A vártnál is jobban megugrott az igény idén az influenza elleni védőoltásra, ezért a gyártó négykomponensű influenza elleni oltóanyagkészletei januárra kimerültek.
A hadifogoly-ügy minden harmadik magyar családot közvetlenül érintett. Sztálin parancsára a nők is tömegesen számíthattak a Szovjetunió „vendégszeretetére”. A gulágra hurcolt magyarokról írt könyvet Bognár Zalán.
A csepeli HÉV meghosszabbítását tervezi a kormány és össze is kötné a budapesti metróhálózattal - mondta az Inforádió Aréna című műsorában Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára.
Húsz józsefvárosi, fővárosi tulajdonú bérlakást hoznak lakható állapotba, hogy azokba hajléktalan emberek költözhessenek egy európai uniós és állami támogatású program révén.
Hadházy Ákos szervezett ma estére tüntetést a Legfőbb Ügyészség elé, mert a demokrácia mélypontjának tartja, hogy az ügyészség megállapította: a képviselők voltak a rendbontók decemberben az MTVA épületében történtek miatt. Az eseményt az ATV Facebook-oldala élőben közvetítette, itt újra megnézheti, mi történt.
Munkásruhában volt, ezért nem engedték fel a buszra, amikor Sarkadról Gyulára szeretett volna utazni egy 33 éves férfi, így pedig elkésett a munkából – írja a beol.hu.
George Birnbaum, a már elhunyt Arthur Finkelstein üzlettársa először beszélt arról, hogyan dolgozták ki a Soros Györgyöt támadó kampányt a Fidesz számára.
A turizmustörvény módosításának értelmében a szálláshelyek idén nyártól a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatbázisába fogják feltölteni a vendégeik adatait, amelyekhez a rendőrség és az adóhatóság is hozzáférhet. A parlamenti ellenzék aggályait az idegenforgalmi szakma igyekszik eloszlatni.
Dömötör Csaba szerint, ha kiderül, hogy történt mulasztás a januárban utalt nyugdíjak ügyében, annak lesz következménye, több is, mint egy bocsánatkérés.
Fennakadásokat okozott a lehullott friss hó, amely szerda reggelre az egész országot belepte. A Kékestetőn közel 40 centiméter hó esett, de a déli megyékben is 10 centi felett van a hóréteg vastagsága. Az autópályák és gyorsforgalmi utak mostanra már jól járhatóak, és a főváros útjait is sikerült mostanra megtisztítani. További részletek a videóban
Szerda este kihúzták a Skandináv lottó 4. heti nyerőszámait. Mivel ezen a héten nem volt telitalálat, így a jövő héten (5.) 140 millió forint keresi majd a gazdáját. A gépi sorsolás nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:1...
Urizálásnak tartják az ellenzéki képviselők, hogy a fideszes Hoppál Péter parlamenti képviselő pécsi irodájába két nagynevű festő alkotásait helyezték el, amelyek egyébként a Janus Pannonius Múzeum tulajdonában vannak. A DK szerint nem kellene feltétlenül jelezni, hogy milyen értéket helyeztek ott el, míg a jobbikosok azt mondták, hogy ők is mennek
A közösségi oldalakon sok olyan poszt kering, amelyeken valamilyen elveszett iratnak, igazolványnak keresik a gazdáját. A jó szándékú felhasználók szeretnék megtalálni a jogos tulajdonost, de nem biztos, hogy ezt jogszerűen teszik.
A győri rendőrök dél körül a honlapjukon sajnálatos balesetről számoltak be, miszerint egy balesetnél egy férfi zuhant az úttestre egy gépkocsiból. Mint később megtudtuk, a szombathelyi börtön munkatársai voltak azok, akik megálltak és segítséget nyújtottak a sérülteknek.
Hihetetlen történetről számolt be a rendőrség. A Veszprém megyei Berhida városában egy családi házat bérlő férfi lebontotta a kis ház falát, hogy onnan lophasson.
A német hatóság szulfitot mutatott ki Piacelli márkájú citromlé-koncentrátumokban, amelyet a termék jelölésén nem tüntettek fel. A szulfitra érzékeny fogyasztóknál a termék allergiás reakciókat válthat ki - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán, a honlapján.
Tüntetést szerveztek a Markó utcába, miután a képviselők felelősségét kezdte vizsgálni az ügyészség az MTVA épületében intézkedő biztonságiaké helyett.
A Miniszterelnökség és a honvédelmi tárca lehet a következő évek legnagyobb nyertese, míg az igazságügyi tárcának és a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodának jóval kevesebb pénz jut a következő években – derül ki abból a kormányhatározatból, amely a következő három év költségvetését taglalja.
A Janus Pannonius Múzeumtól kapott képekkel díszítette irodáját Hoppál Péter fideszes képviselő. Ezzel maga a politikus dicsekedett el Facebook-bejegyzésében.
Nyírmeggyesen több esetet is vizsgál az ügyészség. A falu jegyzője szerint az ellenőrzések igazolják, hogy Kárpátaljáról fiktíven jelentkeznek be hozzájuk. Egy család már lebukott, 11 milliót vettek fel jogtalanul.