szervezete felszólítja a rendőrséget, hogy ne küldjön civil ruhás verőembereket, provokátorokat a vasárnapi, a CEU ellehetetlenítése elleni tüntetésre - közölte az IDE elnöke sajtótájékoztatón vasárnap Budapesten.
A nemzeti konzultáció internetes honlapja minden tekintetben megfelel a szigorú törvényi előírásoknak - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ vasárnap az MTI-vel. Több ellenzéki párt ugyanakkor vizsgálatot követelt, hogy kiderüljön, történt-e jogosulatlan adatkezelés.
Részvétét fejezte ki Orbán Viktor miniszterelnök Abdel-Fatah esz-Szíszi egyiptomi elnöknek és II. Tavadrosznak, az egyiptomi kopt ortodox egyház pátriárkájának az egyiptomi Tanta város Szent György-templomában elkövetett vasárnapi robbantásos merénylet áldozatai miatt.
Kihúzták a Hatoslottó 14. heti nyerőszámait. Mivel ezen a héten sem volt telitalálat, így jövő héten 1 milliárd 450 millió forint keresi majd gazdáját. A Hatoslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:3; 12;...
Hatalmas a tömeg a Várkert Bazár előtt, ahonnan indul délután 5 órakor a demonstráció a Közép-európai Egyetem megmaradásáért. Kövessék az eseményeket a Hír TV weboldalán.
A szervezők szerint 80 ezer ember gyűlt össze a Kossuth téren a CEU melletti tüntetésen. Áder Jánost kérik, ne írja alá a CEU-t ellehetetlenítő törvényt. Nézze itt!
Az olasz államügyész megállapította, hogy a szabályoknak megfelel a veronai autópálya. Ezért a baleset idején a buszt vezető sofőr és felesége kihallgatását kéri a magyar hatóságoktól.
Több százan kísérték utolsó útjára Janza Richárd ifjúsági világbajnok kajakost szombaton kora délután. A 21 éves fiatalt a pilisborosjenői temetőben helyezték végső nyugalomra.
Elindult a tömeg a Várkert Bazár elől a Nádor utcán át a Parlament elé. A Közép-európai Egyetem megmaradásáért demonstrálnak. Kövessék az eseményeket a Hír TV weboldalán, percről-perce.
Már gyülekeznek a résztvevők a kormány által elkaszált egyetem, a CEU mellett meghirdetett tüntetésre, a Várkert Bazárnál. A tüntetésen már a meghirdetett kezdés, 17 óra előtt több ezer ember gyűlt össze.
Kihúzták a Hatoslottó 14. heti nyerőszámait. Mivel ezen a héten sem volt telitalálat, így jövő héten 1 milliárd 450 millió forint keresi majd gazdáját. A Hatoslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:3; 12;...
A tömeg eleje már a Kossuth téren van információink szerint, a vége még el sem indult a Várkert Bazártól. Kövessék az eseményeket a Hír TV weboldalán, percről-perce.
Megérkezett az alaptáborba a Magyar Everest Expedíció két hegymászója, Klein Dávid és Suhajda Szilárd, akik napokon belül megkezdik a táborlánc kiépítését – közölte Klein Dávid kommunikációs menedzsere szombaton.
Több ezer ember demonstrál a CEU megmaradásáért vasárnap délután. Kövessék az eseményeket percről percre a Hír TV weboldalán, Facebook oldalunkon, valamint folyamatos élő kapcsolásainkon keresztül.
Ma sem kell más, minthogy legyenek bátor közösségek, amelyek büszkén vallják magukat kereszténynek, európainak, németnek és magyarnak - mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Budapesten, a németajkú református egyházközség Hold utcai templomában tartott orgonaavató ünnepségen.
Több ezer ember demonstrál a CEU megmaradásáért vasárnap délután. Kövessék az eseményeket percről percre a Hír TV weboldalán, Facebook oldalunkon, valamint folyamatos élő kapcsolásainkon keresztül.
A tiltakozók a Várkertbazártól vonulnak a Lánchídon át a Parlamentig. Áder János köztársasági elnököt kérik arra, hogy küldje az Alkotmánybírósághoz a felsőoktatási törvény módosítását.