A YouTube Slágerlisták a magyar felhasználók szokásait tükrözik függetlenül a feliratkozók számától vagy az értékesítési adatoktól, így jól látszik majd, kik a legújabb kedvencek.
A kórházi ellátásra szoruló gyermekeket kísérő szülők benntartózkodásának lehetősége: a biztos ajánlásai nyomán a minisztérium komoly változtatásokat ígért
Nagy előrelépés lehet a kétgyermekes családoknak a vasárnap bejelentett CSOK kibővítése, akik így már nagyobb lakásba költözhetnek. Azonban míg egy kistelepülésen egy komplett házat vásárolhatnak állami segítséggel, addig Budapesten nagyjából egy plusz szobára lehet elég a támogatás. A Duna House vezető elemzője szerint bár a lakásárak emelkedése m
Teljesítményalapú finanszírozásra van szükség az MTA-nál, mert Magyarország a nemzetközi innovációs rangsorokban és a szabadalmak számát tekintve is lemaradásban van – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium kedden.
Terrorizmusként élte meg a háza elleni 2007-es támadást Hiller István. A szocialista politikus erről tanúként beszélt a Budaházy György és társai elleni büntetőper keddi tárgyalásán a Fővárosi Törvényszéken.
A hódmezővásárhelyi közgyűlés többségét alkotó Fidesz-KDNP frakció tagjai tartalmilag és formailag is elfogadhatatlanak találták a Márki-Zay Péter polgármester által előterjesztett költségvetés tervezetét.
A Nézőpont Csoport vezérigazgatója szerint politikai siker megalapozása lesz a hétpontos családpolitikai akcióterv. A Republikon Intézet stratégiai igazgatója úgy véli, ugyan politikai értelemben sikeres lehet a program, azonban annak tartalmi megítélése és megvalósíthatósága kérdéseket vet fel. Mráz Ágoston Sámuel és Tóth Csaba szerint is az ellen
Az egész világra kiterjedő figyelmeztetést adott ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egy hamis rákgyógyszer miatt, amit Európában és az amerikai kontinensen is terjesztenek. Az egész világra kiterjedő figyelmeztetést adott...
Keretmegállapodást írt alá a Nemzeti Közművekhez tartozó NKM Mobilitás Kft. a Decathlon áruházak tulajdonosával, a társaság az áruházlánc 12 parkolójában összesen 26 elektromosautó-töltőállomást helyez üzembe az év végéig.
A Fidesz közleményben reagált az LMP-s politikus Honvédkórházat támadó Facebook-bejegyzésére. Demeter Márta ezzel kapcsolatban közölte: csak édesanyja ügyében fordult a Honvédkórházhoz.
Másfél millió forintra büntette Kövér László, az Országgyűlés fideszes elnöke Vadai Ágnest, a DK parlamenti képviselőjét, mert másokkal együtt decemberben fizikailag próbálta megakadályozni a túlóratörvény elfogadását. A mentelmi bizottság helyben hagyta Kövér László ellenzéki képviselőkre kirótt büntetését.
A hódmezővásárhelyi közgyűlés többségét alkotó Fidesz-KDNP frakció tagjai tartalmilag és formailag is elfogadhatatlanak találták a Márki-Zay Péter (független) polgármester által előterjesztett költségvetés tervezetét, ezért azt a testület keddi rendkívüli ülésén - amely határozatképtelen volt - sem tárgyalták azt.
Decemberben is növekedett a kereskedelmi szálláshelyek forgalma, és éves összevetésben is erősödött a szektor. Pozitívum, hogy a magyarok is többet tudtak utazni.
El a kezekkel az akadémiától, el a kezekkel a magyar tudománytól! - szólította fel a kormányzatot kedden Budapesten tartott sajtótájékoztatóján Brenner Koloman, a Jobbik frakcióvezető-helyettese.
Az EP-képviselő szerint a magyar kormány lemond az Elios által megvalósított projektet uniós finanszírozásról, mintegy beismerve az ügy törvénytelenségét. Megkerestük az illetékes minisztériumot, ahol nem cáfolták, hogy kikerültek a leadott csomagból a közvilágítási projektek számlái, de azt álhírnek nevezték, hogy az ország uniós forrást veszítene
„Súlyos hibát követtem el. Ismételten bocsánatot kérek mindenkitől" - ezt Karácsony Gergely írta közösségi oldalán, pár nappal azután hogy egy interjúban arról beszélt, a zsidók listázása nem nácizmus. Kijelentése ellen a Zsidó Világkongresszus és a Mazsihisz is tiltakozott. A főpolgármester-jelölt hangsúlyozta, elfogadhatatlannak tartja az állampo
Egy teljesen automatikusan működő, 30 méter magas, 31 ezer raklap elhelyezésére alkalmas raktárépületet avatott a Hell cégcsoport a vállalat szikszói üzemében. Eddig ugyanezt a munkát egy 12 ezer négyzetméteres raktárban, manuálisan végezték. A Hell eddig több mint ezer munkahelyet teremtett Magyarország egyik leghátrányosabb térségében. Részletek
Ülést tartott kedden a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöksége, a testület többségi szavazással elfogadott határozatában felkérte Lovász László elnököt, hogy "haladéktalanul kezdjen tárgyalásokat" Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel az akadémiai kutatóintézetek jövőbeni struktúrájára vonatkozó miniszteri javaslatokról - áll
Újra akcióban az adathalászok, most az adóhivatal nevében küldtek megtévesztő telefonos üzeneteket. Akik válaszolnak a hasonló üzenetekre, egyet tehetnek, azonnal letiltatják a bankkártyájukat. A NAV felhívja mindenki figyelmét, hogy csak úgy, mint a bankok és a többi hivatalos szerv, soha sem kérnek sms-ben vagy e-mailben személyes vagy bankkártya
Az intézmény vezetése felkérte az innovációs és technológiai minisztert, hogy "biztosítsa az akadémiai kutatóhelyek törvényben garantált alapfinanszírozását".